Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-27 / 205. szám
1988. augusztus 27. TOLNA , _ ínTÉPÜJSÁG 5 Másfél évszázados múlttal Vannak települések megyénkben, melyeknek őslakói avarok, kelták voltak. Akadnak olyanok, melyeknek máig tartó útjait a római birodalom provinciáinak lakói rakták kőről kőre, aprólékos gonddal. Más településeket a honfoglalás után vagy a középkorban alapítottak eleink. És megint másokat a mohácsi vész 150 éve után romjaiból kellett újjáépíteni és némethonból hozott kézművesekkel iparosokkal, földművesekkel betelepíteni. Van jó pár ilyen község. De olyan, amelyet a reformkorban, a nemzetté kovácsolódás időszakában alapítottak és azóta is él, gyarapodik mind lé- lekszámban, mind lakóházakban, középületekben egyaránt, olyan mindössze, egy van Tolna megyében, Szedres. „Szedres 1838-ban tekintetes Bezeré- di Bezerédj István úr által alapittatott. Legelső települök a tolna megyei Szent Lőrinc községből voltak, később a környező pusztákból szolgálatukból elbocsátottvagy arra alkalmatlan egyének települtek itt le. A község nevét azon szedres kertről nyerte - mely az előtt a község területén létezett... A község lakossága igen szegény - csupán napszámmal keresi élelmét, melyet a körül levő puszták birtokosainál feltalál... Minden évben selyem termeléssel is foglalkoznak - a gubókat a szomszéd hidjai pusztán lévő selyemgyár igazgatósága váltja be.” Kelt: Szedresen April 15-én 1864. Lux bíró 150 év - szűk három emberöltő - sok is meg kevés is egy falu életében. Míg az okiratok tanúsága szerint a kiegyezés évében mindössze 136 házból állt a község, 600-700 lakossal, egy iskolával és egy imaházzal, addig napjainkban 800 lakásban 2530-an laknak. Van a községben óvoda, általános iskola, templom, gyógyszertár, művelődési ház, vágóhíd, tornacsarnok, orvos, fogorvos. A szederfák viszont eltűntek. A falu életében a múlt keveredik a mával. Szeder helyett vadgesztenye- Itt az egész utcán végig szederfák voltak, a mi házunk előtt is volt négy, meg a Fölső utcán is végig - mondja a Tenge- licre vezető Ady Endre utcában lakó Kuti Józsefné, született Steidl Teréz. - Mikor otthon voltunk lányok, mi is neveltünk selyemhernyót minden évben. Egy asz- szonytól vettük a faluban tavasszal a tojásokat, amikor kezdtek nőni a szederlevelek. Amíg kicsik voltak, a szobában tartottuk őket, kényesek voltak, hamar megfáztak. Ha hidegre fordult az idő, fűteni kellett nekik. Amikor nagyobbak lettek, fölvittük őket a nádaspadlásra, azt szerették, ott jó helyük volt. Nádból csinált nekik apám állványokat, rájuk terítettük a szederleveleket. Úgy ettek, hogy lehetett hallani. Minden másnap át kellett rakni őket másik helyre, amelyik megdöglött, azt kidobtuk. Akkor ettek igazán jól a szövőhernyók, ha meleg volt, meg amikor már „selyemre ettek.” Olyankor napi 4-5 zsák szederlevél kellett nekik. Korán hajnalban mentünk már szedni a testvéreimmel a levele* két, az utcán végig voltak szederfák. Vigyázni kellett, a harmatos levél nem volt jó, attól megdöglöttek. Orgonaágat raktunk be nekik, azon bekötöttek. Amikor ilyen 6-8 centisek lettek, mint az ujjam, ni, akkor leadtuk a tolnai selyemgyárnak a gubókat. Abban az időben jól megfizették, volt aki még az ötvenes évbekben is csinálta, mert kellett a pénz. Mi is öten voltunk testvérek. Nekem selyemruhám soha nem volt, csak vászon. Azt adtak a selyemgyárban, amikor leadtuk a gubókat, tíz métert, abból varrattunk magunknak ruhát, kiskabátot. Ma már senki nem vállalná az ilyen munkát, mert nagyon sokat kell velük vesződni, meg büdösek. A szederfákat is mind kiszedték, mert csak a gond volt velük permetezni kellett őket, mert különben lerágták a hernyók az ágakat csupaszra. Azóta vadgesztenye- meg meggyfák vannak itt végig mindenhol. Árnyas, lombos utca, ahol állunk, új házak váltakoznak régebbiekkel. A hatvanas évek elején nyitották meg ezt az utcát, addig csak kertek voltak itt. Kutiék háza is akkor épült.- Hogy nehéz életünk volt-e? - tűnődik Teri néni a kérdésen, közben igazgatja fején a bordó kendőt. - Nem volt könnyű, az biztos, pedig az én apám mesterember volt, kovács a pusztán, Apátiban, de traktorozott is. Tizennégy éves koromtól dolgoztam, eljártunk a gazdaságba, hónaposok voltunk. Hat hónapra, márciustól szeptemberig szerződtettek bennünket. Hagymaültetétssel kezdtük tavasz- szal, aztán jött a krumpli, kukorica. Szőlőt kellett metszeni, kötözni, tetejezni, kapálni. Hatvan pengőt kaptunk egy hónapban, még 6 mázsa búzát a végén. Télen dohányt simítottunk. Húszon ötéves voltam, amikor férjhez mentem. Az uram harminchárom. Nem volt semmink, úgy kerültünk össze. A párom eljárt dolgozni, én anyadisznót hizlaltam. A két hold földet munkáltam, meg tanítóföldeket vállaltam felesben. Hatvanegyben kezdtük építeni ezt a házat, de csak úgy tudtuk befejezni, hogy harmincnyolcezer forint kölcsönt kaptunk rá, pedig nem téglából vannak a falak, hanem tömésből. A három gyereket nevelni kellett. Mindegyiknek szakmát adtunk a kezébe. A megélhetés mindig nehéz volt. Akkor is, ma is sokat kellett dolgozni. Megmutatja a házat. A kisebb fiú a feleségével, pici fiával egyelőre még itt lakik. Sorakoznak a gyerekek, a három fiú, a hat unoka fényképei. Megnézzük a szépen rendben tartott kertet, a két hí- zónakvalót, a negyven csibét, a húsz kacsát. megy. Meg aztán aki itt született, mint ő is, az ragaszkodik a faluhoz, amelyben felnőtt, onnan tekint ki a világra, neki az a világ közepe. Ebben aztán egyetértettünk, mivel az ő szemszögéből nézve a dolgokat, kétségtelenül igaza van. A gyógyszertárnak egyébként 60-70 ezer forint a havi forgalma. A helyieken kívül sok a tranzitvásárló is. A szedresiek főleg fájdalomcsillapítót és vérnyomás- csökkentő gyógyszereket vesznek, közölte Németh Zoltánné gyógyszerész. Nemrég volt a faluban komplex szűrő- vizsgálat, ahol nem egy eddig panasz- mentes idős emberről derült ki, hogy kezelésre szorul, azóta ők is állandó látogatói a patikának. Kocsma közművelődési szerepkörben Mióta két éve új bérlői vannak a környéken csak „Kuglinak” emlegetett szerződéses üzletnek, azóta az italbolt köz- művelődési szerepkört is betölt a faluban. A korántsem modern épület egyik termében szombatonként a diszkó mellett közönségtalálkozókat szervez hazai hírességekkel a kocsma agilis vezetője, Dávodi Ferenc. Járt már itt Angyal János parodista, Veres Pál orvosszexológus, Pataki Attila zenész, Komár László és Zoltán Erika táncdalénekesek. Gondolva az idősebb korosztályra is, terveznek télre nosztalgiaesteket. Az ódon falak között jól megfér a kultúra a haszonra való törekvéssel. Szedresen 1970-től 1987-ig nyolcvanegy építési telket mértek ki, tizenöt kilométer járdát és közel négy kilométer szilárd burkolatú utat építettek. A községnek van szolgáltatóháza, gazdaboltja, virág- és élelmiszerüzlete, tüzép- és építőanyagtelepe, valamint harminc kisiparosa F. KOVÁTS ÉVA FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY- Minden rendszerben úgy van - summáz hatvan évének bölcsességével hogyha beosztják ami van, akkor elég. Ha azt akarjuk, hogy legyen valamink, akkor spórolni kell. Mi ezt tanultuk otthon. Múljon már el Két nyugdíjas férfi, Vörös József és Kispál Ferenc beszélget az élelmiszer- és háztartási bolt előtt a rekkenő augusztusi hőségben.- Nem érdemes disznót hizlalni, nem adnak érte semmit, a kukorica meg drága. Jövőre nem tartunk egyet sem - szögezik le kategorikusan.- Hogy tudjuk-e ki volt Bezerédj? Hát persze! Általa lett a falu, ő osztotta itt a telkeket annak idején. Tanította az embereket selyemhernyót tenyészteni, meg dohányt.- Én még dolgoztam is a birtokukon - mondja a szikárabb, Vörös József - feles dohánytermesztő voltam, öt kataszteri holdon. Kellett ott dolgozni eleget. Aki próbálta ezt, meg a részes aratást, vagy a cséplést, az nem kívánja vissza azt az időt. