Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)

1990-08-07 / 106. szám

1990. augusztus 7. NÉPÚJSÁG 5 A gazdasági vállalkozásokról III. Bulgária ’90 Gazdasági társaságok alapítása Gazdasági társaság alapí­tása társasági szerződéssel történik, ami azt jelenti, hogy a gazdasági társaság az ab­ban részt venni szándékozók ide vonatkozó akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. (Már itt megjegyezzük, hogy az egy­személyes korlátolt felelősségű társaság alapító okirattal hozható létre, részvény- társaság megalapításához pedig ugyan­csak nem társasági szerződés, hanem alapszabály kell, ezekre az általánostól eltérő körülményekre az egyes gazdasá­gi társaságokra vonatkozó speciális sza­bályok ismertetése során visszatérünk.) A társasági szerződés érvényességé­nek alaki feltétele annak írásba foglalása, továbbá az, hogy a szerződést valameny- nyi tag aláírja, valamint, hogy a szerző­dést ügyvéd vagy jogtanácsos ellenje­gyezze, mely utóbbira azért van szükség, hogy az ellenjegyző megvizsgálja az ok­irat alaki kellékeinek és tartalmának jogi szakszerűségét. A szerződés tartalmi elemeit illetően az alábbiak tartandók szem előtt:- A szerződésben meg kell jelölni a tár­saság nevét és székhelyét, a névben fel kell tüntetni - akár csupán rövidített megjelöléssel is - a társasági formát (pl. kkt.= közkereseti társaság, vagy kft. = korlátolt felelősségű társaság), továbbá utalni kell a cégnévben a társaság által folytatandó tevékenységre, több eltérő tevékenység esetén az alapvető tevé­kenységre.- Tartalmaznia kell a szerződésnek a gazdasági társaságot létrehozók nevét és pontos lakcímét.- Rögzíteni kell az okiratban azokat a tevékenységeket, amelyeket a gazdasá­gi társaság önálló jogalanyként a saját neve alatt üzletszerűen ténylegesen foly­tatni szándékozik. Itt felhívjuk a figyelmet arra, hogy a ha­tósági engedélyhez kötött tevékenység jogszerűen természetesen csak akkor végezhető, ha a gazdasági társaság nevére szóló engedély rendelkezésre áll.- A társasági vagyon mértékének, ren­delkezésre bocsátása módjának és ide­jének is szerepelnie kell a társasági szer­ződésben. Az alapításkor a társasági vagyon a tagok vagyoni hozzájárulásából áll, ami tulajdonképpen a tag által ezen a címen beadandó készpénz és (vagy) nem pénzbeli betét lehet. A természetbeni be­tét értékét a társaságot alkotó tagok határozzák meg, a vagyoni hozzájárulás teljesítésének időpontját az egyes társa­sági formákra vonatkozó jogszabályi előírások keretei között ugyancsak a fe­lek szabják meg. Az ismertetett feltételeken túlmenően a gazdasági társaság érvényes megalaku­lásához az is elengedhetetlen, hogy azt a bírósági cégnyilvántartásba bejegyez­zék, amire azért van szükség, mert a köz­érdek, a forgalombiztonság megköveteli, hogy a gazdasági életben csak törvé­nyes keretek közt létrejött gazdasági tár­saságok vegyenek részt. A cégnyilván­tartás nyilvánossága pedig biztosítja, hogy a gazdasági társaság cégjegyzékét bárki megtekintheti, azokból az iratokból felvilágosítás kérhető, feljegyzés készít­hető. DR. DEÁK KONRÁD Üres tankkal a tenger felé Rémhir, vagy ha igaz is, a rádió talán eltúlozta kicsit a benzinhiányt, majd lesz valahogy. Kilencvenhatos, kilencvenhár- mas benzinjegyekkel felszerelkezve egy Ladával és egy Daciával két héttel ezelőtt nekivágtunk Bulgáriának. Talán meg kellene állni Jugoszláviá­ban és teletankolni a kocsikat, fontolgat­tuk, de aztán úgy döntöttünk, nem vál­tunk dinárt, kevéske valutánkat inkább az autópálydíjra költjük. Minden csepp üzemanyagot megspórolandó úgy toltuk át a kocsikat a határon, aztán mivel a La­da tartályában igencsak megfogyatko­zott a super, bekanyarodtunk az első Petrol feliratú töltőállomásra. Jókora megdöbbenésünkre kézzel irt cédula fityegett a kúton, s tudatta velünk: egy liter benzin ára 1/2 dollár. Lévát és benzinjegyet nem fogadtak el, így kény­telenek voltunk továbbhajtani. Vagy har­minc kilométerrel odébb érvényesek vol­tak már a kuponjaink, itt viszont mire látó- távolságra kerültünk a kúthoz, az előt­tünk várakozók hátraadták a szomorú tényt: elfogyott az anyag. Egy bolgár au­tós széttárt karokkal magyarázta: de­mokrácia van, benzin nincs, s félre nem érthető fej- és kézmozdulattal jelezte: ke­leten elzárták a csapot. Nem volt mit ten­ni, irány tovább. Végül a Szófiát elkerülő körgyűrűn, a Rila felé vezető úton talál­tunk egy olyan kutat, ahol ötvenhetedik- ként még reménykedhettünk: nem zár be az állomás és jut is benzin. Szerencsénk volt, röpke háromórás álldqgálás után a hullafáradt, mégis udvarias kutas csor­dultig töltötte tankjainkat, s bár a drá­gább és magasabb oktánszámú je­gyünkre csupán normált kaptunk, meg­könnyebbülve hajtottunk tovább. Alig pár perccel később, mint az a honfitársunk, aki Trabantjával „elegánsan” megelőzve a várakozókat befurakodott a többiek elé. Csupán a kútkezelő jóindulatának köszönhette, hogy a parázs hangulatban nem küldték vissza az akkor már ki tudja hol tartó sor végére. Az út további szakaszán hasonló volt a helyzet. Csupán a tengerparton javult va­lamelyest. Itt, Burgasztól délre, a cseno- moreci kemping mellett például rendsze­resen megúsztuk a tankolást várakozás nélkül is. Magyar autósok azonban elme­sélték, a bolgár autópályáról letérve az egyik városban este kilenctől másnap délig vesztegeltek, mire benzinhez jutot­tak. Visszafelé jövet a jugoszláv-bolgár határon ismét torlódó kocsisorral talál­koztunk, a jugoszláv oldalon tankolásra váró autók mögött több mint öt kilométer hosszan kígyózó konvoj bénította meg a forgalmat. Akik most indulnak, valószínű­leg hasonló időveszteségre számíthat­nak. - esi ­STOP A balesetek zömét megyebeliek okozzák Megyénk lakói közül sokan olyan tév­hitet terjesztenek, amely szerint a közle­kedési balesetek többségét nem is hely­beliek, hanem külföldről, illetve más me­gyéből idelátogató, vagy tranzitforgalmat lebonyolító járművek vezetői okozzák, ami elsősorban Tolna megye „szeren­csétlen” földrajzi helyzetéből adódik. Az ilyen tájékozatlanságról árulkodó' híresztelések kézenfekvő cáfolatául az alábbi, hiteles adatok szolgálnak: 1990 első felében megyénk útjain kül­földről és más megyéből érkezett jármű­vezetők 76 sérüléses közúti baleset oko­zói voltak az összesen történt 312-ből. Ez a szám a múlt év azonos időszakához mérten 41 %-os emelkedést jelent, tény az is, hogy közülük 10 emberéletet köve­telt 36 súlyos, 30 könnyű sérüléssel vég­ződött. De a balesetek zömét, csaknem 76%-át még így is megyebeliek és nem máshonnan érkezettek idézték elő. Az idegenek okozta - kétségtelenül növek­vő számú - közúti balesetek, az olykor vi­tathatatlanul jogos kritika mellett a hely­belieknek tanulságul is szolgálhatnak. Mindenekelőtt azzal, hogy a helyismeret­tel kevésbé rendelkező autósokat inkább segíteni kell az esetleg „csillogó” kocsi­jaik irigyléséből fakadó félrevezetésük helyett. (Vannak, akik „külföldi bunkód­nak titulálják őket, pedig csak tájékozat­lanok.) Jó tanács továbbá, hogy sebesség­megválasztás, közlekedési manőverek terén mutassunk jó példát és különösen a nyugati vendégek vezetési stílusának utánozgatásával ne próbálkozzunk, mert jobb közlekedésben! technikájukkal, műszakilag tökéletesebb járműveik vo­lánjai mögött valószínűleg többre képe­sek, mint a túlzott önbizalmú, avatatlan „dublőrök”. Az elmondottak járművekre vonatkozó része egyébként vonatkozik a mostanában Nyugaton vásárait, hazai „autócsodák” mindegyikére is, amelyek néhányának vezetője feltűnési viszke- tegsége folytán valóban sokat szabályta­lankodik, megengedhetetlenül szágul­dozik (amíg teheti), de a balesetek több­sége mégsem e korszerű járművek út­jainkon való megjelenésének a követ­kezménye. Ezeknek ugyanis, bár na­gyobb a teljesítőképességük a keleti gyártmányúakénál, ám biztonsági be­rendezéseik is hatásosabbak (pl. fék­rendszerük). Nemrégiben történt, hogy egy Trabant vezetője az előtte haladó Toyota mögött „trabantnyi” követési távolságot tartva, de „toyotányi” sebességgel haladva be­lerohant a fékezni kezdő piros „gépcso­da" farába. PIÁCSEK GYÖRGY Visszhang Az illetékes nyilatkozik Lapunk 1990. július 11 -i számában je­lent meg a „Garázsbérlet vagy - tulaj­don?” című írás dr. Dávodi Ferenc Szek- szárd, Tartsay Itp. 29. szám alatti olva­sónk tollából. Ehhez küldte meg észrevé­teleit Orbán György, a Szekszárdi Város­gazdálkodási Vállalat igazgatója. „Szekszárdon a városi tanács a keze­lésében lévő állami tulajdonú lakások és nem lakás célú épületek - így garázsok - feletti rendelkezési jogot önállóan gya­korolja. Döntése alapján a kezelői jogot az általa alapított vállalatra átruházhatja. A tanács megbízásából vállalatunk kezeli a létesítményeket. A bérlőkkel, akiket az illetékes tanácsi szakosztály jelöl ki, a mindenkor érvényben lévő rendeletek alapján kötöttünk és kötünk bérleti szer­ződést. A garázsbérleti szerződést - melyet a cikk írója 1969. augusztus 11 -én saját­kezűig írt alá és egy példányát megkap­ta - figyelmesen elolvasva megállapítha­tó, hogy a lakás, lakrész, üzlet, raktár... kifejezések át vannak húzva, és a ga­rázs kifejezés kézírással van beírva. A le­vélíró által idézett rendelet a bérleti szer­ződés lábjegyzetében van, ugyanakkor e központi nyomtatvány szolgált akkor egyaránt a lakásbérleti és garázsbérleti szerződések megkötésére. A bérleti díjak mértékét és végrehajtá­sát jogszabályok írják elő. Az MT 15/ 1990. (1.31.) rendelete alapján az érvény­ben lévő bérleti szerződések esetében a nem lakás célú bérleményeknél a bérleti dijat 100 százalékkal emelhette volna a bérbe adó. Vállalatunk a lakosságot érin­tő életkörülményeket nehezítő okokat fi­gyelembe véve 40 százalékos díjemelést határozott el. A díjemeléstől eltekinteni nem tudtunk, mivel bennünket is ugyan­úgy sújtanak az árváltozásokból eredő hatások, továbbá az állami támogatás ez évre tervezett összegének 11,25 száza­lékát kaptuk meg. A bérlőink részéről fel­merülő jogos igények kielégítéséhez szükséges fenntartási forrást meg kellett teremteni. A városi tanács vb által jóváhagyott éves pénzügyi terv szerint végezzük az ingatlanfenntartási tevékenységünket, melynek végrehajtását a vb felügyeli. A levélíró kiszolgáltatottságát a központi rendeletekkel és utasításokkal szemben elismerjük, ugyanakkor végrehajtásáért csak vállalatunkat tenni felelőssé?! Szükségesnek tartjuk mindemellett megjegyezni, hogy a cikk írója szakmai végzettsége, korábbi munkahelyi beosz­tása, politikai státusa alapján olyan hely­zetben volt, mellyel a cikkben írt helyze­teket jelezni, megszüntetésüket kezdemé­nyezni tudta volna. A garázsok eladási vagy megtartási kérdése nem vállalatunk hatás­körébe tartozik. Erről a helyi tanács dönt. Emlékeztetőül annyit, hasonló eljárással történik, mint a korábbi években, amikor megvette az állami bérlakást. C. Bolaffi, Az örökség Egy férfi állt az út szélén és integetett. Salvatore Lupino, aki most tért haza Ame­rikából, bizalmatlan ember volt. Végtére is, vagy harminc évig dolgozott a maffiá­nak. Idegent sosem vett fel, de ez a fickó bizalomgerjesztőnek tűnt. Hirtelen féke­zett.- Hová megy?- Prizzibe.- Én Palermóba tartok, egy darabig elviszem. A stoppos hátravetette csomagját, aztán beült Lupino mellé.- Honnan jön?- Amerikából. Ott dolgoztam, vagy harminc esztendeig.- Én is sokáig éltem ott - mondta Lupino. - Chicagót és Detroitot jól ismerem. Maga merre járt?- Mindenütt, a Niagarától Új-Mexikóig.- Remek ország - folytatta Lupino -, de nem olyan szép, mint Szicília. Az itteni nők a legszebbek. És a legerényesebbek is. Az utas elmosolyodott.- Nem mindegyik. A szomszédlány például nem mondható erényesnek. Lucia volt a neve. Tüzes volt és nagyon szép. Az apja puskával akart kényszeríteni, hogy azok után vegyem is feleségül. De én az első hajóval elmentem Amerikába. Kopott borítékot vett elő a belső zsebéből.- Ezt a levelet egy ügyvédtől kaptam. Azt Írja, hogy én vagyok a család egyetlen örököse. Egy házról van szó, némi földdel. Jó lesz öregkoromra. így aztán hazajöt­tem.- Az út itt elágazik, de elviszem - mondta Lupino. Letértek és egyre kanyargósabb lett az út, amint felfelé kapaszkodott a kocsi. Már látszott a kisváros, amikor bal oldalt szeméttelep tűnt fel. Lupino megszólalt.- A csomagtartóból ki kell dobni valamit, segítene? Kiszálltak. Lupino kinyitotta a fedelet.- De hiszen ez üres - mondta a stoppos és azonnal meg is dermedt, mert észrevette a szívére irányított hangtompítós pisztolyt. Lupino arca meg sem rán- dult, amikor meghúzta a ravaszt. Átkutatta az idegen zsebeit, kivette az iratait. Az amerikai útlevél Carlo Giuliano nevére szólt, született Olaszországban, Prizziben. A hullát a szakadékhoz vonszolta és lelökte. Visszakanyarodott az autóútra és Palermo felé vette az irányt, egyenesen a Luchesi testvérekhez ment. Az idő­sebb Luchesi kézbevette az útlevelet, nagy szakértelemmel kivette a halott ember képét és Lupino fotóját illesztette a helyére. Testvére ezalatt Prizziben járt és kipu­hatolta, mi történt a Giuliano családdal. Főként az elhunyt örökhagyó vagyona ér­dekelte. Egy héttel később Lupino megjelent a hagyatékot kezelő ügyvédnél és Carlo Giuliano néven mutatkozott be. Megmutatta a levelet is.- Nos, Giuliano úr, szép kis birtokhoz jutott, a házhoz elég tekintélyes föld is tartozik. A városban gyorsan elterjedt a hír, hogy Carlo Giuliano hazajött. Az utcán sok idősebb ember megállította, legalább azért, hogy kezet fogjon vele. A ház csakugyan szép volt. Lupino kinyitotta az ajtót és belépett. A lakás sötét volt és hűvös. Körbejárt, azzal a szándékkal, hogy szemügyre veszi az örökséget. Jómódú ember lehetett az örökhagyó. Legalább itt majd nyugodtan élhet és senki sem firtatja a múltat. Ki gondolná, hogy Salvatore Lupino itt, a világ végén húzódik meg... Kopogtak. Ajtót nyitott. A küszöbön az egyik férfi állt, akivel délután már lekezelt. De most nem nevetett, puska volt a kezében.- Guiliano, elfelejtetted Luciát és az apját? Hát ez nagy hiba volt. Tudhatod, Szi­cíliában nem felejtenek az emberek. Ezek voltak az utolsó szavak, amelyeket Salvatore Lupino földi életében hallott. A benzinkút valahol a dombtetőn van

Next

/
Oldalképek
Tartalom