Tolnai Népújság, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-28 / 229. szám
4 KÉPÚJSÁG SZEKSZÁRDI SZEMLE 1992. szeptember 28. Reflektorfényben „Szeretem a stresszt, a feszültséget" Visszapillantás a szüreti fesztiválra Valószínűleg még sokáig beszédtéma lesz a szekszárdiak, illetve az idelátogatók körében a megyeszékhely nemrég lezajlott nevezetes rendezvénye, a szüreti fesztivál. A remek, emlékezetes programok egy kiválóan sikerült borünnepről tanúskodnak - bizonyíték erre egyebek mellett az alábbi két írás. Játékszüret a gyerekeknek Kislányommal sétálgattam az utcákon, a Szekszárdi Szüreti Fesztiválon. Minden gyermekcsalogató játék nagyon drága volt. És eljött a vasárnap! Miután végignéztük, nevettük, tapsoltuk a bajai Odeon színház előadását (melyet többször szinte pantomim színjátékká kényszerített a körülbelül fél órán át felettünk köröző helikopter), majd visz- szamentünk a Prométheusz parkban - igazi játékot élvezhettünk. A gyerekeknek nem kellett fizetniük azért, hogy játszanak. Itt olyan tudáspróbák vártak a legkisebbekre, melyeket méltán nevezhetünk népi játékoknak. Meg lehetett próbálkozni dobozok kislabdával való le- dobásával, botos karikavezetéssel, és a legügyesebbek még gólyalábon is szaladhattak a cél felé. Mindezeken kívül volt még sok más, gyerekeket szórakozatató, megmozgató program. A játék vezetőjét, Pintér Ist- vánnét arról kérdeztem, hogy honnan jöttek, hogy lehet az, hogy itt ingyen szórakoznak a gyerekek? — Balatonfűzfőről jöttünk, én óvónő vagyok és sok évig tényleg ingyen jártam végig a rendezvényeket ezekkel az egyszerű játékokkal. Még a nyereményt - az egy-egy szem cukrot - is mi vettük a férjemmel, hogy díjazzuk a legkisebbeket. A férjem gépészmérnök, de szívesen segít nekem ebben a játékos munkában. Az idén nagyon jól esett, hogy Dránovits István fesztiváligazgató meghívott bennünket és így már egy kis honoráriumot is kaptunk. így megtérült a Trabantunknak az üzemanyagköltsége is. A házaspárt kislányuk, Veronika is elkísérte és segített a játékos ügyességi versenyek vezetésében. Ezek után bizonyára nem túlzás kijelenteni: egy ilyen fesztivált emlékezetessé tehetnek az ilyen résztvevők. Ök azok a komoly felnőttek, akik mindig megma-- radnák a gyerekek emlékezetében, mint játékos emberek. Szekszárd, az ékszerdoboz Az elmúlt hétvége fesztiváli nyüzsgésében fel sem tűnt az a kis csoport, melynek tagjai ugyan nem hordtak népviseletet, ám mégis rögtön észre lehetett venni közös jellemzőjüket: mindannyian nyugdíjasok voltak. Mint vezetőjük, Gabnai Ernő, a biatorbágyi faluház vezetője elmondta, ők már a második nyugdíjascsoport, akikkel ellátogat megyénkbe. Az első csoporttal harmincnyolcán jöttek, ez alkalommal pedig harminckilenc nyugdíjas jelentkezett. Idegenvezetőjük az idős emberekkel szót értő Budavári Attiláné volt, akit azonnal bizalmukba fogadtak a látogatók, és sok-sok kérdéssel fordultak hozzá. A kiránduló csoport megnézte a decsi tájházat, sokan vásároltak is a sárközi hímzett térítőkből. Néhányan megdöbbentek annak hallatán, hogy a tésztaszűrő azért van a halászlé mellett, mert mifelénk tésztával eszik ezt a finom étket. Ez az ország 'más tájegységeire nem jellemző. A nyolcvan éves Juli néni - az egyik legidősebb kiránduló - el is mondta: — Felénk bizony sok jó apró halból alapiét készítünk, átpanírozzuk ha szétfőtt, és arra megy a lébe a szeletelt hal. Van annak olyan sűrű leve, hogy nem kell bele tészta) csak jó friss kenyér hozzá. A gemenci szabadidőközpontba is ellátogattak, és a Trófea étteremben ízletes ebéd várta az idős embereket. Majd pihenésképp a kisvasúttal tettek egy kirándulást. Mivel sokan közülük bottal, vagy bot nélkül, de nagyon lassan tudnak már járni - türelemmel, szeretettel, megértéssel kísérték és segítették egymást. Az erdei kisvasúton hol énekeltek, hol pedig azon keseregtek,, hogy mennyi tüzel- nivaló gally megy itt veszendőbe és senki nem szedi össze azokat. , A kisvasút után újra buszra szálltak és Szekszárd felé vették az irányt. A kilátó tetejéről nézve gyönyörű a panoráma. Itt jegyzem meg zárójelben, hogy senki el nem olvasta, kinek a neve van „örökre" megörökítve a kilátói térplasztika szőlőlevelein. Csak az összhangot látták a kilátóban, a Szekszárdra jellemző és lassan városunkkal összeolvadó, jelképévé váló művet. — Olyan ez már Szekszár- don, mint Pécsen a tv-torony, vagy a miskojci Avason a kilátó - jegyezte meg az egyik fiatalabb - csak 74 éves - néni. Rövid városnéző sétájuk alatt elragadtatással dicsérték Szekszárdot. Egy idős bácsi egyenesen azt mondta: — Hát ez nem igaz, hogy ilyen szép hely van még! Olyan ez a város az országban, mint egy kis ékszerdoboz egy kunyhóban. Egy füstös, poros kunyhóban. Mit tehet mindehhez a krónikás? Talán csak anyit, hogy örüljünk az örömüknek, és vigyázzunk rá, hogy mindig is kis ékszerdobozként maradjon meg Szekszárd a tisztaságával, az emberközpontúságával, vendégszeretetével! Elek Ágnes ' Elég gyakran használt szlogen valakinek a bemutatására a következő mondás:'’„Lehet szeretni, vagy nem szeretni, egyet azonban nem lehet elvitatni tőle: egyéniség." ' ’ . — Petz Margó, a Szekszárdi Városi Televízió bemondója, riportere „hogyan " érdemelte ki ezt a megállapítást? — Tudom, hogy más vagyok, mint a többi ember, nem szeretem az állandóságot, az egy helyben állást. Szeretem magam kipróbálni, szeretek mindig másnak látszani. Nem szeretem a beskatulyázást, ezért a tévés munkából is minden érdekel, a riporterkedéstől a vágásig. — Jelenleg két helyen is találkozhatnak veled a nézők, hisz a szekszárdi tévétől - anélkül, hogy hűtlen lettél volna hozzá - „el- csábultál" a Baranya Megyei Mecsek Tévéhez. — Ez év elejétől működik Baranya megyében ez az adó, amely a mi POP tévénkhez hasonló műsort sugároz. Ide hívtak meg riporternek, s a icérés, megtiszteltetés számomra. Sajnos, egy hátránya van, hogy el kellett Pécsre költöznöm. Miután sok barátom van Szekszárdon, és az itteni kollégáimmal is nagyon szeretek együtt dolgozni, ezért szívesen jövök haza, ha megkérnek műsort vezetni. — Minden alkalommal megleped a nézőket valami újjal, akár külső megjelenésedben, akár azzal, hogy közvetlen műsorvezeté- seddel még azokat is lekösd, akik különben csak a riportokat néznék. Meg lehet tanulni szerinted ezt a szakmát, vagy kell hozzá egy kis születési „hiba"? — Mindig nagyon szeret370 éve, 1622. október 4-én Győri István szekszárdi apát II. Ferdinánd királytól levélben meghatalmazást kapott arra, hogy a dunántúli főkapitány és a komáromi várkapitány segítse az apátság javainak visszaszerzésében. 95 éve, 1897. szeptember 28-án született Doleschall FriPetz Margó tem az emberekkel foglalkozni, utcjt keresni és találni hozzájuk. Miután vidám természetű vagyok és optimista, ezért azt hiszem, ez a kapcsolatteremtés számomra köny- nyen megy. Ezenkívül szeretem az állandó stresszt, a feszültséget, ez az életelemem. Ha nyugalom van körülöttem, azt nehezen viselem. A mozgásban, az állandó feszültségben érzem jól magam. — Mint bemondó, nem tűnsz lámpalázasnak, ha bakizol, azt elnézést kérő kedves mosollyal, azonnal a helyére teszed. Mi az, amit a televíziózásban legjobban szeretsz? — Az élő műsorvezetést, mert annak tétje, varázsa van, mert az egyszeri és megismételhetetlen. Igaz ugyan, hogy ettől nehéz, ám ettől szép. Kollégáim azt mondják, hogy szerencsés vagyok, mert nem izgulok. Holott ez nem így van. Megpróbálok lehetőség szerint a legjobban felkészülni, nem szeretem a papírról való beszélést, úgy érzem, élőbb a Hajdan gyes orvos, később miniszter, aki 1950-1951-ben a megyei kórház igazgatója is volt. 85 éve, 1907. szeptember 28-án tárgyalta Szekszárd képviseló-testülete a városkapcsolat, ha a nézőre nézek. — Képernyőn mindig nagyon dekoratív vagy, így azonban, a hétköznapi életben inkább egy lezserül öltözködő diáklány benyomását kplted. ■ — Tudom magamról, hogy nem vagyok egy szépség. A véleményem viszont az, hogy minden nőt dekoratívvá lehet tenni ruhával, sminkkel, frizurával. A felkészülés nálam két dologból áll: lélekben ráhangolódni az adásra, és a külsőm áthangolása. Amikor kezdtem ezt a szakmát, akkor rosszúl esett, hogy az utcán sosem ismertek meg. Mert annyira más voltam, mint a képernyőn. Ma már örülök ennek, mert ez is az elméletemet bizonyítja. — Ha már a kezdés szóba került, mesélnél valamit arról, hogy hol és mikor kezdted el a tévézést? — Kicsit banálisán hangzik, mégis igaz, hogy gyermekkori vágyam teljesült. Mindig szerettem szerepelni, gimnazista, főiskolás koromban minden lehetőséget megragadtam, hogy szóhoz jussak. Színdarabokban, versmondással. Először a Német Színházhoz kerültem, így az intézménnyel egy tető alatt lévő városi tévénél dolgozhattam az első perctől fogva. Mindent, amit a tévéről tanultam és tudok, Dránovits Istvánnak köszönhetem. Engem a tévé annyira vonz, hogy minden munkafolyamatát szeretem, semmit sem tartok unalmasnak, másodrangú feladatnak. Bármivel megbíznak, a maximumot szeretném magamból adni. Sas Erzsébet Fotó: Ótós Réka háza átalakításának Diczenty László által készített tervét. 60 éve, 1932. október elsején nevezte ki Horthy Miklós Gömbös Gyulát miniszterelnökké, aki néhány hónap múlva városunk díszpolgára lett, s e címétől mindmáig nem fosztotta meg egyetlen testület sem ... Krónikás Méz és epe Kérdezték, hogy láttam-e már, mit szólok hozzá? Hát elmentem megnézni a város új boltját, az Arany János utcában. Ha most azt mondom, hogy szép, nem mondok igazat. Inkább így: jól meg van csinálva, imponáló méreteivel, árukínálatával, kérdés, hogy amikor nem működik már az újdonság varázsa (annak fontos komponense a bennünk lakó kíváncsiság), lesz-e akkora a tolongás? A magam részéről, kínálat ide meg oda, maradok megszokott boltomnál és nem is csak hűségből, hanem azért, mert fárasztónak találom azt a vásári tolongást, aminek itt ki van téve az ember. De azért éljen, legyen hosszú életű ez az áruház, sokkal, de sokkal hosszabb, mint volt a nagy örvendezéssel, büszkeséggel avatott önkiszolgáló étteremé anno dacumal, amikor is a közétkeztetés megoldása még városfejlesztő feladat is volt. Hasonlóképpen ismert „majd mi megmutatjuk!" igyekezetünk is. Az önki- szolgáló különben hamar megkapta a moslékcsárda nevet, -s kiderült róla, hogy túlméretezett. A városfejlesztési monománia nehezen gyógyuló kórság, csak remélhető, hogy egyszer mégis csak megszabadulunk tőle és beállunk a még lakható kisvárosok sorába, száműzve azt a city-szemléletet, amit eleink hagytak ránk. A szekszárdi polgárnak az a baja ezzel, hogy majd mindenért a városközpontba kell jönnie, ami nem kis távolságot jelent. Megszámolta valaki az illetékesek közül, hogy egymástól • 300-500 méterre hány ABC vagy ABC-jellegű élelmiszer- boltja van Szekszárdnak, s összevetette azzal, hogy hányán lakják a belvárost? Nem csűröm, csavarom. Tetszik az Arany János utcai bolt, lehet vele vülogni. Ennél már csak az adna okot nagyobb büszkeségre, ha lakótelepeink házatáján is nyugalom s elégedettség uralkodna kereskedelmi (és egyéb) ellátottság dolgában. Egyébként rögtönzött közvéleménykutatásom eredménye is ez. A megkérdezettek nyilatkozásaiban epével keveredett a méz. Az ősszekszárdiak hozzáfűzték, hogy hátra van még a lefedett Sédre épülő üzletközpontosítás. Az lesz a koronája a cityisítésnek még akkor is, ha elkezdődik az újvá-1 rosi ré'sz' városabbá fejlesztése. - lászló Rejtett értékeink Lengyel Pál szekszárdi évei Ma, amikor emléktábla őrzi a Babits utcából nyíló Eszperantó téren az egykori nyomdász és író nevét, s a dr. Szilágyi Mihály által írt Paulo Lengyel című könyv is hozzáférhető, érdemes elgondolkodnunk azon, miben rejlik Lengyel Pál • értéke számunkra, szekszárdiak számára. Az Í868. április elsején Szabadkán született Lengyel Pál Hugóról ma már dr. Szilágyi műve mond a legtöbbet és a legavatottabban. Ebből kiderül, hogy minden túlzás nélkül állíthatjuk: a maga korában világhírű, derekas munkása volt a nemzetközi nyelv ügyének, s épp ezért különös, hogy halála után fél évszázadig egyetlen szó sem esett róla abban a városban, ahonnét végső soron elindult. Babits Mihály születési évében került Ujfalussy Lajos nyomdájába, majd a tanoncéveket követő vándorút után 1893-ban telepszik meg újra a megyeszékhelyen - immár feleségestül. A vármegyei kőnyomda kezelését bízzák rá, de néhány év múlva már egy kis kézisajtóval saját nyomdát nyit a Mé- rey utcában. Ez a válallkozás - tekintve az akkor már igen jó hírű Báter és Ujfalussy nyomdákat r nehezen élt csak meg, főleg alkalmi kisnyomtatványokból tartotta fönn magát, csupán néha jutott nagyobb munkához. Ilyen volt a ma már elfeledett őcsényi kántortanító, Kiss Béla István Mezei virágok című karcolatkötete, illetve Lengyel Pál Pipafüst című adomagyűjteménye. Ez azonban már egy időre esik az eszperantó szekszárdi megjelenésével, Lengyel Pál messzeföldön is hírt, nevet szerző munkájával. A Vas Gereben életrajzát is megíró Barabás Ábel Észperantó kulcsát (a nyelv rövid nyelvtanát és szótárát) nemcsak néhány nap alatt megtanulta, hanem ki is nyonyatta. Az új nyelv révén hamarosan kapcsolatba került Paul Nylén uppsalai profegz- szorral is, akinek ajándékba magyar könyveket küldött. Dr. Szilágyi Mihály híven festi a helyi visszhangot: „Az eszperantó révén sok külföldi levelező társat szerzett, miközben Szekszárdon magára maradt lelkesedésével. Ismerőseit hasztalanul próbálta az eszperantó hívévé tenni. Mint írja, azt válaszolták, hogy nem őrültek meg, hogy ezt a nyelvet megtanulják. Őt magát mániákusnak, s minden esz- perantistát esztelennek mondták". Ez azonban csupán befolyásolhatta, de nem törhette meg Lengyel lelkesedését. A Svédországban anyagi nehézségekkel és ezért nyomdai gondokkal küzdő Lingvo Interna- cia (Nemzetközi Nyelv) című lap kiadását vállalja magára a már Szent László utcában működő Lengyel Pál, miközben már annyira fejlesztette nyelvismeretét, hogy az eszperantó világpályázatán A humor könyve című tréfagyűjteménye harmadik díjat nyer. Ha anyagi sikert nem is, de egyetemes megbecsülést mindenképpen hozott a szerzőnek ez a tény, amellett, hogy 1900-tól 1904-ig, közel öt évig innét vitték szerte a világba a Lingvo Internaciát, Szekszárd első s mindmáig egyetlen itt készült világlapját. Az eszperantó abban is nagy szerepet játszott, hogy - bár némi nyelvi kerülővel - a világirodalom jelesei is eljutottak a Tolnamegyei Közlöny olvasóihoz a nagy orosz realistáktól Kiplingig. Ha meggondoljuk, hogy a külföld számára Szekszárdot ekkoriban a bor és Wosinsky még alig tette ismertté, az akkori nagyközségnek(í) Lengyel többszörösen is nagy szolgálatot tett. A Budapesten tartott 1983-as nemzetközi eszperantó-kongresszus idején jelent meg halála után az első cikk e helyi lap elődjében, majd 1986-ban dr. Szilágyi könyve méltatta s emléktáblát is kapott. Dr. Töttős Gábor
