Tolnai Népújság, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-15 / 266. szám
2014. NOVEMBER 15., SZOMBAT INTERJÚ 11 viNczE lilla A repülés és az állatok szerelmese, túrázik és vitorlázik is, főzni pedig egyenesen imád. Kedvesével létrehozott kávéházában tizenkettő macska él, de a kutyamentés is közel áll hozzá. Vallja, mindenkinek kell a lelki töltekezés, ilyenkor kikapcsolja a telefont és eltűnik a világ szeme elől. „A STILUS MAGA AZ EMBER” Nemrég a rákóczifalvi macimúzeumban fellépő Vincze Lilla gitárral a kezében is ugyanolyan lelkes volt, mint amikor az állatokról vagy éppen a főzésről van szó Az interjúra együtt készültünk „betegszabadságon” lévő kislányommal. Lelkesen meséltem az énekesnőről és arról, hogy a Napoleon Boulevard zenekar slágerein nőttem fel. Együtt „szálltam velük” és igyekeztem „jónak lenni”, ha tudtam. Megemlítettem, hogy a csapat énekesnője mostanság egy kávéházban beszélget érdekes emberekkel, templomban koncertezik, és hogy pár évvel ezelőtt még a Vatikánban is énekelt Benedek pápa előtt. - Anya, szerinted jó híresnek lenni? - kérdezte lányom elgondolkodva, majd miután megvontam vállam, megígértem neki, feltétlenül kifaggatom erről is Vincze Lillát. loó Zsuzsa- Ez nagyon aranyos! - neveti el magát szívből jövően Lilla. - Olyan ez a kérdés, mint a „milyen mesehősnek lenni?”. Az ember nem azért zenél, nem azért ír vagy tesz bármit, hogy ismert legyen, hanem hogy kifejezze önmagát, ami által aztán jobbá és szebbé is akarjuk tenni a körülöttünk lévő ingergazdag, ugyanakkor nagyon is ingerszegény világot. Tulajdonképpen nem is foglalkozom saját „hírességemmel”, más hírességével annál inkább! Az persze más kérdés, hogy ki mit ért e szó alatt. Művészeti klubomban nemsokára Tolnay Kláriról emlékezünk meg. Vajon ki szerint híres ő? Egyáltalán, tudják-e a mai fiatalok, ki volt Tolnay Klári? Nem biztos. Ezért kell óvatosan nézni bizonyos kereskedelmi televíziókat, ahol olyan példaképeket vonultatnak fel fő műsoridőben, akikre inkább nem vagyunk büszkék. Repülni is tanult Úgy érzem, Lillából előbűjt a pedagógus, ami nem csoda, a művésznőnek tanári végzettsége van.- Csodát! Nem a pedagógus szólalt meg belőlem, hanem az ember, aki tudásra vágyik! Én egyben látom a világot, nem vagyok szakbarbár! Olyan családban nőttem fel, amely tele volt tudósokkal, művészekkel, engem a tudomány számos ága érdekelt és érdekel. Egy időben például a csillagászat vonzott nagyon. Az űrkutatás, a repülés még a zenémben is nyomott hagyott. Emlékeztek a Júlia nem akar a földön járni... című dalra? Ez a Júlia akár én is lehettem volna, hiszen akkortájt tapasztaltam meg a szárnyalás élményét, az első magyarországi légitársaság háziasszonya én voltam. Sőt, tanultam is a repülőgépek vezetését! Persze, nem ez lett a végzettségem, hiszen rengeteg időt, energiát kellett volna rászánni erre, mégis több maradt ez, mint hobbi. Igazi szerelem. Máig „hűséges” vagyok e tudományhoz, nyomon kísérem a történéseket, friss híreket, de inkább csak a jókat. Javaslom mindenkinek, a jót keressék, a hiba pedig legyen egy tanulság, hogy mit ne kövessünk el. Lilla elmagyarázza, muszáj optimistának lenni.- A magyar örök túlélő, ráadásul végtelenül tehetséges is. Ott vagyunk mindenhol a legjobbak között, minden tudományban, művészetben képviseltetjük magunkat. Ha mindenki csak a saját területén teszi a dolgát, a legtöbbet, amit tud, sikeres lehet. Ehhez kellenének az erős példaképek, nekem például Farkas Bertalan űrhajós barátom az, aki 1980- ban első magyarként feljutott a világűrbe, a megélt csodákról pedig fantasztikus alázattal, szeretettel mesélt nálunk is, a kávéházban. Rajong az állatokért Könnyű kihámozni Lilla szavaiból, az egy esztendeje működő kávéházi beszélgetései, a Benczúr-házas „kockacukor” (ahogy ő fogalmaz) pontosan erre jött létre: megtalálni és bemutatni azokat az embereket, akiknek életére, munkásságára érdemes felhívni a figyelmet. Kulturális misszió és kulturális utazás is egyben. Nemrégiben az abonyi családi állatkert tulajdonosát, Tóth Tibort faggatta a zenész.- Az ő kis családjuk ékes példa arra, hogy saját erőből is lehet valami értékes dolgot letenni az asztalra. De ott vannak a rákóczifalvai Balázs An- talék is, akik nem azzal foglalkoznak, mit csinálnak mások, hanem azzal, mit tudnak ők maguk tenni a kultúráért, az állatokért. Nem véletlen, hogy talán náluk van hazánk egyik legérdekesebb macimúzeuma és madárparkja is. Jaj, amúgy is rajongok az állatokért... Szomorúan meséli Lilla, hűséges kutyatársa, Jumanji, egy spitz fiú eb tizenkilenc esztendő után nemrégen hagyta el őket. Jumi állítólag igazi zenész-művész kutya volt.- Állatimádatunk kedvesemmel, Sebestyén Zsolttal kiteljesedik, mivel a Cat Cafe Budapestnek, tizenkét cicussal (melyek ott élnek) ő a tulajdonosa, én meg a rajongó háziasszony. Ebben a háromszintes épületben minden a cicákért van. Rengeteg játékot szereztünk be nekik, de leülhetnek a székekre, odamehetnek a vendégekhez is. Különleges építményeket is elhelyeztünk a szórakoztatásukra, sőt, még trénerük is van, akiket imádnak! Mély hallgatásom fel nem tett kérdéseket rejt, így Lilla folytatja:- Bizony, kétnaponta érkezik a tréner, aki külön foglalkozásokat tart a cicáknak. Nemrégiben azt tanította meg nekik, hogyan kell ügyesen elfogadni a jutalomfalatot - mosolyog Lilla, aki az elmúlt években számos kutyamentésben és örökbefogadó akcióban is részt vett.- Az egyik legmeghatóbb a kutyakozmetikus-megmoz- dulásunk volt. Árva kutyákat gyűjtöttünk össze, akiket szakemberek vettek kezelésbe. Megmosdatták, megnyírták őket, még manikűr is volt nekik! Egy gondozott ebet ugyanis sokkal könnyebb örökbe adni, mint egy csapzott, elhanyagoltat. Sokat tanulok az állatoktól... még a madaraktól is, persze, a legjobb saját élőhelyükön, erdőn-mezőn megfigyelni őket... Néha elvonul töltekezni Lilla nagy túrázó hírében áll. Számos barlangba ereszkedett le, kőzetet kutatott, mostanság pedig a kék túraútvonalon baktat, sokszor akár negyven-öt- ven kilométert is megtéve. Na és vitorlázik, lévén siófoki lány. Párjának van egy vitorlása, mellyel gyakran szelik a Balaton habjait, de inkább sportosan, mint „turistásan”. Szinte hihetetlen, hogy jut ennyi mindenre ideje...- Sőt, még jógázok, tornázok, kiállításra járok és régiségeket is gyűjtök, persze, otthonom nem egy múzeum. Imádom az ódon illatot, a régi könyveket, filmeket, bútorokat! Meggyőződésem, hogy a sok tíz évvel ezelőtt megalkotott székek, asztalok inkább tükrözik készítőik egyéniségét, mint a mostani tucatbútorok. Modern korunk nagy feladata, hogy a közösségre szabott világot egy kicsit egyénivé tegyük! Amúgy pedig ugyanannyi idővel gazdálkodók, mint bárki más, néha még szőkébbnek is érzem. A barátaimra például kevesebb időm jut, mint szeretném, pedig életemet köréjük szervezem. Olyan jó velük találkozni, beszélgetni, nevetni velük sokat... és rájuk bízni a titkaimat. Mert beszélgetőtársam szerint kellenek a titkok, világunk vincze Lillának számos terve van a jövőre nézve, ötletekből kifogyhatatlan! 2010 óta a Napóleon Boulevard újra koncertezik, megjelent két lemezük, és a következő két esztendőben lesznek 30 évesek Lillával együtt.- november 27-én a Ben- czúr-házban Tolnay Klárira emlékezünk, estéim egy része olvasgatással telik, hogy felkészüljek erre a beszélgetésre. December Vincze Lilla iskola: Perczel Mór Gimnázium, Siófok; Tanítóképző Főiskola, Budapest. hivatás: crossover humanista-zenész. legfontosabb díja: „a közönség szeretete”. együttese: Napoleon Boulevard (1985-től). EGYÉB TEVÉKENYSÉGEI: Saját énekiskola, templomi koncertek, kamarazenekari fellépések, közös munka a Rajkó zenekarral, zenés kávéházi beszélgetések. így lesz kerek. Nagy bajunk, hogy mindent tudni akarunk, holott az örök misztérium beszínezi szürke életünket. Mélykékkel például, mely Vincze Lilla egyik albumán címként is szerepel, utalva mélyről fakadó, sajátos lelki kötődésére Istenhez.- És bevallom, olyan napjaim is akadnak, amikor egyszerűen kikapcsolom a telefont. Kereshet akkor bárki, nem ér el! Igenis, kell ennyi elvonulás a saját szférába, amikor tölte- kezik az ember. Védekezés ez a világ sodrása ellen, ugyanakkor az emberi méltóságra való törekvés is egyben. Én azt a bizonyos gyertyát a színpadon égetem, mert tűzzel jobb érzés alkotni, és ez a tűz szerencsémre belülről jön. A cigaretta és a poháron kívüli folyékony „ártás’-alkohol nem a szenvedélyem, sőt, az előzőre kimondottan neheztelek, bár tudom és elfogadom, hogy ez „művészbetegség” - mondja Lilla, aki akár a repüléseiről, akár az állatokról, a főzésről is lelkesen beszél. Elmeséli például, mostanság szívesen ötvözi a magyar és a távol-keleti konyha ízeit, mert lám, még ebben is „crossover”. Elárulja, nagy kedvence mostanság a kókusz, minden formában: reszelékként, zsírként, tejként. Úgy véli, ez a gyümölcs az étkezések alapját adhatja, főleg, ha valaki (akárcsak ő) félig-meddig vegetáriánus. Ráadásul izgalmas is az íze!- Látod, bármiről is beszélgetünk, mindig ugyanoda lyukadunk ki: kell az egyéniség! Én szeretek mindent magam csinálni, a lakásom berendezését, egy kutya megmentését, növendékeim tanítgatását, a cicák etetését, egy dal megírását, egy „híresség” bemutatását és igen, a főzés is ide tartozik. Ha valaki gondosan figyeli tetteimet, rájön, mindenben ott vagyok. Mert a stílus maga az ember! 12-én pedig a gödöllői kastélyban karácsonyi koncertezünk. s bár távolinak tűnhet, de már most várom a rákóczifalvai nyári zenei tábort, melyet második alkalommal rendezünk meg. Hihetetlen élményt kaptam idén a gyerekektől, akiket elvarázsoltunk a hárfákkal, gitárokkal. Remélem, ők is sok szép emléket tudtak hazavinni! - mondja a zenész-énekes. Modern korunk nagy feladata, hogy a közösségre szabott világot egy kicsit egyénivé tegyük - vallja Vincze Lilla ■ „A színpadon égetem a gyertyát: tűzzel jobb érzés alkotni, és ez a tűz belülről jön.” Hárfával varázsolták el a gyerekeket « %
