Tolnai Népújság, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-28-29 / 227. szám

1996. szeptember 28., szombat 9. oldal | Búcsú és találkozó Nagymányokon Őrültség nélkül nem megy Nagymányokon a búcsú Szent Mihály napjára esik. Az ünnephez kapcsolódó szo­kásokról, és az idei - búcsú­hoz kapcsolódó - rendezvé­nyekről Hadikfalvi Istvánnét kérdeztük. — Milyen hagyományai vannak a nagynuínyoki búcsú­nak? — Ilyenkor mindig összejött a rokonság, érkeztek emberek más falvakból is. A század ele­jén még tartotta magát egy szo­kás, miszerint összeállt néhány a legény és vettek egy díszes kendó't. Odaadták egy leány­nak, aki azt a búcsú napján vi­selte. Este a bálon pedig lici­tálni lehetett a kendőre, amit egy botra is feltűztek. Szeret­nénk ezt a hagyományt felele­veníteni. — Idén a Mihály napi bú­csúhoz. több más rendezvény is kapcsolódik. — Igen, most emlékszünk meg a németek ötven évvel ez­előtti el fizetéséről, és ekkor tart­juk a Nagymányokról elszár­mazottak találkozóját is. — Hogy fogtak hozzá? Beke Zoltánná, Klemm Zsu­zsanna - akinek édesapja alapító tagja volt az együttes­nek - férjével és fiaival ma is táncol és énekel az együttes­ben. — Edesapámék először csak énekelgettek, aztán a tánchoz fiatalok is kellettek, hát hívtak bennünket - emlékszik vissza Klemm Zsuzsanna. Apám már nem táncol, de a amikor fellé­pünk, mindig szorít nekünk. Beke Zoltánt a felesége csá­bította az együttesbe. Nem kis Együtt jár próbára a család-— Az idősebb emberek em­lékeztek rá, hogy a kitelepítés előtt melyik házban ki lakott. Akiknek ma is élnek Nagymá­nyokon hozzátartozóik, azokat megkértük, hogy küldjenek le­velet, akiknek nem, azoknak a kisebbségi önkormányzat jut­tatta el a meghívót. Nem tu­dom, végül hányán leszünk, de sokan visszajeleztek. Minden­esetre több száz emberre számí­tunk. Sajnálatos módon a vála­szolók közül ketten meghaltak. Ez is jelzi, hogy ezzel egy kicsit késésben vagyunk. — Nagyon gazdag a hétvége programja. — A találkozó megnyitója szombaton délelőtt 10 órakor lesz az iskolában, ahol a pol­gármester úr. Teleki István kö­szönti a megjelenőket. Műsort ad az ifjúsági énekkar, a gyer­mektánc csoport, szavalat hangzik el, és megnyitják azt a tárlatot, ahol a régi és a mai taneszközöket mutatják be. Délután hat, Nagymányokról elszármazott művész alkotásai­ból nyílik tárlat a művelődési házban: Füzesi Zsuzsanna iparművész, Hadikfalvi Andrea dolog volt ez, hiszen Zoltán székely. — Sokan kérdezték tőlem, hogy lehet egy székely ilyen sváb beállítottságú. — Tényleg, hogyan? — Én a kultúrát szeretem: a székely táncot ugyanúgy, mint a svábot. Szívesen nézek ilyen műsorokat a tévében. A szü­leim is örültek, hiszen látták, hogy jól érzem magam a cso­portban. Gyermekeik szintén ott voltak a főpróbán, amelyen a szombati évfordulóra készültek: Zoltán fazekas, Bakó László szobrász, Hucker Ferenc festő, Nagy László népi iparművész és Szabó Zoltán keramikus mutat­kozik be. A tárlatot Pócs Margit nyitja meg, közreműködik két zenetanárunk: Neubauer Mária és Hatvani Szabolcs. A hétkor kezdődő műsoros esten fellépnek a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Nagymányoki Hagyományőrző Együttes csoportjai, a sióa­gárdi, a bátaszéki és az izményi vendégegyültesek társaságá­ban. Vasárnap délelőtt kime­gyünk a temetőbe és megko­szorúzzuk az együttes elhalt tagjainak és a hajdan a faluban élt, és oly fontos szerepet be­töltő apácák sírját. Fél tizen­egykor kétnyelvű ünnepi szentmise kezdődik a temp­lomban. majd a háborús em­lékműnél tisztelgünk régi halot- taink előtt. Ebéd után a pincesorra invi­táljuk a vendégeinket, illetve a művelődési házban beszélget­hetnek a nagymányokiakkal és egymással az idelátogatók.-/ -s tánca tizenhárom, András nyolc éves. — Hét évvel ezelőtt Ági néni bejött az osztályba, és ki­hívott bennünket az udvarra: keringőt, polkát táncoltunk, énekeltünk. Megtetszett, azóta rendszeresen járok próbára. András fél éve táncol. Ko­rábban kihagyott néhány pró­bát, de azt mondja, mindez a múlté, A fiúk tudják: a hagyományt tovább kell vinni, amit a nagy- .papa elkezdett, folytatniuk kell, s majd a gyermekeiknek ők is átadják. .. F( )T(Í: BAKÓ JENŐ Az nagymányoki német együttes vezetőjét, Baloghné Wusching Ágotát arra kér­tük, beszéljen a húsz év alatt felmerült nehézségekről, az örömökről és a sikerekről. — Mi kell cdthoz, hogy egy közösség ilyen sokáig jól mű­ködjön ? — Azt hiszem, az a legfon­tosabb, hogy egész együttes működése a barátságon alap­szik. Ez így volt az idősebbek­nél és így van a gyerekeknél is. A három generáció szinte ösz- szenőtt. Mindig vannak olyan pontok, amelyek továbblendítik az együttest. Ez azonban nem mindig az öröm. — Volt úgy, hogy azt gon­dolta, hogy abbahagyja ? — Bizony volt ilyen. De ezt nem szabad túl sokszor „elját­szani", mert a végén elhiszik. A mélyponton -azonban a csoport­tagok mindig segítettek túljutni. Amit nem lehet kivédeni, azzal nem érdemes foglalkozni. Volt. hogy a faluban igaztalanul bán­tottak bennünket. Akadt, aki megkérdőjelezte, hogy valóban kell-e annyi pénz az együttesre, mint amennyit az önkormány­zat ad. Ezt adott pillanatban ne­Baloyhné Wusching Ágota héz elviselni, de túl kel lépni rajta. — Ebben a munkában mi okoz Önnek örömöt? — Az örömteli pillanatok nem feltétlenül a legsikeresebb fellépésekhez kapcsolódnak. Péntek esténként többnyire fá­radtan jön össze a csapat, de amikor vége a próbának, leü­lünk, beszélgetünk, kíváncsiak vagyunk egymásra. Az ilyen­nek például nagyon lehet örülni. Vagy amikor a faluból elkerült fiatalok visszajönnek a társaikhoz. Hiányzik nekik, hogy ide járhassanak, és ez jól esik nekünk. Annak is örültem, hogy össze tudtunk fogni és meg tudtuk csinálni a faluházat. Vagy meg lehet kérni társain­kat, hogy kocsival vigyenek, hozzanak mindenfélét, amire szükségünk van, mindenféle honorálás nélkül. Szóval ezek az emberi gesztusok okozzák nekem a legnagyobb örömet. — Szakmai szempontból me­lyek voltak a legrangosabb fel­lépéseik? — A kezdet kezdetén a szö­vetkezeti találkozók voltak a legfontosabbak, ott működtek a legrangosabb zsűrik. Nemzeti­ségi vonalon a „Reicht brüder­lich die Hand” sorozaton elért különdíjak és a hagyományőrző kategóriában elért különdíjak, aranyminősítések. Nagyon sok­szor minket hívtak meg a ma­gyarországi németek képvisele­tében. A Ki mit tud?-okra nem szívesen emlékszem az ember­telen körülmények miatt, annak ellenére, hogy ezek a szereplé­sek nagy ismertséget szereztek az együttesnek. Azért is fontos volt ez, mert akkor bizonyoso­dott be először, hogy a falu szurkol értünk. — Mennyire fontos az együt­tes a nemzetiségi tudat ébren­tartása szempontjából? — Nagyon. Van ugyan az iskolában kéttannyelvű oktatás, de azok a gyerekek, akik itt vannak a csoportban, sokkal erősebb az identitástudatuk. — Mit kíván a következő húsz évre? — A csoportnak azt kívá­nom, hogy húsz év múlva is le­hessen az akkori együttesveze- tővel beszélgetni, szóval, hogy legyen csoport, legyen egy-két őrült, aki ezt csinálja, mert ez másképp nem megy. Hangyái Húsz évről húsz sorban 1976. januárjában a „Reicht brüderlich die Hand!” (Nyújtsd testvéri jobbod!) elnevezésű nemzetiségi rendezvénysorozaton dicsérő oklevelet kapnak a nagymányoki iskolások, akik Ba­loghné Wusching Ágota vezetésével készülnek fel a versenyre. Citerán kísér Krätzer Szepi Bácsi. Nyáron felnőttek is csatlakoznak hozzájuk. A következő év­ben megalakul a tánccsoport. Megvarrják az első ruhákat. A he­lyi szokásokat Krász. Lőrincné és Hadikfalvi Istvánné gyűjtik és állítják színre: például a disznótorost, a búcsúi, a nagymányoki lakodalmast. 1986-ban bekövetkező haláláig Krätzer Szepi bá­csi az együttes zenei vezetője. A próbákat kezdetben a báta­széki Glöckner János vezeti, majd Wusching Ágota lesz a mű­vészeti vezető. Ma is ő irányítja az együttes munkáját. Szepi bácsi utódja Németh Tibor lesz. Díjak: Nagydíj a Nemzetiségi Hagyományőrző Együttesek találkozóján (1981), Bronz- (1982), Arany minősítés a hagyo­mányőrző kategóriában (1984) Főbb fellépések: Budapesti Bú­csú, Páneurópai Találkozó, Duna-Menti Folklórfesztivál (mindegyiken több a!kalommal).Külföldi vendégszereplések: Németország (Kelet ás Nyugat), Törökország, Görögország. Három generáció Díjat hozott a szekszárdi „Gésa” A Pécsett rendezett Rónai emlékversenyen Grei- fensteinné Zsebe Anita, a szekszárdi Ady Endre középiskola másodéves kozmetikus tanulója har­madik helyezést ért el. A nem első szép eredmé­nyét elérő jövendő kozmetikus mestere Vargáné Tóbiás Györgyi. Mint Anitától megtudtuk, a ver­senyről, s a kiírásban szereplő feltételekről, szabá­lyokról, valamint a verseny-smink témájáról az esemény előtt jó másfél héttel szereztek tudomást. Mester és tanítványa egyhangúlag döntött úgy, hogy vállalják a megmérettetést. A kiírásban sze­repelt a téma, amit a versenyző kozmetikusoknak sminkké kellett „álmodni", ez pedig nem volt más, mint „Gésa". A smink megtervezését alapos kutatómunka előzte meg, művészeti albumokat, szakkönyveket néztek át. igyekezve minél többet megtudni a gé­sákról. így derült ki, hogy a gésák meghatározó színösszeállítása a fekete-fehér, ez volt a kiindu­lási alap. E színösszeállításhoz a virágzást ábrá­zoló festményrészlet csatlakozott, mint motívum. A modell szerepét Kovács Nikolett elsőéves koz­metikus tanuló vállalta, nem kis áldozatot hozva, hiszen órákig ült mozdulatlanul, amíg Anita a mi­nél szebb, precízebb, pontosabb festést gyakorolta. A versenyen a tanulók kategóriájában több mint tízen vettek részt, a szigorú szakértő zsűri végig a versenyzők között járt, figyelt. A smink elkészíté­sére 60 percet kaptak. Ezen idő alatt kellett elkészí­teni a munkát az alapozástól kezdve, s persze úgy elhagyni a dobogót, hogy ne heverjenek szanaszét a kozmetikus kellékei, hanem a szépen elkészített modell megfelelő környezetben fogadja a szemlé­lőket. Anita modellje mellett egy bonszai-fa bizto­sította a megfelelő hangulatot. Hogy nem volt hiá­bavaló a sok készülődés, munka, összpontosítás, jelzi az elért harmadik helyezés is. Vargáné Tóbiás Györgyi elégedett Anita telje­sítményével, mint mondta, hasznos megmérettetés volt ez az alkalom tanítványa és a szakma számára is. Hiányolta, hogy Tolna megyéből Anitán kívül nem volt másik versenyző. Nem könnyű egy-egy ilyen kompozíció megalkotása, a zsűri szigorú te­kintettel figyeli, illeszkedik-e a megálmodott smink a modell arcához, egyéniségéhez, tiszta munkát végez-e a kozmetikus. Állítása szerint, ő jobban izgult, mint Anita, maga is több versenyen vett részt korábban, nagyon át tudta érezni tanulója lelkiállapotát. Bár igen szép Anita eredménye, az élet, no és persze a munka nem áll meg. Készülnek a következő versenyre, amire várhatóan a télen ke­iül sor. Venter Marianna Az együttes izgalommal készült az évfordulóra

Next

/
Oldalképek
Tartalom