Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-19 / 195. szám

1994. augusztus 19., péntek HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 11 Árpád-kori hétköznapok Lakáskultúra Szent István idején Ha írni tudott volna ... Egy világjáró magyar anekdota nyomában Államalapító szent kirá­lyunk életművét minden év augusztusában papok, politi­kusok és történészek méltat­ják. Kevés szó esik azonban arról, hogy milyen hatást gya­korolt történelmünk első „rendszerváltása" a köznép életére? Egyáltalán hol töltöt­ték eleink a középkor hétköz­napjait? A magyar középkor korai szakaszának legfontosabb, a lakáskultúrára is kiható válto­zása a honfoglalók helyváltoz­tató életformáját felváltó meg­telepedés, valamint a poligám nagycsalád helyébe lépő mo- nogám kiscsalád megjelenése volt. Ezek nyomán lett a kor­szak addig uralkodó lakóhely­típusa a sátor helyett a ve­remház. Földbe ásott, ala­csony, a földvárak mintájára sárból rakott fallal körbevett apró építmények voltak ezek, mindössze 10-20 négyzetmé­ternyi alapterülettel, kicsiny sárkemencével - amelynek füstje a kunyhóba ömlött -, és jóformán egyetlen „bútorral", az ülőgödörrel. Ez az ülőal­kalmatosság Afrikától a Tá­vol-keletig megtalálható, és ismerte századunk magyar parasztnépe is, mint a mezei munkák közben kialakított ét­kezőhelyekhez tartozó „szé­ket". A veremházak tájolásá­nál mindig ügyeltek arra, hogy a bejárat sok fényt kap­jon, a déli nap minél jobban melegítse. Főzésre - sokszor fűtésre is - a veremház köze­pén rakott tűz szolgált, ame­lyen cserépbográcsban készült az étel. Az egyszerű hajlék döngölt, de sohasem tapasztott földjén végezték az asszonyok a leg­fontosabb házimunkákat, és a csecsemők gondozását is. Még évszázadokkal később is a pa­raszti házimunka jórészét a földön volt szokás végezni. A legfontosabb tárgyak elhelye­zésére a veremház falába vá­gott fülkék, afféle vakablakok szolgáltak. Hogy volt ágy a veremházban, arra a padlóju­kon található karólyukak utalnak. Az ezekbe állított ru­dak a fal mentén adtak kicsiny elkerített részt, amelyen szal­mával megtömve, állatbőrök­kel leterítve alakítottak ki pi­henőhelyet. Feltehetően a fek­vőhelyek szűkösségére utal a korszak számtalan peres irata, amelyekben alvás közben agyonnyomott csecsemőkről esik szó. A veremház nyomo­rúságos életkörülményein csak a középkor végén megje­lenő magasabb, szellősebb há­zak változtattak. - ré mi ­Villiam Somerset Maugham- nak van egy novellája, amely 1956-ban The Verger (A sekres­tyés) címmel jelent meg. A magyar olvasók Az oroszlánbór című, 1968-ban megjelent el­beszélő kötetben találkozhat­nak a történettel. A Duna Tv augusztus 10-i késő esti adásában a Meghök­kentő mesék egyik epizódját sugározta, Rodney Benett ren­dezésében. A történet kiindu­lópontja, majd mint kiderült, a csattanója is megegyezett W. S. Maugham imént idézett el­beszélésével. Csak a hős neve és a helyszín volt más. Rövi­den arról van szó, hogy Albert Edward Foreman, mielőtt ki­nevezték a londoni Neville téri Szent Péter-templom sek­restyésének, előkelő csalá­doknál volt komornyik. Olyan benyomást keltett, mint az a régivágású színész, aki herce­geket alakít. Sekrestyésként is méltóságteljesen látta el fel­adatát 16 éven át, amikor új plébános kerül a templomba, aki megdöbbenéssel vesz tu­domást Foreman írástudat­lanságáról. Ezért az egyházta­nács elé idézi őt, s közli, hogy 3 havi türelmi időt ad a hiány pótlásához. „Sajnálom, uram, de ez nem fog menni. Öreg ci­gány már nem tanul új nótát." Meg sem várva a felmon­dást, nekivág London utcái­nak, s mindjárt az elsőben azon csodálkozik, hogy egyet­len trafik sincs benne. „Az embernek akkor támadnak a a legjobb ötletei, amikor a leg­kevésbé gondolná!" - mondta csak úgy magának. Haza­ment, megteázott és kiter­velte, hogy trafik- és édesség­boltot nyit. Tíz év alatt tíz tra­fikot nyitott, s dőlt hozzá a pénz. Egyszer csak megszó­lítja őt számlavezető bankjá­nak az igazgatója és ajánlatot tesz a parlagon heverő pénz befektetésére. Igen ám, de Fo­reman nem tudja a szerződést elolvasni. Az igazgató úgy bámul rá, mint egy őskori szörnyre: „Csak azt ne akarja elhitetni velem, hogy ezt a jelentős üz­lethálózatot kiépítette és ösz- szeszedett harmincezer fontot anélkül, hogy írni és olvasni tudna? Uramisten, mi lett volna magából, ha írni is tudna?" „Megmondhatom, uram ... a Neville téri temp­lom sekrestyése volnék." A filmre vitt történet láttán elsőként Kis Tódor 1000 vicc a javából című kötet egyik anekdotája jutott eszembe. A Magyarországról elszárma­zott, neves amerikai filmren­dezőt kérdezik karrierjéről. „Szegény falusi gyerek vol­tam - mondta -, amikor a fa­lumban megüresedett a ha- rangozói állás. Én is pályáz­tam, de nem nyerhettem el, mert nem tudtam írni és ol­vasni." Az újságírók megdöb­bennek. Az egyik hízelegve megszólal: — „Csodálatos, hogy mégis milyen sokra vitte. Mi lehetett volna Önből, ha nem analfabéta?" — „Ha­rangozó a falumban!" Benczés Tibor, a dombóvári Bruck Sándor nyomdász újsá­gíró fia valami hasonló törté­netet dolgozott fel a Ha írni tudott volna címmel 1941-ben megjelent A gettó hegedűse című elbeszélés kötetében. A. Drujanov a Tel Avivban 1935-ben megjelent könyvé­ben nem nevezi meg a kis hit­községet, amelyben az írástu­datlan pályázó nem nyerte el a „sámmás" (hitközségi szolga) állást, de Scheiber Sándor, a zsidó folklór kutatója szerint Magyarországból ered a tör­ténet; gyűjtőútján, pl. Miskol­con, Pakson és Sátoraljaújhe­lyen úgy hallotta, mint ami „náluk történt meg". Druja­nov hőse az I. világháború ki­törésekor házaló kereskedő­ként kereste fel a katonai ala­kulatokat, s mint hadsereg­szállító is hüvelykujját tintába mártva szignálta a hadtápfő­nökkel kötött szerződést. Nála is lejátszódik a meglepetés-je­lenet. A csattanó: „Legyen Is­ten neve áldott, hogy nem tu­dok írni, máskülönben hitközségi szolga lennék egy kis hitközségben." A világjáró anekdota elju­tott a lengyel Bialystok (Za- menhof, az eszperantó nyelv megalkotójának szülővárosa) környékére is. Salcia Land- mann a kis zsidó faluba he­lyezi a történetet: Egy gazdag, csaknem analfabéta kereskedő boltja jubileumát üli. Eléje lép cégvezetője: „Ön ma egy nagy és megcsodált férfi. Mi lett volna Önből, ha írni-olvasni tudna!" — „Azt pontosan meg tudom mondani Önnek. Apám samesz (temlomszolga) volt Zabludowban, naponta hármszor halt éhen, mégis samesznek akart nevelni. De csődöt mondott ama igyeke­zete, hogy megtanuljak írni-olvasni. Ha megtanultam volna apám szakmáját, ma én lennék a zabludowi samesz." Kellő utánjárással bizo­nyára kimutathatók akár tu­catszámra is azok a talán ko­rántsem „meghökkentő me­sék", amelyekben az analfa­béta többre viszi, mint az írni és olvasni tudó. Dr. Szilágyi Mihály Rejtett értékeink A pécsi egyházmegye Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat! Beszélgetés Dente Bertalannal, a Bezrédj István díj kitüntetettjével Deme Bertalan református esperest sokan ismerik, s nemcsak hívei közül. Lega­lább húsz éve vesz részt a megye közéletében. Tagja a megyegyűlésnek, annak egészségügyi és szociális bi­zottságának, a választási bi­zottság elnöke. 1967 óta Faddon lelkész. Tizenhárom éven át volt a Tolnai Református Egyház­megye esperese, jelenleg a rang megtartása mellett püs­pökének segítő munkatársa. Több szakmai előadással szolgált idehaza és külföldön is, Biblia-magyarázatai és cikkei jelentek meg folyóira­tokban, tartott igehirdetést a rádióban. Megyénk több te­lepülésén végzett ismeretter­jesztő tevékenységet. Akik közelebbről ismerik, azt is tudják, hogy egy ifjú­kori betegség - s az azzal járó hosszú kórházi tartózkodás - során döntött egészen fiata­lon végleg a lelkészi hivatás mellett.- A betegség utáni csend­ben jött a lelki indítás, amely így hangzik: „Aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene, aki meg­marad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé." - idézi fel a belső történések mozgatóit.- Egyfajta belső, lelki csöndről beszélt. Hogyan kapcsolódik ez a meditativ viszonyulás a világhoz, az úgynevezett közéleti nyüzs­géshez? Hogyan függ össze, il­letve miért nincs ellentmondás­ban az Ön életében e két dolog?- Véleményem szerint szo­rosan összetartoznak, mert a keresztyén ember számára krisztusi parancs az embere­ken segíteni. A lelkész fel­adata elsősorban a lelki segít­ségnyújtás, a közéletre ma­radnak az élet többi területei. A kettőt együtt kell ellátni, ha különválasztjuk, légüres térbe kerül a keresztyénség, mert az örök érvényű igazságokat, a mindennapi élet gyakorlatá­ban kell felmutatni, hogy a szolgálat teljes lehessen. Jézus Krisztus tanításai mind a va­lóságos életről szólnak, azt munkálják.- Melyek azok az erkölcsi el­vek, normák, amelyek az Ön éle­tét, munkáját, meghatározzák?- A Bibliában foglalt erköl­csi normát, - amit a keresz­tyén embernek mindig alkal­maznia kell - akár egyetlen mondatban is össze lehet fog­lalni: „Szeresd az urat, a te Is­tenedet .., és szeresd feleba­rátodat, mint tenmagadat." A két parancs egymással szoro­san összefügg. Ennek az er­kölcsi normarendszernek a mindennapi megélése, a sze­retet mellett „az öröm, békes­ség, béketűrés, szívesség , jó­ság, hűség, szelídség, mérték­letesség." Ezeket igyekszik a keresztyén ember az életben, mindennapi munkája során felmutatni.- Milyen élményeket, tapasz­talatokat gyújtott a közéletben?- Elsősorban azt, hogy az emberek igénylik és várják a segítséget és ezen igények mögött elsősorban lelki moz­gatórugók vannak. Ügy gon­dolom tehát, hogy csak akkor lehet hatásos a hétköznapi se­gítségnyújtás, ha a lelki ba­jokra is tudunk gyógyírt nyúj­tani. A mai gondokat is köny- nyebb elviselni, ha az embe­rekhez megértéssel és szere­tettel közelítünk.- Ezt a bizonyos lelkiséget mi­ként lehet érvényesíteni a min­dennapi döntésekben?- A megyegyűlések anya­gai kellő időben ismertek, te­hát van arra az embernek ideje, hogy végiggondolja szavazatának minden követ­kezményét. S ha ezt megtette, ilyen oldalról is végiggon­dolta, akkor biztos lehet dön­tésének helyességében, nem befolyásolják külső körülmé­nyek.- Ezek az utóbbi időben na­gyot változtak. Mi a véleménye a politikáról?- A politikában az a legna­gyobb baj, hogy nem mindig őszinte. Csak olyan politizálást tudok a magam részéről elfogadni, amely minden kérdésben őszinte tud lenni, és ezt a lehetőséget megadja minden képviselőjé­nek. Ezért aztán ettől igyekszem is távol tartani magamat, s megmaradok a közélet szintjén. Azt gondo­lom, hogy a politika a nem egészen nyűt beszéd művé­szete. Vannak akik ezt diplo­máciának hívják.- Lelkészi és közéleti munkája mellett milyen feladatai vannak még egyházában?- A püspök úr mellett gaz­dasági, pénzügyi feladatokat látok el, másik része a gyüle­kezetek egymás segítésnek a munkálása, nemzetközi kap­csolatok keresése és ápolása is a Dunamelléki Egyházkerü­letben szolgálatomhoz tarto­zik.- Milyennek képzeli el az ideá­lis társadalmat?- Az ember ember marad, minden gyarlóságával együtt, Uyen értelemben nem lehet ideális társadalomról beszélni. Létezését megakadályozza, vagy megfojtja az önzés. A Biblia maga az élet könyve, amelyben egy ideális állapotra is van utalás, a szeretet mellett ez akkor következhetne be, ha valóra válna Ésaiás próféta jö­vendölése: „Csinálnak fegy­vereikből kapákat, és dárdák­ból metszőkéseket, nép, népre kardot nem emel, és hadako­zást többé nem tanul."- Köszönöm a beszélgetést. Ihárosi Ibolya Mai történeti gondolkodá­sunkban szinte szinonimája az elmaradottságnak a feudaliz­mus fogalma, holott a maga idején a legnagyobb lépés volt, az egyetlen lehetőség a haladásra. Áz akkori korszerű államszervezetnek lényegi ré­sze, mintegy kiegészítője volt a tíz egyházmegye megszer­vezése. Mindössze két egyházme­gyét alapító okirat maradt ránk az eltelt évszázadok vi­harában, ezek közül az egyik a 985 éve kiadott, az, amely 1009-ben létrehozta a pécsi, vagy későbbi nevén a bara­nyai egyházmegyét. Az írás­beliség talán annak is köszön­hető, hogy első püspöke, akit még külföldön is elismertek, közismerten tanult és példás erkölcsű egyházférfi volt. Az 1009-ben szeptember elseje (Szent Egyed napja) előtt tíz nappal kiadott oklevél Győr­ben került állati eredetű hár­tyára, István király pedig Szent Péter apostol tiszteletére szenteltette azt föl. A terület keleti határa a Duna, az északi Dunaföldvár fölött, délen a Dráva-Száva vonaláig, észak­nyugaton Ozora, nyugaton pedig a somogyi egyházme­gye határolta. A székhely megválasztásában fontos sze­repet játszhatott az, hogy Pé­csett már a római időktől fogva megvolt az egyházi szervezet, Sopianae afféle he­lyi központként működhetett a birodalom összeomlása után is. A határokat szigorúan vet­ték, annak megsértői 100 aranyfontot fizettek, fele-fele arányban az egyházi és királyi kincstárba, mellesleg pedig azzal is megfenyegették őket, hogy „Isten haragjának eljöt­tétől is rettegjen", ráadásul pedig több szent „örök átka fogja büntetni, valamint azért Krisztus ítélőszéke előtt fog számot adni". István 1001 körül kiadott első törvénykönyve rávilágít arra, mekkora jelentőséget tu­lajdonított a király az egyházi szervezetnek: „Tudjátok meg testvérek valamennyien, hogy a pap mindnyájatoknál többet dolgozik, közületek ugyanis mindenki csak a saját munká­ját végzi, ő pedig mind a ma­gáét, mind az összesekét. És ezért, miképpen ő mind­nyájatokért, úgy ti is mindnyá­jan őérte a legnagyobb buzga­lommal tartoztok dolgozni, olyannyira, ha szükség lenne rá, életeteket is feláldozzátok érte" - mondja a törvény ötö­dik pontja. Az uralkodó ezt korántsem csupán vallási buzgalomból parancsolta meg. Ha belegon­dolunk, szinte minden gyara­podás az egyház munkájától függött: a kolostorok és apát­ságok a legfejlettebb termelési kultúrát honosították meg és terjesztették, az akkor még nagyobb részt pogány magya­rok megkeresztelkedésük előtt csak jelképes mennyi­ségű adót fizettek, az írásbeli­ség, a tudományok, a hadmű­vészet, a diplomácia, sőt a bir­tokok jogbiztonsága is az egy­ház jó működésétől függött. A korabeli papok és még a püs­pökök is gyakran voltak házas emberek, majd egy későbbi törvény mondja ki, hogy pap,, püspök csak a felesége belee­gyezésével lehet valaki. (Ez az asszonyt azért érintette közel­ről, mert felszentelésük után a férjek kötelesek voltak önmeg­tartóztatást fogadni.) A pécsi egyházmegye az ál­landó területűekhez tartozott, ellentétben a határok mellett fekvő, folytonosan bővülők­kel. Ennek ellenére - sűrű la­kossága, központi helyzete és fejlett gazdasága miatt - so­káig a leggazdagabbak közül az egyik. Tolnában két főespe- rességre, a regölyire és a tolna­ira osztották, de nem tartozott szervezetileg alá például a szekszárdi apátság, mivel ki­rályi alapítású volt. A szék­helymegyéjéről fokozatosan baranyai egyházmegyének kezdték hívni a török hódolt­ság ideje alatt, s innen van, hogy Baranyai Decsi János, a jeles humanista sok társával együtt tolnai származása elle­nére előnévként használta. Az egyházmegye élén több jelentős személyiség is állott az idők folyamán. Első két püspöke, a külföldi szárma­zású Bonipert és az egyesek által magyarnak mondott, s így első hazai főpap, a később szentté is avatott Mór, utánuk talán legnevezetesebb a költő Janus Pannonius, első honi költőnk. Dr. Töttős Gábor i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom