Tolnai Népújság, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-15 / 190. szám

U 2001. Augusztus 15., Szerda MEGYE TÜKÖR 5. OLDAL Mondom a magamét IHÁROSI IBOLYA A következő ezer évünk? Ha valaki csak pár évig nézi a HBO tévécsatornát, s viszonylag rendszeres újságolvasó, maga is átláthatja: nincs már sok idő visz- sza, hogy nemcsak végletesen, hanem véglegesen kasztosodik a magyar társadalom is. Minden valamire való krimiben látható, hogy a jobb emberek olyan házakban laknak, ahol a portás látja kijön, ki megy. Vagyis ellenőrzi, ki mehet be ezekbe a házakba. A filmvilág csillagai nem azért költöznek ugyanabba a negyedbe, mert annyira szeretnének egymás közelében élni. Éppenhogy jól elszeparált villákban laknak. A presztízs miatt mennek oda, mert ott kivételes a közbiztonság, már egy kóbor járókelőt is ellenőriz­nek a rend őrei. Oda nem jutnak be éhes, s ezért lopás néger kis­gyerekek. Ennyit demagógiának, meg az amerikai valóságnak Akinek van bátorsága helyettesítse be cigánygyerekkel. Esetleg eufémikusan romával, vagy szegény magyar gyerekkel. Nálunk is állnak már a paloták. S épülnek a biztonságos lakópar­kok. Még pár év, s a gazdag kisgyerek a magánóvodába jár, majd folytatja az iskolában. Autóval viszik a biztonságos lakókörzetből az iskolába, s a lerongyolódott államiak mellett lesznek majd előkelő és gazdag középiskolák. Ha nagyobb lesz, barátnőivel ugyanabban, a kasztjuknak megfelelő árfekvésű üzletben fog vásárolni, már a saját autójával járva a meghatározott útvonalakat. Mindegy milyen okos és tehetséges lesz, a szülei majd kifizetik a kisajátított vagy maguk­nak alapított egyetem tandíját. Száz diákból három szegénynek fize­ti ki a tandíjat az állam, és másik háromnak valamilyen alapítvány. S egyenes lesz az útja valamelyik jól fizető állásba, hogy aztán majd ha eleget tapasztalt, saját céget alapítson. És megfelelő házasság után, melyben suba a subával, guba a gubával házasodott, kezdődik a folyamat elölről, immár a meg­kettőzött vagyonnal. ___________Megkérdeztük olvasóinkat__________ Av atnak-e világbajnokot a Hungaroringen? Évek óta fontos állomása a Formula l es gyorsasági világ- bajnokságnak a Magyar Nagydíj. Az idei sorozat 13. futama ezúttal is vízválasztó lehet, ha az élen álló Michael Schumacher négy pontot szerez, már nem kell számolgatni a hátralévő négy futamon. Olvasóinkat arról kérdeztük, va­jon világbajnok lesz-e a német pilóta a Hungaroringen? Amrein Károly, a Gemenc Volán Rt. vezér- igazgatója: - Szerintem eldől a világbajnoki cím sorsa, Schumacher ugyanis kétségtelenül a leg­jobb. Nagy rajongója .vagyok a németnek, de iga­zán nem is azért drukkolok, hogy a Magyar Nagy­díjon világbajnok legyen, hanem azért szorítok, hogy beérje az örökrangsorban élen álló ötszörös világbajnok argentin Manuel Fangiot. Horváth Ferenc, a Ferropatent-Szekszárd SE ügyvezető elnöke: - Igen. Schumacher meg fogja nyerni a Magyar Nagydíjat, s így a hátralévő futa­mokon nem lesz szükség számolgatásra. Szurko­lok neki, bízom benne, hogy ismét világbajnok lesz. Keresztes János, a szekszárdi sportcsarnok igazgatója: - Nem tudom, hogy sikerül-e nyernie, de mivel Schumi párti vagyok, szurkolok neki. Ez a fiú meg­érdemelné, hogy negyedszer is ő legyen a világon a legjobb. Deli Istvánná, adminisztrá­tor: - Igazán nem követem figye­lemmel a Forma-1 futamait, ám Schumachernek szurkolni fo­gok, hogy nyerjen, s ismét világbajnokká koronáz­zák. Magára maradt az agrárkamara Minden felelősség a helyi vezetőké Mint már beszámoltunk róla, a megyei agrárkamara olyan helyzetbe került, melyben sem létezni, sem megszűnni nem tud. Ennek oka: az önkéntes tagság bevezetésével nem ma­radtak annyian, hogy fedezni tudnák a kamara adminiszt­rációs költségeit. Jelenleg mindenkinek felmondtak, de így is több