Tolnai Népújság, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-22 / 45. szám
6 KÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. február 22. Kereszt a falu végén Kovács Károly Gyerekkoromban olyan volt a kereszt a falu végén és a határban, mint hajósnak a világítótorony. Jelzett. Jelezte az óvó, védő isteni tekintetet, a szeretetek kifejezte a faluközösség háláját, tükrözte az emberek gondolat- és érzésvilágát, imádsággal töltött pihenést, reményt, megnyugvást jelentett a vándornak, meg a helybélinek. Emlékszem, mindig volt virág a lábánál, a talapzatán és ... És jöttek a lélekcserélő idők. Virág nem került a vázába - nem illett szedni -, az idő meg az ember mostohán bánt a keresztekkel. Úgy hallottam, a Szekszárdra vezető 65. számú út mentén az „átkosban" parancsra döntögették le a kereszteket érteden emberek. Kár, hogy nem szólalt meg, nem szólalhatott meg fülükben, agyukban az ének: „A keresztfához megyek,/ mert máshol nem lelhetek/ nyugodalmat lelkemnek .. Most 65. számú út mellett egy zombai faluvégi háznál, Kovács Károlyék kertjében újra felállítottak egy 1845-ben készített, műemlék jellegű, felújított keresztet. Talán fel sem tűnik sokaknak ugyanúgy, mint az sem, hogy 1973-ban, amikor Kovács Károly Zombára nősült, már romos állapotban volt.- Elhatározásomban két ok motivált - vallja a sikeres vállalkozó. - Úgy éreztem, ilyen régi keresztet, ami igen szép munka, nem szabad veszni hagyni. Aztán - igaz, nem járok sűrűn a templomba, de - itt belül a lelkem mélyén kezdem hinni Istent. Az, hogy nekem most jól megy a vállalkozásom - sertéstenyésztéssel foglalkozom az nemcsak a tudásnak, nemcsak a szerencsének köszönhető ... Úgy döntöttem, megcsináltatom a keresztet. A történethez tartozik még az, hogy Kovács Károly beszélt a zombai plébánossal és a polgármesterrel, közölte velük tervét, de ők csak erkölcsi támogatásukról tudták biztosítani. Szólt a támogatás érdekében a Műemléki Felügyelőségnek a kivitelezést végző Athéné Kft., Megújulva, a régi liehen A „tartozék", a Mária-szobor ám eredménytelen maradt a kísérlet. Az elképzelés ennek ellenére nem dől dugába, a vállalkozó vállalta a felújítás 200 ezres költségét. így néhány nap óta ismét ott áll máp a zombai falu végi ház kertjében a jel. Az a jel, ami azt is jelzi: mentsük meg az út széli kereszteket... Ékes László Fotó: Gottvald Károh/ kris/tusíej A felújított „jel", mielőtt a helyére került „Nem szereztem semmit, de magamat megsokszoroztam .. Beszélgetés dr. Szilágyi Mihály helytörténésszel — A felemben olvasható mondatot „A bűvös számok" címmel 1989-ben megjelent minikönyvének bevezetőjéből ragadtam ki. Idézné nálam hívebben ? — Szívesen, ha fontosnak gondolja. így szól a textus: Az embert előbb számba veszik, majd idővjel számon tartják, azután pedig beszámoltatják és elszámoltatják, mire számot ad önmagának arról, hogy mi a dolga, és számolatlanul áldozza éveit ügyek érdekében, számtalanszor kell észrevennie, már számba sem veszik, és végül kiszámolják. — Igen, ez nem csak olvasva, hallgatva is ars poetica, egy magatartás morális és esztétikai elveinek summázata. Lehet, hogy Szilágyi Mihály egy boldog ember? — Valóban boldog vagyok, mert a házasságom is olyan, hogy akár a világban, tökéletesen otthon lehetek benne. Feleségem, aki történész és népművelő, a kórház könyvtárában dolgozik, azonos az érdeklődésünk, ízlésünk, élet- szemléletünk. De erről legyen elég ennyi. ígérte, hogy személyes dolgokról nem beszélünk. — Tiszteletben tartom az óhajt, de csak föl kell tennem néhány kérdést, ami azt feszegeti, hogy egy doktori fokozattal rendelkező közgazdász hogyan és miért lesz a szűkebb és tágabb hazában jegyzett helytörténész? Hosszú utat sejtek. — Csakugyan hosszú volt. A Mórágyhoz tartozó Palatincán születtem 1930-ban, édesapánkat, aki a kőbányában és napszámban dolgozott, a doni áttörésnél vesztettük el. Hárman voltunk testvérek, én a legidősebb. Két öcsém nem tanulhatott, én a Mórágyon végzett hat elemi után bekerültem előbb a bonyhádi gimnáziumba, ám ezzel véget is ért volna a diákéletem, ha a község orvosa, dr. Bartha Rezső - aki kikeresztelkedett zsidó ember volt - be nem irat a pécsi ciszterekhez. Életem első nagy álma az volt, hogy latin, görög és történelem szakos tanár leszek. — Ez tehát a humán érdeklődés magyarázata, egyúttal érzelmi indoka annak, hogy Szilágyi Mihály a zsidóság Tolna megyei történetét is kutatva bekerült a tudományos életnek egy országos szentélyébe. — Maradjunk még a háború okozta kitérőnél. Abba kellett hagynom a tanulást. Segédmunkásnak, Diósgyőrbe kerültünk öcséimmel a vasgyárba. 1950-ben pedig három évre berántottak katonának. Csak tíz év múlva, 1960-ban - már idehaza és dolgozó emberként - érettségizhettem Szekszárdon, a Garay gimnáziumban. A megyei tanácsnak 1955-ben lettem a dolgozója. S ilyenként, ha jól emlékezem, a megyében első, aki 1965-ben elvégeztem a közgazdaságtudományi egyetemet. Doktorrá 1967-ben avattak. A kereskedelem gazdaságtanáról szólt a disszertációm. Szakmámnak megfelelően, közgazdasági cikkeket publikáltam elsőként. Utána kapott el ami azóta se ereszt, a történelem varázsa. — Es kezdődött az a „magamat megsokszorozom" vállalás, aminek a jegyében húsz éve él. Tavaly óta már nyugdíjasként. Hallottam, hogy most Mórágy történetén dolgozik. Kik voltak azok, akik hely- történész pályafutásához példát, biztatást adtak? — Szerencsés vagyok, nagyon sokan. Bönyhádon dr. Kolta László és Gömbös Miklós tanárurak plántálták belém a történelem szeretetét. Itt Szekszárdon, dr. Pataki Józsefnek hallgattam meg egy előadását Szekszárd történetéről és ezt hallva határoztam el, hogy eljárok a levéltárba, amit a hatvanas évek elejétől tartok második otthonomnak. De a történelem iránt belémoltott vonzalom fokozói között volt található Berend T. Iván is, aki az egyetemen nyitotta rá a szememet a gazdaságföldrajz és történet feltárásra váró területeire. — Gondolom, munkásságának nyitányát ezért jelentette 1968-69-ben a megye kereskedelmének története. De ha jól látom, az igazán termékeny időszak 1980 után következett. A TIT-nek '60 óta tagja. Ám a Magyar Orvostörténeti Társaságnak és Magyar Történeti Társaságnak is 1980-tól. Elnöke ezenkívül 1987-től a Magyar Eszperantó Szövetség megyei szervezetének, recenzense számos hazai és külföldre irányuló folyóiratnak, két éve vette át a szekszárdi helytörténeti klub vezetését, feleségével ott van a Széchenyi Társaságban, nyelveket tanul, utazik, kutat, ír, tengersokat olvas, pihen- tetóként szólót művel. Hogy lehet mindezt győzni? — Csak úgy, hogy halálos komolyan veszem, amibe belefogtam. Tényleg számolatlanul kell áldozni az éveket ahhoz, hogy legyen miről elszámolnunk. — Nem tudom, szabad-e egy rendkívül termékeny szerzőtől olyasmit kérdezni, hogy munkái közül melyiket szereti legjobban? — Szabad éppen, csak nehéz válaszolni, mert akárhány valami másért kedves. A Tolna megyei zsidóság története 1867-ig című, 1982-ben megjelent monográfia megírásában szerzőtársam Schweitzer József volt. Azért is szeretem ezt a könyvet, mert annak a nagyszerű, példaképemül választott Scheiber Sándor professzornak az előszavával jelent meg, aki ösztönzött a bonyhádi zsidó kereskedők, majd a Tolna megyei zsidó hitközségek történetének feldolgozására. Megtiszteltetés volt ajánlásával bekerülni a Magyar Zsidó Oklevéltár tudós szerzői közé. Sok örömet találtam annak a magyar és eszperantó nyelven egyaránt megjelent monográfiának a megírásában és fogadtatásában is, ami Lengyel Pál eszperantista nyomdásznak, újságírónak és akadémikusnak állít emléket. —- És hogy áll a boszorkányokkal? A régiek „kibeszélése" miatt a maiak haragját nem váltotta ki? — Dehogy! A mai boszorkányok felvilágosultak. Jól tudják, hogy a boszorkányhit ugyanolyan eleme volt a 18. századi tolnai társadalom tudatvilágának, mint a vallás. Ez a munka a Tanulmányok Tolna meg/e történetéből című sorozat XI. kötetében jelent meg 1987-ben. — Úgy tudom, eszperantista- ként világot jártnak számít, a kongresszusok révén, fantasztikus levelezést bonyolít, német nyelven ír a Neue Zeitungnak, szerzőként tartja nyilván a hazai eszperantista sajtó, a Dunatáj és lapunk is. Megéri mindkét végen égetni a gyertyát? — Csak így éri meg. Évekkel ezelőtt - viszonylag még olcsón - azért mentem el Mongóliába, mert érdekel a budhizmus. Szekszárd és Bonyhád között az autóbuszon azért tanultam meg három év alatt törökül, mert a török hódoltság időszakát kutatva több alkalommal is kimentem Törökországba. A nyelvtanárom az a dr. Németh István volt Bonyhádon, akit jogászként bélistáztak annak idején és nemcsak tanított, nekem is adta azt a tankönyvet, amit ő írt és amit kéziratban őrzök. Talán fél év alatt élővé lehetne tenni így szerzett török nyelvtudásomat. Fontos a gyakorlat. Ezért is olvasok fölváltva német és eszperantó könyveket, minden nap reggel öt és hat között. — Mikorra készül el Mórágy történetével? — Szeptember 13-án lesz a felújított templom avatása. Két autóbusz hozza ünnepelni az egykori mórágyiakat. Akkorra szeretné az önkormányzat megjelentetni a könyvet. Pénzszűke miatt ez nem is lesz akármilyen feladat. Lektorom az a teveli születésű, most Budapesten élő Éppel János helytörténész, akit atyai jóbarátként is tisztelek. — így az év első fele a ki- és betelepítéssel, napjainkkal záruló munka anyagának még szükséges kutatására, és megírására kell. Mi következik ezután? — Ismét írás, küzdelem a bőség zavarával, mert az anyaggyűjtést már befejeztem, következhet a feldolgozás. Szekszárd monográfiájának 2. kötetében az ipar-, a kereskedelem- és az egyháztörténet 1918-tól 1944-ig terjedő időszaka kap helyet. — Jó munkát, sok sikert és... maradjon boldog ember! László Ibolya Ökumenikus egyházi naptár Szent Polikárp püspök Róla szól a legrégibb vértanú-elbeszélés Az ősi hagyomány szerint Polikárp több apostolt is ismert, Jánosnak pedig kedves tanítványa volt, aki őt Szmima püspökévé rendelte. Polikárp legfőbb tevékenysége abban állt, hogy igyekezett a püspök tekintélyét előtérbe állítani és megvédelmezni. Részt vett abban a vitában is, amely a húsvét megünneplésének a napja körül bontakozott ki a II. században. Az ázsiai gyülekezetek a húsvétot a zsidókkal együtt - Nizán hónap 14-én - ünnepelték, míg a többi egyházak a zsidó húsvétot követő vasárnap tartották az ünnepet. Polikárp Anikétosz pápánál próbált közbenjárni az egységes gyakorlat kialakítása érdekében, ez azonban sikertelen maradt, a vita csak a VIII. században zárult le véglegesen. Polikárp szenvedéséről és haláláról a legrégibb vértanú-elbeszélés tudósít, amelyet egy bizonyos Marcion írt, nem sokkal Polikárp halála után. Eszerint Polikárp hazatérése után elrejtőzött és rejtekhelyén éjt nappallá téve imádkozott, hogy ne bukkanjanak nyomára kersztény-üldözők, de árulás folytán végül mégis megtalálták. Vedégszeretettel fogadta, étellel-itallal kínálta őket, de amikor hitének megtagadására akarták rávenni, nem tette meg. Erre tőrt döftek a mellébe, testét elégették, nehogy a keresztények méltó módon eltemethessék. Mivel a hagyomány szerint vértanúságának napja 155 február 23-a volt, már a IV. századtól ezen a napon tartották ünnepét. Polikárp emléknapja az anglikán és az észak-amerikai lutheránus kalendáriumban is megtalálható. Szent Mátyás apostol Mivel az apostolok száma Judás árulása, illetve öngyilkossága következtében megfogyatkozott, Péter indítványára elhatározták, hogy az áruló helyére új apostolt választanak azok közül, akik kezdettől fogva Jézus tanítványai voltak. Két ilyen személyt jelöltek ki: Józsefet és Mátyást. Aztán kérték Istent, mutassa meg nekik, a kettő közül melyiket fogadja el. Sorsot vetettek, a sors Mátyásnak kedvezett, így tehát őt sorsolták tizenkettediknek az apostolok közé. Az egyik hagyomány szerint Mátyás Júdeábán hirdette az evangéliumot, ahol végül megkövezték és a fejét vették, más hagyomány szerint Etiópiában működött, ahol keresztre feszítették. A kopt keresztények március 4-én, az ortodox egyház augusztus 9-én tartja ünnepét. Az új egyetemes egyházi naptár február 24-éről május 14-ére helyezte át, de a Magyar Katolikus Egyház Mátyás apostol napját továbbra is február 24-én tartja. Gecse Gusztáv (FEB)
