Tolna Megyei Népújság, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-20 / 66. szám
1990. március 20. 6 ’nÉPÜJSÁG Új edző az Atomerőmű SE-nél A magyarok és a gyengéd internacionalizmus Juhász Sándor képünkön már Pakson tart edzést Paks város sportja az utóbbi években egyre többet hallat magáról. Elég, ha csak az ökölvívókra, a cselgáncsozókra, a kajak-kenu- zókra, vagy akár az NB ll-be feljutott labdarúgócsapatra gondolunk. Úgy látszik, az elmúlt hónapokban az ASE kosarasai megelégelték az ökölvívók első helyét a „láthatatlan” népszerűségi ranglistán, hiszen bajnoki szereplésük eddig minden várakozást felülmúlt. Pedig ebben az idényben már a harmadik edző „kopogtatott” be öltözőjükbe a minap. Öt, azaz Juhász Sándort kerestük az ASE-csar- nokban. Eközben találkoztunk a második trénerrel Hubert Istvánnal, aki eddig megbízott edzőként dolgozott a csapatnál.- Nem volt arról szó, hogy - a jó szereplés miatt - esetleg hivatalosan is átveszi ezt a posztot?- Eszembe se jutott! Én tavaly december 1-jén utánpótlás szakágvezetőnek jöttem ide és a továbbiakban azzal is szeretnék foglalkozni. Egyébként sem szeretek két-három évente költözködni, márpedig a kosárlabdának ezen a szintjén rákényszerülnek erre az edzők. Inkább örülök annak, hogy felemelt fejjel adhatom át a helyem utódomnak, hiszen irányításom ideje alatt tíz mérkőzésből hat győzelmet arattunk.- Közben megérkezett az „utód”, akit rögtön egy távozással kapcsolatos kérdésről faggattunk.- Zalaegerszegen csak néhány hónapig tartott az idei bajnokság?- Értem a célzást. A szakosztály- vezető szerint számomra ennyi is elég volt ebből az évadból. Úgy érezte - nem tudom mi alapján -, hogy hatalmi harcban állunk egymással és jobb ha távozom. A látszat szerint ő nyert én meg vesztettem... Ezzel nem is szeretnék a továbbiakban foglalkozni.- Ha megkérhetném, sorolja fel hol járt, mivel is foglalkozott eddig, természetesen a kosársporton belül.- Edzősködtem a Kaposvári Táncsicsnál, a Ganz Mávagnál, a BKV Előrénél, utána ismét a Ganz Mávagnál, majd játékvezetésre adtam a fejem. Közben és a későbbiekben dolgoztam a szövetségben is, mint szakfelügyelő. Ezenkívül voltam még a férfiválogatott edzője, majd ezután következett a ZTE és most itt vagyok Pakson.- Milyen tervekkel érkezett?- Ne várja tőlem, hogy most megmondom hányadik helyen fogunk végezni idén vagy jövőre. Mindenesetre a mostani - az egyesület életében kiemelkedő szintet -jó lenne tartani. A célkitűzésekkel manapság jobb vigyázni, mert egy-egy jobb külföldi játékos leigazolása könnyen felboríthatja a papírformát.- Milyennek tartja az ASE játékosállományát?- Szorgalmasnak... az érkezésem óta eltelt jó egy hét alatt még nem tudtam felmérni az erőviszonyokat. Van egy amerikaiak által kitalált rendszer, mely a játékosok szakmai értékeléséhez nyújt segítséget 20-25 paraméter alapján. Ezt a táblázatot Zalaegerszegen is megcsináltam és itt sem fog elmaradni.- Ön szerint hol tart ma a magyar kosárlabdasport?- Semmiképpen sem áll olyan alacsony szinten, mint amilyenre általában a magyar valóságot is festik. Az igazi problémát ott látom, hogy a magyar, akit az iskolától kezdve egészen a felnőttkorig állandóan ledorongolnak: „hülye vagy fiam, tehetségtelen vagy fiam”, az ilyen miliőben nem hiszem el, hogy tudása és képessége legjavát tudná adni. Például egy jugoszláv így jelenik meg: gyerekek, majd én megmutatom, én vagyok a király! Hát ez a magyar játékosok közül egyikben sincs meg. Itt a leggátlástalanabbnak tartott játékos is nyuszi egy jugoszláv ifis- tához képest. De lehet az lengyel, vagy bármilyen nemzetiségű. Mindenkiben akkora nacionalizmussal átitatott büszkeség van, ami a magyarban abszolút nincs meg. A mi gyengéd internacionalizmusunk - a mindenki a barátunk - is megtalálható minőségi hátrányunkban.- Pakson lehet ezen majd változtatni?- Megpróbálok, hiszen jó eredményeket kishitűen nem lehet elérni. Kép és szöveg: Krasznai Z. Megalakult a Tolna Megyei Triatlon Szövetség A triatlonosok táborában Szek- szárdot a sportág egyik hazai fellegváraként tartják számon, hiszen itt van az országos szövetség székhelye is. Azonban mégis jogos volt a sportág híveinek hiányérzete, míg nem működött a megyei szövetségük. De mindez már a múlté, hiszen Szekszárdon megalakult a Tolna Megyei Triatlon Szövetség, az alakuló ülésen az alapszabályt is elfogadták. A szövetség elnökének Baltavári Istvánt, a Gemencplast Műanyagfeldolgozó Részvénytársaság igazgatóját, főtitkárnak pedig Arató Vilmost, a Tolna Megyei Kommunális Szolgáltató Vállalat műszaki osztályvezetőjét választották. Ezenkívül a testületben elnökségi tagként Varga István, Vida Mihály, Scheffer István, Csábrák János és Acélos József is helyet kapott, fegyelmi biztosnak pedig Papp Lászlót választották. Az új szövetség megtartotta az első elnökségi ülését is, melyen elfogadták az idei év versenynaptárát. Eszerint április 8-án a sportág hívei a megyei duatlon versenyen mérhetik össze az erejüket, az erőpróbán folyamatosan kell 5 kilométert futni, 30 kilométert kerékpározni, majd ismét 5000 métert kell teljesíteni. Április 21-én Pakson újra duatlon viadalra kerül sor, majd május 12-én Bonyhád ad otthont a megyei kéttusa diákolimpiának. Június 9-én Dombóváron rendezik a sportág megyei diákolimpiáját és ugyanitt kerül sor egy felnőtt csapatversenyre. Fadd- Dombori természetesen az idén sem maradhat ki a háromtusa hazai vérkeringéséből, hiszen augusztus 3-tól 12-ig a sportág ifjú hívei a Pajtás triatlontáborban adnak egymásnak randevút. Szintén Fadd-Dombori ad otthont augusztus 11 -1 2-én a már hagyományos SporTolna fesztiválnak, a szeptember 9-én sorra kerülő családi triatlonkának pedig Szekszárd lesz a színhelye. Erős újabb sikere Milánóban A paksiak korábbi válogatott ökölvívója, Erős Lajos második profimérkőzésén is győzött. A Minálóban hét pár szorítóba lépésével megrendezett program második meccsét az Erős-Kobongo összecsapás jelentette. A Palalido csarnokot ötezer néző töltötte meg, de az olasz televízió is közvetítette az eseményeket. Az afrikai születésű, de már francia állampolgárságú Kobongo megjárta a szöuli olimpiát, kemény kötésű, szívós ellenfélnek bizonyult A harmadik menet utolsó másodperceiben Erős Lajos nagy erejű jobbhorgától végigvágódott a padlón Kobongo, rászámoltak, hatnál azonban föltápászkodott a színes bőrű öklöző. Ettől kezdve a paksi versenyző irányított, a folytatásban egyértelmű fölénybe került és a hatodik menet végén pontozásos győzelmet aratott Kosárlabda NB I. Pakson is a bajnokcsapat nyert Kerékpár Tolna megye hegyi bajnoka: Poitschke Enrico Csepel SC-Atomerőmű SE 82-76 (48-44). Paks, 1200 néző. V: Toók, Gör- gényi. Csepel SC: Skála (15), Somogyi (9), Czuhorka (25), Székely (11), Klöcz (13). Csere: Bartók (3), Kovács (6). Edző: Liptai István. Atomerőmű SE: Radovics (5), Morgen (24), Szaffnauer (13), Pisz- nyak (2), Kovács (12). Csere: Halmai (7), Tárnái (6), Stankiewicz (7). Edző: Juhász Sándor. Feltűnően idegesen kezdett mindkét együttes, a hazaiak minimális előnyre tettek szert, a 4. percben 10-6-ra vezettek. Ezután felváltva estek a kosarak, az atomosok tartották minimális előnyüket, a 9. percben 20-17. Ezután feljöttek a fővárosiak és Klöcz találata révén átvették a vezetést, a 14. percben már 37-28 a Csepel javára. A paksiak nagyon idegesen és kapkodva játszottak, ezt a budapestiek Czuhorka kosaraival ki is használták. A 18. percben már 48-38-ra elhúztak, a félidő hajrájára azonban feljött az ASE és minimálisra csökkentette hátrányát. A második játékrészben tovább növelte előnyét a Csepel, a 23. percben már 58-51. Ezután azonban nagy hibaszázalékkal játszottak, amit a hazaiak ki is használtak és ledolgozták hátrányukat, a 28. percben 60-60. A következő percekben egyik csapat sem tudott tetemes előnyre szert tenni, a 35. percben 75-72 a vendégek javára. Az utolsó öt percben a Tolna megyeiek sorra hagyták ki a ziccereket, így a rutinos játékosokból álló fővárosiak végig megtartották előnyüket. Rendkívül szoros mérkőzésen nyert a Csepel a szerencsével is hadilábon álló atomosok ellen. Kitűnt: Czuhorka, Skála, Klötz, illetve Morgen, Szaffnauer és Kovács. Az állás 1. Csepel 26 19 7 2383-2212 45 2. Tungsram 26 18 8 2300-2162 44 3. Oroszlány 26 17 9 2184-2103 43 4. Atomerőmű SE 26 14 12 2225-2264 40 Március 15-én Tolna megye hegyi bajnokságával a szekszárdi és a tamási kerekeseknek is megkezdődött a versenyidény. A viadalon két külföldi csapat is rajthoz állt, az NDK-ból a Gera, míg Ausztriából az St. Pölten együttese tette nemzetközivé a mezőnyt. Rajtuk és a két Tolna megyei csapaton kívül a Videoton, a Csepel, a Békéscsaba és a Siófok küldte el versenyzőit, hogy összemérjék erejüket a hazai és külföldi ellenfelekkel. A rajt a re- gölyi országúton a Siófok felé vezető út kereszteződésénél, a cél pedig a Tamási fölött lévő szőlőhegy tetején volt. A nemzétközi futamban a felnőttek és az ifjúságiak közös mezőnyben indultak. A látványos, akciódús versenyen a ge- rai Poitschke Enrico szerezte meg a győzelmet a rendkívül aktívan versenyző Steig Csaba előtt. Az ifjúságiaknál Kasza Sándor diadalmaskodott, pedig az indulók között volt Neumann Andreas is, az NDK 3000 méteres ifjúsági üldöző bajnoka. Eredmények: Felnőttek: 1. Poitschke Enrico (Gera), 2. Steig (Szekszárd), 3. Schneider (Szekszárd), Ifjúságiak: 1. Kasza Sándor (Szekszárd), 2. Nestler, 3. Sachse (mindketten Gera). Serdülők: 1. Laczi Zsolt (Csepel), 2. Arató (Tamási), 3. Papp (Békéscsaba). Úttörők: 1. Valkai Gábor (Szekszárd), 2. Horkai (Tamási), 3. Elter (Szekszárd). Gyermekek: 1. Kiss Nimród (Tamási), 2. Arató (Szekszárd), 3. Steiner (Tamási). Előkészítő csoport: 1. Marosi Norbert (Tamási), 2. Hajdics (Tamási), 3. Szalai (Tamási). Lányok: 1. Henkei Anita (Tamási), 2. Antflinger (Szekszárd), 3. Nagy (Tamási). * Március 17-én Erdőkertesen rendezték meg a Terep OB első fordulóját. Ez a viadal utólagosan került a versenynaptárba, így a felkészülési programban nem szerepelhetett. Ennek ellenére megyénk csapatai rajthoz álltak és a tamási Arató Adrián szerzett is egy aranyérmet a hegyi bajnokságon elért ezüst mellé. „FÉM” Fém és Kft. FELVESZ adminisztratív vezetőt a kft. számviteli és pénzügyi irányítására. Feltételek:- számviteli főiskolai vagy mérlegképes végzettség,- legalább 5 éves gyakorlat,- fizetés megegyezés szerint. A feltételek elbírálásánál előnyben részesül aki IBM számítógépes ismeretekkel és német nyelvtudással rendelkezik. Jelentkezni lehet: Szekszárd, Aranytó u. 6. Telefon: 15-626,15-433 (130) Építőipari A Szekszárdi Húsipari Vállalat értesíti ügyfeleit, hogy a március 8-án közzétett telefonszámai ellenére, csak a 12-166-os telefonszámon hívják a vállalatot. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A községi elöljáróság Harc község alakuló tanácsához vb-titkári munkakör betöltésére pályázatot hirdet. Munkakör betöltésének feltételei:- államigazgatási főiskola,- legalább 5 éves államigazgatási gyakorlat. Pályázat tartalmazza:- a pályázó jelenlegi munkahelyét, beosztását, jövedelmét,- eddigi munkahelyek, munkakörök felsorolását,- részletes önéletrajzot,- alkalmazási feltételekhez szükséges tanúsító okiratok hiteles másolatát. A bérezés megegyezés alapján történik. Szolgálati lakást biztosítani nem tudunk. A pályázatokat 1990. március 30-ig a község elöljárójának (7172 Harc, Fő utca 55.) kérjük eljuttatni. (216/40) Szekszá rd-ebesp úszta i raktáráruház ajánlata:- magasfényű fehér csempe 15x15,- fehér, sárga katedrálüveg,- horganyzott és fekete csövek,- fekete alulemezek,- rúd- és idomacélok,- kötőelemek,- villamossági szerelvények.