Tolnai Népújság, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-16 / 114. szám

4 KÖRKÉP 2015. MÁJUS 16., SZOMBAT Szereti igen sokszínű munkáját pálya Amreinné dr. Gál Klaudia, a Tolna Megyei Kormányhivatal főigazgatója Amreinné dr. Gál Klaudia, a Tolna Megyei Kormányhivatal főigazgatója számára a közszolgálat élethivatás lett Vetélkedővel, az édesanyák köszöntésével ünnepeltek siMONTORNYA A kellemes idő­járásnak köszönhetően iga­zi majálisi hangulatban ünne­pelhetett a simontornyai Őszi­kék Szociális Szolgáltató Köz­pont. Az immár tizedik éves intézmény a bentlakásos ellá­tás mellett otthont ad az idősek klubjának is. Mint arról Var­ga László, a város kommuniká­ciós munkatársa tájékoztatott, a hagyományokhoz híven a program első lépéseként közö­sen díszítették fel a májusfát az udvaron. Ezt követően öt csa­pat részvételével játékos vetél­kedők következtek, a verseny­zők kipróbálhatták magukat szókeresésben, verstudomány­ban, szólások kiegészítésében. Ügyességi feladatok is voltak, például műanyag poharakból tornyot kellett építeni, vagy ha­risnyából pénzt kihalászni. A program végén az édesanyá­kat, nagymamákat köszöntöt­ték, megható pillanatok kereté­ben. A rendezvényt igazi majá­lisi menü, virsli és sör, illetve üdítő zárta. ■ V. M. A bátaszéki művész képeiből nyílt kiállítás bonyhád A bátaszéki amatőr festőművész, Csíki János képe­iből nyílt tárlat a városi könyv­tárban. Az „Ecsetbe szőtt ál­mok” című kiállítás húsz da­rab képből áll, amelyek között van csendélet, de modern kom­pozíciók és portrék is szerepel­nek a kiállított darabok között. A hivatalos megnyitó - ame­lyet a művész lánya, Csíki Éva tartott - után a festészetről és a képekről kötetlen beszélge­tés keretében az elégedettség hangján szóltak a résztvevők arról, hogy milyen sokat jelent számukra a képzőművészet. ■ B. L. Kamaszkori álma volt a jogi pálya, igaz, akkor ügyvéd szeretett volna lenni. Amreinné dr. Gál Klaudia ma a Tolna Megyei Kormányhivatal főigazgatója, és egyáltalán nem csalódott, amiért ezt a szakmát válasz­totta, sőt úgy gondolja, hogy számára a közszolgálat élet­hivatás. Budavári Kata szekszárd Nagyon sokszínű, sokrétű, rengeteg a hatáskör, a feladat, és még az ugyanolyan ügytípuson belül sincs két egy­forma ügy - sorolja Amreinné dr. Gál Klaudia, a Tolna Megyei Kormányhivatal áprilisban ki- s nevezett főigazgatója, miért is 1 érdekes a közszolgaként dolgo- | zó jogász munkája. - Sokan azt | gondolják, mi csak aktákat to- | lógatunk, nincs ebben semmi I izgalmas. Pedig az akta mögött mindig ott van az ember, a csa­lád, az egzisztencia - mondja a főigazgató. Vezetőként persze kevesebb egyedi üggyel találkozik, in­kább a problémás esetekkel szembesül. A hivatal munka- folyamatait teljes körűen átlát­ja, azonban a részletekben egy vezető nem veszhet el. Munká­ját a jól felkészült vezető kollé­gák segítik, az ő vezetői beszá­molóik sok mindent elárulnak az elvégzett feladatokról. Az is igaz, a főigazgató évek óta gyűj­ti a vezetői tapasztalatokat: no­vembertől igazgatóként tevé­kenykedett a kormányhivatal­nál, ezt megelőzően Szekszárd jegyzője volt. 2010. óta folya­matos az átalakulás a közigaz­gatásban, ennek eredménye­képpen a kormányhivatal mára szinte teljes körűen lefedi az ál­lamigazgatási feladatokat. Az­zal, hogy a szakmailag és funk­cionálisan összetartozó terüle­teket egy újabb lépésként áp­rilis l-jével összevonták, átlát­hatóbbá vált a rendszer, mely a munkát is nagyban megköny- nyíti, és az eljárásokat is lerö­vidíti. A főigazgató a kormány- hivatal szervezetének vezetője, és a kormánymegbízott általá­nos helyettese. Épp ezért szo­ros a munkakapcsolat Amrein­né dr. Gál Klaudia és dr. Hor­váth Kálmán kormánymegbí­zott között. Arra a kérdésre, hogy mi az, ami esetleg nehéz­KAMASZKORI ÁLMA VOÍt ű jogi pálya. Az akkor még fiatal lányt filmekből ismert ameri­kai igazságszolgáltatás képe fogta meg, az, ahogyan a védő­ügyvédek küzdöttek ügyfelei­kért az esküdtszék előtt. Az élet aztán úgy hozta, hogy előbb az államigazgatási főis­kolát végezte el, és utána a jo­séget okoz a munkájában a fő­igazgató azt válaszolta: egyes humánpolitikai döntéseket meghozatala, vagy ha segíteni szeretne, de a jogszabályok kö­tik a kezét. Vezetői pozíciójából adódóan a korábbinál is több a . reprezentációs feladat. Bár ki­fejezetten nyitott, mosolygós, szerepelni nagyon nem szere­tett, mára azonban elfogadta, hogy ez is a munkája elenged­hetetlen része. got. Közben dolgozott, így a gyakorlat megszerzése nem je­lentett nehézséget. Viszont Am­reinné dr. Gál Klaudia már pá­lyája elején változtatni kénysze­rült az eredeti elképzelésen: kiderült, a hivatali munka megy neki, ráadásul tetszett is. így nem lett belőle amerikai típusú védőügyvéd. Családjáról szívesen me­sélt: Bonyhádon élnek, férje mérnökember. Két gyermeke közül a nagyfiú, Roland töb­bet szerepel lapunkban, mint az édesanyja, mivel sikeres rallycross versenyző. Négy­éves korában kezdett gokar- tozni, tizenegy évesen pedig kijelentette: az autóverseny­zés az élete. És mit tehet az édesanya, akinek a fia már a harmadik generációs autóra­Névjegy amreinné GÁL Klaudia 1977. júniusában született Bonyhá­don. A Petőfi Sándor Gimnázi­umban érettségizett, majd 1996 és 1999 között végezete el az Államigazgatási Főisko­lát. 2007-ben szerzett jogi dip­lomát a Pécsi Tudományegye­temen. Rövid ideig dolgozott a szekszárdi polgármesteri hiva­jongó a családban? Minden aggodalma ellenére támogatja csemetéjét, amiben csak tud­ja. A kisebbik gyermek, a két­éves Kristóf egyelőre családi napköziben és a nagyszülők­kel tölti hétköznapjait, és na­gyon nyitott, barátságos kis­fiú. Amreinné dr. Gál Klaudia célja, terve, mert ilyen mindig van: helytállni a családban és legjobb tudása szerint végezni munkáját a hivatalban is. falban, 2001-től Tevel és Zá- vod körjegyzője volt. Ezt köve­tően Szekszárdon aljegyző, majd a város jegyzője. A tolna Megyei Kormányhiva­talban 2014. novemberétől igazgatóként, 2015. április 1-től főigazgatóként dolgozik. Bonyhádon él férjével és gyer­mekeivel. Nem bánja, hogy nem ügyvéd lett Város két kontinens határán Isztambul Látnivalók sokasága várja itt az utazókat Négyszer arany, egyszer ezüst Ocsénynek Az öcsényiek ütős kis csapattá kovácsolódtak össze Az Öcsényi Perczel iskola 5. al­kalommal vett részt Decsen a „ Múltunkban a jövőnk „ című, évente megrendezett hon- és népismereti versenyen. Az iskola diákjai az első 4 évben mindig az 1. helyen végeztek, de idén is re­mekeltek, sokáig vezetve, végül egyetlen ponttal lemaradva a de- csiek mögött a 2. helyet szerezték meg. Ebben az évben a halászat témakörben mérettették meg tu­dásunkat és ügyességüket a diá­kok, akik az alapos, jó hangula­tú felkészülés során ütős kis csa­pattá kovácsolódtak. A versenyre népdalcsokorral, halászkunyhó makettel, halétel receptek gyűj­teményével érkeztek és sok hasz­nos tapasztalattal gazdagodva tá­voztak. Az őcsényi csapat tagjai: Demkó Petra és Négyökrű Tibor 6. osztályos, valamint Galág Bars és Sági Róbert 5. osztályos tanu­ló. A csapatok felkészítő tanára Czakóné Bognár Tímea. ■ Gy. M. Isztambul egy romantikus, ke­leti hangulatú, csodáktól hem­zsegő, barátságos metropolisz. Az ősi város (korábban Bizánc, majd Konstantinápoly) két kon­tinens határán fekszik: megélt görög, római, keresztes és osz­mán hódítást is, így kulturális sokszínűsége nem meglepő. Eu­rópai, de mégis misztikus, s még az ízig-vérig keleti nagyvárosok utcai zűrzavara sem jellemző rá, ami elriasztaná a nyugati szín­vonalhoz szokott utazókat. Évi 133 milliárd dolláros be­vételével a világ 34. leggazda­gabb városa, amely 2010-ben Pécs és Essen mellett Európa Kulturális Fővárosa volt. Az óvárosi részen az ókori és kora oszmán kori műemlékek sorakoznak, mint a Yereba- tan Ciszterna, a Hagia Sophia, a Kék mecset vagy a Topkapi szeráj, hogy a keleti illatoktól terhes Fűszerbazárról és Nagy Bazárról ne is beszéljünk. Az Aranyszarv-öböl északi partján elterülő Beyoglu-negyed a 19. század modern, európai stílu­sát tükrözi, hisz a Galata-torony körüli utcácskák mintha csak a párizsi Montmartre bohókás művészvilágába repítenének. A múzeumok szerelmesei is bőyen találnak itt kedvükre va­ló tárlatokat, mint a Topkapi pa­lota mellett megbújó Isztambuli Archeológiái Múzeum. Persze a városban akár csak sétálni is élvezet, amikor belépőkre nem ■ Isztambul 2010-ben Pécs és Essen mellett Európa Kulturális Fővárosa volt költenénk, viszont szívesen gyö­nyörködnénk a bennünket kö­rülvevő épületek és természeti környezet szépségében. Baran­goljunk a romantikus elneve­zésű Aranyszarv-öböl partján, üljünk be egy Efes-sörre a Ga- lata-híd egyik vendéglátó egy­ségébe, térjünk be a rengeteg festői mecset valamelyikébe (a legszebbek a Szulejmanije-me- cset, az Új mecset vagy a szo­ros partján, a Boszporusz-híd tövében magasodó bájos Orta­köy-mecset), keressük fel a Top- kapi-palota és a Hagia Sophia között futó Sogukcesme sokagit, ezt a kis romantikus hangulatú, ottomán kori faházakkal teli sé­tálóutcát. Mivel a város 80 kilométer hosszú, nem mondható éppen kicsiny településnek, ennek ellenére a turisták által ked­velt részek viszonylag köny- nyen bejárhatók. A hajók a for­galmas Eminönü állomásról, a Galata-híd óvárosi lábától, Besiktasból, vagy a Kabatas-ki- kötőből (Beyoglu) indulnak, s a szélrózsa minden irányába köz­lekednek. Akik rövidebb útra vállalkoznak, azoknak a Her­ceg-szigeteket (Adalar) érde­mes felkeresni, melynek festői környezete, homokos strandjai igazi vendégcsalogató látvá­nyosságok. A szigeteken - ahol Isztambul-szerte a legmaga­sabbak az ingatlanárak - nem lehet gépkocsival közlekedni. A másik kedvelt út a Boszporu­szon a Fekete-tenger kijáratáig végighajózni. ■ HIRDETÉS Kiemelt ajánlatunk; Isztambul - „Az 1001 éjszaka meséinek birodalma” 2015.06.09.-2015.06.14. (6 nap/4 éjszaka) Autóbusszal, idegenvezetéssel, 3*-os szállodában, reggelivel 99 900 Ft/fd Dél-Erdély - „A Kárpátok csúcsain" 2015.06.21 -2015.06.25 (5 nap/4 éjszaka) Autóbusszal, Idegenvezetéssel, 3*-os szállodában, félpanzióval 69 900 Ft/fő A részletekről érdeklődjön irodánkban, vagy böngésszen honlapunkon! IKAROSZ Utazási Iroda 7621 Pécs, Király u. 15. Tel: 72/ 510-633; info@ikarosz.hu Web: www.ikarosz.hu MKEH: R00591/1993/1999 <

Next

/
Oldalképek
Tartalom