Tolnai Népújság, 2015. augusztus (26. évfolyam,179-203. szám)

2015-08-10 / 186. szám

8 BELFOLD-KULFOLD 2015. AUGUSZTUS 10., HÉTFŐ HÍREK Schmidt a cigiről nem mond le Kiengedték a kórházból Schmidtet H tMBURG Rövid kezelés után va­sárnap kiengedték a kórházból a nagy politikai tekintéllyes bíró Helmut Schmidt volt német kan­cellárt (1974-1982), akit kiszá­radás miatt szállítottak be a kli­nikára. A 96 éves szociáldemok­rata vezető a kiszáradás tüne­teit mutatta, miután a kánikula ellenére kevés folyadékot ivott. Bár az erős dohányos Schmidt beszállításakor felmerült, hogy szívproblémái lehetnek, ezt ki­zárták az orvosok. MTI Négyszáz kurd felkelőt öltek meg ANKARA A Kurdisztáni Munkás­párt (PKK) nevű lázadószerve­zet mintegy 390 fegyverese meghalt és további 400 meg­sebesült a török hadseregnek az elmúlt két hét során végre­hajtott légicsapásaiban Irak északi részén - közölte az Ana- dolu török állami hírügynök­ség. Az áldozatok közül 30 nő, és életét vesztette a PKK négy vezetője is. Törökország a Szí­riái határ közeli Surucban el­követett 32 halálos áldozattal járó merénylet után július 24- én kezdte el támadni az Iszlám Állam (IÁ) állásait, de a PKK-t is. Ezzel megszakadt a PKK és Ankara között a 2013-ban megkötött tűzszünet. MTI Jarvanyvesz üTáY kiderülnének <^n nincs, rizikl Az illegális bevándorlók több­sége olyan egészségügyi ál­lapotban van, mint a magyar átlag: mindössze krónikus betegségei vannak, veszé­lyes járványokat nem okoz­hatnak. Az azonban, hogy zsúfoltan kénytelenek lak­ni és nem ismerjük pontosan, hogy milyen védőoltásokkal rendelkeznek, jelenthet koc­kázatot. Fábos Erika kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu NEM kell attól tartani, hogy olyan betegségeket hurcolnak be a menekültek Európába, mint az ebola, vagy a súlyos légzőszervi betegség, a SARS. A migránsok ugyanis jellem­zően nem azokról a területek­ről érkeznek, ahol ezek a fer­tőzések jelen vannak, ráadá­sul azok, akik hazánkig eljut­nak, minimális eséllyel lehet­nek betegek. Döntő többségük mindössze az Európában is jól ismert krónikus betegségek­ben szenved. „Ezek az emberek több száz kilométert tesznek meg gya­log, jellemzően fiatal szülők, vagy húszas éveik elején járó fiatalok. Idős vagy legyengült beteg ember nincs közöttük - mondta Szlávik János, a trópu­si és fertőző betegségekkel fog­lalkozó Szent László Kórház fő­orvosa, aki nemrég több me­nekülttáborban is egészség- ügyi szűréseket végzett. - Ad­dig, amíg Magyarországig el­jutnak, több hét eltelik, vagy­is azok a rövid ideig lappangó betegségek - mint az ebola, a vérzéses láz, a kolera, vagy a vérhas - kiderülnek. Egy be­teg, gyenge szervezetű ember el sem jutna idáig.” Az infektológus szerint a mig- ránsoknak főként olyan egész­ségügyi problémáik vannak, amelyek a vándorlásból és azok­ból a nyomorúságos körülmé­nyekből következnek, amelyek között éltek. „Az elmúlt hónapok alatt, két maláriás beteget kezel­tünk, ami a százezres menekült tömeghez képest elhanyagolha­tó és nem jelent kockázatot a la­kosságra - mondta Szlávik Já­nos. - A bevándorlók körében jellemzően hasmenéses beteg­ségek fordulnak elő, amelyeket az útjuk során fogyasztott fer­tőzött ivóvízzel, romlott étellel összeszedett baktériumok okoz­nak. A sebfertőzések is gyakori­ak a sok gyaloglás miatt. A tisz­tálkodási lehetőségek hiánya, a borzasztó szálláslehetőségek fe­lelősek azért, hogy sok közöttük a rühes, tetves ember, de ezeket a gondokat viszonylag gyorsan lehet orvosolni és nem is kocká­zatosak.” w Ki tud róla? A Facebookon tette közzé egy négyéves szír kisfiú képét a Legis nevű civil szervezet, amely Mace­dóniában segít a menekülteknek. A kisfiú augusztus 2-án érkezett Gevgelijába. Az aktivisták akkor annyit tudtak meg a még mindig Szlávik János azt hangsú­lyozta, félni nincs miért, ezért járványveszéllyel riogatni sincs értelme. Ócsai Lajos, az Állami Nép­egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályának korábbi vezetője óvatosabb. Szerinte kockázatot jelent, hogy a tömegével érke­ző migránsok ellenőrizetlen kö­rülmények között tartózkodnak az országban. „Lehet ez kedve­zőtlen Magyarország közegész­ségügyi biztonságára. A mene­külők többsége nem jut el azok­ra a pontokra, ahol járványügyi V traumatizált, ezért a velük történ­tekről beszélni nem igazán akaró családjától, hogy bombatámadás­ban sérült meg Aleppóban. Képe megjelent a német Hamburger Morgenpostban is. Azóta több eu­rópai politikus is jelentkezett, hogy szűréseket végezhetnének. Ek­kora tömegben hazánk nem is vállalhatja, hogy minden me­nekült szűrését elvégzi, hiszen egy teljes körű teszt több tíz­ezer forintba kerül személyen­ként. Ráadásul, amire ezeknek a vizsgálatoknak 2-4 nap alatt elkészül az eredménye, az em­berek többsége már nincs is az országban. Nincs arról ismere­tünk, hogy az illegális beván­dorlók milyen oltási státusszal rendelkeznek, miközben azok­ban az országokban, ahonnan jönnek, még jelen van a járvá­nyos gyermekbénulás, a kanya­segítene. Egy szervezet vállalta, hogy Németországba vinné a kis­fiút gyógykezelésre. A Legis ezért azt kéri a menekülteket segítő ma­gyar és szerb aktivistáktól, ha talál­koznának a családdal, segítsenek felvenni a kapcsolatot a Legisszel, ró. Míg nálunk a Hepatitis-B nem jellemző betegség, .mert a lakosságnak körülbelül 0,3 százaléka fertőzött, ott 30 szá­zalék ez az arány. Olyan élőskö­dőket, például bélparazitákat terjeszthetnek, amelyeket mi már rég kinőttünk.” Ócsai Lajos szerint az is ag­gályos, hogy a menekülők nagy része tömegszállásokon tengődik, ahol gyorsabban ter­jedhet bármilyen fertőző be­tegség, főleg. ilyen kánikulá­ban. Éppen ezért tartaná fon­tosnak, ha ezeket a kockázato­kat mérlegelné hazánk. Hiányos schengeni egyezmény - Felvétel az ÁBH-nál - Több száz millió euró Rómának 2020-ig Újra tűz ütött ki a tiltott zónában cs E RNOfii. Ismét tűz ütött ki a csernobili tiltott övezetben; a száraz fű kapott lángra a 30 Celsius-fok fölötti kánikulában. A tűz mintegy 32 hektár terü­letre terjedt ki. Legutóbb június végén gyulladt ki a száraz nö­vényzet, akkor is ugyancsak az elhagyatott Kovsilivka település közelében. A Kijevtől mintegy 120 kilométerre fekvő atom­erőmű körüli tiltott zónában év eleje óta már 56-szor ütött ki tűz. Az esetek 70 százalékában a vizsgálat szándékos gyújtoga­tást állapított meg. MTI Feketelistán Gérard Depardieu KIJEV Ukraj­na tizennégy orosz színészt és zenészt tett tiltólistá­ra. A listára az Gerard De­pardieu (fotónk) is felkerült, aki 2013-ban kapott orosz állam- polgárságot, és többször mél­tatta az orosz vezetést és tár­sadalmat, nagy demokráciának is nevezve az országot. De ott van az orosz Joszif Kobzon mil­liárdos énekes, aki a szakadá- rok által ellenőrzött Donyeck-ré- gióban született. A művészt ko­rábban már EU-s szankciókkal is sújtották, amiért támogatta az oroszbarát törekvéseket. Kijev szerint a művészek „nemzetbiz­tonsági kockázatot" jelentenek. Néhány művész úgy regált, hogy megtiszteltetésnek veszi, hogy rajta lehet a feketelistán. MW RÓSZKE, BUDAPfeS A zöldhatárt átlépő embereket Magyarorszá­gon először Röszkén vizsgálják meg, ahonnan a beteg, vagy an­nak látszó személyeket a szege­di határrendészeti kirendeltség­re küldik tovább ellátásra. A be­fogadóállomásokon újabb szű­rés következik, nagyjából min­den tizedik migráns szoru^orvosi ellátásra. A befogadóállomáson vagy menekültügyi őrizetben el­helyezett külföldiek ingyen jo­gosultak háziorvosi, illetve sür­gősségi fogászati ellátásra, vé­dőoltásokra, terhesgondozásra és szülészeti ellátásra, valamint a sürgősen elvégzendő műtéte­kért sem kell fizetniük. KAZANY Először terveztek hivata­los találkozót Orbán Viktor ma­gyar és Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök között vasárnap este Kazanyban. Idén már má­sodszor találkozik