Tolnai Népújság, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-03 / 153. szám

2. oMai_______________________Világtükör — Hazai Tükör 1995. júiíus 3., hétfő II. János Pál szlovákiai látogatása során Kassán misét pontifikáit fotó: feb/reuters Szentté avatott három vértanút II. János Pál szerint aggasztó a nacionalista összeférhetetlenség Négynapos szlovákiai látogatásának harmadik napján, va­sárnap, Pozsonyból Kassára érkezett II. János Pál és kísé­rete. A repülőtéren tartott szertartáson a pápa szentté ava­tott három kassai vértanút: Körösi (Crisinus) Márk egykori esztergomi kanonokot, Pongrácz István és Grodeczki Meny­hért egykori jezsuita atyát. Hatvanezer vendég a hét végén Akadozó teherforgalom a határátkelőiméi A nyugati határforgalom a hét végén már-már megkö­zelítette a nyári csúcsfor­galmat - tájékoztatta la­punkat Krisán Attila ezre­des, a határőrség szóvivője. Szombaton és vasárnap 60 000 külföldi, főként török, jugoszláv és román állampolgár lépett be az ország területére. Szombaton Hegyeshalomnál három, Rajkánál és Sopronban egy-egy órát kellett várakoz­niuk az érkezőknek, de vasár­nap már csak 30 percet. A Romániába tartóknak a nagylaki - rendszerint túlterhelt - átkelő mellett a battonyai ha­tárátkelőhelyet javasolják: az Arad irányába közlekedőknek gyors és kényelmes, ha a Kis- kunfélegyháza-Szentes-Oros- háza-Mezőkovácsháza-Batto- nya útvonalat veszik igénybe. A teherforgalomban kedve­zőtlenebb a helyzet. A fuvaro­zóknak Ártándnál 8, Nagylak­nál 31, Gyulán 34, Záhonynál 40 órás rostokolással kellett számolniuk, s javulásra egy­előre nincs kilátás. Ahol továbbra is torlódá­sok várhatók, ott a polgármes­teri hivatalok és a polgári vé­delem gondoskodik a várako­zók higiéniai és egészségügyi ellátásáról. (újvári) Időjárás-jelentés - utólag Sűrűn szolgált meglepeté­sekkel az időjárás az év első hat hónapjában. Mint Tö­rök László meteorológustól megtudtuk, ezúttal az álta­lában „megbízható” feb­ruár volt kiváltképp rend­hagyó. Ekkor kereken 5 fokkal volt magasabb az átlaghőmérsék­let, mint a sokévi átlag. Em­lékeink alapján azt hihetnénk, hogy az első félévben bősége­sen hullott csapadék - ám a statisztikák inkább esőadós­ságról vallanak. Januárban a sokévi átlagnál 7 milliméter­rel esett kevesebb, februárban 14-gyel több, de március, áp­rilis, május és június -7, - 11, - 12, -6 milliméter csa­padékhiánnyal zárult. A hőmérséklet is szokatla­nul alakult: a téli hónapok aránylag melegek, a tavasziak viszont hidegebbek voltak. Január kegyesnek bizonyult: a sokéves -2 fokos átlag he­lyett + 0,8 fokot hozott. Feb­ruár még inkább rácáfolt a vá­rakozásokra: a +0,6 fok he­lyetti + 5 fokos átlaghőmér­sékletével már szinte tavaszt hozott. Március (szintén + 5 fokkal) csekély, 0,4-es hőa­dóssággal zárult, a sze­szélyesnek elkönyvelt április rácáfolt a közhiedelemre: 10,7-es átlaghőmérséklete csaknem pontosan megegye­zett a sokévi átlaggal. Május (+ 15 fok) 0,6-tal, június (+ 18 fok) 0,9-cel volt hűvösebb a szokásosnál. Januárban Pécs, februárban az ország észak-keleti régiója, márciusban Szombathely, áp­rilisban Nyíregyháza, május­ban és júniusban Szeged volt az ország legnapfényesebb tája. Nem mindegy, miért megyünk szanatóriumba Fizess, ha nincs esély! A vértanúk Bethlen Gábor er­délyi fejedelem 1619-es erdé­lyi bevonulása idején nem vol­tak hajlandók áttérni a kálvi­nista hitre, ezért kínhalállal la- koltak. II. János Pál misét mutatott be a vértanúk emlékére. A szlovák vezetőket, a külföldi vendégeket - köztük Paskai László bíborossal az élén a Magyar Püspöki Kar küldött­ségét is - több nyelven üdvö­zölte. Magyarul ezt mondta:- Isten hozott benneteket magyar testvéreim, akik Fo­dor Gábor művelődési és közoktatási miniszter vezeté­sével jelen vagytok. Isten ho­zott mindnyájatokat, kedves magyar zarándokok. Szívből köszöntőm rajtatok keresztül az összes szlovákiai magyar testvéreket. II. János Pál Kassán is hangsúlyosan szólt a naciona­lista összeférhetetlenség ag­gasztó jelenségéről és a test­véri, baráti együttélés emberi, hívői szeretetből fakadó köte­lességéről. A három új szentre emlékez­tetve azt kívánta, hogy „élessze és erősítse példájuk e tájon ma is a kölcsönös megértés és a ba­rátság kötelékét - főleg a szlo­vákok és a Szlovákiában élő magyar kisebbség között. A pluralista és demokratikus ál­lam élete és felvirágzása csakis a többség és a kisebbség jogai­nak és kötelességeinek kölcsö­nös tiszteletben tartására alapo­zódhat” - mondta a Szentatya. A pápa vasárnap délután Kassáról Eperjesre utazott. Bezárt a Pécs Expo. Ötven­ezer látogatója volt a beru­házási és fogyasztási javak tizenhatodik alkalommal megrendezett, legnagyobb dunántúli nemzetközi vásá­rának. A látogatók szavaza­tai alapján az expo közön­ségdíját a Pick Szeged Rt. termékei kapták meg. A Vintour '95 borászati és idegenforgalmi szakkiállítás borminősítő versenyén az Arany Pelikán Díj legmaga­sabb fokozatát a Villányi Szőlő-Bor Kft. siklósi olasz- rizlingje és Bock Tibor si- montornyai bortermelő kékf­rankosa nyerte el. Kádár Jánosra emlékeztek halála 6. évfordulóján a Ke­repesi úti temető egykori munkásmozgalmi parcellá­jában a Munkáspárt szombati politikai nagygyűlésén. A volt állampárt néhai első emberének sírjánál koszorút helyeztek el több baloldali párt és szervezet képviselői. Az Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldala azt kéri a kormánytól, hogy bocsássa mielőbb rendelkezésére azt a tanulmányt, amely a március 12-ei stabilizációs intézke­déseknek a gazdálkodók jö­vedelempozíciójára gyako­rolt hatásáról készült. Az Ér­dekegyeztető Tanács mun­kaadói oldala ugyanis a ha­tásvizsgálat eredményétől teszi függővé hogy a napi­renden lévő bértárgyaláso­kon milyen álláspontot kép­viseljen arról, hogy lehet-e még bért emelni az idén vagy sem. Farkas Bertalan dandártá­bornok, az első magyar űrha­jós avatta fel a Pusztacsalád mellett létesült, kismotoros gépek fogadására alkalmas repülőteret. A kétszáz hektá­ros területen felépült egy ezer négyzetméter alapterü­letű hangár is, amelyben harminc kismotoros repülő­gép fér el. Járadékemelés Kormányrendelet született az életüktől és szabadságuktól - politikai okokból - jogtalanul megfosztottak után járó illet­ményről. A tavalyi 15 ezer he­lyett ezentúl 18 750 forint alapösszeget folyósítanak a jogosultaknak. A járadék alapösszegét az érintettek korának és szabad­ságvesztésük időtartamának arányában felszorozzák. A kormány a 25 százalékos emeléssel a járadékok értékál­lóságát kívánta megőrizni. Az emelés visszamenőlegesen, január 1-jétől érvényes. Támogatás szempontjából jú­liustól élesen kettéválik a sza­natóriumi ellátások két tí­pusa, a rehabilitáció és a rek­reáció. A szív- és érrendszeri, vala­mint a mozgásszervi rehabili­tációt továbbra is messzeme­nően támogatja az egészség- biztosító. Abban az esetben azonban, ha a szanatóriumi kezeléstől nem várható jelentős állapot- javulás, és az csupán rekreá­ciós célokat szolgál, térítési díjat számolnak fel. A pontos összegről nem rendelkeznek a jogszabályok, az árakat itt is - mint a fogorvosi ellátás­nál - az intézmények saját hatáskörükben állapítják meg. Mogyorós László, a Nép­jóléti Minisztérium főosztály­vezető-helyettese elmondta: a szanatóriumok többsége már kialakította a díjtételeket, sőt azokról értesítést is küldött az érintett betegeknek. Sopronban például 2 600 fo­rintot kell fizetniük naponta azoknak, akiket nem szív-, ér­rendszeri vagy mozgásszervi betegséggel utalt az orvos sza­natóriumba. Térítési díjat itt csak július 13-ától kémek, tekintettel a be­tegek kiértesítéséhez szükséges időre. A július elseje előtt megkez­dett kezelésekért azonban sem Sopronban, sem más szanatóri­umokban nem kell fizetniük a beutaltaknak. Támadták az ENSZ katonáit Aknavetőkkel lőtték vasárnap a volt Jugoszlá­viában állomásozó ENSZ-erők szarajevói köz­pontját. Két kéksisakos könnyebben megsebe­sült. Előtte a Szarajevó melletti Igman-hegyen francia kéksisakosok először válaszoltak cél­zott aknákkal az őket ért szerb támadásra. Bevetik a német repülőket? A boszniai gyorshadtestnek nyújtandó légi támo­gatással Németország még mindig sokkal keve­sebbet vállal, mint nyugat-európai szövetségesei - állapította meg Volker Rühe német védelmi mi­niszter. Megerősítette, hogy a bonni szövetségi parlament által pénteken jóváhagyott katonai erőt - az ENSZ felkérésére - a NATO kizárólag a bé­kefenntartó katonák védelmére vetheti be. Késik a megállapodás Az Egyesült Államok július 17-ére Washing­tonba hívta Izraelt és a PFSZ-t az autonómia ki- terjesztéséről szóló megállapodás aláírására - jelentette vasárnap az izraeli rádió, nem sokkal azután, hogy Jasszer Arafat PFSZ-vezető és Simon Peresz izraeli külügyminiszter egész éj­jel hiába tárgyalt a megállapodás kialakításáról. Még vannak túlélők Újabb túlélőre bukkantak vasárnap a szöuü Sam- poong áruház romjai alatt a mentőalakulatok, egy 22 éves Li Eun Jung nevű lányt. / / Észak támogatja Északot Az északi országok támogatják Észtország, Lettország és Litvánia csatlakozását az Európai Unióhoz és a NATO-hoz. Erről adott ki nyilat­kozatot Vilniusban Dánia, Finnország, Norvé­gia, Izland és Svédország. Miniszterelnökeik ígéretet tettek arra, hogy határozott lépéseket tesznek a balti országok felvétele érdekében. Romlik az osztrák gazdaság Két vezető osztrák gazdaságkutató intézet is mó­dosította az ausztriai gazdasági növekedésre vo­natkozó prognózisát. Erre az évre csak 2,4-2,5, a jövő esztendőre pedig 2,2-2,3 százalékos növeke­déssel számolnak a korábban ígért 3, illetve 2,5 százalék körüli GDP növekedés helyett. Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak a két régén. Szombaton 1 322 alkalommal tettek szabálysértési feljelentést, 6 608 személyre mintegy 6,6 millió forint helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök. fotó: feb/bodó Gábor Az iszlám Dzsiltád szervezet fehér lepelbe öltözött tagjai így közük a vi­lággal, hogy készek újabb öngyilkos merényletekre az izraeü megszállók ellen, fotó: feb/reuters

Next

/
Oldalképek
Tartalom