Tolnai Népújság, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-19 / 193. szám
J J Egy fáradhatatlan helytörténész Harminc év Szekszárd szolgálatában — Világ életemben humán beállítottságú ember voltam, eredetileg magyar, latin, ógörög szakos tanár szerettem volna lenni. Édesapámat elveszítettük, 1942-ben a Don kanyarban halt meg. Hárman maradtunk árvák. A helybéli plébános segítségével bekerültem a pécsi ferences szerzetesrendbe magántanulóként. A rendeket megszüntették, végül a Garay gimnáziumban érettségiztem, ma a ciszterci öregdiák szövetség oszlopos tagja vagyok. Még mindig húzok azokhoz a tanáraimhoz, akik belém plántálták a tudomány iránti szeretetet és tiszteletet. Voltam katona, segédmunkás, míg eljutottam a közgazdaság-tudományi egyetemre, ahol 1965-ben végeztem, s rá két évre doktoráltam. Főnököm, aki akkor kezdte el a hetedik elemit járni, csak ide adott munkahelyi hozzájárulást. Szerencsére az egyetemen mindjárt az első évben történelemmel és földrajzzal kezdtem foglalkozni nagyon nagy szeretettel. Kereskedelemtörténetből csináltam az első dolgozataimat, majd következett Tolna megye török kori története és a Tolna megyei zsidóság története, utóbbi két kötetben. Dr. Schweitzer József országos főrabbival együtt írtuk meg, aki Széchenyi- díjat kapott. Harminc év óta foglalkozom helytörténettel, harminc éve vagyok tagja a Szekszárdi Várostörténeti Klubnak, tíz éve az elnöke. Az Eszperantó Szövetség Tolna megyei megalapításában játszottam szerepet, egy darabig eszperantó újságot is szerkesztettem. Ötvenhat éves koromban szereztem felsőfokú állami nyelvvizsgát eszperantóból. Latint hosszú ideig tanultam, az elemi iskolát Mórágyon végeztem, ami akkor kéttannyelvű volt, magyarul, németül és eszperantó nyelven nyelven publikálok. Amíg állásban voltam, a mi ipari szövetkezeteink és tanácsi vállalataink támogatták munkáim megjelenését. Nagy élmény volt, amikor a Rotterdamban megrendezett eszperantó világkongresszuson bemutatták két nyelvű könyvemet a szekszárdi nyomdaipar történetéről. Erről tartottam eszperantó nyelvű előadást. Az ember életében minden véletlen kérdése, hiszen a helytörténettel is úgy ismerkedtem meg, hogy dr. Hadnagy Albert, a levéltár igazgatója előadást tartott a Tolna megyei boszorkány perekről, Pataki Józsi bácsi meg Szekszárd történetéről a megyei tanács ebédlőjében. Akkor határoztam el, hogy magam is ilyesmivel foglalkozom. Harminc éves munkám koronája az ez év tavaszán megjelent kötet, amiben vissza tudtam Dr. Szilágyi Mihály helytörténész, egyebek között a TIT, az Orvostörténeti Társaság, a Magyar-Török Baráti Társaság, a Magyar Történelmi Társulat, a Tolna Megyei Honismereti Egyesület, a Magyar Eszperantó Szövetség tagja. A Millecentenáriumi Emlékérem kitüntetettje. adni egész érdeklődésemet a szerze- tesren- d e k iránt. K é t éven keresztül nagyon szorgalmasan tanulmányoztam az orthodoxiát, s megírtam a gábóci kolostor 400 éves történetét. Már sokkal régebben kapcsolatban voltam Grábóccal, ismertem az utolsó kalugyert, aki 1974-ben halt meg. Később ott jártam egy csoporttal, s annyira megragadott Krisztina nővér lelkesedése amivel a templomot bemutatta, hogy elhatároztam: már következő héten lemegyek, s elkezdem a levéltári kutatást. Innen Szentendrére vezetett az utam, majd az ószláv szövegeket Sztyepanosz Radovan fordította le nekem. A szerbek a világ teremtésétől kezdve írták minden évnek a történetét. Jelenleg a 7507. évben járunk e számítás szerint. A legnagyobb megtiszteltetés az volt, hogy amikor felvittem a kötetet a budai szerb püspökséghez, az elsőt elküldték Belgrádba a Szerb Nemzeti Könyvtárba, ahol mindent gyűjtenek, ami szerte a világban a szerbségről megjelenik. Nagy sikere volt a könyvnek a grábóci búcsún is. Az a forrásmunka, ami alapján dolgoztam, 1593-ban ószláv nyelven írt grábóci napló volt, amelyhez igen zűrös körülmények között jutottam hozzá. Csak három példány ismert belőle a világon. Az eredeti valahol egy vaskazettában lappang, senki sem tudja hol. Két másolat készült, az egyikre Budapesten egy lakásban sikerül rátalálnom. A harmadik példány Belgrádban volt, de amikor 1941 április hato- dikán Belgrádot a németek szétbombázták, akkor a Szerb Nemzeti Könyvtárban többek között ez a kézirat is elpusztult. A közelmúltban azzal bízott meg a szerb önkormányzat elnöke, hogy a valaha Magyarországon élt szerbek történetét kutassam fel. Tagja vagyok a annak a négy fős stábnak, amely Tolna megyében négy község monográfiáját írja meg a millenniumra. Ozoráét dr. Dobos Gyula, Vadas Zsuzsa Sióagárdét, Kölesdet dr. Glósz József múzeum- igazgató-helyettes. Szerény személyem pedig Gyönk történetével foglalkozik. Éppen ebben az ügyben töltöttem két napot Budapesten az országos evangélikus és a református levéltárban. Nagyon szép munka volt a tolnai zsidóság történetének a felkutatása is, mert annyira új területnek számított, hogy sosem tudtam, mi van a hegy túlsó oldalán. Amikor még dolgoztam, szombaton és vasárnap, valamint éjszaka jutott idő a helytörténeti munkára, most már minden időmet a hobbimnak szentelhetem. Ha újra kezdhetném, akkor rögtön humán tagozatra mennék, s nyelvekkel foglalkoznék. Jó rájönni arra, hogy eszperantóban például a hét napjai franciából vannak átvéve, más szavak a latin nyelvekből, vagy németből. Két magyar szó is szerepel az eszperantóban: a kolbász és paprika. Lejegyezte: Ihárosi Ibolya Fotó: Ótós Réka Mindennapi kenyerünk A kenyér szinte egyidős az emberrel, ám sokat változott azóta, hogy az első cipót megsütötték. Rejtelmeibe Werli József, a Sütőipari Egyesülés igazgatója avatott be bennünket. A gabona felhasználása 6000 éves történelmi útjának elején a kézi malom rabszolganője térdel, mellette a nílusi iszap tégláiból épített kemence, amelyben a tönkbúza durva lisztjéből gyúrt első kenyeret sütik. Az út végén a teljesen automatizált malmok és sütőkombinátok emelkednek, amelyekben naponta ezer és ezer tonna gabonát dolgoznak fel kenyérré. Az elmúlt évezredek során a „kenyér” szóval illettünk minden, gabonaszemekből készült táplálékot, amelyet az emberek mindennapi eledelként fogyasztanak. Az első időben a frissen szedett, gyűjtött vagy már aratott magvakat úgy fogyasztották, ahogyan megtermetté a föld. Később a tűz segítségével az ősgabonák pelyvája köny- nyen leválasztható volt az ehető részből. Mozsárban törve, vagy két kő között zúzva készült a durva liszt, amelyből víz vagy más folyadék hozzáadásával főtt, vagy fövet- len kásákat lehetett készíteni. A fejlődésben óriási lépés volt a kelesztett kenyér megjelenése az egyiptomi kultúrában. Hogy miként készítették az első, élesztővel lazított kenyeret, talán soha nem sikerül megállapítani, viszont a III. Ramszesz fáraó sírkamrájában lévő freskó már részletesen ábrázol egy sütödét. A római birodalom bukásával lezárult az ókor és megkezdődött a népvándprjás. kpra. A vándorlók között voltak a honfoglaló magyarok is. Életmódjuk miatt nem a kenyér volt a jellemző ételük, bár nem kizárt, hogy ismerték. Őseink ugyanis sokáig szívesebben vadásztak és pásztorkodtak búzatermelés helyett, csak a végleges letelepedés után fordítottak nagyobb gondot a gabonatermesztésre. Az állandó települések kialakulásával viszont gyökeresen megváltozott a helyzet. A nyugati - többek között francia - szerzetesek magukkal hozták a mezőgazdasági termelés, így a kenyérkészítés technológiáját. A régészeti leletek tanúsága szerint a X. században a házakhoz már sütőkemence is tartozott. A pécsváradi apátság 1015-ből származó alapítólevele a mesterek között négy molnárt és nyolc sütőt említ, ami arra utal, hogy az apátságokban már pékség működött. A termékjáradék között is szerepelt a kenyér. Korabeli feljegyzések szerint a korai középkorban Európa-szerte csak a legfelsőbb, vékony társadalmi réteg evett kenyeret, az is keveset, mivel akkoriban ez még luxusnak számított. Később, a XIV. században, a céhek létrejöttével viszont már széles körben elterjedt. A XVII. századtól az uradalmakban elkülönítették a fehér lisztből készült „uram cipóját” a köz- vagy fekete cipótól, amely zab, árpa, tatárka, rozs bab, borsó keverékéből készült. A nagyobb uradalmakban a lisztesházak mellett sütőház is állt. A városi lakosság egy része azonban otthon sütötte a kenyeret. A kenyérkészítés évszázadokon keresztül az asszonynép feladata volt. A házi kenyérsütés mellett lassan alakult ki - elsősorban a városokban - az iparszerű termelés. A XVIII-XIX. században az alföldi búzakenyér fogalom volt Európában. Kiváló minőségét, szokatlanul nagy méretét, különleges erjesztő anyagát angol, francia, német utazók is megcsodálták. Ebben az időben a kenyeret általában búzavagy rozslisztből, itt-ott árpából, zabból sütötték hazánkban. A XIX. század közepén a pékműhelyekben évszázados szokások szerint készült a kenyér. A XX. század eleje viszont már új műszakitechnológiai újdonságokat vitt a kenyérgyártásba. A gazdasági válság, az első világháború hadigazdálkodása a választék beszűkülését eredményezte. A lisztellátás javulásával először 1961-ben engedélyezték a fehér kenyér sütését, eleinte a nagyvárosokban, majd fokozatosan az egész országban. Jelenleg több kenyérféleség közül választhatunk. De hogy végül milyen is az igazi jó kenyér, arról Mátyus István 1762-ben megjelent Dietetica című könyvében olvashatunk: „Ha domború, nem igen nehéz, nem is könnyű. A héja sima, nemi fáltos, nem hólyagos, se nem fehér, se nem fekete, hanem barnás sárga, jó tömött kenyér, de nem égett. A bele nem tapadós, nem ragadós, hanem porhanyós, de nem könnyen morzsolódó, ha egybenyomják, mint a spongya összenyomul, de nagy üregek benne nincsenek, se ngni édes, se nem savanyu vagy porlzű mint az elpörkölődött búzának kenyere szokott lenni . . .” A Föld mindenki számára tud kenyeret adni, ma élő és holnapi lakójának terített asztalt biztosít. Éheznie talán senkinek sem kell. Csupán arra van szükség, hogy az ember megtalálja a helyes utat a „nagy aratáshoz”. Újvári Gizella István, a nemzet patrónusa - tartja a néphit leles nap, ha esik, ha fúj N em csupán véletlen: a népélet legfontosabb állomásai az egyház ünnepeiből fakadnak. E folyamatot jól példázza első királyunk és augusztus húszadika sajátos összefonódásának immár csaknem kétévezredes története. A hétköznapok forgatagában a hazai kereszténység is kialakította a maga ünnepeit. A népéletben meggyökeresedett kivételes alkalmak gyarapították, ugyanakkor sokszínűbbé tették a javarészt közösen tervezett és szervezett események tárházát. A rendre megélt jeles napok idővel hagyománnyá fejlődtek és legendaként szintén fennmaradtak. Az egyház kalendáriuma, az egyházi szertartások előírt rendje nem mindig és nem csupán a hit és a vallásgyakorlat egyetemességét szolgálta. Bizonyos korszakokban erősítette, másokban viszont legfeljebb tűrte, hogy a hívők a mindennapjaik eseményeivel kapcsolják össze az egyház ünnepeit. Jó példa erre augusztus húszadika megünneplésének változékonysága. Szent István ünnepe már a középkorban zarándokok seregét vonzotta szentté avatott uralkodónk ereklyéinek megtekintésére. Az újkori augusztus húszadika magyar államiságot jelképező nappá vált. Szent Jobb-körme- nettel, a nevére szentelt templomok búcsúinak sokaságával folytatódott a hagyománytisztelet. A reformált egyházakban az ünnepi szertartáshoz lelkészi, gondnoki, felügyelői beiktatások, továbbá templom, iskola, harang, temető elkészültéhez kapcsolódó avató ünnepségek tartoztak. A kereszténnyé vált magyarság első uralkodóját az emberek többsége az ország és a nemzet mennyei patrónusa- ként tisztelte mindig. Ősrégi hit, hogy a királyok az isteni kegyelem kiválasztottjai. István az egyik legkedveltebb keresztnévvé is vált. Sok száz templomot szintén róla neveztek el, ezeken a helyeken kezdettől templombúcsúkat tartottak. Az egyházi ünnepekhez, illetve az időpontjukhoz kapcsolódóan seregnyi paraszti megfigyelés került be a népi kalendáriumba. Ebben található egyebek mellett, hogy a nyári Ist- ván-nap úgynevezett negyvenes nap. Azaz húszadikát követően negyven napon át olyan idő lesz, mint a jeles napon. Ám ha esik, ha fúj, attól még ünnep marad. Termésjósló nap: ha az idő Istvánkor jó, akkor bőséges, ha rossz, gyenge gyümölcstermés várható. Az első magyar király és a magyar államiság ünnepe Ferenc József óta munkaszüneti nap hazánkban. Az újkorban Szent István ünneplése, a Szent Jobb körmenetben való körülhordo- zása hivatalos, látványos szertartás lett a magyar államiság eszméjének ébrentartására. Benkő Judit F W— 1' I lUT^H A Dél-Magyarországi MÉH Rt. Szekszárdi telepe, Szekszárd, Epreskert u. 3. Tel.: 74/411-897 Bonyhádi átvevőhelye, Bonyhád, Sport u. 2/B. Tel.: 74/456-976 VÁLTOZATLANUL ÁTVESZ papír-, agrofólia-, színesfém és vashulladékot! r NYARALAS repülővel közvetlenül Budapestről LAST MINUTE 1 hét/Ft-tól 2 hét/Ft-tól aug. 29. KRÉTA 54 900 59 900 aug. 30. MÁLTA 59 900 79 900 aug. 30. TUNÉZIA 59 900 79 900 szept. 2. MALLORCA 54 900 84 900 szept. 5. KRÉTA 54 900 64 900 szept. 6. MÁLTA 59 900 79 900 szept 6. TUNÉZIA 59 900 79 900 szept 9 MALLORCA 54 900 84 900 szept. 12. KRÉTA 54 900 64 900 szept. 13. MÁLTA 59 900 79 900 szept. 13. TUNÉZIA 59 900 79 900 Áraink tartalmazzák a repülőjegyet, a transzfert, a szállást és a NYARALJON KÉNYELMESEN! 3 csillagos szállodákat ajánlunk légkondia'onálóval,félpanzióval, medencével és közel a tengerparthoz augusztusban és szeptemberben. 1 héM-tól 2 héVFl-lól KRÉTA GortynaWtfT 89 900 119 900 TUNÉZIA Nour JustinafeWft 94 900 119 900 MALLORCA Kontiki'tl^grű 109 900 169 900 MÁLTA Coasthne'gf'gfgfgf it 119 900 189 900 Még számos kedvező ajánlatunk van bármilyen kategóriában, még 5 csillagos szállodákat is kínálunk. Gyermekkedvezmény iránt érdeklődjön partnereinknél és megtaláljuk Önnek a legjobb megoldást. ScanHolida^Iff Utazási Iroda Kft. 1061 Bp., Jókai tér 6. Tel.: 332-3129,332-5107 Nyitva: H-P 9-19 óráig, Sz 10-14 óráig E-mail: scanholiday@scanholiday.hu Rendeljen ingyenes katalógust non-stop Hefaiutai: 312-2513 Partnerek Paks 75/421-114, Szekszárd 74/312-144, Dombóvár 74/466-222
