Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-08 / 158. szám
1991. július 8. NÉPÚJSÁG 5 Vízparti lábteniszparti Domboriban Meg kellett küzdeni a 100 ezer forintért Labdarúgás Az NB II. Nyugati csoportjának őszi sorsolása Szombaton és vasárnap nemcsak a hüs habok frissítették Domboriban az üdülővendégeket, hanem a családi hétvégét rendező Hol-fer Kft. jóvoltából színes műsorkínálattal is ízesítették a nyári örömöket. Többek között divatbemutató, slágerlista szórakoztatta a strandolókat. Greifeistein László, az Atomerőmű SE búvár szakcsoportjának tagja pedig bemutatót tartott a szakma műhelytitkaiból. A szekszárdi 2. számú iskola tanulói a zöld gyepen játékos sportversenyen mérték össze az erejüket. A szervezők mindemellett egy szemet gyönyörködtető sportágat is becsempésztek a fürdővendégek közé, hisz a lábteniszparádé igazi csemegét jelentett. Tizenkét csapat nevezett, az alkalomszerűen indulók mellett a sportág hazai elitje is eljött, a Budai Tenisz Klubot képviselő magyar bajnok Zoufal-Dárdai páros ezúttal sem ismert elveszett labdát, szombaton a kisdöntőnek is beillő meccsen biztosan verték a csehszlovák Bertka-Zigala kettőst. Figyelembe véve, hogy északi szomszédaink sem iskolás fokon művelik a sportágat, mindez nem lebecsülendő teljesítmény. Zoufal Nándor, az egykori válogatott röpA Magyar Labdarúgó Szövetség területi versenybizottsága elkészítette az NB III. csoportbeosztását. E szerint megyénk csapatai - Bonylabdás ezúttal is nagyszerűen kamatoztatta labdaérzékét, irigylésre méltó magabiztossággal szelídítette meg a játékszert. Nem nyomasztotta őket a tét nagysága, pedig a rendező szerv a tornagyőztesnek 100 ezer forintot is felajánlott. Talán az róható fel szervezési hibaként, hogy nem két kategóriában indították a résztvevőket - így aztán iparosok és művészek között fényévnyi volt a tudásbeli különbség, a strandolókat pedig épp ez riasztotta el a nagyarányú nevehád, Kisdorog és a Paksi SE - ismét a Dráva-csoportba kerültek. Ellenfeleik lesznek: Komló, PVSK, Kaposvári Rákóczi, Kaposzéstöl. A szereplők között alig találkoztunk hivatásos labdarúgókkal, azt rebesgetik, hogy a focisták zömét edzőjük tiltotta el a fellépéstől sérülésveszélyre hivatkozva. Rosszindulatú, légből kapott pletykák szerint féltek a leégéstől. Lehettek azonban bármily szemet gyönyörködtető labdamenetek, időnként elkalandoztak a kíváncsi férfiszemek, hisz pár méterrel odébb női szépségversenyt rendeztek. Az egyenjogúság jegyében természetesen a Mister Dombori kitüntető cím is gazdára talált. Vasárnapra kialakult a négyes döntő mezőnye, itt körmérkőzést vívtak a csapatok. Meglepetésre a csehszlovákok ezúttal nem rúgtak labdába, hisz nem jutottak a négy közé. A Dárdai-Zoufal páros legnagyobb riválisát, a diósgyőri Szentes-Németh duót is megverte, ezzel a győztesnek kijáró serleget is elhódították. Az Agrobank Rt. által támogatott tornagyőztessel az augusztusban Szolnokon sorra kerülő Európa-bajnokság idejére a Hol-fer Kft. is szponzorszerződést kötött. Sőt, a nagykereskedelemmel foglalkozó társaság továbbra sem szakadt el a sporttól: szervezőirodájuk a jövőben sportolók szerződtetésével, menedzselésével is foglalkozik. -kesjárFotó: ÓTÓS vári Honvéd, Siklós, Bóly, Marcali, Barcs, MÁV NTE, Boglárlelle, Kaposvári Építők, Nagyatád, Pécsi EAC. Mansell nyerte a Francia Nagydíjat A brit Nigel Mansell (Williams) nyerte a Francia Nagydíj Forma-les autós gyorsasági világbajnoki futamot, amelyet új helyszínen, Magny-Cours-ban, a 4271 méteres pályán rendeztek meg. A második helyet a francia Alain Prost (Ferrari), a harmadikat pedig a világbajnoki címvédő brazil Ayrton Senna (McLaren) szerezte meg. A Francia Nagydíj végeredménye (72 kör a 4271 méteres pályán): 1. Nigel Mansell (brit, Williams-Renault) 1:38:00,056 ó., 2. Alain Prost (francia, Ferrari) 5,003 mp hátrány, 3. Ayrton Senna (brazil, McLaren-Honda) 34,934 mp h., 4. Jean Alesi (francia, Ferrari) 35,920 mp h., 5. Riccardo Patrese (olasz, Williams-Renault) 1 kör hátrány, 5. Andrea de Cesaris (olasz, Jordan-Ford) 1 kör h. A vb-pontverseny állása a 7. futam után: pilóták: 1. Ayrton Senna 48 pont, 2. Nigel Mansell 23,3. Riccardo Patrese 22,4. Alain Prost 17, 5. Nelson Piquet (brazil, Benetton- Ford) 16, 6. Gerhard Berger (osztrák, McLaren-Honda) 10. Konstruktőrök: 1. McLaren- Honda 58 pont, 2. Williams-Renault 45,3. Ferrari 25,4. Benetton- Ford 21, 5. Tyrrell-Honda 11, 6. Jordan-Ford 9. így kellett volna 1. Váci Izzó-Casino Salzburg 1 -2 2 2. Slovan Bratislava-Tatabánya 4-2 1 3. Olimpija Ljubljana-Siófok törölve, a megállapított tipp: 1 4. Malmö FF-Neuchatel Xamax 1-2 2 5. Zaglebie Lubin-Lausanne 1-3 2 6. IFK Norrköping-Lyngby 3-6 2 7. Silkeborg-Banska Bystrica 1-4 2 8. Austria Wien-Union Cheb 4-11 9. Djurgarden-1903 Kopenhagen 1-2 2 10. Bayer Uerdingen-Sturm Graz 3-11 11. Pirin Blagoevgrad-Östers 1 -1 x 12. Buducsnoszt-Sportul Bucurestitörölve, a megállapított tipp: x 13. Frem Kopenhagen-Grasshoppers2-0 1 Pluszmérközés: 14. Swarovski Tirol-Lugano 2-11 1. forduló (augusztus 25.): Bajai FC-Dorog, ESMTK-Oroszlány, III. Ker. TTVE-Paksi Atom, Dunaferr- Volán FC, Ajkai Bányász-Új Barázda Tsz SE, BKV Előre-Sabaria-Ti- po, Sopron-Csepel, Szekszárd-N. Olajbányász. 2. forduló (szeptember 1.): Oroszlány-Sopron, Csepel-Ajkai Bányász, P. Atom-Bajai FC, Do- rog-ESMTK, Volán FC-III. Ker. TTVE, Sabaria-Tipo-Dunaferr, Új Barázda Tsz SE-Szekszárd, N. Olajbányász-BKV Előre. 3. forduló (szeptember 8.): Bajai FC-Volán FC, ESMTK-P. Atom, Oroszlány-Dorog, Szekszárd- Csepel, III. Ker. TTVE-Sabaria-Ti- po, Dunaferr-N. Olajbányász, BKV Előre-Új Barázda Tsz SE, Ajkai Bá- nyász-Sopron. 4. forduló (szeptember 15.): Csepel-BKV Előre, Sopron-Szek- szárd, Sabaria-Tipo-Bajai FC, P. Atom-Dorog, Volán FC-ESMTK, Új Barázda Tsz SE-Dunaferr, N. Olaj- bányász-lll. Ker. TTVE, Ajkai Bányász-Oroszlány. 5. forduló (szeptember 22.): Szekszárd-Ajkai Bányász, Do- rog-Volán FC, ESMTK-Sabaria- Tipo, Oroszlány-P. Atom, Bajai FC-N. Olajbányász, Dunaferr- Csepel, BKV Előre-Sopron, III. Ker. TTVE-Új Barázda Tsz SE. 6. forduló (szeptember 29.): Csepel—III. Ker. TTVE, Szek- szárd-Oroszlány, Ajkai Bá- nyász-BKV Előre, N. Olajbá- nyász-ESMTK, Volán FC-P. Atom, Sopron-Dunaferr, Sabaria-Tipo- Dorog, Új Barázda Tsz SE-Bajai FC. 7. forduló (október 6.): Bajai FC-Csepel, Dorog-N. Olajbányász, Oroszlány-Volán FC, ESMTK-Új Barázda Tsz SE, III. Ker. TTVE-Sopron, Dunaferr-Ajkai Bányász, BKV Előre-Szekszárd, P. Atom-Sabaria-Tipo. 8. forduló (október 13.): Cse- pel-ESMTK, N. Olajbányász-P. Atom, Sopron-Bajai FC, SzekSzép magyar sikerekkel zárult a svájci Morbióban megrendezett női tornász hármasviadal. A csapatversenyt Magyarország nyerte, egyéniben pedig az Európa-baj- nok Ónodi Henrietta diadalmaskodott. szárd-Dunaferr, Ajkai Bányász-lll. Ker. TTVE, BKV Előre-Oroszlány, Sabaria-Tipo-Volán FC, Új Barázda Tsz SE-Dorog. 9. forduló (október 20.): Orosz- lány-Sabaria-Tipo, ESMTK-Sop- ron, P. Atom-Új Barázda Tsz SE, Volán FC-N. Olajbányász, Bajai FC-Ajkai Bányász, Dunaferr-BKV Előre, III. Ker. TTVE-Szekszárd, Dorog-Csepel. 10. forduló (október 27.): Szek- szárd-Bajai FC, Csepel-P. Atom, N. Olajbányász-Sabaria-Tipo, Du- naferr-Oroszlány, BKV Előre—III. Ker. TTVE, Ajkai Bányász-ESMTK, Új Barázda Tsz SE-Volán FC, Sop- ron-Dorog. 11. forduló (november 9.): P. Atom-Sopron, Dorog-Ajkai Bányász, ESMTK-Szekszárd, Orosz- lány-N. Olajbányász, Sabaria-Ti- po-Új Barázda Tsz SE, Volán FC- Csepel, Bajai FC-BKV Előre, III. Ker. TTVE-Dunaferr. 12. forduló (november 10.): III. Ker. TTVE-Oroszlány, Ajkai Bá- nyász-P. Atom, Sopron-Volán FC, Új Barázda Tsz SE-N. Olajbányász, Csepel-Sabaria-Tipo, Du- naferr-Bajai FC, BKV Elö- re-ESMTK, Szekszárd-Dorog. 13. forduló (november 17.): Sa- baria-Tipo-Sopron, P. Atom -Szekszárd, Dorog-BKV Előre, Volán FC-Ajkai Bányász, Bajai FC-III. Ker. TTVE, Oroszlány-Új Barázda Tsz SE, ESMTK-Duna- ferr, N. Olajbányász-Csepel. 14. forduló (november 24.): III. Ker. TTVE-ESMTK, Dunaferr-Do- rog, Ajkai Bányász-Sabaria-Tipo, Sopron-N. Olajbányász, Cse- pel-Új Barázda Tsz SE, BKV Elő- re-P. Atom, Szekszárd-Volán FC, Bajai FC-Oroszlány. 15. forduló (december 1.): P. Atom-Dunaferr, Dorog-lll. Ker. TTVE, Oroszlány-Csepel, Új Barázda Tsz SE-Sopron, Volán FC-BKV Előre, ESMTK-Bajai FC, Sabaria-Tipo-Szekszárd, N. Olajbányász-Ajkai Bányász. Eredmények: csapat: 1. Magyarország 382,48 pont 2. Svájc 378,52,3. Hollandia 374,94. Egyéni: 1. Ónodi Henrietta (magyar) 78,31 pont 2. Óváry Eszter (magyar) 76,73, 3. Elvira Becks (holland) 76,42. Divatbemutató a csúszda „alatt” Három csapatunk a Dráva-csoportban Nyert a válogatott és Ónodi A Paksi SE szomorú bajnoksága Laki: „Minek maradiak itt?” SANTIAGO Megkezdődött a Copa America, a dél-amerikai labdarúgó-válogatottak bajnoksága. Az első játéknapon Chile és Paraguay győzött. A-csoport: Paraguay-Peru 1-0 (1-0), Chile-Venezuela 2-0 (2-0). A csehszlovák, a magyar és a lengyel olimpiai bizottság vezetői a hét végén Krakkóban tanácskoztak. A delegációkat Premysl Hen- riych és Pavel Glesk alelnökök, Schmitt Pál és Aleksander Kwasniewski elnökök vezették. A küldöttségek a három ország államfői visegrádi találkozójának szellemében a sport- és az olimpiai mozgalom terén való együttműködés elmélyítéséről tárgyaltak. Három közös levelet írtak alá: egyet- egyet a három ország államfőinek; az 1992-es téli és nyári olimpiai jáABERSOCH A repülő hollandi vitorlás hajóosztály nyílt Európa-bajnokságát a Santella, Grassi olasz kettős nyerte. A magyar színeket képviselő Gáborjáni Szabó Gábor, Pfenningberger András duó nem került a legjobb hat közé. „ tékok szervezőbizottságaihoz, s Juan Antonio Samaranch NOB-el- nöknek. Az írásokban a három olimpiai bizottság gondjait rögzítették, s kéréseket fogalmaztak meg. A csehszlovák, valamint a lengyel színeket Barcelonában a tervek szerint 200-200 sportoló képviseli, az északi szomszédok viszont Albertville-be mintegy 150 fős küldöttség kiutazását tervezik. Ez érthető, hiszen náluk rendkívül népszerűek a téli sportok, s a Ma- gas-Tátra pályázik a 2002-es téli játékok rendezési jogára.- Nem maradsz pakson edző???- Valószínűleg nem. Ne lepődj meg ezen... Minek maradjak itt? - szegezte nekem a kérdést Laki Zoltán, az NB lll-as bajnok PSE labdarúgócsapatának edzője.- Véghez vittünk egy nagy dolgot, amit most visszaminősítettek. Innen nincs továbblépés, marad az NB III. Ebben pedig már nem látok perspektívát, hiszen hiába nyertünk, nem történt semmi. Olyan helyre akarok menni, ahol van cél, legyen az bármelyik osztály. Az hogy nem indultunk el a másodosztályban beláthatatlan következményekkel járhat. A játékosok egy évig azzal foglalkoznak majd, miért nem indulhattak, közben meg lecsúsznak a táblázaton. A szponzorok az NB lll-ra nem adnak pénzt, főleg, mert tudják, adhattak volna az NB ll-re is. Nagyon nagy hiba volt... És nem a polgár- mester vagy a polgármesteri hivatal kizárólagos hibája. Pakson hozzászoktak a központi támogatásokhoz és nem indultak el időben a szponzorokért. Mennyivel másabb lett volna a helyzet, ha úgy állítunk az önkormányzathoz: itt van összegyűjtöttünk kétmilliót, most ti segítsetek!- Alaposan körbejártad a témát... Ezek után hogy érzed, volt értelme a bajnoki címeteknek?- Anyagilag és erkölcsileg mindenképpen. Az újságok is többet írtak rólunk.- Sokra mentetek vele... Személy szerint te mit érzel?- Én már túltettem magam ezen az egészen. Sokszor már unalmas is ha találkozom valakivel, mindig el kell mesélnem elejétől végéig ezt a történetet. Régóta forgolódom a futballpályákon, ezért nem biztos, hgoy nekem ez akkora csalódás, mint annak a játékosnak, aki mindent feltett egy lapra a cél érdekében.- Azért az ritkaságszámba megy, hogy egy edző egy év alatt bajnokságot nyer a csapatával.- A játékosok elfogadtak és megpróbálták maximálisan megvalósítani az év elején elképzelt játékunkat. Amiben ugyan benne volt egy-két variációs lehetőség, de nekünk sohasem kellett az ellenfélhez alkalmazkodnunk. Talán egyszer-egyszer, ha volt egy veszélyes emberük, akkor jobban odafigyeltünk, de az alapjátékunk nem változott. Sokat számított az is, hogy szinte sérülés nélkül vészeltük át a tavaszi idényt.- A bajnokcsapatok edzői általában azt szokták mondani: „mindenkivel elégedett vagyok”. Csatlakozol te is?- Tény, hogy nálunk is a csapategység volt a döntő. Gróf a kapuban egyenletesen jó teljesítményt nyújtott, a védelemben Hé- regi emelkedett ki, de a többiekre sem lehet panasz. Az együttes legerősebb pontja a középpályás sor volt, mind védekezésben, mind támadásban. Szerintem a jó csatár az, aki gólt tud rúgni. Bérezési 15 gólt rúgott... Összességében azonban tényleg mindenki hozta magát, ki-ki képességeihez mérten.- Emlékezetem szerint, utoljára Varga István, az Újpest volt edzője távozott ilyen keserű szájízzel a bajnoki cím után. Ha úgy döntesz, hogy mész, menetelé akarsz indulni?- Valószínűleg maradok Tolna megyében.- Őszintén szólva, Laki Zoltán helyében én is gondolkodnék az elmenetelen. Öt is és a játékosokat is valamilyen szinten becsapták. Végigfutották a távol meg is nyerték, aztán kaptak egy balatoni utat Az ausztráliai helyett... Ja igen, az erkölcsi siker. Eddig mindig az volt a baj - ha igaz, ha nem hogy a focistáinknak csak a pénz számít Most nem erről volt szó. Mégsem merném azt mondani nekik, hogy megérte... Krasznai Zoltán Tanácskoztak az olimpiai bizottságok vezetői A világ sportja Laki a mai elnökségi ülésen mondja ki a döntő szót fotó: ótós reka