Tolna Megyei Népújság, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-15 / 64. szám
1990. március 15. TOLNATÁJ - 7 Csanády János: Orkán ordít ...forgatja csáklyáját a vérpiros este, mint vitorla fátylát, egy-egy felhőt ránt le - nem fújja szél fent: a lobogó selyme kókadozik, pedig hej-de-égrekelne! A zászlórúd orra Nyugat felé mutat, Keletnek integet, recseg-ropog a tat, a komp forgolódik visszavágyva egyre mondát morzsolgatva a mesés keletre! De nem, nem lehet ezt, arrafelé nincs nyom, viharok seprője elverte-törölte, lelked-szíved-lelked ha oda is húzna az éji Hold-fényben, visszatérsz reggelre; itt kell tusakodni, itt kell hadakozni, a két roppant part közt lánccal horgonyozni, mesés napnyugatról új verset koholni... itt kell, itt kell, itt kell... míg viharos este göngyöli be felleg vásznait vörösbe, orkánját ordítva a fülünkbe fújja, lobogót, vitorlát bont és szaggat ujja! Gyöngyszemek egy gyűjteményből Petőfi-kéziratok a Papensia relikviái között Évszázadok történelmének szellemi évgyűrűit kutatva szívesen mazsolázik az ember a nagy gyűjtemények becses tárgyai, dokumentumai között: Különösen akkor, amikor olyan gazdag és tudományosan is rendszerezett kincstárban kalauzoltatja magát mint a pápai református gyűjtemény. Tanulmányok, hivatkozások sora igazolja, hogy az 1531 -es születésű pápai református iskolára alapozott majd a református kollégiummal tekintélyes fává terebélyesedett pápai szellemi központ - néha méltatlan körülmények között is - bö forrása az egyháztörténeti, kulturális, tudományos kutatóknak. Kövy Zsolt, a gyűjtemény mai igazgatója a megmondhatója, hogy egykori diákok, ma történészek, irodalmárok, művészek, milyen mohó áhítattal forgatják a féltve őrzött könyveket, kéziratokat A képzőtársaság műhelyében Egy tanév nemhogy egy iskola, de még egy ember életében is pusztán szeletkéje az egésznek. A pápai kollégium történetének mégis van egy olyan éve, amelynek dokumentumaiért érdemes ide zarándokolni. Hiszen 1841 -42-ben az akkor már messze földön ismert intézmény falai között volt „elsőéves tanuló" Petrovics Sándor és másodéves Jókai Mór. Egymást Ösztönző barátságuk, bontakozó tehetségül«; sok-sok jele található a gyűjtemény iratanyagában. Önmagában keveset mond egy könyvtári bejegyzés, de például Petőfinél jelzi fiatalkori érdeklődését, hogy a beiratkozási könyv tanúsága szerint leggyakrabban a francia irodalom történetét forgatta, s hogy kedvtelve olvasgatta Horatius, Heine, Schillerverseit, a magyarok közül pedig Garay és Vörösmarty munkáit Érdemes belelapozni a Képzötársaság „Érdemkönyvébe” is, amelyben több, még Petrovics Sándor néven jegyzett verset találunk, mint a „Tűnődés", az „Ideál”, vagy a „Vándordalok” saját kezűleg rótt sorait, illetve a „Tolvaj huszár” című románcot, ahol először használja a Petőfi Sándor nevet Ugyanez a kötet tartalmazza Jókai „Mi az?” című versét és az „Istenítélet” cimű elbeszélését. Már 1845-öt írtak, amikor Petőfinek egy kis afférja támadt a Képzőtársasággal, éppen az aláírások miatt A társaság ugyanis a megelőző évek legjobb irodalmi munkáit „Tavasz” cimmel megjelentette, nem teljesen követve a költő eredeti, illetve álneveit, mint AB, vagy Homonnai. „Barátimhoz” Elképzelnünk is nehéz, hogy a költő lobbanékony, érzékeny természete hogyan fért össze a református kollégium hagyományosan szigorú, kora hajnaltól késő estig termékeny elfoglaltságot előíró rendjével. Ebben talán baráti köre, a diákönkormányzat, és tanárai játszhattak szerepet. Nem utolsó sorban az is, hogy Petőfi és Jókai bár az iskola diákjai voltak, nem laktak a kollégiumban. Persze, nem lehetett azért annyira elviselhetetlen az az élet. Ezt bizonyítja, hogy Petőfi rövidesen még kétszer visszaatér - ha rövid időre is - kedvenc tanulótársai és tanárai közé. Először 1842 őszén, mielőtt színészetre adná fejét, majd talán ebbéli kudarcát is felejteni 1843 tavaszán, amikor megírja Barátimhoz című versét. A szövetség, melynek szála Minket összefont, Áll, amíg