Tolnai Népújság, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-13 / 242. szám
1992. október 13. TÁJOLÓ MEPUJSAG 5 lnne Ilonná n Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Házban ma, október 13-án délelőtt 10 órakor nyílik a „Védelem" című kiállítás. A bemutatott anyagot naponta 10-18 óráig láthatják az érdeklődők október 16-ig. Szekszárdon, a Művészetek Házában október 19-én, hétfőn 19,30 órai kezdettel Hisanori Inatani (Japán) zongoraművész koncertje lesz. Műsoron Bach, Bartók, Debussy, Schumann művek szerepelenk. Pakson, a művelődési házban ma, október 13-án zsűrizett fesmé- nyekből lesz kiállítás és vásár. Október 14-én délután 2 órakor a IV.-es általános iskola építési terveinek a bemutatója lesz, de itt tekinthetik meg az érdeklődők az óvárosról készített terveket is. A mini-moziban október 15-én 10 és 16 órakor a Cindy meséi című filmet vetítik le. Prosectura, Heppy Ebyhalál, BM Hármas koncert a sportcsarnokban Csütörtökön, úgy 19 óra magasságában érdemes lesz kilátogatni a szekszárdi sportcsarnokba. Ez ugyan most felért egy már bronzkorban kifundált reklámszlogennel, de vajon mit is írhatna ilyenkor az ember. Aki szeret kicsit mást is hallgatni, mint ami az MTV-n (mindkettőn) lejön, akit inkább vonz az élő zene, no meg egy koncert hangulata, az úgyis eljön. Aki meg nem, az vessen magára. Vagy másra. Ez itt a kulisszatitok helye. (Gyenge idegzetűek lapozzanak az apróhirdetés oldalra.) Tehát: úgy hallottuk, erre a koncertre személyesen bejelentkezett a nagy magyar sztár, Papp Rita is, hogy Norbival (Prosectura) előadja mindannyiunk kedvencét, a Kuckó Mackót. Fájdalom, ez a spéci duó ezúttal nem jöhet össze, mert Norbi szerint túl kemény, túl radikális a dal szövegvilága, világfájdalmat sugároz, pedig Nagy Feró is megmondta, hogy most a magyarnak vidámnak kell lenni. Vissza lehet jönni az apró- hirdetés oldalról! Most pedig következzen: A Prosectura közleménye Szeretettel üdvözöljük ismét Prosectura - álneveiken: Norbi, Polesz, Blazsó, Gerzson köreinkben Blazsó Pétert, aki túlesett az életét befolyásoló kellemetlen dolgokon. Nagyon örülünk, hogy ismét jelenlétével és játékával erősíti a csapatot. Még- egyszer örülünk. Ugyanakkor némi megrendüléssel értesültünk arról, hogy nincs még mindenkinek Prosectura kazettája. Ezt a hiányosságot csütörtökön mindenki igyekezzen bepótolni. Mert, ha nem, akkor a zenekar büntetésként megint nem adja ki a harmadik kazettáját. Egyébként mindenki jól van, sőt mindenki egyre kövérebb, különösen mióta nem járunk rendszeresen aerobic-szalonba, illetve szaunába." A koncert vendégei lesznek a Heppy Ebyhalál és a BM zenekar. Utóbbinak ez lesz az első fellépése, úgyhogy lámpalázmérőt mindenki hozzon magával. A sportcsarnok „menetrendje" Nov. 6. EDDA, 12: SZIÁMI, dec. 10. OSSIAN, jan. 5. POKOLGÉP. KRZ - Ó. R. Zenepedagógia Központban a ritmus és az improvizáció A nagy holland kultúrtör- ténész, Johan Huizinga egy megállapítása szerint az a nép „termeli" ki nagyobb számban a tehetségeket, amely tömegében tehetségtelen. Ha meggondoljuk, hogy hazánk mennyi kiváló muzsikust, zeneszerzőt adott a világnak, e tétel talán nem túl hízelgő ránk nézve. Kodály és Bartók szülőföldjén a mindennapi zenekultúra bizony több tekintetben elszomorító képet mutat, s ebben talán szerepe van annak is, hogy a Magyar- országon szinte kizárólagosan alkalmazott Kodály-módszer inkább az elit zenei képzést szolgálja. Wilfried Michl, a müncheni Fachakademie professzora a múlt héten, a szekszárdi zeneiskolában tartott előadásán új altarnatívát mutatott be, a Carl Orff által kidolgozott zenepedagógiai módszert, amelyet Eu- rópa-szerte sikerrrel alkalmaznak.- Hogyan lehetne összefoglalni a módszer lényegét?- Ez a módszer minimálisra redukálja a zenetanulás technikai előfeltételeit. Fontos, hogy ne kelljen sokat gyakorolniuk a gyerekeknek ahhoz, hogy bizonyos szinten meg tudják szólaltatni a hangszereket, képesek legyenek improvizálni, és felszabadultan átéljék a zenét. Nagy szerepe van a ritmusnak, a tapsnak, a mozgásnak. Általában egyszerű, pentatóniára épülő gyermekdalokat alkalmazunk. Maga a zene nincs ka- denciához kötve, a tanulók os- tinato-szerűen, kérdés-felelet formájában sajátítják al a zenét.- Különböző népzenei anyagra is alkalmazható a módszer?- Azt hiszem, igen, különösen a magyar népzenével hozható össze kiválóan, mivel ebben meghatározó a pentatónia szerepe.- Milyen tapasztalatokat szerzett a Kodály-módszerről?- Nem sok mindent láttam még, de amivel találkoztam, az lenyűgözött. A gyerekek nagyon sok mindent tudnak, kiválóan énekelnek, és minden jobb gimnáziumnak külön zenekara van. Itt az a jó, hogy valamennyi gyerek tanulja a módszert, nálunk pedig csak az alkalmazását.- Eddig a dicséret. Szólna a hátrányokról is?- Feltűnő volt számomra, hogy itt a zenetanítás erősen az énekeltetésre koncentrál, így a képzés kicsit egyoldalú. Nálunk inkább a hangszerek állnak a középpontban.- Közelebb hozza-e a társadalom szélesebb rétegeit a zenéhez az Orff-módszer?- Gyakorlatilag nincsen száz százalékos sikerünk. A lényeg az lenne, hogy a módszer alkalmazása mennyiben következetes, az Orff-módszer pedig kevésbé konzekvens. tf Pályázati figyelő 1. / Az Országos Képzési Tanács pályázatot hirdet olyan vállalkozói képzési programok támogatására, melyek célja munkanélküliek, illetve munkanélküliséggel (létszámleépítéssel) veszélyeztetettek, vagy korábban munkanélküliek, most vállalkozást folytatók üzleti készségeinek, gyakorlati ismereteinek fejlesztése. Beküldési határidő: 1992. október 30. 2. / A Fővárosi Közgyűlés Humanitás Caritatis Alapítványa pályázatot írt ki olyan dokumentumok elkészítésére, amelyek alkalmasak a kisebbségi lét különleges helyzetének, örömeinek, nehézségeinek bemutatására. Az alapítvány kuratóriuma do- kumentarista alkotásokat vár, tehát a film, a video, a fotó, hang- felvétel műfajaiban olyan pályaműveket, amelyek mozgósítják a közvéleményt az emberi jogok védelmére, a tolerancia szintjének általános emelésére. Leadási határidő: 1992. október 31. 3. / A Közép-Európai Egyetem - melyet Soros György alapított - pályázatot hirdet kutatási támogatási tervén belül 1993-ban indítandó kutatási projektekre. A Kutatási Támogatási Terv célja a közép- és kelet-európai országok egyetemein, akadémiáin és más felsőoktatási intézményeiben vagy csatolt szervezeteiben folyó, illetve egyéni kutatók által folytatott magas színvonalú és újító jellegű kutatások támogatása azokban a témákban és szakágakban, amelyekkel a Közép-Európai Egyetem foglalkozik, elsősorban a közép- és kelet-európai kérdéseken belül. A témák a következők: közgazdaságtan, történelem, politika, szociológia, jogtudomány, irodalom, művészettörténet, környezetvédelmi tanulmányok stb. Beküldési határidő: 1992. november 1. A pályázatokról bővebb felvilágosítás kérhető a Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány Információs-Szolgáltató Irodájában: Szekszárd, Béla tér 6. Tel.:74/11-928. Nyitva tartás: hétfő, szerda: 13.00-16.00 óráig, kedd, csütörtök: 13.00-17.00 óráig, péntek: 13.00-15.30 óráig. A Paksi Ifjúsági Irodában: Paks, Gagarin u. 2. Tel.: 75/11-646. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 14.00-20.00 óráig. Felhívjuk figyelmüket, hogy a pályázatokat nem az irodához kell beküldeni, mi csak közzé tesszük azokat. Tv-napló Október 6. A megemlékezés soha nem volt zavartalan, nem is lehetett. A kiegyezés után, amikor mint Babits versében „Jó bajtárs lett ama zsarnok", minden átok Haynaut kísérte, feledve azt is, hogy rémtetteire Bécsből, egyenesen Ferenc Józseftől kapott parancsot. Horthy is véres terrorral került hatalomra, Rákosi idején sem volt tanácsos emlegetni az idegen hódítókat, így október 6. egy nap volt a történelemben. Ä részleteket nem kellett firtatni, a vértanúk nevét ma is kevesen tudják felsorolni. Még olyan tény sem ment át a köztudatba, hogy a honvédtiszteket Gyulán fegyverezték le, amire Bohus Jánosné, akinek vüágosi kastélyában Görgey tárgyalt, így emlékezett vissza: "így játsztak csalárd játékot mindenütt az oroszok a szegény hiszékeny magyarokkal, kik drágán fizették meg ábrándjukat". A tv az idén gazdagabban emlékezett, mint a korábbi években, az események is segítették az emlékezést. Fekete Sándor drámája a tragikus sorsú Lenkey tábornokról, akinek századát Petőfi versben köszöntötte, ma is hatásos, nem kopott meg a bemutató óta eltelt hét esztendőben. Sok újdonsággal szolgált Katona Tamás és Ráday Mihály sorozatának részlete, melyben a szabadságharc emlékhelyeit mutatták be, kiegészítve ezeket az újabb emlékművekkel. Megnyugtató, hogy egyre több helyen kutatják fel a honvédsírokat s kegyelettel gondozzák őket, azt is jó tudni, hogy számos új emlékművet állítottak az utóbbi években, bár - ünneprontás szándéka nélkül - a helyes arányra fontos ügyelni, mégse legyünk végül az emlékművek országa. Áz újdonság erejével hatottak az aradi vár belsejéről készített fényképek, mert 1918 óta a román hatóságok érthetetlenül elzárkóztak minden nyilvánosság elől s reprodukciókat is csak az annak előtte megjelent könyvekből ismerünk. Még Katona Tamás 1979-ben megjelent forrásértékű munkája, Az aradi vértanúk képanyaga is érthetően szegényes, s jobbára ismeretlen a hajdani aradi ereklyemúzeum gyűjteménye is. Ezekből is láthattunk néhányat a szegedi kiállításról, s bármily egyszerű tárgyakról is van szó, lehetetlen megrendülés nélkül szemlélni őket. A film nagyobbik felében bejárhattuk a határon inneni és túli emlékhelyek egy részét, Margonyától Hatvanig és Krasznahorkáig, ahol Andrássy Dénes állított emléket feleségének. A szobor Rozsnyó főterén állt, Franciska grófnő valóban a környékbeliek jótevője volt, emléke ma is elevenen él, ezért is állítják helyére szobrát. Kár, hogy a műsornak ez a része inkább katalógus volt, gondos felsorolása áldozatoknak és túlélőknek. Szerencsére Katona Tamás időnként korrigálta az egykorú forrásokat is, bizonyságául annak, hogy az emlékezet eltévedhet a múlt rengetegében. A többit a híradókban láthattuk. Bíztatást remélhetünk abból, hogy az aradi ünnepségen a város alpolgármestere és több egyházi személy is részt vett. Az aradi vértanúk, Petőfi szavával, „kik érted haltak szent világszabadság", az önkény, a zsarnokság áldozatai voltak, s ez is összekötő kapocs lehet népeink között. Cs. L. A Jel Színház Budapesten Comedio Tempio A magyarországi Francia Intézet és Budapest önkormányzatának meghívására október 27-én 19 órakor a franciaországi Jel Színház mutatja be Comedio Tempio című előadását a Fővárosi Operett Színházban. A produkció rendezője, Nagy József szabadkai születésű. Mozgásművészeti tanulmányait előbb Budapesten, majd Franciaországban Marcel Marceau iskolájában végezte. Később megalakította saját társulatát, amelybe számos, Magyar- országon is jól ismert táncost hívott meg. A Jel Színház első előadását, a „Pekingi kacsa" ősbemutatóját a budapesti Szkénében tartotta. Külön érdekessége az október végi fellépésüknek, hogy a szereplők közül Sárvári József egykor a Szekszárdon működő Art Kontakt Színházi Csoportban kezdte mozgásművészi pályáját. Az Art Kontakt egyébként az előadásra „színházi buszt" indít, melyre a szekszárdi Garay János Gimnázium könyvtárában lehet 'jelentkezni. A részvételi díj: 500 ft. KRZ Megjelent Kenneth Roberts: Észak- nyugati átjáró. Michael Crichton: Őslénypark. Bertha Bulcsú: Kémnő a sárkányrepülőtéren. (A könyvek a szekszárdi Kossuth Könyvesboltban vásárolhatók meg.) Mozi Halál3 Az országos bemutatóval egyidőben, október 16-22-ig láthatja Szekszárdon, a Panoráma moziban a filmkedvelő közönség David Fincher, „A végső megoldás: halál3" című filmjét, a főszerepben Sigourney Weaver-rel. A Nyolcadik utas a halál harmadik részében a Nostromo űrhajó egyetlen túlélőjének ismét meg kell küzdenie az Idegennel... ff CINEGE MADAR ff A szekszárdi Babits művelődési ház, a Tolna Megyei Pedagógiai Intézet, az Axel Springer Magyarország Öt. Tolna Megyei Irodája versenyt hirdet, amelyen részt vehet mindenki, aki kedveli a népdalt, népzenét, szeret énekelni, zenélni. Várjuk minden korosztály részvételét: gyermekeket 14 éves korig, ifjúsági kategóriában 15-20 éves korig, felnőtteket 21 évtől. A részvétel, feltételei: A versenyben csak népdal hangozhat el. Minden versenyzőnek legalább 20 népdalt kell tudnia. A bemutatkozás ideje: egyéni 2-3 perc, csoport maximum 5 perc. Á versenyzők (kivéve a gyermekeket) részvételi díjat fizetnek: Egyéni ifjúsági: 50,- Ft, felnőtt: 100,- Ft. 2-6 fő: ifjúsági: 120,- Ft, felnőtt: 300 Ft, 7 fő felett: ifjúsági: 300,- Ft, felnőtt: 600,- Ft. A versenyzők szabadon választják ki dalaikat, állítják össze műsorukat. A műsoridőt akár egyetlen dallal is ki lehet tölteni, de célszerű 2-3 dalból álló csokrot összeállítani. A felhívást minden iskola, intézmény megkapja. Jelentkezni lehet a Babits Mihály Művelődési Ház címén: Szekszárd, Mártírok tere 10. 7100, ahol nevezési lapok is kaphatók. Az alábbi adatokat kérjük: Egyéni versenyző: neve, levelezési címe, életkora. Csoport: neve, levelezési címe, átlagéletkora, vezető neve. A borítékra kérjük írják rá: „CINEGE MADÁR". Jelentkezési határidő: 1992. november 1. A rendezvénysorozat három lépcsőben bonyolódik le: 1992. december - I. forduló: Klubszerű meghallgatás, családias hangulatú éneklés. A legjobbak továbbjutnak a második fordulóba. Az általános iskolásoknak egyben ez a válogató a mohácsi versenyre. 1993. január-február - II. forduló: Meghallgatás közönség előtt, a legjobbak továbbjutnak a gálára. 1993. március - Gálaműsor A legjobb versenyzők bemutatója szerkeszt tett, rendezett műsor keretében. Minden résztvevő emléklapot, jutalmat kap. A „CINEGE MADÁR" egyben a 14-26 éves korosztálynak előválogató a „KI MIT TUD?" népdaléneklési és népi hangszeres kategóriájához. A „CINEGE MADÁR" népdaléneklési és népi hangszeres verseny minden kérdésében készséggel ad tájékoztatást a Babits Mihály Művelődési Ház tájékoztató szolgálata (16-722), illetve Dér Miklósné.