Tolnai Népújság, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-12 / 135. szám
1997. június 12., csütörtök Dombó Expo 7. oldal A Kapos Kórus holnap lép pódiumra Remélik, hogy a fiatalok is kedvet kapnak az énekléshez A dombóvári Kapos Kórus holnap este hét órakor tartja meg szokásos tavaszi hangversenyét az Apáczai Csere János Szak- középiskolában. A koncert előtti egyik utolsó kóruspróba előtt beszélgettünk ennek kapcsán Markovics Gábor karnaggyal és Kőszegi Györggyel, a kórus titkárával.- Tavaly - kezdi a karnagy - május végén rendeztünk először könnyűzenei hangversenyt, amely minden kórus életében új dolog. Persze a könnyűzene, mint kifejezés nehezen behatárolható tartalommal bír a kórusmuzsikán belül. Mindenesetre megpróbáltuk azokat a világslágereket összegyűjteni és megtanulni, amelyek már kiállták az idő próbáját. Ide tartozik például a Hair, a West Side Story, vagy a Beatles és Paul Simon dalai is. Most is hasonló repertoárral lépünk a közönség elé.- Ez közelebb viheti a közönséget a kórusmuzsikához?- Azt hiszem igen. Egyébként a váltás szükségszerű is, hiszen az úgynevezett hagyományos, magyar kórusmuzsika - Bárdos, Kodály és Bartók - már nehezen értelmezhető a mai közönség, főként a fiatalok számára. A váltás célja az is, hogy a fiatalok kedvet kapjanak az énekléshez, hiszen országos probléma, hogy anyagi vagy létszám gondok miatt kórusok oszlanak fel, amit szeretnénk elkerülni. Az embereket nem érdekli az énekkultúra, de reméljük, hogy a koncertet hallgatva a fiatalok is kedvet kapnak ahhoz, hogy ennek részesei legyenek.- Melyek a kórus koncert utáni tervei?- Az önkormányzat és vállalkozók anyagi segítségével - veszi át a szót a kórus titkára - sikerült a kórus működését biztosítani, s így jó hír, hogy a Kapos Kórus négy év után először a mostani Tavaszi hangverseny után jut el külföldi szereplésre. Erdélybe - Gyergyószárhegyre és Segesvárra - utazunk, így magyar közönség előtt énekelhetünk. Idén kiemelt fontosságúnak tekintjük - mondja Markovics Gábor - a kórus fennállásának 25. évfordulóját, amit október 23-26 között nagy koncerttel, kemeni vendégkórussal, korábbi karnagyok közreműködésével ünnepiünk. Decemberben a Magyar Kórusversenyen, mint fesztivál kórus indulhatunk, s az év utolsó hetében a hagyományos karácsonyi hangversennyel szeretnénk megajándékozni a dombóvári közönséget. nagy A felnövekvők biztonsága. E héten ünnepélyes keretek között Tóth Attila polgár- mester adta át az idén először megítélt „Dombóvár Közoktatásáért” díjat három hölgynek. Az oklevelet és a vele járó pénzjutalmat Tarr Ágnes óvónő, Radnai Lajosné általános iskolai tanár, valamint dr. Hajós Károlyné középiskolai pedagógus vehette át. Mint a polgármester mondta, a város kényszerű - az oktatást is érintő - intézkedései miatt éri az a vád az önkormányzatot, hogy nem eléggé iskola és oktatás párti. Tisztában vagyunk azzal - folytatta -, hogy a felnövekvő nemzedékek jövője és biztonsága nagyban függ a pedagógusoktól, s éppen ez vezette a várost arra, hogy ezzel a díjjal - ha pislákolva is -, de életben tartsuk a gyerekek oktatását, nevelését végzőkben a lángot. fotó: gottvald Mérlege hibás? Megjavítja Tamás! HIVATALOS MÁRKASZERVIZÜNKBEN vállaljuk a micra mérlegcsalád készülékeinek GARANCIÁLIS ÉS GARANCIA UTÁNI SZERVIZELÉSÉT, KARBANTARTÁSÁT. A micra mérlegek széles választékát kínáljuk:-15 kg-os árszorzós mérleg már 68.000 Ft+áfa- raktári mérlegek 60 kg-6000 kg- asztali mérlegek 3 kg- 60 kg Ezen kívül nagy pontosságú laboratóriumi mérlegek, akna nélküli hídmérlegek, vonalkódrendszerek telepítése. Már meglévő árszorzós mérlegeinél (micra, METO, TEC, CAS) TIZEDES VESSZŐ TÖRLÉS (fillér törlés), automatikus kerekítés. a « HITELESÍTTETÉS! TAMÁS JÁNOS ÉS FIAI mérlegkészítő 7200 Dombóvár, Ibolya u. 1/A. Tel.: 74/466-354, 20/231-624. ............mii.........mi \ >\}\ raab karcher r>y tüzép Az O energia környi Dombóvár, Gyár u. 7., tel.: 74/466-157. Nyitva tartás: hétfőtól-péntekig 7-16.30, szombat 8-11.30 VÁSÁRI KEDVEZMÉNY! "ÄT GARÁZSKAPUK NYÍLÁSZÁRÓK A DOMBÓ EXPÓN! ■ Lépcsőlapok ■ balkonelemek ■ raklapok ■ egyéb fatermékek GYÁRTÁSA kis- és nagytételben ANTEUSZ HUNGÁRIA Kft. Dombóvár, Teleki u. 7-9. Tel./fax: 74/461-928, 06-60/464-174, 06-60/464-175. (14069) Könnyű és gyors tetőfedési Oitdulíne 41 hullámlemez (94x200 cm) 15 év garancia! Vörös, barna, fekete 1820 Ft/tábla zöld 1850 Ft/tábla 0NDU1INE 20 tetőfedő zsindely 1650 Ft/ m!, 20 év garancia Az árak az áfát tartalmazzák! KAPOS ÉPKER Bt. Kaposvár, | Jutái j. 41. Tel/fax: 82/427-450. 9 KING-TIGRIS Bl ESSO kenőanyag márkakereskedés Dombóvár, Rákóczi u. 18. Telefon/fax: 74/460-726 Kínálatunkból: ^gépjármű motor- és hajtóműolajok j^Hiidrauliko olajok ^jLipori olajok ^-kenőzsírok Viszonteladók jelenkezését is várjuk! Lapelőzetes A Dombó Expóra összevont számmal (5-6.) jelent meg a Hozam megyei gazdasági magazin. Válogatás a tartalomból: Munkaerőpiaci helyzetkép Tolna megyében, azon belül is a dombóvári térségben. Az Országos Területfejlesztési Központ nevében Dr. Ormosy Viktor főigazgatóhelyettes a nemrég elkészült országos fejlesztési koncepcióról nyilatkozik. Miért vesznek részt kiállítóként a Dombó Expón? a lap négy céget szólaltat meg, akik válaszukban vállalkozásuk fejlődéstörténetéről is beszámolnak. Fiatal polgárőrök a társaikért A dombóvári polgárőrség berkein belül - a megyében egyedülállóan, és az országban is ritkaság számba menően - ifjúsági csoport alakult, s a lelkes fiatalok már aktívan részt vesznek a polgárőrség munkájában. A családsegítő szolgálattal együttműködve a tizenöt fős csoport tagjai rendszeresen jáiják a szórakozó helyeket, s a droggal és más problémákkal kapcsolatosan végeznek megelőző munkát. A városban nagyon sok fiatal korú jáija az utcákat este tíz óra után is, s vannak szórakozóhelyek, ahol a 10-12 éves gyerekeket is kiszolgálják szeszes itallal. A fiatal polgárőrök ezekre a problémákra figyelnek és hívják fel mások figyelmét, s a rendőrséggel együttműködve azért végzik munkájukat, hogy ezeken a jelenségeken változtassanak. Munkalehetőségek a városban A Tolna Megyei Munkaügyi Központ dombóvári kirendeltségén a következő álláshelyeket ajánlják az álláskeresők figyelmébe: asztalos, kisegítő ellenőr(nő), esztergályos, betanított varrónő, építésztechnikus, tehergépkocsi vezető (TIR vizsgával), szobafestő-mázoló, kertész, sütőipari technikus, lakatos-betanított lakatos, építőipari gépkezelő, pultos-felszolgáló, szakács, személy és vagyonőr, téglagyártó, virág-ajándék bolti eladó, bolti eladónő, üzletkötő, villanyszerelő (karbantartó), állategészségügyi szaksegéd, gyermekfelügyelő nő. Megjelent a szociális mindentudó A dombóvári Családsegítő Szolgálat munkájának köszönhetően 2000 példányban jelenik meg, és a Dombó Expo-n külön standon, ingyen lesz kapható az a kiadvány, ami a Szociális mindentudó nevet kapta. A pályázati úton nyert pénzekből, a Humán Jóléti Szolgálat Alapítvány fővárosi központja, a Dombóvár Városi és Városkörnyéki Települések Területfejlesztési Társulása, a dombóvári Vízmű Kft., és a helyi Roma Kisebbségi Önkormányzat támogatásának köszönhetően megjelent kiadvány tartalmazza a város és városkörnyék településeinek szociális ellátásait, intézményi és civil szolgáltatásait, a város módosított szociális rendeletét, és a dombóvári munkaügyi kirendeltség tájékoztatóját is. A kiadvány egyik fejezete a városban és a városkörnyéken működő civil és karitatív szervezetekkel, azok szolgáltatásaival foglalkozik. Ez az első ilyen gyűjteményes - ha nem is feltétlenül mindentudó - munka, amelyik igyekszik a lakosság felé minél több, szükség esetén felhasználható információt nyújtani. Megjelenésének nem csak az állampolgárok, hanem a szolgáltatók is örülhetnek, hiszen a kiadvány segítségével könnyebben láthatják át azt, hogy milyen szervezetek, intézmények foglalkoznak a szociális gondok megoldásával. Testületi ülésen az iskolai csoportbontásokról Dombóvár város önkormányzati képviselő-testülete hétfői rendkívüli ülésén megtárgyalta az általános iskolák csoport összevonások kérdését. Az oktatási bizottság hosszú, kimentő ülésen tárgyalt erről a kérdésről, s a vita után a tantestületek állásfoglalásait ismerve azt javasolta elfogadásra a testületnek, hogy a Molnár György és a Zrínyi Ilona Általános Iskolában hajtsák végre a tanulócsoportok összevonását, míg az újdombóvári József Attila Általános Iskolában más módon oldják meg a szükséges óraszám csökkentést. Lőrincz Gyula képviselő nehezményezte, hogy az előteijesztés jogát az oktatási bizottságra ruházták át, s kérte, hogy a két érintett általános iskola hetedik és nyolcadik osztályait ne vonják össze, mert az sérti a szülők és gyerekek érdekeit. Mint mondta, a tantestületek a finanszírozás megvonása és a csoport összevonások közül a kisebbik rosszat választották. A testület ennek ellenére vita nélkül - három tartózkodás és két ellenszavazat mellett - fogadta el a határozati javaslat c. variációját, vagyis a két iskola hetedik és nyolcadik osztályait összevonják, míg a József Attila Általános Iskola lemond az emelt szintű oktatásra biztosított pedagógus álláshelyekről, ám tanulócsoportjait változatlanul működteti.