Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-09 / 292. szám

1989. december 9. C TC'.Na"\ 4 KÉPÚJSÁG Egy kislány, aki olyan mint a mágnes Csodák a tenyérben A csodálatos kezű Inga A Szovjetunióban, Grodno városban élő Kazacsenko házaspár már régen hozzászokott azokhoz a rendkívüli „kí­sérletekhez”, amelyet 12 éves Inga lá­nyuk végez mindennap a háztartási esz­közökkel, és egyszerűen hókuszpókusz­nak nevezi őket. A Kazacsenkóék laká­sában járt orvosokat és újságírókat azonban Inga bámulatos képességei ál­landóan zavarba ejtették. Például kinyújtja a kezét, odateszi a te­nyeréhez egy nagy aluminiumserpenyő fenekét, és a serpenyő...'ottmarad a leve­gőben lógva, mintha mágneses volna. Az apa egymás után két, egykilós súlyzót emel oda a serpenyőhöz, és ezek cseng­ve rátapadnak az aljához. Azután egy 300 gramm súlyú kalapácsot tesz még ugyanoda. A valamennyi törvény ellené­re a padló fölött „lebegő” tárgyak összes súlya - mintegy négy kilogramm.- Inga, nem nehéz?- Egy cseppet sem. Gondosan megvizsgálom a serpenyőt, arra kérem Ingát, hogy a szemem láttára szappannal mossa meg és törölje szá­razra a kezét, hátha enywel van bekenve. Megérintem a tenyerét: közönséges, ki­csi és finom gyermekkéz. A „szakértői vizsgálat" után a kislány mindkét tenye­rén megismétli a hókuszpókuszt a serpe­nyővel, azután egy nagy lexikont, egy tu­bus fogkrémet, műanyag golyóstollakat, ceruzákat „akaszt rá” alulról a kezére. Megpróbálom lassan levenni az egyik ceruzát. Olyan benyomásom keletkezik, hogy erős mágnes hat rá. Csupán az üvegtárgyak nem engedelmeskednek az ismeretlen „mágneses” erőtérnek. Inga már gyermekkorában észrevette, hogy a tárgyak mintegy odatapadnak a kezéhez: hol a kések és a villák - amikor segített édesanyjának teríteni -, hol meg az aprópénz, amely semmiképp „sem akart” leesni a tenyeréből, a csodálkozó üzleti eladónő szeme láttára... Ö azonban semmilyen jelentőséget sem tulajdonított a jelenségnek, mivel úgy gondolta, hogy ennek így kell lennie. Tavaly azonban egy nap, amikor haza­jött az iskolából, elhatározta, hogy megp­róbálja megismételni szülei számára azt a bűvészmutatványt, amelyet a televízió­ban látott. Az egyik műsorban egy ceruza mintha mindenféle rögzítés nélkül lógott volna a bűvész kezén. Inga odatett a te­nyeréhez egy golyóstollat, és az ottma­radt. Mihelyt a kislány megmozdította a keze fejét, a golyóstoll simán lecsúszott az ujjat hegyéhez. Szülei odahívták a szomszédokat, ro­konokat. Kérésükre a kislány egész este késeket, villákat, könyveket „akasztott” a tenyerére...A csodálkozást aggodalom váltotta fel: vajon a mágneses tulajdon­ságok nem ártanak-e a kislány egészsé­gének? Az ismerősök tanácsára ideg- gyógyászhoz fordultak. Az orvos megvizsgálta Inga idegrend­szerét és megállapította, hogy a kislány teljesen normális és egészséges; ez a képessége semmilyen kárt sem okoz ne­ki. Csak a keze tenyérfelületének vannak mágneses tulajdonságai, a kézfejének nincsnek. Jobban mondva, ezek nem is mágneses tulajdonságok, mivel a közön­séges mágnes csupán a vastárgyakat vonzza, a szóban forgó erőtér pedig az alumíniumra, a műanyagra, a papírra egyaránt hat, és természete teljesen ért­hetetlen. A kislány rendkívüli képességei felkel­tették az orvosok érdeklődését. Inga nemrég bemutatta ezeket a helyi orvos- tudományi főiskola nagy előadótermé­ben, ahol mintegy 400 diák, tanár és gya­korló orvos gyűlt össze. Az édesanya na­gyon izgult, lánya pedig... egyik kezére pénztárcát, másikra kulcscsomót akasz­tott fel, s így lépett be a terembe. Az egy­begyűltek több mint két órán keresztül kérdéseket adtak fel, különböző hipoté­ziseket fogalmaztak meg, de sehogy sem sikerült bármit is megmagyarázniuk. Ahogyan különben a terület ideggyógyá­szainak sem sikerült azon a különleges szemináriumon, amelyet az Inga-jelen­ségnek szenteltek... És még ez is meglepő: kiderült, hogy nemcsak a kislány tenyere, hanem a tal­pa is rendkívüli tulajdonságokkal rendel­kezik. Inga nagyapja elmesélte, az ö fivére képes volt arra, hogy egy asztallap sima felületén mozgasson egy csomag ciga­rettát, anélkül, hogy a kezével megérin­tette volna. Ki tudja, Inga talán ezt a ritka tehetséget örökölte? Legalábbis amikor megkérdeztem, va­jon Inga rokonainak nincsenek-e ugyan­ilyen képességei, apja ujját a szájára szorította és titokban megmutatta, hogy a teáskanál odatapad a kezéhez.- Ez minden, amit én tudok - mondta. - Inga öccsével azonban végképp baj van. Nem, ő semmi ilyesmit sem tud, de mind­össze hatéves, és állandóan enywel keni be a tenyerét, hogy a nővéréhez hasonlít­son. Inga mágneses erőtere az élettelen tárgyakon kívül hatással van egyes be­tegségekre - reuma, csontritkulás - is. Ahol Rabelais diák volt Az orvostudományi kar főépületének emléktábláján a híres professzorok nevé­nek sorozata a XII. századtól kezdődik. Régi francia, arab, zsidó nevek sorakoznak egymás után - Montpellier városában már ekkor oktatták az orvostudományokat, mégpedig egyesítve a középkor leghíresebb orvosi iskoláinak képviselőit, hamaro­san pedig a jog tanítását is megkezdték. 1289. október 26-án IV. Miklós pápa aláírta a máig is megőrzött okiratot: Montpellier városának iskolája megkapta az egyetemi rangot, harmadiknak Franciaországban, a párizsi Sorbonne és Toulouse egyeteme után. Megmaradtak a régi szabályok leírásai: az orvosi karon például minden mester­nek, mai szóval professzornak joga volt orvossá nyilvánítani azt a tanítányát, aki leg­alább három éven át megfelelő eredménnyel tanult nála, rendszeresen látogatta az évente egyszer megrendezett nyilvános boncolást, és letette vizsgáját. A jogi karon erre csak a rektornak volt joga, ám itt is éveken át kellett tanulnia annak, aki meg kí­vánta szerezni a diplomát. A sok-sok tanítvány között nem egy olyan volt, akinek ne­ve fennmaradt a tudomány történetében, ám akad egy olyan, aki irodalmi munkás­ságáért vált méltán híressé, holott ő is orvosnak tanult: Rabelais három éven át volt a montpellieri egyetem diákja. Montpellier ma Franciaország egyik nagy egyeteme, csaknem negyvenezer diák tanul a régi karokon, az orvosi, a jogi fakultáson s az azóta szervezett újakon. Az egyetem, amely természetesen régen kinőtte egykori falait, ma tanárokat, mérnö­köket, szociológusokat, zeneművészeket, testnevelőket, sőt, szőlészeket is képez. Montpellier híres borvidék, a Languedoc-Roussillon központja. A várost szinte gyű­rűbe veszik az egyetem új épületei, s egy kicsit még a hatalmat is átvette - Montpel­lier polgármestere, alpolgármestere és a városi vezetés nem egy tagja korábban az egyetem professzora volt, s tudatosan törekszik arra, hogy a dél-franciaországi vá- rosból a francia tudományos kutatás, a korszerű technika egyik fellegvárát alakítsa ki. A már korábban is híres gyógyszerészeti kutatás például gyorsan bővül, fejlődik a számítástechnika - az amerikai IBM legnagyobb franciaországi gyártelepe is eb­ben a városban van -, s természetesen vezető szerepe van a fakultásnak a francia orvostudomány fejlesztésében is. Manapság magyar diákok is eljutnak erre az egyetemre. Budapestről érkezett vendégprofesszorok szintén tanítottak már itt, főként a földrajzi tanszéken, amely­nek Magyarországról származott tanszékvezetője, Shultz József eleven kapcsola­tot tart fenn hazai kollégáival. De más karokon is voltak és vannak magyar diákok. A szőlészeti karon például rendszeres a cserelátogatás, és az egyetem jogi karának professzora, Michel Lacave jelenleg közreműködik annak tervezésében, hogyan lehet ipari-tudományos kutatóközpontokat, „ipari parkokat” létrehozni magyar egyetemek mellett. A városnak és a megyének amúgy is sok a „magyar kapcsola­ta”. Főként Bács-Kiskun megyével: rendszeresen érkeznek montpellier-i zenepe­dagógusok a kecskeméti Kodály-intézetbe, művészek a művésztelepre, s kölcsö­nös ifjúsági táborozásokat is szerveznek. Az egyetemnek manapság nem kis gondot okoz önmaga fenntartása. A költség- vetésből kapott pénz legfeljebb arra elég, hogy folytassák az.oktatást, fejlesztésre ebből már nem jut. Kevés a tanterem, a szociális létesítmény - bár a monpellier-i diákok helyzetét sok magyar társuk megirigyelhetné -, fejleszteni kellene a kuta­tóeszközöket, a könyvtárakat. így azután az ipari-tudományos kutatómunka össze­kapcsolása rendszeres feladat a tanszékek számára, elsősorban a természettudo­mányi-műszaki karon. De másfajta jövedelme is van az egyetemnek. A bölcsészkar hatalmas parkjában például hirdetőtáblákon autókat, könyveket reklámoznak - az ebből befolyó jövedelem fedezi a kar fűtési díjának a felét... Franciaországban az egyetem mindenki előtt nyitva áll, s az oktatás ingyenes, ám nem könnyű diáknak lenni. Diákszállóban csak a hallgatók töredéke kaphat elhelye­zést, a többiek albérletre kényszerülnek, s ez korántsem olcsó. Igaz, a hallgatóknak több mint a fele szociális ösztöndíjat kap. A diákélet, ha nem is gondtalan, de azért szemmel láthatóan vidám a hétszáz éves egyetem falai között. Elvégre nem feledkezhetnek meg arról, hogy a nagy mu­lattató, az élet derűjének hivatott ismerője, Rabelais volt egykor a kollégájuk. A jubi­leumi ünnepségek műsorában természetesen Pantagruel kalandjai is szerepelnek a diákszínjátszók előadásában. Hogyan kössünk üzletet Indonéziában? A Visztula-program Szikár tény: Magyarország és Indonézia kö­zött évente 60 millió dollár értékű áru cserél gaz­dát. Sok ez vagy kevés? Ha a nagy földrajzi távol­ságot nézzük, akkor számottevőnek mondható. Csakhogy a nyugat-európai országok sincsenek messzebb Indonéziától, velük mégis nagyság­rendekkel magasabb szintű a kereskedelem. A lehetségek oldaláröl vizsgálva - s persze gazda­sági fejlettségünket nem feledve - inkább sze­rénynek ítélhető a 60 millió dolláros árucsere. Amikor a minap Medgyessy Péter miniszterel­nök-helyettes Dzsakartában tárgyalt, nyilvánva­lóvá lett: kormányzati akadálya nincs annak, hogy belátható időn belül akár kétszeresére emelkedjen a magyar-indonéz kereskedelem. Ez csupán az üzletemberek rátermettségén mú­lik. Mint minden piacnak, az indonéz gazdasági környezetnek is megvannak a maga adottságai. De ne bonyolódjunk most mély elemzésbe, in­kább nézzünk néhány apróságot, hiszen banán­héjon is el lehet csúszni, s akkor a legkiválóbb üzleti stratégia is hiábavaló. Míg a sajátosságok ismerete a külföldi szakembereknek elengedhe­tetlen, addig a szokásoka laikus számára inkább érdekesnek tetszhetnek. Noha a korábban sokat kritizált bürokrácia út­vesztője - az Indonéziában is napirenden levő könnyítések nyomán - ma már kevésbé szöve­vényes, az utazó rosszul teszi, ha hirtelen állít be Dzsakartába. Legokosabb, ha tárgyalásait jó elő­re megszervezi valamilyen hivatalos szerv segít­ségével. Ennek hiányában ugyanis aligha kap ajánlataira határozott választ vagy komolyan ve­hető kötelezettségvállalást. Nem szabad semmit elkapkodni. Indonéziában nem jellemző az üzlet­nek ama egyszerű megközelítési módja, ami több más, délkelet-ázsiai országban. Tehát légy türelmes, mosolyogj és légy meg­értő! Soha ne izgasd fel magad a láthatóan ide­gesítő körülmények miatt! Tartsd szem előtt, hogy partnerednek a döntéshozatalnál gondot okozhat az engedélyezés, a felsőbbség megíté­lése! Késések miatt se izgasd magad, de te légy mindig pontos. Csak az első találkozásnál fogj kezet, az állandó kezezés ott nem szokás. Ha partnered kézfejét a szivéhez érinti, azzal külö­nös tiszteletét fejezi ki, nem pedig mellkasi pana­szait. Ha meghívást kapsz összejövetelre, valószí­nűleg egyszerre mutatnak be az egész társaság­nak. Ilyenkor nem kell kezet szorítani. Ha partnerednek doktori vagy professzori cí­me van, szólitsd őt úgy! Egyébként idősebb férfi megszólítása „bapak” (apa), idősebb hölgyé „ibu” (anya). Más név említése szükségtelen. Rendszerint egy sor személyes dolgot kérdez­nek a családodról, kiváltképp a gyerekekről. Há­lás társalgási téma Indonézia szépsége, az étke­zés, az otthonod. Tanácsos mellőzni a kővetke­zőket: a Szukarno-időszak, az indonéz politika és a helyi viszonyok bírálata, vallási kérdések, to­vábbá a fizetés, munkakörülmények, vagyontár­gyak. A névjegy elengedhetetlen, s az első talál­kozás alkalmával kell átadni. Annál hatásosabb, minél színesebb, díszesebb. Az üzleti találkozókat az indonézek ritkán szervezik meg jóelőre. Ezért nem udvariatlanság, ha megvárakoztatnak, hanem a rugalmas napi­rend eredménye. Indonéziában hozzávetőleg négyszer annyi időre van szükség valamely üzlet nyélbeütésére, mint a többi délkelet-ázsiai or­szágban. Készülj fel arra, hogy a legegyszerűbb tárgyalás is legalább egy hetet vesz igénybe! Meg se kíséreld, hogy elutazol, s a véglegesített megállapodást postán várod! Indonéz szokás szerint a tárgyalások minden szakaszának szemtől szembe kell lefolynia. Szokás kis aján­dékot vinni a felkeresett cégnek, ez lehet szép kiállítású könyv is a hazádról. Magyarország évente csaknem 20 millió dol­lárral vásárol többet Indonéziától, mint amennyit ő vesz tőlünk. Számunkra az lenne a kívánatos, ha az egyenleg a kereskedelem dinamizálása ré­vén, magasabb szinten válnék kiegyenlítettebbé. Importunkban a legfontosabb tételeket ma még a kávé, kakaó, nyersgumi, fűszerek, textil- és boráruk jelentik. De Magyarország kész magas feldolgozottságé termékeket is vásárolni. Eladá­si szándékaink is hasonlóak, habár exportunk szerkezete nem kedvezőtlen: gerincét a gyógy­szerek, műanyagok, mérőműszerek, lámpates­tek alkotják. Ajánlatainkban szerepelnek például kuko­ricatermesztési rendszerek, autóbuszok, sőt az is felmerült, hogy helyi összeszerelő üzemet tele­pítenénk. Ki tagadná, hogy kemény konkurenciával kell megküzdeni e 170 milliós lélekszámú ország piacán. Ám a felkészült és j^emfüles üzletemberek előtt számos lehetőség kínálkozik. De csak az ilyenek számára. LZ. Lengyelországban a hetvenes években megkezdték a Visztula- program kidolgozását. Ennek lénye­ge az volt, hogy a folyót szabályoz­zák, teljes egészében hajózhatóvá teszik, s ugyanakkor energiaforrás­ként is használják. Az elképzelések szerint a program hozzájárult volna a vízviszonyok ja­vulásához a Visztula teljes vízgyűjtő területén s kiküszöbölte volna az ár­vizet. Csak ezek után gondoskodtak volna a víz tisztaságáról. így érthető, hogy ez a program nem tetszett a környezetvédőknek. Véleményüktől függetlenül azonban a vízlépcsők és duzzasztómüvek építését - pénz­hiány miatt - le kellett állítani. E látszatra kedvezőtlen döntésnek köszönhetően Európa utolsó szabá­lyozatlan folyója épségben maradt, megmenekült az urbanizálódás kö­vetkezményeitől, s minden esélye megvan arra, hogy jelenlegi „vad”-ál- lapotában érje meg a XXI. századot. Lengyelország és Európa mércéjé- val mérve a Visztula manapság ter­mészeti unikum, a folyóparti füze­sekkel és erdőkkel, vízimadarakkal. Itt továbbra is a természet az úr, jólle­het a természetes környezetet az ember már részben megváltoztatta. A természet „vörös könyvében” fel­sorolt adatok figyelemre méltóak. így például az olaszországi Pó folyón fel­tünteti a csérek - a sirályfélék csa­ládjába tartozó madarak - költésé­nek magas gyakoriságát: a folyó 550 kilométeres szakaszán 750 pár költ, míg a Visztula 370 kilométerén 2400 csérpár költ. A dús növényzet és a gazdag állatvilág a Visztula völgyé­ben azonban nem jelent egyet a viz tisztaságával. Elég megemlíteni, hogy a Balti-tenger szennyezettsé­gének ötven százaléka a Visztulából származik. A probléma nemzetközi méreteket öltött. Ezért a lengyel kör­nyezetvédők - svéd és finn kollé­gáikkal karöltve - felvetették egy újabb Visztula-program kidolgozá­sának szükségességét. Az új Visztula-programban fontos helyet foglal el a naturális mezőgaz­daság. 1989-ben több parcellán vé­geznek ilyen típusú művelést a Visz­tula vízgyűjtő területén. Itt hagyomá­nyos a növénytermesztés, kiiktatják a peszticideket és a műtrágyákat. Minthogy az egészséges, natúr ter­mékek iránt világszerte növekszik a kereslet, előre látható, hogy még a kis parasztgazdaságok is igen jöve­delmezők lesznek. A programban feltüntetik a talajvi­zek tisztaságát, a foszfor és nitro­gén csökkenő mennyiségét a kútvizekben, va­lamint a lápokat és tavakat is. A lá­pok és tavak haj­dan a lengyel táj­kép szerves ele­mei, voltak. A há­ború után meg­kezdték a lápok alagcsövezését s ez a „beprogra­mozott melioráció” a lápok pusztulá­sához vezetett. Pedig a lápok, mo­csarak a szennyvíztisztítás legol­csóbb eszközei. A Visztula-program egyik célja a még meglévő lápok megőrzése, a többi között a Biebrza folyó mentén. A programot kidolgozó Svéd-Lengyel Környezetvédelmi Társaság jelenleg állandó finanszí­rozás mechanizmus biztosítására törekszik. Már meghozták az első kedvező döntéseket a lengyel külföl­di adósság jelentős részének úgyne­vezett ökokonvertálására. Ez annyit jelent, hogy a lengyel adósság egy részét a bankok „megvásárolják” - egy dollárért például 20 centet kínál­va -, s bekapcsolódnának a nemzet­közi környezetvédelmi szervezetek is, mint például a World Wildlife Fund. Ennek ellenére Lengyelország konk­rét lépésekre kötelezné magát a Visztula menti környezetmentés ér­dekében. Hasonló vállalkozásokra volt már példa: a többi között így si­került megmenteni a világhívü gala- pagosi nemzeti parkot. Wlodzimierz Piotrowski (Interpress - MTI-Press) A Visztula Varsóban (Fotó: Interpress - MTI)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom