Tolnai Népújság, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-20 / 221. szám
2006. SZEPTEMBER 20., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG : MEGYEI TÜKÖR 3 Közepes forradalom nyilvánvaló; a kopaszra nyírt, izmos ember csakis a Gyurcsány-féle hazugság-beszéd miatt kerülhetett olyan forradalmi hangulatba, hogy nem maradt más választása, mint egy husánggal szilán- kosra verni a tétova rohamrendőröket az MTV székháza előtt, hétfőn éjszaka. Bármennyire is együtt éreztem az efféle B-közepes forradalmárokkal, azért hajnali háromkor a biztonság kedvéért csak benéztem a gyerekekhez, hogy nyugodtan alszanak-e. Az én alvásomra nem figyelt senki, de annyit mondhatok: álmomban sötét városi utcákon együtt rohantam az üvöltő emberekkel, csak hogy v ne bántsanak. Féltem. hogy a politika mennyire fe- ' ” lelős az én szörnyű éjszakámért, azt most ne firtassuk. Egy ilyen éj után úgy is rá kell jönnünk végre, hogy leginkább csak a saját felelősségünkre érdemes hagyatkozni. Legalább annyiban, hogy nem asszisztálunk közepes forradalmárok randalírozásá- hoz. Nem jópofizunk felborogatott autók mellett, nem állunk felgyújtott épület elé rö- högcsélni. Se a fővárosban, se - ne adja Isten - a saját településünk főterén. Már ha polgárnak, meg demokratának hirdetjük magunkat. És ez független attól, kit szeretnénk miniszterelnöknek. Idén kevesebben utaztak a gemenci kisvasúton Kevesebb vendég utazott idén a "gemenci kisvasúton. Számuk szeptember közepéig alig húsz- ' ezer volt - tudtuk meg Barabás Tibortól, a Gemenc Zrt. vasúti erdészetének vezetőjétől. Év végéig legfeljebb negyvenezer utasra számítanak. A kisvasút télen is üzemel, zárt, fűtött kocsikkal. Jelenleg Pörböly és a malomtelelő valamint Bárányfok és a Gemenc-dunapart között közlekedik a vonat ■ S. V. Három kismalac megkerült lopás A tulajdonos szerint sok az elkeseredett, éhes ember Tizennyolc kismalacot vittek el a minap feltűnés nélkül a tárkánypusztai sertéstelepről, mintegy kétszázezer forint kárt okozva. Három disznó és a tettesek megvannak. Steinbach Zsolt Fotóriporter kollégámból érzékeny szaglása miatt nem vált volna jó sertéstenyésztő. Ezt állapítottuk meg, amikor a Szakály melletti tárkánypusztai sertéstelepen testközelből tanulmányoztuk a malactolvajlás helyszínét. A létesítményben évente háromezer-ötszáz süldő nevelésével foglalkozik Kocsi Mihály. Innen vittek el a múlt hét közepén tizennyolc darab, mintegy húszkilós malacot. - Erről a telepről eddig még soha nem tűnt el semmi - mondta a gazda, aki 1965. január eleje óta dolgozik az üzemben. Az egykor a Szakályi Állami Gazdasághoz tartozó létesítmény 1993 óta a családjáé. A disznók mellett juhot és néhány lovat is tartanak. Kocsi Mihály elmondta: a lopást, a malaclétszám csökkenését egy ideig észre sem vették, ugyanis közvetlenül a bűncselekmény előtt volt egy szállítás. A tulajdonosnak Gyulajról jelezték: tudják, hol vannak az ellopott állatok. Kocsi Mihály ezután bejelentést tett a rendőrségen. Három malac elő is került. A kis állatokat tegnap délelőtt vitték haza. Gazdájuk megjegyezte: látszik a kondíciójukon, hogy megviselte őket a távoliét. Az elkövetők is gyorsan meglettek. Farkas Jánosné, a tamási rendőrkapitányság sajtosa elmondta, ők is hárman voltak, és Gyulajon laknak. A telep egyébA tulajdonos fia, Kocsi Tamás mutatja az egyik ellopott és tegnap visszakerült kismalacot ként kétszeresen is körül van kerítve. A bejáratnál kutyák és éjjeliőr is vigyázza az állatokat. További biztonsági intézkedés gyanánt újabb ebeket visznek, és erősítik az őrszolgálatot is. Kocsi Mihály mindezzel együtt higgadtan beszél a lopásról. Azt mondja, tudja, hogy ezen a környéken nagyon sok az elkeseredett, éhes ember. Viszonylag sok sertést lopnak a környéken A környéken az utóbbi időben több, Jelentősnek mondható ál- lattolvajlás történt. A közeli ürgevári telepről nemrég huszonhét kész hízót vittek el. Egy dombóvár környéki gazdaságból pedig több mint félszáz, hatvan-hetven kilós sertés tűnt el. Ehhez már gépesítés szükséges. Többen rebesgetnek is valamit a környéken egy teherautóról Az állatok elcsendesí- téséhez különböző módszerek ismertek. Mérettől figgően szóba jöhet a zsákba tevés vagy a fejbe verés is. ONKORMANYZATI VÁLASZTÁSOK 2006 Nyugodt erőt mutat a Demokrata Fórum értékelés Boross Péter szerint a rendbontás árt a jobboldalnak szekszárd Árt a Fidesznek a Magyar Televíziónál elkövetett rendbontás, még akkor is, ha egyébként semmi köze sincs hozzá - vélekedett Boross Péter az MDF tegnapi, szekszárdi sajtótájékoztatóján. A volt miniszterelnök szerint a tettlegességtől megrettenő szavazók előtt általában a jobboldal is rosszul jön ki a történtekből. Ezzel együtt Boross Péter szükségesnek tartotta Gyur- csány Ferenc őszinte bocsánatkérését elhíresült beszéde hangvételéért, tónusáért. A Magyar Demokrata Fórum az önkormányzati választások finisében is a józanság letéteményese kíván lenni. Megmutatva azt, hogy van Magyarországon is szélsőségektől mentes, az antalli örökséget ápoló politikai erő. - Az MDF a parlamenti választások idején is egyedüliként tiltakozott a pártok kábítószerként adagolt ígérethalmaza ellen. Egy nemzet sorsa a nyugodt gondolkodástól és a távlatok felismerésétől függ - húzta alá Boross Péter. ■ Sz. Á. Folyamatban a nyugati elkerülő út átadása sogyiszló Tegnap elkezdődött a Bogyiszlói nyugatról elkerülő út műszaki átadása. A létesítmény az M9-es autóút bogyiszlói csomópontját köti össze a tolna-bogyiszlói úttal. Az átadás még nem történt meg, mert a közel háromszáz milliós beruházásból vannak még hátra apróbb munkák, (sk) Támogatja a testület a felsőfokon tanulókat kismányok A képviselő-testület döntött arról, hogy csatlakozik a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjhoz. A településen ez hét főiskolai, illetve egyetemi hallgatónak jelenthet segítséget. A pályázati kiírást és a pályázatok beadásának határidejét későbbi időpontban teszi közzé az önkormányzat, (pá) Akadálymentesítették az üzem épületét nagymányok A megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató Wintex Kft. akadálymentesítette az üzem épületét. Mint azt Balogh András polgármestertől megtudtuk, a beruházást az önkormányzat is támogatta, mintegy 300 ezer forinttal járult hozzá a kialakítás költségeihez, (pá) Megkapta az engedélyt az őcsényi családi napközi ŐCSÉNY Megkapta az engedélyeket, így működik Őcsény- ben a családi napközi. Nemcsak a településen élők, hanem például szekszárdi szülők is az őcsényi pedagógusok gondjaira bízhatják csemetéjüket. Őcsényben nincs bölcsőde, így a kisgyermekes családoknak segít a napközi. (bk) Ez év végéig bízták meg a művelődésszervezőt szedres Matusné Umen- hoffer Ildikó látja el a művelődésszervezői feladatokat Szedresen, e hónap elejétől - tudta meg lapunk Koleszár Mihály polgármestertől. A helyi pedagógust ez év december 31-ig bízta meg a feladattal a szedresi képviselő- testület. (sk) Tüntetések megyeszerte A nagyok a kicsiket segítik tiltakozás Bonyhádon, Dombóváron és Pakson is voltak A megyeszékhelyen kívül három városban demonstráltak még információink szerint Tolnában. Egyik helyen sem történt rendbontás lapzártánkig. bonyhádon közel százhú- szan gyűltek össze a Wass Albert szobornál nemzeti színű lobogókat és árpádsávos zászlót lengetve. Tóth József, a demonstráció szónoka feltette a kérdést: ki a hibás az ország jelenlegi helyzetéért? Rögtön meg is válaszolta: - Először is Gyurcsány Ferenc, a mocskos kormánya, a kormány két mocskos pártja, a magyar királyi televízió bolsevik típusú elnöke, aki megtagadta a szólás szabadságát egy tüntetőtől - sorolta. Az összegyűltek a „Gyurcsány-kormány mondjon le”, „Veled vagyunk Kossuth tér” mondatok skandálásával nyilvánították ki véleményüket. dombóváron mintegy százötvenen gyűltek össze az '56-os emlékműnél este hét órakor. Az emberek itt is Gyurcsány Ferenc és a kormány lemondását követelték. Megegyeztek abban, hogy ameddig ezt a célt nem érik el, minden este összegyűlnek ezen a helyen. A tüntetők békések voltak, és arra hívták fel minden társuk figyelmét, hogy méltóságteljesen tiltakozzanak a kormány ellen. Spontán szerveződött a demonstráció, erre az is jellemző, hogy a tüntetőknek még hangosításuk sem volt, viszont a következő napra már ezzel is készülnek. parson a Jézus Szíve templom előtt valamivel több mint kétszázan gyertyákkal, néhányan pedig fáklyával, tucatnyi zászlóval a kezükben halkan beszélgetve demonstráltak. Egyetlenegy fiatal hölgy, Mikii Ágnes kezdett el a Gyurcsány-beszéd- ből részleteket felolvasni. Elénekelték a Himnuszt, a székely himnuszt és '48-as nóták is felcsendültek. Az utcára vonulók mindvégig nyugodtan demonstráltak a Duna-parti városban. ■ program Az önkormányzatokra is hat a változás Sikeres cégek vezetői segítik a kis- és középvállalkozókat a megyében. A Keresztapa-programról Beréti Zsolt jogász-közgazdásszal, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkárával beszélgettünk.- A kisebb cégek egyre nehezebb helyzetben vannak, az új adójogszabályok pluszterheket rónak rájuk - mondta. A program segítségével olyan tudást és gyakorlati tanácsokat kaphatnak, amelyekkel megoldásokat találhatóak a problémáikra. A megyei iparkamara a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal kötött szerződést a program beindításáról - tette hozzá. Dr. Beréti Zsolt Beréti Zsolt azt is elmondta: a helyi adóbevételek nagyban függenek attól, mennyi iparűzési adót tudnak befizetni a helyi vállalkozók. A vállalkozások ellehetetlenülésének folyományaként g egyre több szociális juttatást kell I kifizetniük. Mint szakember 1 úgy gondolja, az önkormányza- | toknak fel kell vállalniuk olyan 2 programokat, amelyek később “■ térülnek meg. Ilyen a helyi tehetséges fiatalok támogatása, a vállalkozók munkahelyteremtésének támogatása, az olcsó vagy ingyenes közművesített építési telkek kialakítása, a folyamatos pályázás. - Jómagam is indulok az önkormányzati képviselői választásokon Cikón. Ha elnyerem a lakosság bizalmát, munkámmal a kamaránál eltöltött évek tapasztalatait felhasználva támogatom a település fejlődését - húzta alá. ■ 4