Tolnai Népújság, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-25 / 20. szám

2005. JANUÁR 25., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 13 Tálas újra a Völgységben? labdarúgás Eddig Miklóssy Balázs és Takács Norbert érkezett. Tavasszal az első tíz közé jutás a minimális cél Bonyhádon Múlt hét keddjén, az NB Ill-as labdarúgócsapata­ink közül utolsóként a Ta­mási SE is megkezdte a felkészülést a Dráva-cso- port 2004/2005-ös pont- vadászata tavaszi idényé­re. Sorozatunk első' részé­ben a Szekszárdi UFC és a Dombóvári FC-Rutin há­za táján néztünk körül, ezúttal a Bonyhád Völgy­ség LC együttesénél ér­deklődtünk. Rónai Gábor A bonyhádiak mielőbb feledni szeretnék az őszi idényt, ami érthető is, hiszen a BVLC po­csék félévet produkált. A nyári szünetben megerősített egylet csak a 13. helyen áll, s ez elfo­gadhatatlan egy ilyen játékosál­lománnyal rendelkező csapat­tól. Hídja ezt jól tréner és játé­kos egyaránt, nem is csoda, hogy a felké­jÉ den bonyhádi j*»*.J*t futballista ket­tőzött erőbedo­bással kezdte. KISS JÁNOS, a völgységiek edzője nem is kíméli játékosait, hetente négy kemény tréninget vezényel „fiainak”, akik szom­baton már edzőmeccsen is - ja­nuár 29-én Tolnán játszik a gár­da - számot adhatnak tudásuk­ról. Az együttes teremben már bizonyított, miután első helyen végzett a Dl. Váz-Bau Kupán, amelyen megyénk nyolc leg­■ . ... Tálas Zoltán (a labdával) az ősszel remekül dirigálta az újonc Tamási SE együttesét. Tavasszal minden bizony­nyal már a Bonyhád Völgység LC szerelésében veheti kézbe a karmesteri pálcát jobb csapata mérte össze erejét. A tornán már szerepet kaptak az új játékosok is, így az ősszel Aparhanton futballozó Miklós­sy Balázs és a Simontornyáról igazolt Takács Norbert. Mik­lóssy az ősszel ló gólt rúgott a megyei II. osztályú pontvadá­szat 6. helyén telelő egyletben, mi több, két alkalommal, a Nagydorog és a Hőgyész ellen ötször (!) talált a kapuba. Vele minden bizonnyal jól jár a bonyhádi gárda, mint ahogy Ta­kács Norbert is szilárdíthat a nem túl acélos hátsó alakzaton. A keretben további változás lehet az egykori kedvenc, Tálas Zoltán visszatérése. A remek rúgótechnikájú irányító már a völgységiekkel edz, s ha a veze­tés meg tud egyezni korábbi klubjával, a Tamásival, „Táli” új­fent bonyhádi mezben lőheti a gólokat tavasszal. Jól is jönne egy ilyen kvalitású játékos a csapatnak, hiszen a gárda célja, hogy minél előkelőbb helyen végezzen a tabellán, de mini­málisan az első tízben zárja a pontvadászatot. Ami a távozó­kat illeti, Czékmány Tamás minden bizonnyal a megyei II. osztályban szereplő Cikót erősí­ti majd, míg az ősszel kevés já­téklehetőséghez jutó Biliczki Zsolt a megyei élvonal újoncá­nál, a Majosnál folytatja. A bonyhádiak a rajtig hat edzőmeccsen lépnek pályára, a szombati, tolnai összecsapást követően február 2-án a PSE kö­vetkezik, majd sorrendben az Őcsény, a Kakasd, a Kalocsa és a Dunaszentgyörgy lesz az el­lenfél. Nem a felkészüléshez kapcsolódik, de fontos informá­ció, hogy kibővült a BVLC el­nöksége. Az eddig négytagú (Varga Tibor, Kiszler Ferenc, Kersák Tamás, Kovács Péter) grémiumhoz Beke Ferenc, Rittinger Antal és Dávid József csatlakozott, így tavasszal már heten felügyelhetik, hogy minél jobb és eredményesebb munka folyjon a völgységi egyletnél. A hajrában jöttek a sikerek labdarúgás Őcsényben tavasszal előrelépést remélnek BZEEEEEEl LABDARÚGÁS: Felkészülési mérkőzés: Szekszárdi UFC- Bácsbokod 18. Tíz gól Decsen TN-információ Felkészülési labdarúgó mér­kőzések: Decs KSE-Báta- szék 2-8 (2-2). Decs, 50 né­ző. V: Horváth G. GÓL Pusz­tai L., Horváth R, illetve Ru- pa 3, Diriczi 2, Berényi, Ko­vács Cs., Nagy (öngól). Őcsény-Sióagárd 1-1 (0-1). GÓL Babanics Sz., illet­ve Kész G. A 3. hét totónyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szel­vény nem volt. 13 találatos szelvény nem volt. 12 talála­tos szelvény 8 darab, nyere­ményük egyenként 396 073 forint. 11 találatos szelvény 186 darab, nyereményük egyenként 17.035 forint. 10 találatos szelvény 1732 da­rab, nyereményük egyen­ként 3049 forint. Az elmúlt években meg­szokottól eltérően ezúttal egyenként értékeljük a megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokság csapatai­nak őszi idényben nyúj­tott teljesítményét. Rónai G. Valamennyi edzőnek ugyanazt a három kérdést tettük fel: 1. Az elvárások tükrében miként ér­tékeli csapata produkcióját, vé­leménye szerint melyek voltak az idény legjobb és leggyen­gébb meccsei?, 2. Egyénileg ki vagy kik voltak azok a játéko­sok, akik jól teljesítettek, és akadtak-e olyanok, akik csaló­dást okoztak?, 3. Mióta tart a felkészülés, várhatók-e változá­sok a keretben, és változnak-e a célkitűzések? Őcsény, boros attila ■* 1. - Nyáron tíz új játékos ér­kezett hozzánk, így egy teljesen S új csapatot kel­lett építenem. A vezetés a 10­megszerzését tűzte ki célul, jó hajrával vé­gül éppen sike­rült megfelelnünk az elvárások­nak. Nem vagyok teljesen elége­dett, hiszen a jól sikerült nyári felkészülést látva az első tízbe vártam a csapatot, de a nem túl kedvező sorsolás és az összeszo­kottság hiánya rányomta a bé­lyegét az első fordulókra. Ered­ményesebb hajrával végül sike­rült előrelépnünk, így tavasszal elérhető közelségbe került az el­ső tízbe jutás. Az ősz legjobb meccsét az Ozora (4-0) és a Kajdacs (3-2) ellen játszottuk, de a vereség ellenére (0-1) a tol­nai produkciónkkal is elégedett voltam. A mélypontot a simon- tornyai produkciónk jelentette, ahol 2-0-ra kikaptunk a sereg­hajtótól, akinek ez volt az egyet­len győzelme az ősszel. 2. - A csapatból egyenletes, jó teljesítményt ketten nyújtottak, mégpedig Kadosa Balázs és Var­ga Balázs, de az idény második felében feljavult Jaksa Gábor és Kniesz Tamás játéka is. Egyéni­leg nem szeretnék elmarasztal­ni senkit, de egy-két játékos hozzáállásával nem voltam elé­gedett. Bízom benne, hogy ők tavasszal bebizonyítják, hogy képesek olyan teljesítményre is, ami a csapat hasznára válik. 3. - Immáron harmadik hete tréningezünk, heti három ed­zéssel és 6-8 edzőmérkőzéssel hangolunk a tavaszi rajtra. El­lenfeleink között alacsonyabb és magasabb osztályú gárdák is szerepelnek. Ami az erősítése­ket illeti, egy-két játékos érkezé­se várható alacsonyabb osztály­ból, de a legfontosabb a jelenle­gi keretünk együtt tartása. Ta­vasszal 4-5 ponttal többet sze­retnénk gyűjteni, ami elegendő lehet az első tízbe kerüléshez. Ez volt az Őcsény őszi idénye Összesen-12. hely, 5 győzelem, 2 döntetlen, 8 vereség, 27-30, 17 pont. Hazai pályán: 7 mérkőzés, 3 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség, 19-16, 10 pont. Idegenben 8 mérkőzés, 2 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség, 8-14, 7 pont. A házi góllövőlista, 6 gólos: Szunyogh Nándor, 5 gólos: Takács Gábor, 4 gólos: Jaksa Gábor, 3 gólos: Puskás Péter, 2 gólos: Kadosa Balázs, Acsádi Viktor, 1 gólos: Kniesz Tamás, Juhász Béla, Babanics Nándor, Varga Balázs, Janó Ferenc. A Galaxy a kupagyőztes teremfoci Véget ért az ESZI torna Pakson az Energetikai Szakközépiskola sport- csarnokában 400 néző előtt befejeződött a XV. ESZI-Duna Sport Kupa teremlabdarúgó-torna küzdelemsorozata. Zerza József A közel két hónapig tartó pontvadászat végső győztese, az alapszakasz első helyezett együttese a Galaxy Casino gárdája lett, miután a döntő­ben szoros, változatos mérkő­zésen legyőzte a Borsi Mozart Bár csapatát. A Galaxy győzel­mének értékét az sem csök­kenti, hogy a döntőn a Borsi kénytelen volt nélkülözni leg­jobbjait, az NB Il-es Paksi SE játékosait. A bronzmérkőzé­sen a Tanya Csárda már az el­ső percekben (7-0) eldöntötte a harmadik hely sorsát. A döntő előtti szünetben az ASE és a PSE óvodás focistái tartottak bemutatót, melyen atomos győzelem született (8-0). Eredmények, a 13. helyért: Paks kézi-Dunakömlőd ifi 5-4. A 11. helyért: ZEN FC­Wahl Tüzép 5-3. A 9. helyért Farkas és Schönhardt-Farkas Bau 6-5. A 7. helyért ESZI- ASE ifi-Omega Elektronika 5-4. Az 5. helyéit Gszelmann HLM-Kreszpark Beanett 6-5. A 3. helyért Tanya Csárda- Plakész Melo-Text 11-7 (7-4). GÓL Bozsér 3, Tamási G. 3, Fe­jes 2, Kovács D., Radics, Sza­bó, illetve Farsang 2, Nagy L. 2, Porga, Hauzmann, Lacza I. A döntőben: Galaxy Casino- Borsi Mozart Bár 7-6 (5-3). GÓL Besenczi 4, Rácz I., Tör­jék, Szabadi, illetve Lilinger 2, Horváth J. 2, Jenei, Borsi. A XV. ESZI-Duna Sport Ku­pa végeredménye: 1. Galaxy Casino, 2. Borsi Mozart Bár, 3. Tanya Csárda, 4. Piakész Me- lo-Text, 5. Gszelmann HI.M, 6. Kreszpark Beanett, 7. ESZI- ASE ifi, 8. Omega Elektronika, 9. Farkas és Schönhardt, 10. Farkas Bau, 11. ZEN FC, 12. Wahl Tüzép, 13. Paks kézi, 14. Dunakömlőd ifi. A torna legjobb kapusa Pokorni Péter (Piakész), leg­jobb mezőnyjátékosa Szabadi Adrián (Galaxy) lett, míg a gólkirályi címet Rácz István (Galaxy) szerezte meg, 46 ta­lálattal. Otthon maradt a serleg teremfoci Bátaszéki siker az ifiknél Sági István Második alkalommal rendez­ték meg a hét végén Kakas Ist­ván volt bátaszéki sportvezető emlékére a Kakas-kupa ifjúsá­gi teremlabdarúgó-tornát, me­lyen nyolc csapat vetélkedett. Eredmények, A-csoport: Bátaszék I-Bonyhád 7-3, Mo- hács-Dunafóldvár 2-1, Báta­szék I-Dunaföldvár 3-3, Bonyhád-Mohács 4-1, Báta­szék I-Mohács 3-0, Bony- hád-Dunafóldvár 3-0. B-csoport: Szekszárd-Báta­szék II 4-0, Tolna-Beremend 2-0, Beremend-Bátaszék II 2-0, Szekszárd-Tolna 1-1, Tolna-Bátaszék II 7-5, Bere- mend-Szekszárd 1-1. Az elődöntőben: Bátaszék I-Szekszárd 3-1, Bonyhád- Tolna 3-1. A 3. helyért Szekszárd-Tol­na 5-3. A döntőben: Bátaszék I- Bonyhád 3-2. A torna legjobb kapusának Fügedi Zoltánt (Bátaszék I), legjobb mezőnyjátékosának Kiss Attilát (Tolna) választot­ták, míg a gólkirályi címet Gá­bor Gergő (Bátaszék I) szerez­te meg 11 találattal. A torna szervezői ezúton (is) köszönik mindenkinek a ren­dezésben nyújtott segítségét. Fehér Mjklós emlékére labdarúgás Életnagyságú szobrot avattak a Benfica stadionjában Kedden lesz egy éve an­nak, hogy a Vitoria Guimaraes elleni bajno­ki mérkőzésen össze­esett a pályán Fehér Miklós, a Benfica és a magyar labdarúgó-válo­gatott csatára. MTI-információ Életét a gyorsan érkező orvosi segítség ellenére nem tudták megmenteni, a játékos a kór­házban elhunyt. Szombaton este, a Beira Mar elleni bajnoki mérkőzés előtt felavatták Fehér Miklós mellszobrát a Benfica otthoná­ban, az Új Katedrális-stadion- ban. A méretarányos, bronz­ból készült művet - Domingos Soares Franco alkotását - az egyesület elnöke, Luis Filipe Vieira és a néhai futballista családja - szülei és testvére - leplezte le az aréna egyik, zsú­folásig megtelt aulájában. Ma, a tragédia évfordulóján szentmisét celebrálnak a lisz- szaboni klub kápolnájában a játékos emlé­kére. A Ma­gyar Labdarú­gó Szövetség a terembaj­nokság vasár­napi debrece­ni döntőjé­ben idézi fel FEHÉR MIKLÓS emlékét. A válogatott tagjai február 2-án Isztambulban a szaúdiak elleni barátságos mérkőzésen gyászszalagot vi­selnek majd. A futballisták a február 9-i walesi összecsapás előtt az edzőtáborban idézik meg játékostársuk emlékét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom