Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1991-09-07 / 210. szám

1991. szeptember 7. PÚJSÁG 13 Sípszó előtt NB II: Szekszárdi Dózsa-Csepel SC: 16.30 óra. V: Lettrich. Teszler Vendel: - Mohácson nagy küzdelemben sikerült megszerezni a bajnoki ponto­kat, de a hétközi Magyar Kupa mérkőzés 120 perce is komoly terhelést jelentett játékosaink számára. Mégis nagy különb­ség volt a két mérkőzés között, hiszen a bajnoki találkozón a já­ték képe alapján maximálisan eredményesek voltunk, míg a kupameccset önmagunk szá­mára tettük nehézzé a temér­dek gólhelyzet elhibázásával. A játék és az eredmmény értéke­lésénél én azt is figyelembe ve­szem, hogy tétmérkőzésen hét játékosunk az elmúlt két fordu­lóban esett át a „tűzkeresztsé­gen”, így aztán nem vagyok elégedetlen. A heti harmadik nagy feladatot, az NB l-be igyekvő Csepel vendégszerep­lése jelenti számunkra. Hosszú évek óta az a tapasztalatom, hogy az NB ll-ben a hazai pá­lyától és az erőviszonyoktól függetlenül minden összecsa­pás háromesélyes. A Csepel el­len azt várom játékosainktól, hogy bizonyítsák be: „van ben­nük vér”, alkalmasak nagy fel­adatok megoldására is. Bizo­nyítani éppen az esélyesnek számító élcsapatok ellen lehet a leghatásossabban. Ezen a mérkőzésen a Csepelnek lesz több vesztenivalója. Keretünk­ből Pusztai, Kalmár és Pilisi baj­lódik sérüléssel, rájuk aligha számíthatok. Mausz - Farsang, Dzsino- vics, Koller, Nagyfalusi - Bo- zsér vagy Szabó T., Kvanduk, Mészáros vagy Dienes, Bóka - Horváth P., Jelusics vagy Nagy. ESMTK-Atomerőmű SE: 16.30 óra. V: Molnár II. Pusz­tai László: - A Baja elleni mér­kőzést két szakaszra lehetett bontani. Az első félidőben a já­tékosaink nagyon fegyelmezet­ten, nagy akarással, de ered­ménytelenül játszottak. Szünet után mindehhez jó játék is pá­rosult. Külön öröm, hogy három gólunkból kettő akcióból szüle­tett. Hangsúlyozom a fegyel­mezett játékot, hiszen ellenfe­lünk mindent elkövetett azért, hogy elvonja figyelmünket a mérkőzésről. A héten Juhász idegbecsípődéssel bajlódik, rá nem számíthatok. A nyáron szabadlistára került Nagy Lajos változatlanul a mi játékosunk, pozitív jellembeli és teljesít­ménybeli változása miatt visz- szakerült a keretbe. Örülök, hogy a komoly érműtéte és hosszú kihagyása után remek formában játszik Nagy Zoltán, ezért vasárnap kezdő ember lesz. A nyáron igazolt Márkus egyre jobb teljesítményt produ­Már hagyomány, hogy a baj­noki pontvadászat előtt Pakson az Atom Kupa az egyik legjobb erőfelmérő. Az immár negyed­szer megrendezésre kerülő küzdelemsorozaton ezúttal va­lamivel gyengébb a mezőny, hisz nemcsak a kétszeres ku­pagyőztes jugoszláv KK Borovó legénysége hiányzik, hanem a címvédő lengyel Stal Bobrek is az ifjúsági csapatával képvisel­teti magát. A török Effes Pilsen pedig az utolsó pillanatban mondta le a részvételt, helyet­tük nagyváradiak ugrottak be. A házigazda Atomerőmű SE együttesében Rátvay, Pálkerti és Nagy személyében új arcok­kal találkozhatunk, Radovics pedig Csepelre igazolt. Juhász Sándor vezetőedzővel egy jól sikerült nyári felkészülés után váltottunk néhány szót: — A csapatépítés szempont­jából nem közömbös ez a torna, ám a bajnoki főpróbának a jövő héten Lengyelországban sorra- kerülő Sarata Kupát tartom. Gu­kál, beépülése is folyamatos. Szerdán közösen megtekintet­tük a szekszárdi kupameccsen soros ellenfelünket. Hiba lenne messzemenő következtetést levonni teljesítményéből, hi­szen túl korán került emberhát­rányba. Vereségük ellenére óvom játékosainkat, hogy ne alkossanak téves véleményt az újoncról. Ne feledjük: az első két fordulóban ők lőtték a leg­több gólt az NB II. Nyugati cso­portjában. Hujber - Erdélyi, Szabó L., Gracza, Szabó B. - Márkus, Nagy Z., Kákonyi, Gyenti - Kádár, Horváth vagy Vörös. NB III: Marcali-Kisdorogi Medosz: 16.30 óra. V: Sólyom. Laki Zoltán: - Elöljáróban szeret­ném megjegyezni, hogy az előző mérkőzésünkről megje­lent tudósítással nem értek egyet. Véleményem szerint igen is kezd összeállni csapa­tunk, s a pontvesztésünket egy apró figyelmetlenségnek kö­szönhettük. Ezúttal pontnélküli csapathoz utazunk, mindent el kell követnünk az eredményes szereplés érdekében. Sérülé­sek és betegségek zavarják felkészülésünket, de bízom a játékosokban: akik pályára lép­nek, fegyelmezett csapategy­séget alkotnak. Bartal vagy Szőcs - Vecsei, Klein, Róth, Papp - Szabó, Varga, Boros, Horváth P. - Kálmán, Beke F. Bonyhádi SE-Kaposvári Rákóczi: 16.30 óra. V: Szin- ger. Losonczi István: - Az ed­digi két forduló eredménye minden várakozásunkat felül­múlta. Ezek után már evésköz­ben jön meg az étvágy. Vasár­nap a bajnokság egyik váromá­nyosa, a Kasposvári Rákóczi látogat hozzánk. Célunk a két bajnoki pont begyűjtése. Amennyiben a fiúk megismétlik az előző fordulókban nyújtott teljesítményüket, akkor erre az esélyünk is adott. Bízom kö­zönségünk hathatós támogatá­sában is. Bogaras - Szabó, Stumpf, Pozsár, Palkó - Biró, Kiss, Szlama, Darabos - Bozsolik, Pfeifer. Paksi SE-Kaposvári Hon­véd: 16.30 óra. V: Tatai. Már­kus József: - Sikeres a sze­replés, fut a csapatunk szekere. Sportbeli tapasztalatom mon­datja velem, hogy ilyenkor kell odafigyelni, reálisan értékelni ahhoz, hogy ez az út minél hosszabb legyen. A Kaposvári Honvéd ellen nehéz mérkőzést és hazai győzelmet várok. Ter­vezett összeállításunk: Szlanyinka - Héregi, Sas­hegyi, Somogyi, Fábián - Horváth J., Bécs, Kolarics, Radios - Porga, Ignácz. lyas es Vadkerti egesz nyáron a kadettválogatottal dolgozott. Az új fiúk jó képességű játékosok, a jelek szerint nem lesz gondjuk a beilleszkedéssel. Hogy mit várok a bajnokságtól? Nem könnyű az esélylatolgatás, hisz nagyon sok az új idegenlégiós, nagy részüknek még nem is­merjük a képességeit. Ha min­den összejön, talán elcsíphet­jük a Szuper Kupára jogosító helyezést. Eredmények: Cluj Napoca - TRN Cyprus Lefkosa 107-47 (54-18). V: Elmauer, Hargitay. Ld: Sinevici (16), Pintea (14), il­letve Okán (11), Murán (10). A nagy magassági fölényben ját­szó románok klassziskülönb­séggel nyertek. Szeged SC - Stal Bobrek Bytom 100-97 (51-48) (84-84). V: Azer, Christian. Ld: Veress (20), Palicz (19), illetve Toma- sewicz (24), Czieslik (21). Hosszabbítás után a Szeged a büntetők jobb értékesítésének köszönheti győzelmét. Fogathajtás Bölcskén r Ui nevek a győzteslistán A kettesfogatok versenyét a tengelici Cseh Peter nyerte A lovassport szerelmesei kel­lemesen szórakozhattak Bölcs­kén, ahol másodízben rendez­tek fogatversenyt. A tavalyi ver­senyprogramot kibővítették, így a kettes fogatok mellett egyes- és pónifogatok is indultak a megméretésen. A 800 méter hosszú pályán 15 akadályt he­lyeztek el, a helyezéseket a gyorsaság és a hibátlanság ha­tározta meg. A vándorkupát a győztes kapja, s ha három éven át azt egymás után elnyeri, vég­legesen a birtokában maradhat. A résztvevők, akik a foga­tokba magántenyésztésben lévő paripákat fogtak, amatőr hajtők voltak, ám annál komo­lyabban vették a küzdelmet. A versenyben öt póni, hét egyes és tizenkilenc kettesfogat haj­totta végig a kijelölt pályát, akik helyből, illetve a környező köz-' ségekből érkeztek. Kiss József polgármester megnyitója után a pónifogatok kezdték meg a versengést, majd az egyes fogatokat szólí­tották a starthoz. Idős kora elle­nére a bölcskei Sitkéi András - aki valamikor parádés kocsis volt a téesznél - Manci nevű, regölyi tenyésztésű lovával haj­tott, s derekasan teljesítette a Gyermekfdci A labdarúgó utánpótlást ser­kentő példaértékű kezdemé­nyezésről számolt be Rohn Ti- borné, a Tolna Megyei Diák­sport Tanács titkára. A Magyar Labdarúgó Szövetség területi diáksport egyesületével, a Gó­liát FC-vel kötött szerződéster­vezetre az érdekelt felek szep­tember 26-án ütik rá a pecsétet. Rohn Tiborné a diáksport ta­nács képviseletében, Zurbó Sándor, a Góliát FC ügyvezető elnöke, Kiss Gábor, az Atome­rőmű SE ügyvezető elnöke és Kalász János, a Szekszárdi Dózsa társadalmi elnöke meg­állapodott abban, hogy az álta­lános iskolák 6-10 éves tanulóit pályára szólító mérkőzéssoro­zatot indítanak be Tolna me­gyében. A kuparendszerben megrendezésre kerülő tornán 16 iskolacsapat vesz részt. Természetesen a fiatalok rend­szeres foglalkoztatását is ter­vezik. Nem közömbös persze, hogy ki adja a pénzt az MLSZ és az OTSH támogatását is élvező, a gyermekfocit felkaroló akció­hoz. A Góliát FC megnyitja a pénztárcáját, 300 ezer forintot fordít e célra. Az Atomerőmű SE és a Szekszárdi Dózsa ve­zetői bíznak a tehetséges fiata­lok felszínre kerülésében, az utánpótlásbázis gyarapításá­ban. A gyerekek készülhetnek: a kezdeményezés első lépése­ként október 1-től megyei te­remtorna kezdődik. Teremtorna megyénkben Connors majdnem csúcstartó Jimmy Connors bejutott, az elődöntőbe az Egyesült Álla­mok nyílt teniszbajnokságán, Flishing Meadow-ban és kishí- ján új csúcsot állított fel a ver­seny történetében. Eddig ugyanis csak egy Connors-nál idősebb játékos került a legjobb négy közé az US Open-en: Ken Rosewall 1974-ben 39 éves és 10 hónapos volt, amikor elő­döntőt játszott. Mint ismeretes, Connors hétfőn ünnepelte 39. születésnapját. Lezajlott az első döntő is a tornán. Az esélytelenebbnek tartott Mana Bollegraf, Tom Nijssen holland vegyespáros meglepetésre két játszmában 6:2, 7:6 arányban nyert a spa­nyol Arantxa és Emilio Sanchez testvérduó ellen. A román Sebestyén egyik kosara a Ciprus ellen feladatot. Az egyeseknél utol­sóként hajtott a bölcskei Kanyó Zoltán, aki az első fordulóban a második helyen állt. A végső megméretésnél a harmadik hely jutott számára. A kettesfogatoknál is nagy verseny alakult ki. A tizenkilenc fogatból az összevetésben ha­tan maradtak versenyben. Si­kert aratott a nézők körében a 7. számú fogat, a kocsi elé Fecske és Mese nevű éjfekete lovakat fogott be hajtójuk Cseh Péter, aki Tengelicről érkezett. A tavalyi bajnoknak, a bölcskei Rafaisz Józsefnek az idén nem sikerült elhódítani a kupát, meg kellett elégedjen a harmadik he­lyezéssel. A meghívásos lovasbemuta­tón a dunaföldvári Nagy Endre pónitenyészetéből két apróter­metű ló mutatkozott be az ideig­lenesen összeállított ugrópá­lyán. A bemutatóra a Mezőfal- vai Lovasklubtól is érkeztek résztvevők, akiket Bállá István „dirigált”. Az Ugrószámok ezút­tal is igazolták a ló és a lovas közötti nagyszerű harmóniát, a sportág szépségeit. A fogatverseny végered­ménye: Pónifogatoknál: 1. Régi Gábor (Solt), 2. ifj. Régi A mezöfalvi Szabó Zsolt bemutatója Gábor (Solt), 3. Nagy Irma (Du- naföldvár). Egyes fogatoknál: 1. Sitkéi György, 2. Höss Jó­zsef, 3. Kanyó Zoltán (mindhá­rom Bölcske). A ketteseknél: 1. Cseh Péter (Tengelic), 2. Bonya János (Madocsa), 3. Ra­faisz József (Bölcske). A hét vége sportműsora Szombat Kézilabda: NB/B: Hőgyész- Ajka 16 óra. Az NB ll-ben: Si- montornyai BTC-Csurgó 16 óra. Kosárlabda: Pakson az ASE csarnokában 10 órától folytató­dik a IV. Atom Kupa nemzetközi torna. Labdarúgás: Barátságos nemzetközi mérkőzés: Döbrö- köz-Torpedó Sinnlos (német) 14 óra. NB ll-es serdülő- és ifi­bajnokság: ASE-ESMTK 11 és 12.30, Csepel-Szekszárdi Dó­zsa 11 óra. Körzeti bajnokság: Tamási ll.-Szakcs (Fornádon, Varga) 16.30 óra. Öregfiúk mérkőzés: Szekszárdi Dózsa- Pincehely 16 óra. Szabadidősport: Szekszár- don 9 óra Expo-futás, 14 órakor családi hétvége a városi sport­telepen. Domboriban 9 órától „Gabona sportnap”. Balaton- földváron Express-Népújság Kupa kispályás labdarúgó- és kézilabdatorna 9 órától. Tájfutás: Tolna megye 1991. évi egyéni bajnoksága Sötét­völgyben 10 órakor. Vasárnap Kézilabda NB l/B: Soltvad- kert-Dunaföldvár 11 óra. Az NB ll-ben: Bágyogszovát-Simon- tornyai BTC 11 óra. Megyei bajnokság: Szekszárd ll.-Ta- mási 15-16-17 óra. Kosárlabda: Pakson az ASE csarnokában 8.30-tól helyosz­tók a IV. Atom Kupa nemzet­közi tornán. Szabadidősport: Balaton- földváron 8.30-tól folytatódik az Express-Népújság Kupa kispá­lyás labdarúgó- és kézilabda­torna. Labdarúgás NB II: Szekszárdi Dózsa- Csepel SC, ESMTK-Atome­rőmű SE 16.30 óra. NB III: Paksi SE-Kaposvári Honvéd, Bonyhád-Kaposvári Rákóczi, Marcali-Kisdorog 16.30 óra. Megyebajnokság: Pálfa-Bá- taszék (Niki), Döbrököz-Majos (Anczló), Decs-Kakasd (Ódor), Dunaszentgyörgy-T amási (Unyatinszky), Tevel-Ozora (Bányai), Fadd-Dombóvár (Krekó), Hőgyész-Gerjen (László), Tolna-Nagymányok (Krómer) 16 óra. Körzeti bajnokság: Zomba- Bogyiszló (Hőninger), Kölesd- Györe (Sebestyén), Harc- Bonyhádvarasd (Tóth J.), Cikó- Sióagárd (Hegyi), Izmény-Báta (Pál), Kéty^Ocsény (Pintér) 15.30 óra. Bölcske-Tengelic (Kiss), Simontornya-Németkér (Horváth), Kajdacs-Puszta- hencse (Ledneczky), Közép- hidvég-Nagydorog (ifj. Farkas) 16 óra. Szakály-Dalmand (Tóth), Iregszemcse-Aparhant (Tölgyesi), Pincehely-Nak (Czi- ráki), Csikóstöttös-Kaposszek- cső-Gyönk (Kaszás), Závod- Kocsola (Varga) 16.30 óra. Az olaszok a favoritok Ma a karlsruhei Europahallé- ban a Németország-Finnor- szág mérkőzéssel megkezdő­dik a 17. férfi röplabda Eu- rópa-bajnokság. A 12-es finálé résztvevői nemcsak a konti­nensbajnokság érmeiért, ha­nem az olimpiai részvételi jog­ért is harcba szállnak. A Hamburgban és Karlsru- héban sorra kerülő EB kima­gasló favoritja a címvédő olasz válogatott. Áz azzurrik minden létező címet elhódítottak az el­múlt két év során. Rajt az Atom Kupán Román fölény az első napon

Next

/
Oldalképek
Tartalom