Tolnai Népújság, 1992. január (3. évfolyam, 2-26. szám)

1992-01-14 / 11. szám

1992. január 14. MEGYEI KÖRKÉP »ÚJSÁG 3 A tárgyalóteremből Családi ügy, avagy mire jó a konyhakés? Nem lesz második magyar űrhajós? Farkas Bertalan magányossága Tájékoztató állás­keresőknek A munkanélküliek fog­lalkoztatását elősegítő tá­mogatások lehetőségeiről szervez tájékoztatót az Ál­láskeresők Szekszárd Városi Egyesülete január 16-án - csütörtökön délután négy és hat óra között a Kölcsey lakótelep 24. szám alatt. Harci feladatok Harc község önkormány­zata idén tervezi a gáz be­vezetését az ötven férőhe­lyes óvodába. Sort kerítenek a község­háza külső-belső tatarozá­sára is. Ha sikerül állami támogatást szerezni, az álta­lános iskola még egy új tan­teremmel bővül majd. A fenti feladatok megol­dásához számítanak a köz­ség polgárainak segítségére. A Hitel Pakson A helyi MDF szervezésé­ben a Hitel című lap szer­kesztői találkoznak Pakson olvasóikkal ma, 18 órakor, a városi könyvtárban. Együtt gyermekekért Simontomya önkor­mányzata az idén szeretné befejezni az épülő torna- csarnok fűtésének és világí­tásának beszerelését. Erre a célra elsősorban a helyi adókat kívánják fordí­tani, valamint számítanak a lakosság segítségére is. Többek között ez is téma lesz azon a Szülők Fóruma című rendezvényen, melyet január 20-án tartanak majd a művelődési házban. A rendezvényen kívánják tá­jékoztatni a szülőket az ok­tatási törvényről, az új isko­latípusról is. Szakályi tervek Az önkormányzat legfon­tosabb feladatának a telje­sen önerőből épülő hatvan férőhelyes óvoda befejezé­sét tekinti ebben az évben. További terveik között szerepel a régi óvoda épüle­tének átalakítása idősek he­tes napközi otthonává, ahol ha igény van rá, hétfőtől szombatig folyamatosan gondoznák a rászorulókat. Útépítés Szakadát községben hét­száz méter aszfaltút építése szerepel az idei tervben. Ha elkészül, a községben 75 százalékos lesz a szilárd- burkolatú utak aránya. Köz­meghallgatás Bogyiszlón január 24-én közmeghallgatást tartanak a falu lakossága részére, ahol a település fejlesztésének kérdéseit vitatják meg. A főbb tervek között mintegy 2 kilométernyi földgáz ge­rincvezeték megépítése és a közintézmények tatarozása szerepel. Szeretnének sort keríteni mintegy négy mil­lió forint értékben aszfaltút építésére is. Az elmúlt év augusztus 25-én Sz. István és felesége, mint már annyiszor, most is összevitat­koztak a pénz beosztásán. Rendőrségi vallomásaik termé­szetesen ellentmondanak egy­másnak arra nézve: ki kezdte és ki a hibás. Palánkon ismerkedtek meg az elvonókúrán. Egyikük életében sem az első és minden jel szerint nem is az utolsó eset, hogy megpróbál­nak megszabadulni az alkohol rabságából. A férfi hatodszor, az asszony negyedszer volt el­vonókúrán. Végül mindketten azt kérték, hogy ültessék be szervezetükbe azt a bizonyos kapszulát, ami segíthet le­győzni az ital vonzását. Ponto­san tudták mire való, hiszen „szakképzettek" az alkoholiz­mus kezelésében: ha ráisznak a tablettára, akkor akár életveszé­lyes állapotba is kerülhetnek. Mégis ittak mindketten, illetve ezzel kölcsönösen vádolták egymást. A férfi egyszer kórházba is kerül pontosan a gyógyszer és az alkohol együttes hatása mi­att. Közben megpróbálnak kika­paszkodni, megvásárolják a házat, amelyben laknak, jelen­tős mértékben részletre. Ezt kö­vetően a vita tárgya már éppen az, hogy ha elmegy a pénz al­koholra, miként tudják fizetni a részleteket. Azon a nyári napon is ezen kezdődött el a kölcsönös vá­daskodás, aminek a végered­ménye az lett, hogy a férfi fel­kapta a konyhakést és hasba- szúrta az asszonyt. Vallomásaik máí pontokon is ellentmondtak egymásnak. Abban sem sike­rült megállapodniuk, hogy mi Hamarosan változni fognak a személygépkocsi import enge­délyezési szabályai. A korábbi­akhoz képest annyi lesz a mó­dosítás, hogy a külkereske­delmi forgalomban behozott használt gépkocsikat itthon csak abban az esetben lehet le­vizsgáztatni, ha a származási országban legalább hat hónapig érvényes műszaki vizsgája van. Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. vas­kos borítékokat postáz január­tól az átutalási betétszámla tu­lajdonosoknak. Ezzel kapcso­latban terjedt el a hír, hogy az OTP felmondja az egyszámlá­kat, illetve a folyószámlákat. Mi igaz mindebből, ezt kérdez­tük Tímár Ferencnétől, az Or­szágos Takarékpénztás Tolna Megyei Igazgatóságának osz­tályvezetőjétől. — Nem mondja fel az OTP a folyószámlákat - kaptuk a vá­laszt az átutalási betétosztály vezetőjétől. - Egyszerűen arról van szó, hogy január elsejétől áttérünk a napi kamatozású fo­lyószámla-betétre. Eddig ugyanis az OTP az átutalási be­tétszámlák kamatát nem az egész hónapban elhelyezett pénzek, hanem csak az adott hónap 26-án ténylegesen bent- lévő összegek után állapította volt ebédre, hogyan került a rizs a konyhaasztalra. A rend­őrségen még arra sem emlékez­tek egyformán, hol történt a majdnem végzetes szúrás: az udvaron, vagy pedig a konyhá­ban. Tény, hogy az asszony ki- támolygott az utcára. Egy arra haladó ismerős hívta a mentő­ket. Az asszony életét a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. Először részletes vallomást tett, majd ezt visszavonta. A közvetlen hozzátartozónak ugyanis nem kötelessége a hozzá közelálló személyt vá­dolni. Másodszorra már úgy dönt az asszony, hogy nem kí­vánja férje megbüntetését, nem akar vallomást tenni ellene, mert ha az kiszabadul szeret­nének újra együtt élni, kifizetni a házat, kihozni a gyereket az állami gondozásból. Érdekessége az ügynek, hogy a bíróság előzetes letartózta­tásba helyezte a gyanúsítottat, aki ügyvédje segítségével addig fellebbez, míg végül a Legfel­sőbb Bíróságot is megjárja az ügy, ahol szintén helyben hagy­ják az eredeti végzést. Maradt az előzetes letartóztatás a tár­gyalásig. A megyei bíróság életve­szélyt okozó testi sértésben ta­lálta bűnösnek Sz. Istvánt és ezért három év börtönre és a közügyektől három évi eltil­tásra ítélte. Mivel az ítélet nem jogerős, elrendelték szabad­lábra helyezését. Az időnkét „késérvekkel" vi­tatkozó házaspár a következő tárgyalásig kipróbálhatja, tud­nak-e a történtek után ismét együtt élni. Remélhetően az élesebb konyhakéseket elpakol­ják egymás kezeügyéből. - i ­Az új autókra vonatkozó ren­delkezések nem változnak: to­vábbra is csak import-enge­déllyel rendelkező cégek hoz­hatnak be személygépkocsit, s ennek során be kell tartaniuk a megfelelő forgalmazási, mű­szaki előírásokat, valamint a fogyasztói érdekvédelemmel - alkatrészellátással, javítással - kapcsolatos szabályokat. meg. A napi kamatszámításra való áttérést úgy valósítjuk meg, hogy január elsejétől fo­kozatosan megszüntetjük az átutalási betétszámlákat és he­lyette folyószámlabetét-szerző- déseket kötünk ügyfeleinkkel. — Akkor nyilvánvalóan ebből adódott a félreértés, hiszen voltak, akik nem értették, hogy mi is ez a két szerződés, amit az OTP küldött nekik. — Bizonyára erről van szó. Egyébként az az ügyfél, aki a jövőben kizárólag a korábban adott megbízásait kívánja fenn­tartani, annak a személyi ada­tok kitöltése után nem kell mást tennie, mint a szerződés 24. pontját aláhúzni és visszakül­deni az okmányt. — Mi lesz azokkal a számlatu­lajdonosokkal, akik nem jelentkez­nek át április 30-ig az új elszámo­lási formába? — A jelenlegi számlatulaj­donosok négy hónap gondol­1980. május 26-a nevezetes nap a magyar történelemben, ekkor lőtték fel uyganis az első magyar űrhajóst a világűrbe. Az ország akkor diadalmá­morban úszott. Azóta több- mint 10 év telt el. Farkas Berta­lan az elmúlt héten Szekszár- don járt, általános iskolások­nak tartott előadást. Ez alka­lomból beszélgettünk az egy­kori nemzeti hőssel - hétköz­napi dolgokról. — Ön, mint az első magyar űr­hajós egyik napról a másikra lett ország világ szerte ismert. Min­denki Berciként emlegette, neve fo­galom lett bizonyos néprétegekben, fiú gyermekek tucatjait keresztelték Bertalannak. A népszerűség egy-két év alatt elmúlt. Hogyan élte ezt meg? — Egyáltalán nem okozott semmi problémát. Egyébként pedig nem szorultam háttérbe, ez egy téves információ. Az biz­tos, hogy egyik napról a má­sikra kerültem reflektorfénybe, és az űrhajósoknak kijáró élet­vitellel meg kellett birkóznom. Az az első néhány év talán nem is emberre szabott dolog volt. Sok volt a kitérő, az az életvitel nemcsak nekem jelentett nagy megterhelést, hanem lemon­dást követelt meg a családom­tól is, úgy, hogy azt nem kívá­nom igazából senkinek. — Én most is, amikor nem szerepelek minden nap a tele­Rövidesen változnak az eg­zisztencia hitel feltételei. A Gazdasági Kabinet várhatóan a héten, pénteki ülésén tárgyalja az E-hitel változtatására vonat­kozó pénzügyminisztériumi előterjesztést. Amennyiben a kabinet döntött a konstrukció új feltételiről, azt a jövő héten tárgyalja meg a kormány. Jelenleg a E-hitel az állami vagyon megvásárlására fordít­ható. Kamata a piacinak mint­egy fele, a jegybanki alapka­matnak háromnegyede. Ehhez még hozzá kell adni a bankok kamatrését. így az egzisztencia hitel a kölcsönvevőnek jelenleg 20,5 százalékba kerül. A meg­követelt saját tőkerész változó. Ötmillió forintig 2 százalék, 5-10 millió forint között 15 szá­zalék, e fölött - a maximum ad­ható 50 millió forintig - 25 szá­zalék. A E-hitelt jelenleg csak ma­kodási időt kaptak. Ha a kitű­zött időn belül nem jelzik szán­dékukat az OTP felé, akkor be­tétszámlájukat ez év június 30-ig automatikusan felmond­juk, de az első félévben a régi átutalási számlabetéteseknek természetesen még az eddig érvényes szabályok szerint fi­zetjük a kamatot. — És akik előbb átjelentkeznek? — Ezeknek az ügyfeleink­nek napi kamatot számítunk a szerződést követő hónaptól. — Milyen előnye származik az új konstrukcióból az ügyfélnek? — Az eddiginél többféle szolgáltatást, lekötési lehetősé­get kínál az új konstrukció. Az egy évre lekötött megtakarítá­sokra például 1 százalékkal magasabb a kamat, mint a taka­rékbetétnél. A takarékcsekk to­vábbra is érvényes. Az idén fo­kozatosan bevezetjük az ügy­félkártyát is. Az ügyfélkártyá­val és megfelelő fedezettel ren­vízióban jól érzem magam. Az, hogy valakivel talákozom az utcán és az elfordul vagy meg­ismer, az engem különösebben nem zavar, nem vagyok hiú ember. Nagyon tartalmas munkát lehet anélkülis végezni, hogy nem szerepel az ember nap mint nap az újságok cím­lapján.- Hol áll jelenleg alkalmazás­ban Magyarország első űrhajósa?- A Honvédelmi Miniszté­riumban van a munkahelyem. Nagyon sokrétű, érdekes mun­kám van, többek között az űr­kutatással is foglalkozom. Jól érzem magam a munkahelye­men.- A politikai rendszerváltozás okozott-e változást a státuszában?- Nem mondhatom, hogy az elmúlt időszakban kimarad­tam volna bármi értelmes, nagyszerű dologból. Természe­tesen nagyon sok minden a gazdasági, politikai rendszer- váltás függvénye, de az én munkámat, illetve a mi mun­kánkat, akik ezt a műfajt vá­lasztottuk, elismerték, nemcsak idehaza, hanem külföldön is. Én úgy érzem, hogy a jelenlegi vezetés is tudja azt, hogy léte­zik egy űrkutatási magyar program és ebben a program­ban létezik egy élő magyar űr­hajós is.- Három gyereke van Farkas Bertalannak. Ha közülük egy kije­gánszemélyek vehetik igénybe. Amennyiben a kormány elfo­gadja a tervezetet, az É-hitelt magánszemélyek társasága is igénybe veheti. A tervezett vál­tozások lehetővé tennék E-hi- telből állami vállalatok részvé­nyeinek megvásárlását is. Eh­hez azonban előbb módosítani kellene a pénzintézeti törvényt. A törvény jelenleg a részvények vásárlásához legfeljebb 50 szá­zaléknyi hitel folyósítását en­gedélyezi a kereskedelmi ban­koknak. Az intézkedések célja a privatizáció gyorsítása, a bel­földi fizetőképes kereslet növe­lése. A E-hitel változtatásáról szóló előterjesztéssel párhuza­mosan szó van arról is, hogy létrehozzák az egységes garan­cia alap intézményét. Az E-hi- telhez kapcsolódó országos ga­rancia alapot a Magyar Vállal­kozásfejlesztési Alapítvány ke­zelné. delkező számlatulajdonosok a tavalyi 20 ezer forinttal szem­ben az idén havi 50 ezer forint egyéves hitelt igényelhetnek, ezzel párhuzamosan az éves fo­lyószámla hitelkeret 100 ezer forintra emelkedik. Kedvezőbb lesz a kamat is, a személyi hite­leknél 36 százalék. Tervbe vet­tük még, hogy 1992-ben pénz­kezelő automatákat is elhelye­zünk néhány fiókunkban Tolna megyében. — A vállalatokkal, nagyüzemek­kel mi a helyzet? — Jó néhány vállalattal szer­ződésünk volt, illetve van a munkabérek átutalására. Ennek értelmében lista alapján tettük át a dolgozók bérét a átutalási betét számlájukra. A jövőben ha a munkáltató nem utalja át a befizetés napjára a munkabére­ket, az OTP a napi kamat beve­zetése miatt, nem tudja azt megelőlegezni a számla tulaj­donosnak úgy, mint eddig. — Összegezve, ha a vállala­tok nem kötik meg az új bér-át­utalási szerződésüket, arról nem az OTP tehet. A dolgozók egyébként nem kerülnek hát­rányba a kamatszámítást ille­tően, sőt, az új bérátutalási szerződéssel a napi kamatszá­mítással jobban járnak. /. kováts Változnak a gépkocsi-behozatal engedélyezésének szabályai s Átutalási betét helyett folyószámla Türelmi idő április végéig Az E-hitel feltételei lentené, hogy űrhajós szeretne lenni, mit szólna hozzá? — Nem korlátoznám ebben az elképzelésében. Egyetlen dolgot szeretnék: hogyha való­ban űrhajós lesz, akkor sikere­sen hajtsa végre azt, amivel megbízták, szerencsésen érkez­zen vissza a Földre és boldog, örömteli arcok várják. Minden­esetre neki már könnyebb dolga lenne, hiszen mióta én az űrben jártam, azóta hatalmas fejlődés történt minden terüle­ten. A második magyar űrha­jósnak egyébként is sokkal, de sokkal könnyebb lesz az életét megélni, hiszen az elsőnek mindig, mindenben nehéz. — Lesz Magyarországnak má­sodik úrhajósa? — Erre a kérdésre nem tu­dok válaszolni, egyelőre olyan program, ahol magyar űrhajós résztvesz nem létezik. De ez nem azt jelenti, hogy magyar űrkutatási program nem létezik magában. F. Kováts Éva Fotó: Ótós Réka Meg­fogadom ... Az év első napjai a nagy fogadkozások elhatározá­sok jegyében telnek. Fo­gadalmat tettem én is, amikor a szekszárdi újvá­rosi temető melletti ben­zinkúthoz mentem tan­kolni. Nem akármilyen cifra nyugati kocsival, csak „holmi" kis Trabant­tal. Ónkiszolgáló lévén a benzinkút, igyekeztem ki­szolgálni magam. Azaz csak igyekeztem volna, mert a motorháztető nem nyílott. A piros overálos ben­zinkutas, az állítólagos kútkezelő - vagy inkább pénzkezelő - nagyké­pűen, s lenézően há tatfor­dított és otthagyott. Nem adtam föl: egy fiatalember segítségével végre sikerült végrehajtani a tankolás műveletét. És ekkor jött a fogada­lom. Többé nem teszem be a lábam, és nem kormá­nyozom az autóm kere­keit oda, ahol lekezelnek, s mint trabantosra ügyet sem vetnek. Igaz, itt ezt már megszokhattam, hisz volt alkalom, amikor kiok­tattak: tudhatnám, hogy az üzemanyaghoz mennyi olajat öntsenek. Hát nem tudtam, van ilyen. A szükség hozta úgy, hogy ehhez a töltőállo­máshoz mentem, mivel üzemanyagra van szük­ség ahhoz, hogy közle­kedhessek az autóval. Ahova rendszeresen tan­kolni járok napokon át nem szállítottak üzem­anyagot, így kénytelen voltam máshova menni. Azt hiszem ezután in­kább nem közlekedem au­tóval, de megvárom, míg megérkezik a megszokott helyemre az üzemanyag. Mert szívesebben megy oda az ember tankolni a pénzéért, ahol készsége­sen, s mosolyogva fogad­ják az ügyfelet.- péteri -

Next

/
Oldalképek
Tartalom