Tolnai Népújság, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-29 / 252. szám

3 2013. OKTÓBER 29., KEDD MEGYEI TÜKÖR Többet kínálnak, mint amire van kereslet kukorica Ha a szárítási, tárolási költségeket is számolják a gazdák, akkor nem éri meg tárolni Úgy tűnik, beletörődtek a gazdák, hogy az idén ton­nánként negyvenezer forint­nál többet nem kapnak a ku­koricájukért. Mauthner Ilona Tolna megyében idén is vala­mivel több, mint százezer hek­táron takarítottak be kukori­cát, és nyár elején még abban bíztak a termelők, a tavalyihoz hasonló összeget, közel hat­vanezer forintot kapnak ton­nájáért.- Két nap múlva végzünk a betakarítással, mondta a kaj- dacsi Kovács Béla, gazdálkodó. Sajnos tárolási gondok miatt rá vagyunk kényszerítve arra, hogy tonnánként negyvenezer forintért adjuk el a terményt. A megtermett mennyiség szerin­tem nem indokolja, hogy ilyen nyomott áron keljen el a kuko­rica. Egyelőre nem látjuk mi az oka a lehetetlen helyzetnek. A hozzá, nem értő azt gon­dolná, hogy a jelenlegi meleg, száraz időjárás sokat segít ab­ban a termelőknek, hogy leg­alább nem kell szárítási költ­séget fizetniük. Kovács Béla szerint azonban sajnos szá­rítani kell a kukoricát, hi­szen tizenhat és huszonegyes a víztartalma. Ez függ a táb­la fekvésétől, a talajtól (homo­kos területen kevesebb terem, de hamarabb szárad a szem) és a mennyiségtől is. Az ok­tóber 4-5-6-i dér megállította a vegetációt, így a növény víz­leadó képességét is, mondta a gazdálkodó. A szárítás költsége egyéb­ként tonnánként háromezer fo­rint. Nem mindegy, mennyi a víztartalma a csőnek, 13.5-esre le kell szárítani Damm János kereskedő, az Agrimpex Kft. egyik vezető­je szerint azért olcsó a kukori­ca idén, mert mind az ukrán, a román és szerb piac tele van vele. Mindenhol sok termett, így a többletet ők is értékesí­teni akarják. Az útdíj kevésbé játszik szerepet az olcsó árak­ban, bár a Tiszántúlon éppen a szállítási költségek (a dunai ki­kötőtől való távolság) miatt 38 ezer forintot adnak csak a ter­ményért. A kereskedő szerint az ideális felvásárlási ár 45- 50 ezer forint között lenne ton­nánként, de sajnos alig vannak állattartó gazdák, akik hely­ben vásárolnának, így marad a két nagy hazai szeszfeldolgo­zó üzem, a dunaföldvári és sza­badegyházi, melyek nagy tétel­ben vesznek át kukoricát. Hi­szen az export ár alacsonyabb a hazainál is. Folyamatosan csökken A kukorica ára a 38. hét óta ösz- szesen 15 százalékot, a 42. héten további 5 százalékot esett. Mégis azt lehet mondani, a piac bein­dult. Egyre több mind az eladási, mind a vételi ajánlatok száma. Az alacsony ár sokakat vissza­tart a piacra lépéstől. Ők jelenleg csak arra törekednek, hogy a ter­mény a lehető legjobb minőség­ben kerüljön a magtárakba. Ki­tartó munkával, azonban, az árak folyamatos figyelemmel kí­sérésével, még most is lehet vi­szonylagjó értéken üzletet kötni. Érdemes tehát piacteret gyakran felkeresni. Jelenleg egy tonna ku­korica a tőzsdén 44 749forintba kerül. A legalacsonyabb eladási ajánlati ár 34 ezer forint. Aktuá­lisan 28 ezer tonna kukoricát kí­nálnak megvételre a Magro.hu online adatai szerint HIRDETÉS PROMÓCIÓ í* mm rrurw Mm FarmForg Kft. Szekszárd, Palánk 18. • Telefon: 74/ 410-073 Nyitva H-P 8.00 - 15.30-ig E-mai: info@farmforg.hu • Web áruház: www.farmforg.hu Zsákos szerves trágya ajánlatunk: múlLWML Kiváló minőségű, magyar gyártású mikroelemeket és hasznos baktériumokat tartalmazó fermentált, pelletált szarvasmarha trágya készítmény. Minden növénykultúrához ajánlott, repítő tárcsás műtrágyaszóróval is kijuttatható. ,500 kg -os bigibgg és 25 kg-os zsákos kiszerelésekben Alaptrágyaként is használható. Összetétel: 4-4-4 NPK, MgO 1%, S03 1%, Mn 350 mg/kg, Zft 280mg/kg, B, Co, Mo BAROMFI TRAGYA Magyar gyártmányú fermentált baromfitrágya, pellet formájában. Minden növénykultúrához ajánlott, repítő tárcsás mütrágyaszóróval is kijuttatható. 500 kg -os big bag, 25 kg-os zsákos kiszerelésekben. Összetétel: 2,4-5-4 NPK, Ca 10%, Mg 1%, + (Fe, Mn, Cu, Zn, Mo, B) Ideális az időjárás a faültetéshez Klézli János faiskolájában Szekszárdon, a Pollack utca 14.-ben szere­tettel várják a vásárlókat és az érdeklődőket. Idén is kínálnak különböző fajta gyümölcsfacsemetéket, illetve vörös és fehér szőlőoltványokat. Telefonszám: 06-74/416-530. Bőven akad még tennivaló a borospincékben az a borász, aki azt mondja, az idei évjárat kiemelkedő­en jó lesz, az nem mond iga­zat, beszélik egymás között a termelők. Közepesen jó évjá­ratra számítunk, mondta Mó­dos Ernő szekszárdi borász, ami nem jelenti azt, hogy ki­váló minőségű borok ne szü­lethetnének, de míg az el­múlt két évben az alacsony savak jelentették a kihívást, most éppen a fordítottja. Ti­pikusan az az évjárat az idei, amikor a pincében is bőven akad tennivaló, játszani a maradék cukorral, házasítá- sokkal, keresni az összhan­got, a harmóniát. Az az év, amikor nem tudni pontosan mi lesz belőle (a korábbi évek egyértelműek voltak). Lehet, hogy kissé vékonyka és savas borok készülnek, lehet, hogy szuper egyensúly mellett ko­moly intenzitással találko­zunk majd. Egy biztos, idén nagyon sok múlik a borász tudásán, de az is igaz, közel sem volt olyan „alapanyag” az ültetvényeken mint tavaly. Néhány vörös fajtánál a szín­anyaggal is baj van. ■ M. I. HIRDETÉS BORKÉSZÍTÉS LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE Borászati anyagok, eszközök és gépek a szőlő feldolgozásától a palackozásig. Kérje ingyenes erjesztéstechnológiai tájékoztatónkat! ktuális, szüreti ajánlatunk > Szüretelő kád, bordó, 500 literes > Szüretelő kád, bordó, 700 literes > Szüretelő kád, bordó, 1000 literes > Olasz, úszófedeles tartály, IIMOX, tömlős, S00 literes > Olasz, úszófedeles tartály, INOX, tömlős, 200 literes > INOX füles kanna, csappal, tömített fedéllel, 50 literes > ENO 1 kézi szőlőzúző. 10 q/óra > ARNO 15 cefreszivattyús szőlöbogyózó, 15 q/óra > 100 g-os fajélesztö primőr vörösborhoz (CAB 90, 5 hi-hez) > 10 g-os pektinbontó, vörös szinkioldó enzim Everzym Color istaár (AFÁ val): 13800.Fl/db 21 600.* Ft/db 32 400,- Ft/db 180 000.- Ft/db 108 000.- Ft/db 22 000,-Ft/db 34 300,- Ft/db 192 000,- Ft/db 1054 Ft/db - 10 S40,- Ft/kg 381 Ft/db - 38 100,- Ft/kg [Akciós ár (ÁFÁ-val): 11700,- Ft/db 18 000,-Ft/db 27 000,- Ft/db 148 000,-Ft/db 90 000,- Ft/db 18 000, Ft/db 25 000,- Ft/db 159 000,- Ft/db 700. Ft/db= 7 000,- Ft/kg 280.-Ft/db-28 000,-Ft/kg (5 hl-het, gyümölcscefréhei is használható) > 10 g-os aroma feltáró enzim 114} Ft/db -11400,-Ft/kg {7-8 hl-hez elég, szőlőmusthoz és gyümőlescefréhez is használható) > LP 100, lúgos hordó és tartálymosó 1 kg-os 782,- Ft/kg > 1 literes, füredi, kombiiéra;, zöld üvegpalack koronazárral 124,- Ft/db (must palackozáshoz, az ár a koronazár árát Is tartalmazza) 800.- Ft/db= 8000,- Ft/kg 600,- Ft/kg 82,- Ft/db A szüreti akció 2013.09.23-tól 2013.10.25-ig tart. A kedvezményes árak a készpénzes vásárlásokra vonatkoznak, a különböző kedvezmények nem von- hatók össze. Az akció további részleteiről kérjen információt kollégáinktól! AKCIÓS AJÁNLATUNK A KÉSZLET EREJÉIG ÉRVÉNYES! SZAKÚZLETEINK: 3300 EGER Vécsey-völgy út 93. sz. Központi raktár, szaküzlet. Nyitva: hétfőtől péntekig 8 órától 16 óráig, szombat 8 órától 12 óráig, Bolt tel: 36-510-176, Iroda: 510-170, Fax: 36416-945, e-mail: interker-wein@ interker-wein.hu, www.interker-wein.hu 7100 SZEKSZÁRD, Sport út 1 sz. Területi raktár, szaküzlet. Nyitva: hétfőtől péntekig 8 órától 16 óráig (12-13-ig ebéd). Telefon/fax: 74/318-580, Mobil: 30/509-1756. 3200 GYÖNGYÖS, Róbert Károly út 2. sz. Mátra Borászati Szaküzlet. Nyitva: hétfőtől péntekig 8 órától 16 óráig (12-13ng ebéd), szombat 8 órától 12 óráig telefon: 37/789615 3916 BODROGKERESZTÚR, Külterület Hrsz. 0224/3 Keresztúri Borászbolt (Vasúti átjáró előtt közvetlenül), hétfőtől péntekig 8 órától 16,30 óráig (12-13,30-ig ebéd), szombat 8 órától 12 óráig. Telefon: 47/3964)24, Mobil: 30/298-8429 Táncházat tartottak a művelődési házban BÁTASZÉK Táncház volt szom­baton este a bátaszéki művelő­dési házban. Először a gyere­keket, majd a felnőtteket taní­totta Dobsa Tamás és felesége, s a Csurgó Zenekar gondosko­dott a muzsikáról. ■ Gy. M. Új kerítés épül a hátai alszegi templom köré báta Napokon belül megkez­dik a Szent Mihály temp­lom régi, rossz állapotban lé­vő kerítésének lebontását, hogy helyére újat húzzanak fel. A pénzt a hátai templomo­kért létrehozott, a Szent Vér­ről elnevezett helyi alapítvány gyűjtötte össze. ■ Gy. M. Berta Zoltánt bízták meg a vezetéssel tolna Berta Zoltánt bízta meg a testület a Tolnai Intézmény- működtető Központ vezetésé­vel 2018. szeptember 30-ig. A város által kürt pályázatra né­gyen jelentkeztek, közülük hárman feleltek meg a pályá­zati előírásoknak. ■ B. K. Nemes célért ropták a felnőttek bonyhád Jótékonysági ret­ro diszkót szervezett a Bo- tond DSE. Közel százan csatla­koztak a Széchenyi iskola ét­termében tartott, jó hangula­tú eseményéhez. A program bevételét a diáksport egyesü­leten belül atletizáló fiatalok versenyeztetésére, edzésére fordítják. ■ V. B. A játékok a helyükön a dombori strandon fadd-dombori A legtöbb új já­ték már a helyén van Dombo- riban, a játszótéren. Használ­ni még nem lehet őket addig, amíg a beton meg nem köt. A területet kamerák is figyelik. Wusching Gábor, az Együtt Domboriért Egyesület vezető­je elmondta, az engedélyek­re is várnak, de napokon belül felavathatják a teret. ■ B. K. I > ft >

Next

/
Oldalképek
Tartalom