Tolnai Népújság, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-17 / 218. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. SZEPTEMBER 17., SZOMBAT MEGYEI TŰKOR 3 Arccal a nagy bevetés felé irány a média Megérkezett a kormányfő, elkezdődött a show Bevetési irány 2005: a ho­ni önkéntes haderő első bemutatója a Veszprém melletti Hajmáskér és Öskü környékén. Rácz Tibor A hadsereg először tartott be­mutatót, mióta a megszűnt sor­állományt önkéntesen szerző­dött haderő váltotta fel. Az ön­kéntes kötelékbe az utóbbi egy évben tizenketten léptek be Tolnából is. A Tolna Megyei Hadkiegészí­tő Parancsnokság körülbelül hatvan vendéget hívott a me­gyéből a bemutatóra. Kora reg­gel köszöntött minket, - körül­belül tucatnyi meghívottat - zsigovícs János parancs­nok, és elindult velünk a VIP- járat a Balaton melletti gyakor­lótérre. Tizenegykor már rak­ták a csuklónkra a megkülön­böztető színes karszalagot az önkéntes haderő - ahogy ott szólították őket - úrhölgyei. Persze jelen volt a média ösz- szes képviselője, a városi lap­tól a kereskedelmi tévéig, mert ez a rendezvény igazából ne­kik szólt. Elsőként a technikai eszkö­zök arzenálját tekinthettük meg. Séta köz­ben aknavetők,, tankok, rakéta­vetők között egy Madarak nevű rockzene­kar épp csavar­ta fel a szőnye­get, egy óriási kivetítőn pedig mintha a magyar Top-gunt lát­tuk volna. A képsorokon a va­dászpilóták veszélyes manőve­rei után négyen egymás mellett sisakkal a kezükben, lassítva sétáltak. Őrült jó ez a show - ju­tott közben eszembe egy L'art pour l'art-mondat. Ekkorra már közel háromezren voltak a be­mutató helyszínén. Majd megérkezett a minisz­terelnökünk is. Gering Zsuzsa és Kovács Jánosné, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ munkatársai hivatalos kapcsolatban vannak a honvédséggel. Életükben először láthattak ilyen fegyvereket, a bemutató őket is lenyűgözte Elkezdődött a show. Az égen vadászrepülők, helikopterek, ágyúdörgés, géppuskaropogás hallatszott, a domboldal, ahol a feltételezett támadók voltak, pillanatok alatt lángba borult. Kihangosított rádiókapcsolat, narrátor, profi katonák. Az egész annyira hangos volt, mintha egy nagyon szűk pin­cében valaki tűzijátékot gyúj­tott volna. Zsigovícs János azt mondja: a feladat, amit a század vég­rehajtott, nagyon komoly. Nagy szervezettséget igényel, ha a szárazföldi alegység tüzérségi és légi támogatást is kap. Gyurcsány Ferencet lenyű­gözte a bemutató. Beszédében megemlítette, hogy a katonai pályán lévő közalkalmazottak 2006-ban kiemelt béremelésre számíthatnak. Ma egy szerző­déses honvéd alapfizetése pót­lékok nélkül nettó 65-70 ezer forint. Beszédét így zárta: „Ma­gyarország biztonságban van! Természetesen mi is tudjuk a dolgunkat”. JniefkÉr- dein tntßfkm A borászok szolgálatában • Szőlőfeldolgozó vonalak • A borászati technológia gépi berendezései • Borkezelési, palackozási, üzemviteli anyagok • Pincészet! felszerelések • Palackozástechnika í\ fitervezés fiit: szállítás |l< beüzemelés ■ V javítás < 1JO 1 £ v> ¥ ■ M By* 1 fen J j . w Tokaji a vörös hazájában borok Volt, aki tanulás nélkül kóstolt 3300 Eger, Vecsey-völgy ut 93. Tel.: (36) 413462, 417-945 Fax: (36) 416-945 E-mail: interker-wein@interker-wein.hu www.interker.wein.hu szekszárd Nemcsak szórakoz­ni, tanulni is . lehetett, és lehet ma is a Szekszárdi Szüreti Napo­kon, amelyet tegnap nyitott meg kocsis IMRE antal polgármester. A Borszeminárium a város, míg a Borakadémia az ország más borvidékeinek illő kóstolását és történetét ismerteti meg az ér­deklődőkkel, így tegnap a tokaji­val. Persze sok vendég már kora este úgy gondolta, tanulás nél­kül is lehet kóstolgatni. A Borud­varban tegnap a megyeszerte is­mert és igen kedvelt Csurgó ze­nekar diktálta a poharazáshoz az ütemet, míg a Megyeháza ud­Az újvárosiak ma mulatnak A Szekszárd-Újvárosi Katolikus Társaskör tagjai 10. jubileumi szüreti rendezvényüket tartják. Az ünnep tegnap délután hála­adó szentmisével kezdődött. Ma az újvárosiak a szüreti felvonu­lás után nekilátnak a pörköltfő­zésnek, ami remélhetőleg az es­ti bálon el is fogy. varán a Pécsi Bartók Férfikar és a szekszárdi Bartina Nép­tánc Egyesület varázsolt re­mek hangula­tot. Nemcsak a Béla tér környékén volt nagy élet, a Prométheusz park és a Lu­ther tér már csütörtökön óriási játszótérré alakult. A szülők gyakran a saját örömükre is a pénztárcájukba nyúltak: az élő csocsót leginkább ők élvezték, míg persze a gyerekek jókat ne­vettek rajtuk. B. K. Az Agrograin Rt 2005. év őszétől nagydorogi telepén versenyképes dijakon folytatja a tisztítással szárítással egybekötött napi piaci áron történő áru felvásárlást Korrekt elszámolást, pontos fizetést garantálunk! Indul a kukorica szezon, érdeklődjenek az alábbi telefonszámokon: 75/532-900, 75/532-902, 06-30/9476-352 «I JGi tar x Ju tu I Ballada a katonákról de Jő, hogy Mi, sohasem leszünk katona - szól a sláger refrénje úgy tizenöt évvel ezelőttről. A dalt hölgyek énekelték, s való­ban, akkor még csak ők lehettek biztosak abban, hogy nem kell berukkolniuk. A katonaság hosszú évtizedekig olyan do­log volt, amin a fiúknak - tetszett, nem tetszett - át kellett esniük. MINT SOK MINDEN, mára ez is megváltozott. A kötelező sorkato­nákat felváltották a hivatásos, pontosabban szerződéses egyenruhások. Változott a felfogás, változott a körítés is. Aki ma katonának áll, azt vonzza, érdekli ez a pálya. Másként fogja fel, mint a valamikori kényszer-kiskatonák, akiknek legtöbbje az őszi betakarítási munkákban, vagy az árvízi vé­dekezésben állt helyt igazán annak idején. Merthogy a nép­hadsereg komoly mezőgazdasági idénymunkás-tényező is volt az előző rendszerben. a kötelező katonaság eltörlése mindenképpen fejlődésnek te­kinthető. Aki bármilyen okból, de nem akar, nem tud fegy­vert fogni, ma már nem kényszerítheti rá senki. Ugyanakkor szegényebbek is lettünk. Hamarosan eltűnik a sok laktanyai történet, amelyet olyan szívesen mesélgetnek társaságban a katonaviselt férfiak. venter Marianna A Szekszárdi Szüreti Napok hét végi programja Szombat 9.00, Béla király tere: Gyermek­foglalkoztató, játszófertály, lo.oo: Szüreti vásár, a Mérey Óvoda Böbe Baba Bábcsoportjá­nak előadása. 11.00: Hamupipő­ke - a Duna Művészegyüttes mű­sora a Megyeháza szabadtéri színpadán. n.oo: Szüreti futás. 15.00: Szüreti felvonulás. 16.30: Menettánc, lovasok, borrendi avatás a Béla király terén. 17,00- 19.00: Borszeminárium a Megye­házán. 17.00: a Piac téren fellép­nek: Szekszárdi AEROBIK szak­osztály, Art Contact Mozgásszín­ház, Dynamic Moderntánc SE. is.oo: Folklórműsor a Béla téri nagyszínpadon. Borkóstolás a Megyeháza udvarán a borkút- nál. 19.00: Force Feed Back, Nemmindenkinő és a Grün együttes koncertje !Wt a Piac téri szín­padon. 19.00: Borakadémia a Római Katolikus Plébánián. 20.«): Paraszt Dekame- ron - a Duna Mű­vészegyüttes mű­sora a Megyeháza színpadán. 21.00: Ghymes-koncert a Béla király té­ren. 22.00: Utcabál a piactéren, zene: Change. Vasárnap 9.00: Kézműves vásár a Béla té­ren, gyermekjátszó. 10.00: a Szekszárdi Ifjúsági Fúvószene­kar koncertje. 11.00: Tótágas, avagy bolond mesék - a pécsi Bó­bita Bábszínház előadása. 11.30: Ibolya és Viki zenebohócok a Pi­ac téri színpadon. 15.00: Vitéz László” - a Márkus Színház mű­sora a Béla téren. 15.00: Liszt Fe­renc Művészeti Iskola bemutató­ja a borkútnál. l&oo: Orosz Zol­tán harmonikaművész koncert­je, Béla tér. 17.00-19.00: Borsze­minárium a Vármegyeházán. 17.00: Alisca Brass Band koncert a Piac tér színpadán. 18.00: Mu­zsikás-koncert, Vármegyeháza. 19.00: a Méhek együttes műsora a.Piac téren. 20.00: Hétrét Free Folk koncert a Piac téren. 20.00. A Bo­gyiszlói ze­nekar a bor­udvarban. © © © Gondolj egy nagyot! És váltsd valóra!- '***' Citibank Személyi Kölcsön 600 000 Ft ~ havi 15900 Ft-ért 60 hónapra árfolyamkockázat nélkül. A Citibank sohasem pihen citibank Az akció 2005. szeptember 5-től 2005. december 3-ig tart. Az időtartam tekintetében a kölcsön íeényiésének a Citibank információs rendszerében történő rögzítési időpontja 32 irányadó. A hirdetésben szereplő tör Seszí őreszlet összege és THM értőé csak egyidejű számlanyitás és á kölcsön teíjes futamideje alatt történő rendszeres fizetés-átutalás esetén érvényes. A2 akció teltételei egyoldalú módosításának fogát a Citibank fenntartja. Az akció részletes feltételei hozzáférhetők a Citibank Szekszárdi Fiók Bezerédj u. 2, Tel.: (74) 528-430 Nyitva tartás: H-P 8-16 figyelembe véíeíévei történt és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. Citibank go TOO/- a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja. f rí i¥? * & 3 (/ C. ZO

Next

/
Oldalképek
Tartalom