csak vért bír a szív És velőt a csont Aki ilyen szoros baráti kötődéssel ragaszkodik egykori iskolájához, az valószínűleg inkább a szellemi gazdagodást, mint a töviseket vitte magával az intézményből. Óriás miniben A gyűjtemény is arra törekszik, hogy gazdagítsa, közkinccsé tegye e nevezetes diákévek emlékeit. A Jókai-, Petőfi- és Orlai-do- kumentumok különleges helyetfoglalnakel a Papensia gyűjteményben, amely az egykori pápai diákok, tanárok, itt élt írók műveit Pápán nyomtatott és a városra vonatkozó kiadványok egyre szélesedő anyagát tartalmazza. JUHÁSZ FERENC Kiállítás Kölesden A megtalált nemzedék Cyránski Mária és ifj. Koffán Károly alkotásai között Európa elvesztése volt a tétje akkor a történelemnek, amikor születtek. Most: Európa visszanyerése. De különös burokban születtek: mindannak a szörnyűségnek, ami az eltelt évtizedek alatt körülöttük végbement, nem sikerült áttörni ezt a burkot. Ott belül, a burkon belül a szépség törvényei maradtak érvényben. Mert nehéz sorsot és a szépség kultuszát örökölték. A vonal, a forma áhítatos tiszteletét. Ifj. Koffán Károly édesapjától kapta életre szóló ajándékul a rajz leonardói értelemben vett, gondolatgazdag értékelését, hiszen ő a nagy magyar grafikusművészek kezét fogta a főiskolán, mesterük és példaképük volt, Kondor Béla, Gross Arnold, Würtz Ádám vallja magát tanítványának többek között, 1956-ban mint a Diáktanács elnöke ő szervezte meg a főiskola, a művészetek védelmét. Ezt a hűséget, a művészethez való hűséget rótták fel bűnéül, és fia, aki e tárlat előtt a Képzőművészeti Főiskola rehabilitációs emlékkiállítására rendezte apja munkáit, ezt a hűséget örökölte. Akkor is, ha nem volt könnyű berkekből kirekesztettként, eretnek művész fiaként megélnie a történelmi szakaszt, ami egybeesett művészi kialakulásával, fejlődésével, szellemi rangjára találásával. De minthogy kettős volt az örökség, a tudás átadását is vállalta: főiskolai docens, művészpályájának kezdete óta tanít, többek között a Képzőművészeti Főiskolán. 1978 és 82 között. Cyránski Mária az egyéni sors súlyát túllépve vállalta a festőművész férj fátumát is. Ekkora tehertétellel sokan elvesztek. Ők erősnek bizonyultak. A szobrász Cyránski naturalistának vallja magát, holott nem az. Valahogy úgy „naturalista” munkáiban, mint az Énekek éneke, melyből idézem: „mert miért legyek én olyan, mint aki elfátyolozta magát...” Lehet, hogy már Budapesten, a művészeti gimnáziumban született meg benne a szépség áhítata, lehet, hogy még hamarább. A Képzőművészeti Főiskolán már együtt tanultak, majd ifj. Koffán Károly mintegy félszáz kollektív tárlaton vett részt Magyarországon, külföldön, Lengyelországban, Csehszlovákiában, a Szovjetunióban mutatkozott be műveivel, Cyránski Máriának Székesfehérvárott, Dunaújvárosban, Ercsiben, Tatabányán, Várpalotán állították fel köztéri szobrait, szerepelt hazai és külföldi tárlatokon, mindketten rendszeresen részt vettek a Kecskeméti Nemzetközi Tűzzo- mánc Alkotótelep munkájában. Három éve telepedtek le Tolna megyében, Dunaföldváron. Az itt készülő lexikon szerkesztőinek felkérésére mindezt azért nem „vallották be”, mert úgy érezték: jóformán mindez, amit eddig felmutattak, nem Tolna megyei vonatkozású, így szerénytelenségnek tartották felsorolni azt, amit eddig művészként bizonyítottak. Nemcsak, mert egyidősek vaLighea (bronz) gyünk, tartalmilag is úgy hiszem: bennük végre rátaláltam arra, amit sokszor elveszettnek éreztem. A nemzedékre. Amely túlküzdötte magát az elveszejtés kelepcéin. És olyankor, amikor munkáikat szemlélve az Énekek énekéből vett idézetek jutnak eszembe: „Az ő teste elefántcsontból való mű”... vagy „Oh mely szépek a te lépéseid a sarukban, oh fejedelem leánya! A te csípőd hajlásai olyanok, mint a kösöntyűk, mesteri kezek mivé" -, olyankor óhatatlanul mindig arra kell gondolnom, hogy ezt a szépséget a művészet kitartó konoksága hozta létre. DOMOKOS ESZTER Ifj. Kottán Károly: Béke 69 (olaj) Cyránski Mária: Gyermek (bronz)
