Tolnai Népújság, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-03 / 2. szám

DOBROKOZ Egy szórakozóhe­lyen keveredett szóváltásba több helyi fiatal Döbröközön január 1-én a hajnali órákban. Három helyi férfi és egy nő ér­kezett az italboltba, ahol még javában tartott a szilveszte­ri buli. A fiatalok összeszólal­koztak két már ott italozó fér­fival, majd ezt követően az ut­cára mentek, ahol dulakodni, később pedig verekedni kezd­tek. Közben két autót is meg­rongáltak. A helyszínre kiér­kező rendőrök a verekedés­ben résztvevőket igazoltat­ták, majd mentőt hívtak, mert többen könnyebben megsé­rültek. A Dombóvári Rendőr- kapitányság munkatársai há­rom férfit elfogtak, majd cso­portosan elkövetett garázda­ság elkövetésének megala­pozott gyanúja miatt gyanú­sítottként hallgatták ki őket, tájékoztatott Huszti Gábor, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. ■ 1.1. ■ Ön hisz a tibeti hangtál- terápiában? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: TE0L.hu * A szavazás eredményét hol­napi számunkban közöljük. IDŐJÁRÁS Délelőtt ködös, borongós idő lesz, de délután­ra vékonyodik a felhőtakaró. A hőmérséklet ko­ra délután 7 fok körül alakul. ► 10. OLDAL Még virul az etnobiznisz Az etnobizniszt még nem sikerült teljesen visszaszo­rítani, így vissza­élhetnek az állami támogatásokkal. ► 6. OLDAL Kezdje önmagán a változást! El kell fogadni, sőt szeretni kell ön­magunkat ahhoz, hogy mások is megkedveljenek. ► 8. oldal januártól a családok többsé­ge nagyobb összegből gazdál­kodhat, mint tavaly: a nyugdíj, a minimálbér és a közfoglal­koztatottak keresete is emelke­dik, a családtámogatási rend­szer átalakításával pedig még többen vehetik igénybe az adó- kedvezményeket. Nőnek a rok­kantsági és a rehabilitációs el­látások, valamint a baleseti já­radék is. 2,4 százalékkal keres­nek többet a közfoglalkoztatot­tak. A teljes munkaidőben dol­gozók bruttó havi bére január 1-től 75 500 forintról 77 300-ra emelkedik. ► 2. oldal Hangtálakkal nyújt terápiát a gyermekeknek NAGYMÁNYOK ATV2 Süss fel nap! országos programjának díjazottja lett példás szerep- vállalásával Törőné Fehér Ma­rianna. A Nagymányokon élő könyvelő szabadidejében tibe­ti hangtálterápiát tart, és tá­bort szervez a paradicsom­pusztai gyermekeknek. Az önkéntes munka olyan fon­tos számára, mint az önisme­ret-fejlesztés. ► 4. oldal Több rendőr SZÓVÁ TESSZÜK- Nincs is jobb január 1-jén reggel, mint kopácsolásra ébredni - kezdte történetét a szerkesztőségünkbe telefo­náló férfi. Humorosan megegyezte, nem elég, hogy az átdorbézolt éjszaka után „bokszoltak a majmok a fejé­ben”, ehhez társult a szomszéd szög­beverő akciója, amely nem volt piskó­ta. Azt mondta, minimum egy galériá- nyi képet rakhatott fel a falára, vagy még ő is részeg lehetett, és egy szöggel szerencsétlenkedett vagy fél órán ke­resztül, mindenesetre azt hangosan tette. Olvasónk hasító fejfájásán az csillapított - a kávén és a gyógyszeren kívül -, hogy a hétvégén házibuli lesz náluk. Megegyezte, újévig nem volt tervbe a darts, de azóta fontolóra vet­te a dolgot... (vb) 9 770865 603050 1 4 0 0 2 Kilencéves a TN focitornája Három csapat osz­tozott az elsősé­gen lapunk eddigi 8 téli felkészülési tornáján, amit idén is megrende­zünk. ► 11. OLDAL ÚJSÁGÍRÓ: 74/511-510 TERJESZTÉS: ______06-40/510-510 HI RDETÉS: ________74/511-534 E­MAIL: tolnai.nepujBag@Mel8.hu Hét epületet újítanak fel a támogatásból energiatakarékosság Nyílászárókat cserélnek, hőszigetelést végeznek, és korszerűsítik a szellőzést Mivel lehetne még javítani a közlekedési baleseti mutatókon? Oláh Szilvia és Nagy Adrienn falugazdászok. Január 1-tol mar az agrárkamarához tartoznak, de szekszárdi irodájuk továbbra is a Tormay utcában van szekszárd Január 1-től a kor­mányhivataloktól az agrárka­marákhoz kerültek a falugaz­dászok. Ez az eddiginél is ha­tékonyabb kapcsolatot jelent a gazdálkodókkal, hangzott el tegnap a megyei kormányhi­vatal épületében tartott sajtó- tájékoztatón. Tolnában 31 fa­lugazdász végzi a feladatát, az átállás zökkenőmentes, teg­nap már dolgoztak, mondta dr. Hadházy Árpád, az agrárka­mara megyei elnöke. Megerő­sítette, hogy az őstermelői iga­zolványokat januártól ingyen válthatják ki a gazdálkodók, amennyiben a kamarának a tagjai. Újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy aki nem tag, az gyakorlatilag nem is kaphat őstermelői igazolványt, hiszen törvényi előírás a kötelező ka­marai tagság. ► 3. OLDAL Magasabb bírságokkal. Szigorúbb vizsgáztatással. FORRÁS: TEOL.HU István tér 11-13. alatti épület­ben, melyre 429 millió forint­nyi támogatást fordíthat a kor­mányhivatal. A fennmaradó összeg közel egyenlő arány­ban oszlik meg a további négy szekszárdi és a bonyhádi hely­szín között. A megyeszékhe­lyen az Augusz Imre utcai hi­vatal, a Kiskorzó tér 1-3., a Ke- selyűsi út 7., valamint az Ybl Miklós utca 1. szám alatti épü­letek, míg Bonyhádon a Sza­badság tér 1. alatti épület kór- szerűsítésére kerül sor. A felújítás magába foglalja az épületek nyílászáró-cseré­jét, külső hőszigetelését, vala­mint a szellőzés korszerűsíté­sét is. ■ M. I. Nem lehet javítani. szekszárd-bonyhád Hét épü­letének korszerűsítését kezdi el a Tolna Megyei Kormány- hivatal, tájékoztatta lapunkat László-Varga Zsuzsanna fő­igazgató. Az összesen 1,33 mil­liárd forint értékű pályázati tá­mogatásból a kormányhivatali infrastruktúra fejlesztése való­sítható meg, mely a felújításra szoruló ingatlanok átfogó ener­getikai korszerűsítését jelenti, amely egyben a környzetetba- rátabb, energiatakarékosabb, költséghatékonyabb fenntar­tást is lehetővé teszi. A munká­latokat azt követően kezdik el még idén, miután a közbeszer­zési eljárásokat lefolytatták. A főigazgató elmondta, az épüle­A volt ÁNTSZ-székház korszerűsítésére költik a legmagasabb összeget tek hőtechnikai adottságainak javítása érdekében a kormány­zat vissza nem térítendő támo­gatással járul hozzá a tulajdo­nában és használatában lé­vő épületek fejlesztéséhez, így hat szekszárdi és egy bonyhá­di ingatlant újítanak fel. A me­gyeszékhelyen 462 millió fo­rint támogatásban részesül az Arany János utca 27. alatti épület, amelyben a népegész­ségügyi, a munkavédelmi és munkaügyi, illetve a rehabili­tációs szakigazgatási szervek végzik a munkájukat. Ugyan­csak több hivatal (építésügyi, fogyasztóvédelmi, munkaügyi központ, szociális és gyámhi­vatal) látja el feladatát a Szent PILLANATFELVÉTEL EGY PERCBEN Bizonytalan euróövezeti kilátások Már látszania kellene a válság után elindított hitelprogramok eredményei­nek, de még nincs így. ► 5. oldal A hivataltól a kamarához falugazdászok Január 1-től a szakmai szervezet a munkáltatójuk Többjrénzből gazdálkodhat idén a családok többsége www.teol.hu 2014. január 3., péntek • XXV. évfolyam, 2. szám. Ara: 160 Ft. Előfizetve: 112 Ft H ^RESSE A PLHU ?LDAL0N' A FÉLTVE ÓVOTT MAGYAR BUCÓ NAGY ^ M RESZEG AUTOS JOGSI NÉLKÜL KÉT ' '' VÉGÜL NEM UTAZHAT EL BALESETET OKOZOTT .»»»,»:» LETT A 2014-ES EV HALA A DÁNIAI EB RE Verekedés és autórongálás Döbröközön eset Három férfit hallgattak ki csoportosan elkövetett garázdaság miatt J I i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom