Tolnai Népújság, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178.-203. szám)

2002-08-09 / 185. szám

2002. Augusztus 9., péntek HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Listák, képviseletek Budapest Egy személy nem vállalhatja egy­szerre több kisebbség képvisele­tét. így foglalt állást a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal bead­ványa alapján tegnap este az Or­szágos Választási Bizottság. Egy másik kérdés kapcsán az OVB kifejtette: a választójog egyenlőségének alkotmányos alapelvéből, valamint a jelöltek és jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség elvéből az kö­vetkezik, hogy egy jelölt nem ala­pozhat meg két listát és egy je­löltre leadott szavazat nem kerül­het két különböző kompenzá­ciós listára. (KOÓS) Választásra: még egy ember Balatonföldvár Az önkormányzati választá­sok lebonyolításához plusz személyzetet alkalmazhat­nak a körjegyzőségek. Ennek költségét a Belügyminisztéri­um állja. A döntést Kiss Pál balatonföldvári körjegyző ja­vaslatára hozta a miniszter. A korábbi jogi szabályozás alap­ján választások idejére a helyi vá­lasztási irodák fizetett létszámát úgy állapította meg a belügymi­nisztériumi rendelet, hogy csak a lakosságszámot vette figyelembe. Nem foglalkozott a körjegyzősé­gekkel, azzal a többletmunkával, amely a több településből adódik: ezer lakosig három, ötezer lakos alatt négy szakember munkáját finanszírozta a Belügyminisztéri­um, akkor is, ha a feladatot egy te­lepülésen, és akkor is, ha hat tele­pülésből álló körjegyzőségben kellett elvégezni.- A balatonföldvári körjegyző­ség is hátrányba került emiatt - mondta Kiss Pál körjegyző. - Az eddigi szabályozás nem vette figyelembe, hogy hat település és hét szavazókor ad munkát, hat képviselő-testülettel kell együtt dolgoznunk. Ráadásul, a körjegy- -zőség 22 kilométer hosszú, akár egy nagy város. A választási szer­veket minden településen meg kell alakítani, és valamennyi kép­viselő-testülettel jóvá kell hagyat­ni. Ez jelentős többletmunkával jár. Ezért fordultam előterjesz­téssel a Belügyminisztériumhoz, amelyben kértem a felvetésem orvoslását. A belügyminiszter példás gyor­sasággal, néhány napon belül in­tézkedett és az önkormányzati vá­lasztásokra már új szabályok lép­nek életbe. Erről Rytkó Emília, a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal hivatalvezető-helyettese soron kí­vül értesítette a földvári jegyzőt.- Elismerve a körjegyzőségek többletmunkáját, társult települé­senként egy-egy fővel növelik a választási irodák létszámát - mondta Kiss Pál. - Az érdem le­het, hogy Balatonföldváré, de a haszon az ország valamennyi kör­jegyzőségéé, mert természetesen mindenki megkapja ezt a plusz személyzetet. _____czene attila SZ ABADESÉS TORONY. Az utasok tizenkét méter zuhanás során tapasztalhatják meg a 3G gyorsulás és a világűrbéli súlytalanság él­ményét a budapesti Vidám Park új játékán. A Szabadesés Tornyon első utasa Farkas Bertalan űrhajós volt. fotós europress/diósi imre Perlekedés Budapest Szeptembertől pályázatot ír ki az Országos Egészségbizto­sító Pénztár (OEP) a képvise­letében eljáró ügyvédek ki­választására. Az intézkedést az tette szükségessé, hogy az utóbbi években horribilis összegek folytak el ügyvédi díjakra a közpénzből. A jövőben nem lehet pusztán sze­mélyes ismeretség alapján az álla­mi „húsos fazékhoz” jutni; az OEP csak azokkal az ügyvédekkel ’ köt megbízási szerződést, akik szakmailag és díjszabásban egy­aránt a legjobb ajánlatot nyújtják. Jakab-Kelemen István, az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetője az Europress- nek azt mondta: személyes fele­lősségre vonás feltehetően nem lesz a jogi vonalon tapasztalt nagyvonalú költekezés miatt, hi­közpénzen szén az érintett vezetők már nin­csenek hivatalukban. A jövőben viszont jobban szeretnék óvni a járulékfizetők pénzét. A biztosítónál egyébként a pénzügyi vizsgálat során kiderült, hogy mindeddig az ügyvédeket semmi nem ösztönözte a peres ügyek gyors és eredményes lezá­rására. A jövőben többnyire csak egyedi ügyekre kötnek megbízást ügyvéddel, illetve ügyvédi irodák­kal. Sikerdíjat senki nem kaphat, hiszen egy-egy pernek tetemes a tétje, így a díj kifizetése komoly terhet jelentene az egészségbizto­sítás amúgy is szűkös kasszájá­nak. Az ügyvédi irodákkal koráb­ban kötött szerződéseket most felmondják. Ám az egyes irodák teljesítményének felülvizsgálata alapján elképzelhető, hogy a pá­lyázati rendszerben a legjobbak „talpon maradva” továbbra is az OEP képviseletében járhatnak el. NÉMETH Oroszok javítják a magyar gépeket Hírek A kecskeméti repülőbázis légijármű-javítóüzemében tizennégy darab MiG-29-es repülőgép üzemidejét hosszabbítják meg orosz szak­emberek segítségével. így lehetővé válik, hogy a gépek 2005 közepéig a magyar légtér védelmét szolgálhassák. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Orosz küldöttség érkezett a kecskeméti katonai repülőtérre. A szerelők azt a tizennégy magyar MiG-29-es vadászgépet újít­ják fel, amelyek a Gripenek megérkezéséig hivatottak a hazai légtér védelmét biztosítani. Kecskemét Egy tavalyi kormánydöntés ér­telmében 2005-től a svéd-brit Gripenek váltják fel az orosz gyár­tású MiG repülőket, ám addig a már meglévő, 27 darab MiG va­dászgépből annyit működőképes állapotban tartanak, amennyi fel­tétlenül szükséges a honvédelmi feladatok ellátásához. Az RSZK MiG orosz cég szak­emberei úgynevezett üzemidő­hosszabbításnak vetik alá a repü­lőgépeket, azok „szavatossága” ugyanis augusztus közepétől fo­kozatosan lejár. A MiG-29-esek 1993 utolsó negyedévében érkez­tek Kecskemétre, az orosz állam- adósság terhére. Eredetileg 28 gépet kapott a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, ám - mint ismeretes - egy MiG né­hány éve egy légiparádé főpróbája során lezuhant, a pilótája pedig szörnyethalt. A vadászgépek első ipari nagy­javításig megengedett repülhető óraszámot most az orosz szerelők 800-ról 1100-ra próbálják emelni az elvégzett felújításokkal. Kevés nővér, orvos tér vissza Vidéken csak az érdeklődés fokozódott Budapest A nővéri, orvosi pályát elhagyók köréből vidéken nincs töme­ges visszaáramlás a kórházakba, ám kétségtelenül megnőtt az állások, a várható fizetések iránti érdeklődés - állítja Var­ga Ferenc siófoki intézményigazgató, a Magyar Kórházszövet­ség elnökségi tagja. legezett bizalomként jelentkez­nek korábbi munkahelyükön. Varga Ferenc szerint várhatóan az ápoláshoz szükséges létszá­mot még egy tömeges munkaerő- visszaáramlás sem orvosolhatja. Pillanatnyilag is nagy a nővérhi­ány. Egy korábbi kezdeményezés szerint a határon túlról pótolni le­hetett volna a hiányzó dolgozó­kat a betegágyak mellől, ám csak kevés megfelelően képzett nővér érdeklődött a szabad helyek után. Az utóbbi években a hazai egész­ségügyi szakiskolákba is kevés fi­atal jelentkezett, ezért a szakkép­zett utánpótlással is gondban van az egészségügy. Az ápolói létszám jelentős há­nyada sajnos manapság is szak­Azok a képzett ápolónők, akik korábban az alacsony bérek és a megterhelő, három műszakos munkarend miatt máshol helyez­kedtek el, egyelőre kivárnak. Csak kevesen merik feladni új­donsült munkahelyüket egy ígért fizetésemelés miatt. Az üzleti vállalkozások recep­ciósaként, illetve a szupermarke­tek eladójaként ugyanis pillanat­nyilag régi' kollégáiknál többet keresnek és zömmel családanyák révén kedvezőbb időbeosztás mellett. Akadnak persze olyanok is, akik az átmeneti jövedelem­kiesést vállalva, mintegy megelő­képzetlenül látja el a feladatát - mondja a kórházigazgató. Vidéken az orvoshiány is sú­lyos gondokat okoz. A kórház- szövetség képviselője szerint a korábban gyógyszergyárakhoz, orvoslátogatónak szerződött kol­légák visszacsábításához feltehe­tően a mostani fizetésemelés is kevés lesz. Különösen a laborató­riumokban, az intenzív osztályo­kon, a kórbonctanokon, sőt, jó néhány gyermekgyógyászati osz­tályon is kevés a szakorvos. Az intézmények vezetőinek augusztus közepéig kell jelenteni az egészségbiztosítási pénztárnál a béremelésben érintettek lét­számát. Szeptember közepéig ugyanakkor korrekciós lehetősé­get kapnak az újonnan munkába lépő pályakezdő orvos reziden­sek, és a remények szerint „visz- szaáramló” nővérlétszám bérke­retének pótlására. NÉMETH ZSUZSA SZAVAZZON A VELEMENYEVEL! Csaknem félmilliárd forintba kerül az idén az augusztus 20-ai állami ünnepség, benne a tűzijáték. Tavaly erre 700 millió forintot költöttek. Szükség van ilyen drága pompára? A szavazás módja: Minden állításhoz egy telefonszám tartozik. A szavazáskor önnek nem kell mást tennie, mint azt a telefonszámot tárcsázni, amely­nek állításával egyetért. Hívását egy automata fogadja, azaz a hívása egyben a szavazását is jelenti. Beszélnie nem kell. Csak tárcsáznia. Álláspontjának indokait is megoszthatja velünk, ha leg­feljebb két percben összefoglalja azt a telefonban. A hívás díja 120 forint+áfa percenként, plusz - ahol a szolgáltató azt felszámolja - a kapcsolási díj Ön szerint: 1. Igen, az ünnep hangulatát a külsőségek határozzák meg. 06-90-230-721 2. Az ember igazi ünnepei nem a külsőségektől függnek. Az adóforintokat másra is fel lehet használni. 06-90-230-722 3. Akár mindennap lehetnének ünnepek, mert az bizonyítaná, hogy gazdag az ország. 06-90-230-723 4. Budapesten megszoktuk az ünnepségek pompáit, de felesleges minden településen ugyanazt csinálni. Adják a pénzt inkább segélyekre, vagy költsék a település fejlesztésére. 06-90-230-724 a szavazás eredményét jövő kedden olvashatják. HA. Balogh László (MDF) titok­sértés miatt feljelentést tesz, ha bebizonyosodik: igaz az a sajtó- értesülés, amely szerint az álta­la vezetett bizottság szakértő­jének felkért Gorka Sebestyén „fennakadt” a C-típusú nemzet- biztonsági átvilágításon. Amennyiben nem igaz a hír, gondolom, Gorka Sebestyén fog intézkedni - tette hozzá a Medgyessy Péter titkos- szolgálati múltjával foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság elnöke, mti TÖBBLET. Az ítélőtáblák fel­állításával kapcsolatos költség- vetési szükséglet több milliárd forintot jelent. Erről tárgyalt Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság, valamint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke László Csaba pénzügy- miniszterrel. Kitértek a bírák illetményalapjának 50 százalé­kos emelésének fedezetére, és az EU-csatlakozással kap­csolatos informatikai fejlesz­tésre. EUROPRESS ÚJ KAMARA. Egészségügyi Szakdolgozói Kamara létreho­zását célozza az a törvényja­vaslat, amelyet az MSZP parla­menti frakciójának két tagja az ősszel nyújt be az Országgyű­lésnek. Á kamara feladata nem az érdekképviselet, hanem a szakmai önigazgatás lenne. Tagja csak szakképesítéssel rendelkező ember lehetne. Az EU-csatlakozás kapcsán várható a magyar egészségügyi szakdolgozók jelentős külföldi munkavállalása, és ezzel együtt a szomszédos országok­ból érkező dolgozók meg­jelenése is az egészségügyben. A kamara elláthatja az ezzel összefüggő szakképzési, végzettséghonosítási és mun­kavállalói engedélykiadási feladatokat, mti ELISMERÉS. Az idegsebészeti világszövetség kongresszusán második díjat kapott a súlyos agy- és gerincsérülések speciá­lis műtéti eljárását ismertető előadásával Csókay András, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet főorvosa. A kongresszu­son 113 előadás hangzott el, Csókay András az úgynevezett éralagutas műtéti eljárásról szó­ló prezentációval ért el második helyezést. Megjegyezte, hogy az általa kifejlesztett, a magyar idegsebészszakma által egyelő­re nem ajánlott módszerrel jó eredményeket ért el, a 33 eddig megoperált beteg esetében je­lentősen csökkent a halálozási arány, mti ÉGLESŐK. A Magyar Csillagá­szati Egyesület szervezésében távcsöves találkozó kezdődött a Bükk hegységben, a tengerszint felett 700 méter magasságban található Szentiéleken. Az augusztus 11-ig tartó rendezvé­nyen közel 100 távcsövet tesz­telhetnek a táborba érkező amatőr és hivatásos csillagá­szok, illetve a rendezők számí­tanak a kirándulók, turisták érdeklődésére is. mti AZ ÉNEKES. Az Országház épületébe látogatott a koncert- körúton Magyarországon tar­tózkodó Placido Domingo. Re­ményének adott hangot, hogy a ma esti hangversenye az UTE- stadionban nagy siker lesz, és valamikor felléphet majd az ál­tala a világ egyik legszebbjének nevezett budapesti Operaház­ban. MTI LEONARDO. Kamarakiállí­tással tiszteleg Leonardo da Vinci születésének 550. évfor­dulóján a budapesti Szépmű­vészeti Múzeum. A múzeum­ban több felbecsülhetetlen ér­tékű Leonardo-alkotást őriz­nek, ám azok ritkán láthatók így, együtt, mti i 1 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom