Tolnai Népújság, 2014. április (25. évfolyam, 77-100. szám)
2014-04-05 / 80. szám
SZOLGALTATAS 2014. ÁPRILIS 5., SZOMBAT 12 Gyertyából is lehet áram verseny Arany minősítéssel jutalmazták a tizenhét éves diákot Béda Ármin a nyáron, Angliában megtartandó fizikaversenyre készül Angolul is otthon van a fizikában a szekszárdi diák. Gyuricza Mihály Jó dolog a karban tartott archívum, most is kiderült belőle, hogy Béda Ármin, a szekszárdi Garay János Gimnázium 11. A osztályos diákja már többször szerepelt a Tolnai Népújságban: általános iskolásként egy főzőtanfolyam lelkes résztvevőjeként, két későbbi kis hír pedig angol nyelvi, illetve nemzetközi fizikaverseny kapcsán elért sikereiről szól. Utóbbi konkrétan arról, hogy Ármin Magyarországot képviseli egy öttagú csapatban az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Szervezetének versenyén, Angliában. Prezentációját Budapesten, a válogatón angol nyelven mutatta be nagy sikerrel, s bekerült a magyar csapatba. Az évenként más országban rendezett verseny amolyan fizikai diákolimpia - tudtuk meg Elb- linger Ferenctől, Ármin felkészítő tanárától. - Kísérleti versenyről van szó, ami azt jelenti, hogy a diákoknak kísérletezniük kell, azzal tűnhetnek ki a többiek közül - mondja Ármin. A válogatás több fordulóban történik, az írásbelin 17 kérdéskörből kettőt kell kiválasztani és kidolgozni, ezt még magyarul. A beküldött jegyzőkönyvek alapján válogattak be tizenhat magyarországi diákot a döntőbe, ahol már angolul kellett kifejteni, hogy mit tudnak. Ármin azt ecsetelte, hogy egy gyertya lángját felhasználva egy úgynevezett erőmű közbeiktatásával hogyan lehet elektromos energiát előállítani. Azt, hogy mindezt hogyan oldja meg, rábízták. Ő ugyan megpróbálta elmagyarázni e sorok írójának a megoldás lényegét, de csak félig járt sikerrel, ami nem az ő hibája. A'kísérlet amúgy sikerült. A másik kísérlet főszereplői kúp alakban megfagyott cseppek voltak. A lényeg, hogy a budapesti döntőn a zsűri tökéletesen képben volt, Ármint Arany minősítéssel jutalmazta, ami az öt fős csapatba kerülést jelentette. Árminnak természetesen a fizika a kedvenc tantárgya, annak is a kísérleti része. Az iskolában most épült egy természettudományi labor, amelyet nemcsak az órákon, hanem olykor délutánonként is látogat. A családjáról szólva elmondta, hogy két, 15 éves - iker - öccse is a természettudományok iránt érdeklődik. Ármin az általános iskola első osztályától kezdve tanulja az angolt, már túl van a közép- és a felsőfokú nyelvvizsgán is. Azért az is kiderül, hogy nemcsak a könyvek, a tudományok világában van otthon. Szereti a focit, 14 éves kora óta vizsgázott játékvezető, hétvégenként ott látni a pályán vagy a pálya szélén játékvezetőként, partjelzőként. Azt mondja, ez kiváló alkalom arra, hogy a sok tudomány után egy kicsit kiszellőztesse a fejét. PROGRAMOK Szombat MOZI bölcske: Szerelmem New York (francia vígjáték), 20 óra. szekszárd Működik a kémia (amerikai film), 17 óra. Noé (amerikai filmdráma), 19 óra. NÉPI KÉZMŰVES ALKOTÓHÁZAK ÉS MŰHELYGALÉRIÁK I. ORSZÁGOS HÉTVÉGÉJE