Tolnai Népújság, 2011. október (22. évfolyam, 230.-255. szám)
2011-10-07 / 235. szám
Újabb demonstráció várható szolidaritás Novemberben egyszeri nyugdíj-kiegészítés Megalakult a Magyar Szolidaritás Mozgalom. Politikai pártoktól semlegesen kívánja folytatni tevékenységét - közölte tegnap Kónya Péter, az egyik alapító és ügyvezető. A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke elmondta: magánszemélyek csatlakozását várják, magyar állampolgárokét, határon túliakét és itt dolgozó külföldiekét is. Szeretnék, ha a mozgalommal megvalósulna egy összefogás, amely révén „egy jobb, élhetőbb, demokratikusabb Magyarország jönne létre”. A társadalmi szervezetek, szakszervezetek által létrejött akcióegységet nem céljuk megszüntetni. A munkavállalókat érintő változások miatt október 11-én az ország különböző pontjain egységesen 24 órás forgalomlassító demonstrációt tartanak. Ezen a napon ülésezik előMarad a szabad napok száma A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉNEK Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által elkészített új tervezetében szerepel a védett kor intézménye, nem változik a szabadnapok száma, bővül a munkaidő-kedvezmények köre, és megmarad a műszakpótlék is. A munkáltatói kontroll pedig nem terjedhet ki a magánéletre. szőr a Nemzeti Gazdasági Tanács, amely az Országos Érdekegyeztető Tanácsot váltja fel. nyugdíj Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szak- szervezetének vezetője szerint nem maradhat el a korhatár alatti nyugdíjak emelése, mivel akkor a velük kötött megállapodást rúgja fel a kormány. Hírek szerint jövőre csak a korhatár feletti nyugdíjak nőnek majd az infláció mértékével - 4,2 százalékkal az ellátásnak minősülő juttatások összege nem változik. Novemberben egyszeri, 6 százalékos kiegészítést kapnak ellátásuk folyósításával egy időben a nyugellátásban és baleseti járadékban részesülők. ■ GAZDASAG 2011. OKTOBER 7., PENTEK Elhunyt az Apple társalapítója Steve jobs A mobil számítástechnika forradalmára volt 56 éves korában elhunyt a hasnyálmirigyrákban szenvedő Steve Jobs, az Apple társalapítója. Jobs 1976-ban a nevelőszülei szilíciumvölgyi garázsában Steve Wozniakkal együtt alapította meg infokommunikációs hardvercégüket. Az Apple-nek 2011 nyarán már nagyobb likvid tartalékai voltak, mint az Egyesült Államok kincstárának. Jobs a mobil számítástechnika forradalmának egyik kirobbantója, a személyi számítógép koncepciójának és a programüzenetekről az egér- kattintásra való áttérés egyik úttörője volt. Az Apple-nél az ő vezetésével fejlesztették ki az iPod- ot, az iTunes-t, az iPhone-t, az Apple Store-t és az iPad-et. ■ iPhone-on Steve Jobs portréja. New Yorktól Pekingig emlékeznek rá. A takarékszövetkezetek beszállnak a „végtörlesztési versenybe”, mivel jelentős forintforrásaik vannak hitelezésre. (Képünk illusztráció.) Váratlanul érte a végtörlesztés a bankokat, melyek vegyesen reagáltak. Többségük megemelte a forinthitelek terheit, csökkentette a kedvezményeket, mások új konstrukciókat dolgoztak ki. Giczi József Az Erste Bank úgy reagált a végtörlesztésre, hogy eldöntötte: októbertől nem fogad be hiteligényeket közvetítőktől. Majd úgy megemelte hitelkamatait, hogy azok legalacsonyabb teljes hiteldíjmutatója 12,27 százalék lett. Később kiderült, a K&H Bank saját ügyfeleinek nem nyújt hitelt devizakölcsön kiváltására, miközben a más banktól az ilyen igénnyel hozzá fordulókat szívesen fogadja. Az MKB Bank kondíciós listájában értesítette ügyfeleit, hogy szeptember 28-ától nem fogad be új igényt MKB Forint Magánhitel Lakáscélú hitelkiváltásra. A hitelintézet október 1-én több ingatlanfedezet mellett nyújtott hitelét is kivezette, így a banknak semmilyen hitele sincs a hitelüket kiváltani szándékozóknak. Végül a héten több bank is emelte a hitelkiváltásra alkalmas kölcsöneinek kamatait, vagy szüntetett meg hozzájuk kapcsolódó kedvezményeket. A legérdekesebben az OTP Bank viselkedett. Először úgy tűnt, gyorsan ráveti magát a végtörlesztőkre. Múlt vasárnapi hirdetményében ugyanis komoly kamatkedvezményeket jelentett be. Másnap viszont visszavonta A végtörlesztésről és a forintárfolyamról közölt jegyzetet blogjában a Financial Times. A szerző szerint miután az euró immár 300 forint körül is mozog, „a magyarok láthatják, milyen árat kell fizetniük azért, hogy a kormány lehet& vé tette az ingatlanhitelesek devizaárfolyam-veszteségeinek bizonyos mértékű ráterhelését ezeket a kondíciókat. Múlt csütörtökön új hirdetménnyel rukkolt elő, melyben megemelte a lakáscélú és a szabad felhasználású euró hiteleinek a kamatfelárát, és szeptember 30-ával megszüntetett több díjkedvezményt. Hétfői legfrissebb - 9 napon bea bankokra”. Jóllehet, az euróövezeti válság is részben felelős a forint kínlódásáért, „ez azonban nem a teljes sztori”. A forint egy hónap alatt 9, a zloty 5, a cseh korona 2 százalékot gyengült. A cikk szerint a végtörlesztési törvény várhatóan nem jelent rendszerszintű kockázatot a magyar bankrendszerre. lül a negyedikkel - hirdetményében mintegy 1,5 százalékkal 13,5 százalékos szintre emelték a lakáscélú és szabad felhasználású forintkölcsönök thm-jét. Más hitelintézetek viszont új kölcsönkonstrukciókat hirdettek meg a régi lakáscélú hitelek kiváltására. A Raiffeisen Bank például Otthonvédelmi hitel néven indított új terméket, melyet kizárólag a banknál meglévő devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztésére lehet felhasználni. Annak ellenére, hogy más hiteleinél kamatot emelt a bank. Érdekesen alakult a KDB Bank új hitelkiváltási célú terméke, a Biztonsági Öv hitel feltételrendszere. Míg a bankon kívüli ügyfeleket 0 százalékos folyósítási díjjal szeretnék megnyerni, addig a hitelintézet ügyfeleinek 0,5 százalékot kell ezen a címen fizetniük. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség a hét elején bejelentette: a komoly forintforrásokkal bíró takarékok is beszállnak a végtörlesztők finanszírozásáért folyó piaci versenybe. Ennek megfelelően új hitellel jelentkezett a Kinizsi Bank is, melynek neve Átváltó hitel, és igénybe vehető rögzített árfolyamon történő végtörlesztésre is. A kölcsönnél némi kedvezményt jelent a 25 ezer forint értékbecslési díj elengedése. lakáshitelt kiváltó kölcsönök Volksbank adósságkezelő Forint kölcsön 52450 Volksbank adósságkezelő “light” Forint kölcsön 9,33 53023 Gránit Bank Piaci Forint hitel 9,78 53 984 K&H Bank Szenzációs forint lakáshitel 9,87 47423 Raiffeisen Újrakezdés hitel lakáshitel kiváltására 10,18 57 501 K&H Bank üzleti feltételű forint lakáshitel - csak kamattal 10,19 56 124 Gránit Bank Piaci Forint hitel lakáshitel kiváltására 10,23 55 537 Kinizsi Bank Átváltó hitel 10,26 49814 FHB JZB Ingatlancélú hitel 1 éves kamatperiódussal 10,77 59 531 Erste hitelkiváltási célú lakáshitel 1. és 2. kategória 10,77 54370 FHB JZB Ingatlancélú hitel 5 éves kamatperiódussal 10,77 59 531 KDB Bank Forint "Biztonsági Öv" hitel 10,89 58299 FORRÁS: BANKRACIO.HU Így látják Londonból: látható, mi lesz ennek az ára mmm Drágább lesz a busz és a vonat is a kormány negyedével kevesebb támogatást - 109 helyett 93 milliárd forintot - akar adni a távolsági közlekedési cégeknek a kedvezményesen utazók után - értesült az Origó. Nem valószínű, hogy a veszteséges cégek lenyelik a különböze- tet, így a jegyek és a bérletek drágulhatnak januártól. Diákok, nyugdíjasok, álláskeresők, fogyatékosok is többet fizethetnek. Munkacsoport a zsebszerződések ellen a magosz jogászokból és szakértőkből álló munka- csoportot hozott létre a zsebszerződések kiszűrésére. Jakab István elnök szerint több mint egymillió hektár olyan terület van, amelyet zsebszerződéssel szereztek meg egyre nagyobb vehemenciával olyan személyek, akik a jogszabályok szerint nem birtokolhatnak Magyarországon földet. Feljelentés a BA privatizációja ügyében AZ ELSZÁMOLTATÁSI kor- mánybiztos feljelentést tett a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Budai Gyula vizsgálata szerint a hibás privatizáció az elmaradt fejlesztések és az ezzel kapcsolatos szankciók hiánya miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró kár érte. Budai: 85 millió eurós kárt látok A BUX index 2011. október 6-án | Változás: 1,54% f Záróérték: 16 710 ' Nyitóérték: 16521 Előző napi záróérték: 16458 09.00 11.00 13.00 15.00 17.00 FORRÁS: BÉT NYERTESEK teává* IMsoárfftl Váteásms Műn FI i FHB 519 4,00 33 Egis 15 700 3,90 74 OTP 3270 3,80 10191 Synergon 230 2,22 2 E-Star 6700 2,13 20 Fotex 301 2,03 6 FORRÁS: BÉT VESZTES Részvény VáJ8Há!M%) *S»Ft| ORC 1065-4,91 1 Danubius 3 100-2,51 0 Richter 33390-1,21 773 ANY 712-0,41 1 A BUX index az elmúlt napokban 16 600 16458 16 400 16 200 16 000 15803 15 800 15600 15 400 15510 09.2809.2909.3010.03 10.04 10.05 FORRÁS: BÉT BÉT-áruszekció (forint/tonna, 10.06.) BO ííi elszámolási ár MALMI BÚZA 2011. szeptember 48500 TAKARMANYBUZA 2011. szeptember 46500 TAKARMÁNYKUKORICA 2011. szeptember 46000 OLAJNAPRAFORGÖ 2011. október 97000 REPCE 2011. november 119200 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2011. október 6-án 1€ 1$ 1CHF 5 — 4 4 295,50 Ft 220,89 Ft 239,08 Ft-3,75 Ft-3,38 Ft-4,43 Ft Euró-valutaárfolyamok (forint/euró, 10.06.) vételi Eladási. Budapest Bank 287,80 305,60 CIB Bank 285,37 309,15 Citibank 285,38 309,16 Erste Bank 288,68 305,32 FHB Bank 288,14 305,36 K&H Bank 287,44 304,00 MKB Bank 290,45 305,35 OTP Bank 289,38 304,22 Raiffeisen Bank 291,00 304,10 Drasztikus banki lépések végtörlesztés Kamatot emeltek, de új hiteleket is indítottak / i 4