milliós tartozás szakadt az elnökség nyakába. Szekszárd-Budapest A Magyar Agrárkamara alelnöke, Ebele Ferenc kér­désünkre elmondta, a Tolna megyei agrárkamara egyedi helyzetben van, pénzügyi gondjai egyetlen más kamaráéhoz sem hasonlíthatóak. Tudomá­suk szerint a jelenlegi állapot nem egyik pillanat­ról a másikra alakult ki, mondta az alelnök. Mivel mind a 20 megyei agrárkamara önálló jogi sze­mélyként működik, a felelősség a helyi vezetőkre hárul. Az országos központú Magyar Agrárkama­rát is a megyék tartják fenn, így nincs lehetőségük arra, hogy a keretükből segítsenek a Tolna megye­ieken. A Magyar Agrárkamara felé a Tolna megyei agrárkamarának 8 millió forintos tartozása van. Hogy ennek az összegnek mi lesz a sorsa, azt majd az országos el­nökség fogja eldönteni, de nem valószínű, hogy ezt elengedik. A Tolna megyeiek helyzete súlyos­nak nevezhető, nyilatkozta az al­elnök, mivel senki nem fogja meg­segíteni őket és a kintlévőségeket (több millió fo­rintos tartozást) a társadalombiztosító intézet is be fogja hajtani. Arra a kérdésre, hogyan lehetne a jelenlegi helyzeten javítani - hiszen a jogszabály­ok megszüntetni nem engedik a megyei kamarát, mivel a tagjainak a száma meghaladja a 15 főt, de a befolyt kevés tagdíjakból működni nem lehet - az alelnök azt válaszolta, csak helyi szinten lehet megoldani a dolgokat és erre a legjobb eszköz a tagtoborzás lenne. Olyan szövetkezeteket, cégeket kellene megnyerni, akik fizetőképesek. A kialakult helyzetért Ebele Ferenc alelnök szerint a megyei kamara titkára és elnöke is felelős, hogy mi­lyen mértékben, az majd a továbbiakban dől el. MAUTHNER Idén is Bursa Hungarica A megyében közel négyszáz fiatalt támogattak Tolna megyében tavaly harmincnégy település csatlakozott a Bursa Hungarica ösztöndíj rendszerhez. Ennek lényege szerint az illetékes önkormányzat a község, város területén élő, szociá­lisan rászoruló egyetemistáit vagy főiskolásait a képviselő testü­let által megszavazott, havi összeggel támogatja, mely pénzt a megye, illetve az oktatási minisztérium saját keretből kiegészíti. Tolna megye Probst József, a megyei önkor­mányzat főtanácsosa elmondta, hogy két kategóriában érvényesül­het a Bursa Hungarica kezdemé­nyezés. A tíz hónap időtartamra szóló „A” kategóriát tekintve a me­szerről van szó, mindehhez hoz­zászámítható a minisztérium jut­tatása is. Jelenleg az „A” kategóri­ában az átlagos ösztöndíj összeg - szűkebb pátriánkra vetítve - 8056 forint havonta, a „B” kategóriában pedig 8951 forint. A Bursa Hungaricához termé­szetesen idén is lehet csatlakozni, a települési önkormányzatok er­ről szeptember 12-ig hozhatnak döntést. S ezen dátum után nyújt­hatók be a megyéhez a kiegészí­tést igénylő pályázatok. _________________________-SZÁr A b urgstädti „mesterszakács” Élete első sertéspörköltjével lett fődíjas Michael Novak 1938-ban Novák Mihályként látta meg a nap­világot Páriban, abban a Tamásihoz közeli kis faluban, melyben életének első tíz esztendejét töltötte. Szüleivel együtt 1948-ban telepítették ki Németország keleti szektorá­ba, a későbbi NDK-ba, ahonnan - már a nyugodtabb idők be­következtével - rendszeresen hazajárt szülőföldjére. Leg­utóbb, a múlt hét végén a pári főző bajnokságon is indult, s önmaga nagy meglepetésére is, megnyerte az első díjat. Mint elárulta, még soha nem készített sertéspörköltet... Pári-Tamási Novak urat egyébként nemcsak a nemhivata­los kiváló szakács, ha­nem a hivatalos doktori cím is megületi, lévén ügyvéd a foglalkozása.- Szüleim földmű­vesek voltak - emléke­zett az elődökre Michael Novak, aki most Tamásiban nyaral. - Szép volt minden... Még akkor is, ha Páriban csak magyarul tanultunk az iskolában. Otthon, a családban persze jobbára németül beszélget­tünk. Az akkori ezerkétszáz lakos­ból úgy ezer lehetett német. Aztán jött 1948... De ez egy szo­morú történet... Burgstädt. A kitelepítés utolsó állomása. Ez a tizen­kétezer fős város ma Pári testvértelepülése. Michael Novak itt fejezte be az álta­lános, majd középiskolai tanulmányait, ezután pedig Lipcsébe ment, a jogi egye­temre. A diploma megszerzése után érzékelhetően könnyebbé vált az élete, biztos egzisztenciát terem­tett magának az egykori Német De­mokratikus Köztársaságban. Meg­lepő módon a német egység, azaz 1990 után újabb, bár jobbára szak­mai nehézségek következtek.- Az egész életünk más lett. Öt­venkét évesen sok minden újból kellett tanulnom nekem is. A szo­cialista jog és a mai jog két telje­sen különböző dolog. Rá kellett szánnom magam, de megérte. Ez nem is lehet vitás, hiszen Novak úr ma már egy német rész­vénytársaság megbízottjaként hi­vatalos tárgyalásokat folytat egy - Páriban létesítendő - fürdő ügyé­ben. Mint mondja, talán már jö­vőre várható valami konkrétum. A település főzőversenyén az esélytelenek nyugalmával indult, követve egy magyar szakács- könyvből Itimásolt recept útmu­tatását. Őszintén bevallja, álmá­ban sem gondolta volna, hogy ilyen erős mezőnyben, gyakorló háziasszonyokat is megelőzve, győzni fog.- De sikerült, ez a legfonto­sabb, nem? - kérdez vissza neve­tésbe váltó mosollyal. - S meg is kóstoltam a főztömet: nemcsak a zsűrinek, hanem nekem nagyon ízlett! -szÁ­Mégsem lesz könyörgés Lapunk a napokban közölt tudósítást arról a kisgazda sajtótájékoztatóról, mely­nek végén Pálinkás István, a párt megyei szervezeté­nek elnöke bejelentette: a termőföldért való könyör­gés Nagyboldogasszony na­pi, szekszárdi helyszíne a belvárosi római katolikus templom lesz. A szekszárdi Római Katolikus Egyházközség nevében Farkas Béla plébános lapunkat tegnap írásban kereste meg, közölve: „Sajnos Pálinkás István elnök úr felhívása egyházközségünk megkérdezése, tudta és bele­egyezése nélkül került az új­ságba. Nagyboldogasszony napján az esti szentmise a mostani alkalommal is minden hívő közös imádsága lesz, épp­úgy, mint eddig minden esz­tendőben.” Kollégiumi helyek Dombóváron Sok az üres középiskolai kollé­giumi férőhely Dombóváron, a vidéki diákok nagy része ugyanis a kényelmes, összkom­fortos kollégium helyett inkább a bejárást vagy az albérletet vá­lasztja. A problémát enyhíten­dő, a városi önkormányzat - dr. Berta Bálint gimnázium igazga­tó javaslatára - nemrég rendele­tet hozott, melynek értelmében addig nem adható albérleti tá­mogatás a diákoknak, amíg a városban van szabad kollégiu­mi férőhely. Segít a roma önkormányzat Tolna A tolnai roma kisebbségi ön- kormányzat képviselő-testüle- te legutóbbi ülésén tankönyv támogatásokról is döntött. Mint azt Fergencs Lászlóné el­nök lapunknak elmondta, a Wosinsky iskolából 21, a Szé­chenyiből 22, a Szent Mór ka­tolikus iskolából 3, a mözsi I. István iskolából 34 rászoruló roma diák részesül 2 ezer fo­rintos tanévkezdési támogatás­ban a kisebbségi önkormány­zat által. A pénzt az iskolának utalja a roma önkormányzat. A tolnai roma középiskolások közül 17- en kapnak 5000 forintos támo­gatást, emellett 8-an két hóna­pos bérlettámogatásban is részesülnek.-ES­- Tessék, kiscsibém. A repülője­gyed, meg a hotelfoglalások. Borítékot nyújt át. Paty elveszi, most se szól semmit. Folytatja a rendezkedést. Moncsicsi ront be. Zsiga az asztalra eléje dobja a ké­peket, Moncsicsi nem is veszi fel őket, épp csak rájuk pillanat.- Tudni akarom, kik voltak. Kik tehették ezt? - mondja ellent­mondást nem tűrő hangon Zsiga.- Csak az olajosok lehettek. Semmi kétség.- Oké... Oké, gyerekek... - mondja szinte magának Zsiga. - Ti akartátok. Majd meglátjuk, ki­nek lesz csúszósabb az olaj. A házi telefonon megszólal a portás hangja:- Asszonyom, megjött a taxija. Zsiga lesütött szemmel áll. Paty is kerüli a tekintetét. Moncsicsi kinyit­ja előtte az ajtót, Paty két bőrönddel a kezében lassan kimegy. Hosszú kí­nos szünet, a csendet csak a távozó taxi egyre távolodó zaja töri meg.- Tiszta sor - mondja hirtelen váltással Moncsicsi, hogy Zsiga fi­gyelmét elvonja gondolataitól. - Valakitől megtudták, hogy be aka­runk szállni a bulijukba. Kérdés, kitől? Beszéltél róla valakinek?- Csak ennek a kretén Matus­nak említettem. Gondolod...? 50. Zsiga Matus lakásán zihálva nekidől a csengőnek, utóbb dö­römböl is. Nagy sokára nyitja ki a kémlelő ablakot egy kövér kisfiú.- Csókolom. Kit tetszik keresni? Benyúl a kisablakon, megra­gadja a gyerek grabancát.- Nyisd ki, Matus! - üvölti tor­ka szakadtából Zsiga -, mert kü­lönben letépem a gyerek fejét!- Apaaaa! Gyere...! - vinnyog a kisfiú. Matus döbbenten megjelenik a háttérben.- Megőrültél? Mit csinálsz a fiammal?- Kik voltak ezek? Ki rendelte meg ezt a melót? - dobja oda a fényképeket.- Azonnal engedd el a gyere­ket! Teljesen megőrültél?- És ha megőrültem? Vagy megmondod, vagy szarrá lövöm a fejét, mellesleg a tiédet is! Pisztolyt szegez a gyerek fejének.- Csak nyugi... Nyugi... A Le- nyó volt az, a régi kis cimborád. Meg a Kántor elvtárs, meg a Ka­csó elvtárs. Lehallgatnak, hát nem veszed észre? Zsiga visszalöki a gyereket, már rohan is, Matus még utána kiált:- Mindent tudnak rólad, te ba­rom, a kezükben vagy...! 51. A Hilton Szálló szaunáját erő­sen befűtötték. Kántor, Kacsó és Lenyó izzadnak. Lenyó mobilja csörög.- Mondjad... Mi? Mit akart? És? Hova? Gratulálok ... Semmi. Na csá - csukja össze a pici készülé­ket Lenyó.- Matus volt, ez az ökör - mondja a többieknek.- Mi a baja? Majrézik? - kérde­zi Kántor.- Zsiga nála járt. Nem tartott sokáig, míg rájött, ki dugta a mű­vésznőt. Most meg minket hajt ezerrel.- Kis strici - mondja Kacsó, érezhető szorongással hangjában. - De azért jó lesz vigyázni. Tu­dom, hogy milyen, ha fel­pumpálják benne a jóérzést.- Csak nyugi, nem kell mind­járt pánikolni - nyugtatja magát is Kántor.- Ki pánikol? Csak mondom, hiba lenne hülyére venni.- Oké, urak. Szerintem, csak jöjjön, ha akar. Most végre majd ő is megtudja, kivel van dolga. A nagy király! - hősködik Lenyó.- Nekem mindegy. Én láttam, hogyan lógott meg hat éve egy egész szakasz rendőr elől. Los An­gelesben!- Ugyan már, jössz itt nekem mindig a Los Angeleseddel! - inti le Kacsót Lenyó. - Szerintem a mi em­bereink százszor tökösebbek, mint a buzi amcsi zsaruk. Igazam van, főnök?- Kussolj már el te is, Lenyó. In­kább vegyük számba, mit léphetünk. Gondolkoznak. A hosszú szü­netet Kacsó töri meg:- Ide figyelj, azért most más az ábra, mint egy vagy két éve, nem?- Hogy érted? - kérdezi Kántor.- Egy csomó régi ember megint pozícióban van, csak úgy.- Tudom, de hogy jön ez most ide?- Nem ismersz valakit, aki oda tudna hatni?- Azt mondod, valami kis vizs­gálat? Megkaparni a felszínt, biz­tos találnak valamit a fiúk? - derül kissé fel Kántor tekintete.- Némi vaj a fejen vagy egye­bek a fül mögött... - kontrázik Le­nyó.- Hát, biztos jót tenne, ha ki le­hetne vonni a forgalomból né­hány évre a Zsiga bácsit... - szövi tovább a gondolatokat Káhtor.- Oké, de ez idő, cseszed. A Zsiga nem az a bíbelődő típus. Jön, aztán annyi - szakítja meg a tervezgetést Kacsó.- Mi annyi? Majd átrendezzük kicsit a vonásait a fickónak - hős­ködik Lenyó.- Jobb lenne, ha minden legáli­san menne. Szerintem megoldha­tó. Majd szólok néhány havernak, itt meg ott. Azok tudják, mitől döglik a légy - dől hátra Kántor. (Folyt, köv.) gye települései 275 fiatalt segíte­nek, a háromszor tíz hónapra ér­vényes, megelőlegezett támoga­tást jelentő „B” kategóriában pe­dig 102 leendő felsőfokú hallgatót. A megye erre a célra a 2001. évre négymillió forintot különített el, de miután három lábon álló rend-

Next

/
Oldalképek
Tartalom