SIMONTORNYA Könyv - Családi alkotóház és Műhelygaléria (Petőfi utca 12.): „Egy művészcsalád alkotóháza és műhelygalériája” - bőrművesség, grafika és festészet, 10-16 óráig. sióagárd Tolna Megyei Nép- művészeti Egyesület Alkotóháza (Zrínyi utca 31.): „Szövőműhely kicsiknek, nagyoknak” - sióagárdi vászon szőttesek készítése, 15-18 óráig. tolna Habán Alkotóház (Szent István utca 51.): „Betekintés a habán kerámia világába” - mesterségbemutató Verseghy Ferenccel, 9-12 óráig és 14-17 óráig. ROMA KULTURÁLIS NAP decs Faluház: kézműves-foglalkozások, 12.30. Megnyitó, köszöntőt mond Biczó Ernő polgármester és Góman Ernő, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, 14 óra. Roma himnusz, versek, 14.15. Roma és nem roma együttesek fellépése, 15 óra. Sudárné Magdi- ka kiállításának megnyitója, 18.30. TÁNCHÁZ PAKS-DUNAKÖMLŐD: sváb táncház Gaál László táncokta- tó-koreográfussal, a szekszárdi „Ifjú Szív” Magyarországi Német Nemzetiségi Néptánc- együttes vezetőjével, 18 óra. Vasárnap MOZI bölcske: A háború angyalai (dél-afrikai háborús filmdráma), 20 óra. PAKS: Pulykaland (amerikai animációs vígjáték), 17 óra. Szerelmem, New York (francia vígjáték), 19 óra. szekszárd Működik a kémia (amerikai film), 17 óra. Noé (amerikai filmdráma), 14.45 és 19 óra. NÉPI KÉZMŰVES ALKOTÓHÁZAK ÉS MŰHELYGALÉRIÁK I. ORSZÁGOS HÉTVÉGÉJE tolna Habán Alkotóház (Szent István utca 51.): „Betekintés a habán kerámia világába” - mesterség bemutató Verseghy Ferenccel, 9-12 óráig és 14-17 óráig. ■ H. E. VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 11 órakor: Dunaföldvár __________________-98 cm, Pa ks _____ ___34cm, Dó m bori________ ______52cm, Ár vízkapu________________438 cm, Ba ja________ 174 cm, A Sió Palánknál 212 cm. JÓTANÁCS allergiások: a csalán olyan anyagokat tartalmaz, melyek az antihisztaminokhoz hasonlóan hatnak a szervezetben. A Gingko büoba gátolja az aller- gén vegyületek működését. HIRDETÉS ÁRKÁD Együtt az igazi www.ar SZERETJÜK A HÚSVÉTI MEGLEPETÉSEKET MESESZÉP HÚSVÉT ÁPRILIS 5-19. HIRDETÉS Intézmény neve HIRDETÉS Húsvétra a gyerekekkel és az idősekkel foglalkozó baranyai intézményeknek a Dunántúli Napló és a Tesco ajándékokat visz olvasóink szavazata alapján. Kisgyermekekkel pl. óvodákra, bölcsődékre és idős emberekkel foglalkozó intézményekre, pl. idősotthonokra várjuk a javaslatokat. Küldje el nekünk az Ön által javasolt intézmény nevét, címét, majd szavazzon, hogy kinek vigyük az ajándékokat! A legtöbb szavazatot kapott 1-1 intézményt húsvét előtt meglátogatjuk és sok szép játékot, hasznos ajándékot viszünk részükre. Ajánlást és a szavazatokat a Tolnai Népújságból kivágott szelvénnyel postán az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája 7627 Pécs, Engel János u. 8. címre vagya www.teol.hu oldalon várjuk 2014. április 14-én 12 óráig. Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Hirdetésfelvétel: 06-74/511-534 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. E-mail: zita.kolozsvari@axelspringer.hu WWW.TEOL.hll Terjesztési ügyfélszolgálat: 06-40/510-510 A hír velünk jár! 4 t