Tolnai Népújság, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-27 / 302. szám
TOLNA MEGYEI „SPORTCSUTORTOK” (7. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1995. DECEMBER 27. SZERDA ÁRA: 27 FORINT VI. ÉVFOLYAM, 302. SZÁM Hívott már ma? Gyerekszilveszter Szekszárdon A kis Jézus megszületett. Szenteste közeledtével a szekszárdi Béla király téri római katolikus templomban a hívek részesei lehettek a máig ható, lassan kétezer éves karácsonyi misztériumnak. A december 24-i szentmise keretében ugyanis a város hittanos tanulói bemutatták azt a pásztorjátékot, mely Jézus születését meséli el. A fehér ruhába öltözött, glóriával övezett Mária és József féltő gonddal helyezte a jászolba a Kisdedet, miközben az angyalok kara énekelt. (Folytatás a 3. oldalon.) fotó: gottvald károly Esélyes-e vajon ma az Esély SE? Első alkalommal rendezik meg Dombóváron a két ünnep között azt a két napos kosárlabda tornát, amin az idén indult városi kosárlabda bajnokság résztvevői mellett a Hadkötelezettek csapata is indul. A rendezvényről ijj. Kormos Lászlót, a bajnokság szervezőjét kérdeztük. A MINK Magyarországi Ifjú Németek Közössége az ország két területén - Pilisszentivá- non és Szekszárdon - az idén is megrendezi az általános iskolások részére a gyermekszilvesztert. A rendezvény célja, hogy a gyerekek amellett, hogy jól érzik magukat, ismereteket is szerezhetnek a népszokásokról, a foglalkozásokon német nyelven kamatoztathatják tudásukat. Az ország falvaiból, városaiból érkezett gyerekek megismerhetik egymást, egymás életét, gondolatvilágát. Szekszárdon, az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola Kollégiumában december 27-29. között megrendezésre kerülő gyermekszilveszter színes programot kínál az ide érkező gyermekeknek. A háromnapos program első napi fő eseménye délután 14 órakor kezdődik, amikor csoportok szerint, a város területén vetélkedőn vesznek részt a gyerekek. A fő attrakció másnap, csütörtökön következik. A városi vetélkedő értékelését követően csoportfoglalkozásokban folyik a munka. Ekkor lehetőség lesz tánc, ének, újságírás, népszokások és környezetvédelem kategóriában versenyezni. Délutáni barkácsolási lehetőségek várják az érdeklődőket, amikor álarcok, dekorációk, képeslapok, ajándékdobozok készülhetnek. Á szilveszter este 20 órakor kezdődik, ekkor csoportonkénti bemutatkozás, majd svábbál következik, tele meglepetéssel. A pénteki nap a búcsúzkodás, a hazautazás napja lesz. (p.teri)- Milyen igény szülte a városi bajnokság beindítását, illetve a Karácsony Kupa megszervezését? Világszínvonalú berendezéssel sugározza a Pécs-misinai tévétorony a Magyar Televízió adásait a Dél-Dunántúlon, befejeződött ugyanis az Antenna Hungária Rt. háromszázmillió forintos beruházásának jelentős része. Ennek során az adóberendezések és azok kiszolgáló eszközeinek, valamint az üzembiztosságot növelő energiaellátó rendszernek a teljes cseréjét hajtották végre, to- A Dombóvári Vasutas Munkás Sportegyesület, vagyis a DVMSE, mint nevelő egyesület nagyon sok kosárlabdázót vábbá elvégezték a torony vasbeton-szerkezetének korrózió- és felületvédelmi munkáit is. Az áprilisban kezdődött rekonstrukció amellett, hogy a TV1 és TV2 műsorának vételét jelentősen javítja, minimálisra csökkenti a műsortovábbítók hibájából bekövetkező üzemzavarok lehetőségét. A két új adótorony üzembe helyezésével változik a két tévéprogram sugárzási csatornája: a TV1 nevelt, de a fiatalok közül nem mindenki maradt meg az élsport folytatásánál, ám sokan közülük szerettek volna tovább foglalkozni versengve ezzel a Dombóváron méltán népszerű sportággal. A városi bajnokság ezért indult el hét csapat részvételével októberben. (Folytatás a 4. oldalon.) adását ezentúl az UHF 49-es csatornán, a TV2 programját pedig az eddigi UHF 32-es csatorna mellett szintén az UHF 49-esen is lehet fogni. Ezzel egyidőben megszűnik a TV1 ugyanebben a sávban eddig kis teljesítménnyel történő adása, így néhány körzetben a tévékészülékeket újból be kell állítani. Ez főként azokat a nézőket érinti, akik a több vételi zavart (Folytatás a 3. oldalon.) Röviden Fogadóóra. Dr. Jánosi György országgyűlési képviselő fogadóórát tart 1995. december 29-én pénteken, 14 és 15.30 között Szekszárdon, a Kölcsey lakótelep 24 szám alatti ügyfél- szolgálati irodában. Bizottsági ülések. Ma délután 14 órai kezdettel Szekszárd Közgyűlésének gazdasági bizottsága ülésezik a Polgármesteri Hivatal műszaki tárgyalójában. Holnap 15 órától a polgár- mesteri tárgyalóban pedig a művelődési bizottság tagjai adnak egymásnak találkozót. Az Origami Baráti Kör Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Házban az új esztendőben is minden csütörtökön 17 és 19 óra között tartja foglalkozásait. Érdeklődőket, pedagógusokat, főiskolásokat várnak, origamis információkat, haj- togatós módszertani tanácsokat adnak. Bonyhádon, az UFO- klubban ma, december 27- én, 18 órakor Gabonakörök és UFO-k, a városi könyvtárban pedig szintén ma gyerekeknek tart előadást 14 órakor Surján József, Rejtélyes világok címmel. A ZIIG programja. December 28-án, csütörtökön, 21 órától a Pink Panthers ad koncertet. December 29-én, pénteken, 21 órától előszil- veszter lesz a Gázló és az ólommadarak fellépésével. Találták. Az elmúlt héten pénteken Szekszárdon, a 160 lakásos épület melletti Aranykapuban találtak egy nyomtatványt, amelyet Márkus György nevére állítottak ki, és autóbusszal történő utazás megtérítésre szóló útiköltségszámla. Jogos tulajdonosa átveheti Szekszárdon, a Liszt Ferenc tér 3. szám alatt, a Népújság szerkesztőségének a portáján. • • Ünnepi hangversenyek, elmélkedés Nagy sikerrel léptek fel az iregszemcsei gyerekek a községben, a december 23-án rendezett falukarácsony műsorán. A Szedelice táncegyüttes és a falu gyermekszínjátszói számos új és újszerű produkcióval örvendeztették meg a szépszámú publikumot. A község római katolikus templomában Földes Ferenc, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szerzetes-tanára tartott az ünnepre készülődés jegyében adventi elmélkedést a keresztény híveknek. Karácsony előestéjén pedig a református gyülekezet ajándékozta meg bensőséges hangulatú istentisztelet keretében a gyerekeket. Tamásiban a már hagyományos karácsonyi hangversenyen a Pro Cultura Humana vegyeskar, valamint a Lajtha László Zeneiskola gyerekkórusa lépett fel, Szamosi Szabolcs , a pécsi bazilika orgonaművészének kíséretével. A simontornyai éjféli misén és karácsony napján a református istentiszteleten a helyi Petőfi Sándor Művelődési Ház kórusa adott koncertet. Bátaszéki példa Mozgássérültek és táncosok Évtizednél több ideje már, hogy Heinzmann Magdolna kezdeményezésére Tolna megyében is megalakult a Mozgássérültek Egyesülete. Az akkori alapító tagok száma 27 volt. Most 718-an vannak. Minden városban, nagyobb településen van az érdekeiket képviselő csoporton belül egy felelős vezető, aki megszállottságával hihetetlen erőt tud adni sorstársainak. (Folytatás a 3. oldalon.) Világszínvonalon a Dél-Dunántúlon Üzembe helyezték a misinai adót Az ember fiának napjaiban Ezzel a címmel mutatták be Moderson Ernő német evangélikus lelkész színdarabját a szekszárdi metodista egyházközösség fiataljai. A keddi premier komoly sikert aratott: a darab a végnapok előtt játszódik, az úgynevezett elragadtatás idején, amikor is egyes emberek nyomtalanul eltűnnek a Földről. A halálos kórt gyógyítani képes, hitetlenkedő professzor csak legyint az esetek láttán, ám kétkedése csakhamar kétségbeeséssé válik. Találkozik ugyanis a diszkóból hazatérő fiával, aki tetemrehí- vásában elpanaszolja: kiölted belőlem a hitet. A Gyurkó József \e\kész - segítője: Bakonyi Mária - által rendezett darab (felvételünkön a szereplők láthatók) hamarosan még nagyobb nyilvánosságot kap, hiszen a fiatalok Pécsen és másutt is bemutatják az egyfel- vonásost. -száFotó: Gottvald Károly Szekszárdon a kubai kapcsolatról Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése december 28-án, azaz holnap délután 16 órai kezdettel ülésezik a Polgár- mesteri Hivatal konferencia- termében. A napirenden többek között a költségvetés módosítása, a városi viteldíjak megállapítása, valamint a kubai Camagüey település testvérvárosi kapcsolatfelvétellel kapcsolatos javaslata szerepel. Pálfai Gyermekekért alapítvány Elsősorban tehetséggondozást hivatott támogatni az az alapítvány, amelyet a pálfai ön- kormányzat hoz létre a közeljövőben. A „Pálfai GyermeA Nap Hírei kékért” alapítványt kezdeményezők célja többek között, hogy szociális támogatásban részesítse a továbbtanulókat, díjazza az év legjobb tanulóit, sportolóit, illetve a legnépszerűbb pedagógusokat. Filmvetítés a Gyermekek Házában A szünidei program keretében ma délelőtt 9 órai kezdettel szabad játék, majd délután 15 órától videofilm vetítés - Kozmosz-13 - várja az iskolásokat Szekszárdon, a Gyermekek Házában. Holnap 14 órától ugyancsak filmet tekinthetnek meg a kisdiákok: az alkotás Verne egyik regényének, a 800 mérföld az Amazo- nason című műnek a feldolgozása. Fogyasztó-védők ügyelete A Fogyasztóvédelmi Egyesület szakemberei minden hétfőn 9-12-ig tartanak ügyeletet, s tájékoztatják az érdeklődőket, felvilágosítást adnak a fogyasztók jogairól, Szekszárdon a Társadalmi Egyesületek irodájában a Dózsa György utca 1 szám alatt, az udvarban. Telefonszámuk: 311-628. Baleseti statisztika A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint ebben az évben eddig megyénkben közúti balesetben 40-en haltak meg, 256-an súlyos, 426-an pedig könnyű sérülést szenvedtek.