orosz csúcs­vezetővel Orbán. A kormányfő a tervek szerint - lapzártánk után - vasárnap a kazanyi vizes-vb-n tárgyalt Dmitrij Medvegyev mi­niszterelnökkel. Az aktuális kér­dések (Paks) áttekintése mellett a megbeszélés egyben a diplomá­ciatörténetinek is minősíthető”, hiszen hivatalosan még nem tár­gyalt egymással a két politikus. Putyin elnök február 17-i bu­dapesti látogatása meglehetősen nagy vihart kavart nemzetközi A schengeni egyezmény nem rögzíti a határok megvédésének módját, elegendő forrás sincs a A menekültek ingyenes orvosi és fogászati ellátásra is jogosultak. megnövekedett migrációs nyo­más kezelésére. A Kossuth Rá­dió tegnapi műsorában Lomni- ci Zoltán alkotmányjogász közöl­te: törvények rögzítik, hogy a ki­jelölt határátkelőhelyet mikor és hogyan lehet legálisan meg­közelíteni. Aki nem tartja be az körökben - emlékeztet az origo szemleírója. Azóta magas szintű magyar-orosz találkozó nem volt, leszámítva Szijjártó Péter májusi moszkvai útját, de konkrétumok ott sem születtek. Részben ennek is köszönhető, hogy Magyaror­szág elszigeteltsége enyhült. Bár az Orbán-kormány többször utalt rá, hogy ellenzi az orosz szank­ciók meghosszabbítását, amikor erről szavazni kellett, együtt tar­tott az EU-val. Miro Cerar, Szlo­vénia miniszterelnöke a minap Medvegyevvel folytatott meg­beszélése után azt nyilatkozta, nem támogatják az oroszellenes szankciókat, és azok azonnali el­törlése mellett szólalnak fel. MW előírásokat, azt ki kell utasíta­ni, mégis hiányzik az „érdemi szankciórendszer”. Hozzátette: az EU-ban több precedens van arra, hogy büntetőjogi szankci­ókkal próbálják visszaszorítani az illegális migrációt, és ha Ma­gyarországon a jogalkotó a szi­gorítás mellett döntene, a jogvé­dők esetleg felzúdulnának, de a lépés „teljes mértékben jogálla­mi és demokratikus lenne”. A Bevándorlási és Állampolgár- sági Hivatal (BAH) az első fél­évben kétmilliárd forintot köl­tött a bevándorlók ellátására és egészségügyi vizsgálatokra, ez duplája a tavalyi költségeknek - mondta Végh Zsuzsanna főigaz­gató vasárnap az Ml-nek. Az ÁNTSZ személyre szabottan ren­deli el azokat a szűrővizsgálato­kat, amelyek a járványügyi koc­kázatok csökkentéséhez szüksé­gesek. Ezek költsége több száz­millió forint is lehet az idén. A kormány 10 milliárd forint pluszt pénzt adott a bevándorlási hiva­talnak, ebből új munkatársasa­kat is felvesznek, akik a kérel­mek feldolgozásában és a befo­gadó állomások működtetésé­ben segítenek. RÓMA Több mint 500 millió eurót kap Olaszország az illegális be­vándorlók segítésére és további több mint kétszázmilliót a mig­rációval kapcsolatos biztonság megteremtésére az Európai Uni­ótól a tagállamoknak szánt hét­milliárdos csomagból - értesült a vasárnapi La Repubblica napi­lap. Az összeg a 2014 és 2020 közötti időszakban a kontinenst elárasztó migránsok segítését, integrációját, a belső biztonság megteremtését és a külső ha­tárok védelmét szolgálja. A La Repubblica megjegyzi, Olaszor­szágnak jut a legtöbb a bizton­ságra szánt csomagból. Az ENSZ Menekültügyi Főbiz­tosságának (UNCHR) friss ada­tai szerint év eleje óta több mint 97 ezer migráns érkezett Olasz­országba. Tavaly számuk 170 ezer volt. Orbán „történelmi” találkozója a vizes vb-n Nagaszakira augusztus 9-én dobták le az atombombát, legalább 70 ezer ember elpusztult. A 70. évfordulón a városban tartott megemlékezésen a polgármester a kormánynak üzenve azt mondta, tartson ki pacifista elvei mellett, és ne engedje külföldön harcolni a japán katonákat, és erősítse meg a szigetországnak az atomfegyve­rektől mentes világ iránti elkötelezettségét. A Vatikánban Ferenc pápa tegnap a Szent Péter téren hangoztatta, még ennyi idő elteltével is borzalmat vált ki a tragédia. „Az, hogy mekkora pusztító hatalommal bír az ember, ha eltorzítva használja fel a tudomány és a technika eredményeit” - fogalmazott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom