Tolnai Népújság, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-07 / 235. szám
JF iOZ LET hétfőn elhatárolódott szélsőséges koalíció partnere, ián Stota kijelentésétől, amelyben a nacionalista pártvezér Hitlerhez hasonlította a magya külügyminisztert. „Mindennemű személyre szóló támadástól elhatárolódom” - mondta Fico. Ám azt fenntartotta, hogy Göncz Kinga ultimátumot adott Szlovákiának. lllllllllllllllllllitlfillllll Még sincs melamin a kapucsínóporban HÁROM, EGYMÁSTÓL független külföldi laboratórium vizsgálata sem mutatott ki melamint a magyar hatóságok által korábban zárolt Nestlé Coffee Mate termékekben - közölte a cég. A piaci bevezetés előtt álló termékre a Nestlé Hungária saját maga kezdeményezett önellenőrzést. A termékek zárlatát a hatóságok hétfőn feloldották. Leszakadt a lift, két munkás meghalt KÉT MUNKÁS meghalt, amikor lezuhant egy lift egy pesti V. kerületi házban. Az áldozatok a szerkezet tetején álltak, az épületben liftszerelők dolgoztak. A felvonó szerkezetét tartó kötélzetet elvágták, így a lift leszakadt. Háromszor leszavazták Szűcs Erikát a Házban szűcs erika szociális és munkaügyi miniszter három interpellációra adott válaszát is leszavazta a parlament. Ilyen még nem történt az Országgyűlésben. Az ellenzék ezért lemondásra szólította fel. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azt mondta: a kisebbségi kormány öt hónapos fennállása óta többször szavaztak le miniszteri választ, mint 16 év alatt. Szűcs Erika. A Fidesz lemondatná. Sztrájkolnak a Markhotban egér A kórház alkalmazottak döntő többsége folytatta a munkát A 85 éves Dani Lőrinc, a legidősebb kórházvédő, a demonstráción Egy jegyszedő miatt nem indult a pesti gyors Munkabeszüntetéssel tiltakoznak a Hosplnvest ellen az egri Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézetben. Rénes Marcell A hétfőn indult, és az intézet teljes területére kiterjedő határozatlan idejű sztrájkban az első napon a betegellátó területeken- fekvőbeteg-ellátás, járóbetegellátás, diagnosztika - 566 ember dolgozott, a munkabeszüntetésben a délelőtti műszakba beosztottak közül 90 alkalmazott, azaz a dolgozók ló százaléka vett részt. Ennyi az intézmény vezetőségének rövid közleménye az eseményekről, ám ennél természetesen jóval több történt. ■ Novemberig lehet sztrájkolni, utána lejárnak a szerződések. „A sztrájk egyfajta fegyver a követeléseink kikényszerítésére”- jelentette be Hegyaljai Judit, az EDDSZ helyi elnöke a kórházi reprezentatív szakszervezetek sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, hogy a Hosplnvest Zrt. és a megyei önkormányzat szerződése jogszabályellenes. Úgy gondolják, hogy az ÁNTSZ-engedélyt is törvénytelenül adták ki. A Pedagógusok Demokratikus Szak- ' szervezete nevében Mártonná | Adler Ildikó országos választmá- c nyi tag szolidaritási nyilatkozatot adott át. Martonné szólt arról, hogy kedvezőtlen tapasztalataik vannak arról, mit jelent egy munkavállaló számára, ha a kiszervezéssel megszűnik a közalkalmazotti státus. A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája részéről a közalkalmazottakért felelős alel- nök, Kerpen Gábor közölte, hogy ők is szolidárisak, és egyebek mellett arról beszélt, hogy megengedhetetlen az a lelki megfélemlítés, amelyet a Hosplnvest alkalmaz. A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége részéről Hócza LEGFELJEBB novemberig lehet sztrájk a kórházban - mondta a Hosplnvest regionális igazgatója. Kosztura László azt mondta: az a 90 ember, aki ma sztrájkolt, biztos nem áll szerződésben a céggel. tegnap az egri pályaudvaron reggel még senki sem jelentett sztrájkot, úgy volt, minden vonat a menetrend szerint elindul. Az utolsó pillanatban azonban mégis sztrájkba léptek a vasútállomáson a jegykezelők, így nem indult el - a menetrend szerinti kettőből - egy szerelvény sem. Az egyik érkező szerelvény már begurult az állomásra, onnan azonban nem indult tovább Füzesabony felé. A heol.hu azt írta: a két jegyszedő egyike sztrájkba lépett, és miután előírás, hogy két jegyszedőnek kell lennie a szerelvényen, emiatt nem indulhatott el a pesti gyors. György ügyvivő biztosította szolidaritásukról a kórházvédőket. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete nevében Kovács Ferenc elmondta: reggel Egerben szolidaritási sztrájkot tartottak. Szabó Pál, az úgynevezett kórházvédő bizottság elnöke munkabeszüntetés okaként említette többek közt, hogy állami feladatnak tekintik a megye egészség- ügyi ellátását. Probléma, hogy idegen pénzcsoportok állnak a Hosplnvest mögött. A kilencven- fős részvétel Hegyaljai Judit szerint nem jelent kudarcot, hiszen napról napra változhat a résztvevők száma és személye. ■ A kórházvédők úgy gondolják, 90 fő sztrájkja nem jelent kudarcot. A kórházban tájékozódva azt az információt kaptuk, hogy lényegében nem lehet észrevenni, hogy sztrájkol a dolgozók egy része, nincs sorban állás. Érkeztek az intézménybe olyan gyógyulni vágyók is, akik a helyszínen tudták meg, hogy sztrájk van. Miközben a Markhotban általános sztrájk kezdődött hétfőn reggel, az intézményen kívül is zajlottak az események. Nem sokkal kilenc óra előtt a „kórházvé- dőkkel” szimpatizálók demonstrációja kezdődött meg a gyógyító intézmény Árva közi bejáratánál. Megközelítőleg negyven-ötven ember gyűlt össze. Néhány nemzetiszínű zászló és a munkás- mozgalom vörös zászlaja, illetve a Magyar Kommunista Munkáspárt táblája mellett láthatók voltak az ismert feliratok, amelyek a Hosplnvest távozását követelték keresetlen szavakkal. Értelmetlennek nevezte Sós Tamás, a Heves megyei közgyűlés elnöke a kórházi sztrájkot. A szerződés felbontása mellett egyetlen komolyan vehető érv sem szól, a döntés ellenzői pedig sosem fogalmaztak meg olyan szakmai érvet, amely alapján ennek felülvizsgálatára lett volna szükség. Sós nem érti a sztrájkolókat, hiszen nem romlanak, hanem javulnak a munkafeltételek. Az MSZP kalóztitkosszolgálatra, a Fidesz Szilvásyra gyanakszik A T. Házban folytatódott a lehallgatási ügy körüli vita. A szocialista képviselők közül Fogara- siné Deák Valéria arról beszélt, hogy minden jel szerint „kalóztitkosszolgálat” által támadás érte sok ezer állampolgár alapjogát. Iváncsik Imre szakállamtitkár közölte, büntetőjogilag nem biztos, hogy az állampolgárokról történt adatgyűjtés a legsúlyosabb vétség. Sokkal súlyosabb, ha államtitoksértés is történt. Az MSZP-s Török Zsolt azt kérdezte tőle, lehallgatták-e a fi- deszes Demeter Ervint és Kövér Lászlót, és a „velük rendszeresen beszélgető” Horváth Józsefet, az UD Zrt. vezetőjét Válasz: képviselőt nem hallgattak le, bár az említett személyek bizonyos ügyekben „gyanúba keveredtek”. A fideszes Cser-Palkovics András megerősítette, politikai célokra használták a titkosszolgálatokat, ezért büntetőfeljelentést tettek Szilvásy György miniszter ellen. ■ A V. Francia és német kutatók kapták az orvosi Nobelt Egy német rákkutató, Harald zur Hausen és két francia AIDS- kutató, Francoise Barré-Sinoussi és Luc Montagnier kapta idén megosztva az orvosi Nobel-díjat. A német kutató a méhnyakrákot okozó vírustörzsek felfedezéséért kapja az elismerést, a két francia a HIV-vírus 1983-as felfedezéséért. Harald zur Hausen felfedezése után sikerült védőoltást kifejleszteni a méhnyakrákot okozó humán papillomavirus ellen, ami a második leggyakoribb daganatos betegséget okozza a nők körében. A francia kutatók felfedezése pedig nélkülözhetetlen volt az AIDS megértéséhez és kezeléséhez. A legmagasabb orvos- tudományi elismeréssel tízmillió svéd korona - 250 millió forint - pénzjutalom jár. ■ Z. H. Zrínyi híd: 40 tonnás kamionok a Mura felett Emlékezés a kivégzett aradi honvédtábornokokra gyász Félárbocon a nemzeti lobogó - A Parlament is tisztelgett az aradi vértanúk előtt Terheléspróbát tartottak hétfőn a horvát és a magyar autópályát - Letenye és Muracsány (Gori- can) között - összekötő Mura-hí- don, amelyet várhatóan a hónap végén adnak át a forgalomnak. Az építők hat, egyenként mintegy negyventonnás teherautóval végezték el a terhelési próbát előbb a híd jobb pályáján, majd a bal oldalon is elvégzik a méréseket. A Mura-híd Zrínyi nevét fogja felvenni. Műszaki átadása egy hete kezdődött, és október 17-ig tart. Jelenleg a korlátok utolsó darabjait rakják a helyükre, és befejezik a víznyelők aszfaltozását, a Mura-part rendbetételét. ■ Budapesten és Aradon is megemlékezéseket tartottak az aradi vértanúk emlékére. Október 6-át 2001-ben nyilvánították nemzeti gyásznappá. Az Országgyűlés mellett több helyszínen és Aradon is megemlékeztek az 1848-49-es szabadságharc leverését követő megtorlásra. 1849-ben a világosi fegyverletétel után a császári hadi- törvényszék ítélete alapján október ó-án Aradon végezték ki a magyar honvédség 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a szabadságharc bukása után kerültek fogságba. A nemzet vértanúja lett Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos ezredes, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly. Pesten ezen a napon végezték ki Batthyány Lajost, az első felelős és független magyar kormány miniszterelnökét. A nemzeti gyásznapon az aradi vértanúkra emlékezve katonai tiszteletadás'mellett felvonták, majd félárbocra engedték a Magyar Köztársaság állami lobogóját hétfőn reggel a Parlament előtti Kossuth téren. A képviselők a parlamenti ülés elején egyperces néma felállással emlékeztek vértanúinkra. Előtte Szili Katalin házelnök mondott ünnepi beszédet. „A megbocsátásnak és a búcsúnak kialakult kultúrája kell, hogy legyen” - mondta Hiller István miniszter a Batthyány-mauzóleumnál, ahol a közjogi méltóságok és a politikusok koszorúzást tartottak. A Fidesz Batthyány-örökmé- csesnél tartott megemlékezésén Orbán Viktor azt mondta, „ne higgyük el hogy az egyre nemzetközibbé váló világban már nincs értelme annak a kifejezésnek, hogy a magyar nemzet függetlensége”. Aradon Szekeres Imre honvédelmi miniszter a vértanúk emlékét felidéző ünnepségen beszélt. A városban a központi megemlékezést a belvárosi minorita templomban tartották. ■ Állami megemlékezés a Batthyány-mauzóleumnál