Tolnai Népújság, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-10 / 35. szám
8. oldal - Tolnai Népújság ARRÓL 2001. Február 10., Szombat (PHHI ERROL - ___ Kal endárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő ELVIRA nevű kedves olvasóinkat. Nyugati gót eredetű név, jelentése: vidám, nyájas. Védőszent: Szent Elvira, 3. századi szűz és vértanú. Virága: pálma. A katolikus liturgikus naptárban Szent Skolasztika szűz (+547). Testvérét, Szent Benedeket követve, ő is Istennek szentelte életét és kolostort alapított a nők számára. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Karalamposz vértanú. HAJDAN: Február 10-én 140 éve, 1861-ben hunyt el Gyönk szülötte, Müller István őrnagy, aki Gábor Áron halála után a székely hadosztály tüzérparancsnoka lett. 95 éve, 1906-ban hunyt el Szek- szárd fia, Alföldi Flatt Károly növénytani kutató, növénytörténész. 80 éve, 1921-ben született Tüskepusztán Sipos Gyula költő. Február 11-én 190 éve, 1811-ben született Pázmány György, Bezerédj Flórika első nevelője, majd több évtizedig szekszárdi tanító. 160 éve, 1841-ben elhunyt Ozora szülötte, Bethlen Elek író, vígjátékszerző, német nyelvű földrajzi és történeti művek alkotója. 95 éve, 1906-ban a Vasárnapi Újság az emberkultusz apostolaként írt Bezerédj Istvánról. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 89. Mk. 8,1-12. Református: Péld. 14. Mt. 13,10-17. Evangélikus: 4Móz. 6,22-27. Lk. 9,28-36. Ortodox: 2Tim. 2,11-19. Lk. 18,2-8. A NAP KÉL 6.58 órakor, nyugszik 17.00 órakor. A Hold kél 19.53 órakor, nyugszik 8.28 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 128 cm, Paks 265 cm, Dombori 273 cm, Árvlzkapu 636 cm. A Sió Palánknál 207 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Venter Marianna. Tel: 511- 513. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Koós Attila 74/450450; 20/912- 0529, Máté Réka 30/986-1967. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618. 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687- 292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. JAPANBAN IS KÉSZÜLNÉK A VALNETIN-NAPRA. Belga gyártmányú, pezsgősüveg formájú csokoládépalack, amelyben apró bonbonok vannak - így készülnek Japánban a Valenün-napra, amikor a japán nők számára társadalmi kötelesség, hogy barátjuknak, kollégáiknak, tanáraiknak csokoládét ajándékozzanak. ■ Drága gyíkok Az alsónadrágjában elrejtve próbált kicsempészni két gyíkot egy német turista Új-Zé- landról. Kísérlete nem sikerült. Az aucklandi repülőtéren csípték el, gatyájában egy hím és egy „áldott állapotban” lévő nőstény gyíkkal. Nem esett baja azon kívül, hogy 5300 amerikai dollárnak megfelelő pénzbüntetésre ítélték. A büntetés ösz- szegét már kifizette és azóta szabadlábon van. Orgazmuskeltő masina Orgazmust keltő eszközt talált fel véletlenül egy amerikai orvos, miközben csupán betegének hátfájását akarta enyhíteni. Dr. Stuart Meloy egy elektródát helyezett egyik hölgybetegének gerincébe, hogy gyengítse hátfájásának érzetét, mire a nő kissé felsikoltott. Az orvos azt hitte, hogy hibázott, a nagy pontosságot igénylő művelet során véletlenül kissé rossz helyre helyezte az elektródát, ám a hölgy nem a fájdalomtól, hanem a kéjtől sikkantott. „Meg kellene tanítania a férjemet arra, hogy hogyan csinálja!” - mondta a beteg. A hátfájás-kezelés mellékhatásaként megszületett orgazmuskeltőt az orvos már le is védette. ■ A csótány az AIDS ellenszere? Kínai tudósok a csótányban fedeztek fel olyan vegyületeket, amelyek alkalmasak lehetnek az AIDS kezelésére. Jünnan tartomány (Kína) orvosegyetemének kutatói a svábbogár bizonyos vegyi alkotóelemeire, így az aflatoxin nevű méregre és egy allergiaanyagra alapozzák reményeiket. A laboratóriumi kísérletek során egy aminosav és egy poliszacharid kombinációja hasonló hatást fejtett ki a HIV-vírusra, mint az Amerikában használatos AIDS- gyógyszer, az AZT - ismertette a felfedezést az Új Kína hírügynökség. A csótányorvosság fő kínai szakértője, Li Su-nan, a jünnaní egyetem farmakológiai tanszékének vezetője, több mint 20 évet töltött azzal, hogy tanulmányozta a rovarokban rejlő gyógyszerlehetőségeket. Figyelmét egy Jünnan tartománybeli népcsoport keltette fel, amely emberemlékezet óta nyílt sebek gyógyítására használja a svábbogarakat. A jünnani egyetemen végzett kísérletek szerint a csótány alkalmas egyes szívbetegségek gyógyítására is. A csótányból nyert AIDS-or- vosság esetleges forgalomba- hozatala előtt még el kell végezni a klinikai vizsgálatokat. Olvastam - Láttam - Hallottam VENTER MARIANNA Még szerencse! £jgy igencsak élelmes illető több tonnányi kristálycukrot vásárolt ; egy diszkontáruházban, mégpedig vezető honi politikusok nevére. S fia ez még nem tűnt volna fel a számlát kiállító alkalmazottnak, i akkor már gyanút kellett volna fognia, mikor lakcímnek „Paraszt j utcát’’ és „Nemtudomka közt" diktált be a vicces cukorvásárló. Az I már csak a hab a tortán, hogy a nagymennyiségű cukor illegális ; j pálinkafőzdékbe és szőlőt soha nem látott borok pancsolóihoz ke- j | ríilt. Némi megnyugvás, hogy lebukott a vásárló és a diszkontáru- ' j ház „felületes” alkalmazottja is. 1 Bár valóban extrémnek nevezhető a fenti eset, egyben figyelmez- i tetés is: bárki bármilyen néven akadálytalanul vásárolhat, ha , | megtalálja a módját. Mondjuk felüti a telefonkönyvet, amiben a j név mellett a lakcím is szerepel, s csak tölteti ki a számlákat. A ■ gyanútlan „névtulajdonos" meg majd csodálkozik egy nagyot, : amikor a hatóságok elkezdik firtatni, hogy mire használt több j száz kiló cukrot, esetleg tonnányi cementet, sódert, illetve hogyan j tudott két luxusjachtot is venni minimálbéréből. Tudom, hogy ■ ‘ nem mindennapos az ilyesmi, dé ezek szerint megtörténhet. Még 5 szerencse, hogy nagyjaink nevén nem robbanófejes rakétát, vagy lángszórót vásároltak, mert akkor aztán bizonygathatnák, hogy ; idilli béke honol a közéletben. Moziszexcenzúra-detektívek Az indiai mozikban ‘ezentúl magándetektívek ellenőrzik, hogy nem maradnak-e bent a filmekben a cenzúra által törölt szexjeleneteket. A The Indian Express értesülés szerint egyelőre négy város filmszínházaiban működnek majd a szexcenzúra-detektívek. Feladatuk lesz annak ellenőrzése is, hogy nem engednek-e be a mozikba „Csak 18 éven felülieknek” minősítésű filmek előadásaira fiatalkorúakat is. A szexcenzorok minden vetítésre kerülő film esetében megkapják az abban látható, tiltottnak minősített szexjelenetek listáját. Egyelőre Bombay, Új-Delhi, Madrász és Kolkata (Kalkutta) összesen mintegy 800 filmszínházában kezdik meg működésüket a cenzorok. BANTALMAK- Pista, neked már egy kortyot sem szabad innod, mert beteg vagy a sok italozástól. A lelkiismereted még nem lázadt föl az iszákosságod ellen?- A lelkiismeretem? Az még nem. Viszont a feleségem az igen! ZENEBARÁT- Úgy hallottam, ön nagy zenebarát - mondja a vendégnek a zongorázó háziasszony.- Ne zavarja, asszonyom, nyugodtan játsszon tovább! KÉRÉS- Papa, a vőlegényemmel, Bélával igénybe vehetjük az autódat?- Kislányom, sajnos, nincs benne benzin, üres a tank.- Nem tesz semmit, úgysem fogunk kimozdulni a garázsból... ÉRDEKLŐDÉS Hatházi egy idegen városban a kórházban fekvő ismerősét szeretné meglátogatni. Az utcán megszólítja az első embert, akivel találkozik:- Mondja, fater, hogy jutok el leggyorsabban a kórházba?- Ha még egyszer faternak szólít, a mentők egyenesen odaviszik. PARTIN Az újgazdag vállalkozó, Somogyi felesége nagy partit rendez az ismerőseinek, barátainak. Az egyik vendég megcsodálja a szalonban levő festményt.- Gyönyörű ez a kép! Remek munka - mondja elismerően, majd megkérdi: - Ki festette?- Sajnos, nem tudom - válaszol Somogyiné -, készen vettük... FIGYELMEZTETÉS- Lennék csak három napig a mamád, én bizony megnevelnének - mondja a csinos tanítónő rendetlenkedő tanítványának.- Jó, majd szólok a papámnak. A mamám úgyis elutazott egy hétre. FOSZFOR Az orvos tanácsolja páciensének:- Több halat egyen, abban foszfor van!- Doktor úr - válaszol a beteg -, az én célom az, hogy egészséges legyek, nem pedig az, hogy éjjelente világítsak... AZT HISZEM... A testes úr panaszkodik.- Doktor úr, azt hiszem, lassan szemüvegre lesz szükségem.- Én is azt hiszem. Egyébként ez nem szemészeti rendelő, hanem egy pékség. Kalapács alá kerülnek Francis Bacon festményei. Nagy Britannia, London. Árverésre bocsátják Francis Bacon három festményét a londoni Christie's-nél. A képek John Edwardst ábrázolják, a festő szerelmét, és az árverezőház 3-4 millió fontos eladási árat remél a három képért. ■ Szokatlan állati kapcsolatok Látott-e már tehenet, amely macskát nyalogat? És ragadozó vízi állatot, amit sok apró hal ellep és a nagy hal odaadóan tűr? Esetenként a legfurcsább állati kapcsolatoknak lehetünk tanúi. Az állatok megkapó módon gyámolítják egymás elárvult kicsinyeit. így láttunk már majombébit, ami egy tyúkkal osztotta meg hajlékát, de birkát is, aminek a hátán a tyúkok nyugodtan sétálgathattak. Előfordult, hogy egy gorilla pótmamáskodott egy gyámoltalan kismacska felett. Olyan jelenetet is láthatott már a közönség az állatkertben, hogy egy kóbor macska és a nagy barnamedve gyengéden nyalogatták egymást, a kis borjú és a macska együtt, egymás orrát összedugva szundikáltak. Olyasmi is megeshet az állatvilágban, amikor eredetileg ellenségnek számító állatok között szövődik barátság. így például a svájci Alpokban egy pásztorkutya és egy kis róka együtt, kóborolt. Vannak állatok, amelyek szinte cselédet tartanak - egy másik állatot. Ilyen a ló és a kecske együttélése. Feljegyezték, hogy egy versenyló teljes letargiába esett, mert kedvenc pajtását, a kecskét, a verseny idejére eltávolították mellőle. Az ilyen szokatlan párosokat a kölcsönös szolgáltatások és a ráutaltság tartja össze. Az egyik állat biztonságot nyújt, a másik - többnyire a kicsi - például a nagy „testőr” szőrét vagy pikkelyeit tisztogatja. ________________■ Lá blevizelés-bírság Láblevizelés miatt 1200 márka bírságot szabtak ki egy német férfira Münchenben. A 22 éves elkövető a tavalyi októberi sörfesztiválon vizelte le egy sátor kellős közepén egy egyetemista hölgy lábát, aki ezért beperelte. A bíróság előtt a férfi azzal védekezett, hogy tette előtt két liter sört ivott meg, hirtelen csillapíthatatlan vizelhetnék tört rá, amit igyekezett a lehető legészrevétlenebbül megoldani, és nem gondolta, hogy bárkit is eltalál - jelentette a Reuters. A SKOPJÉI (MACEDONIA) DIVATHETEN a fiatal macedón ter vező, Aleksandar Tasevski ókori római ihletésű kreációkat mutatott be. Meleg időben végül is kellemes lehet a szellős férfiviselet. ■ /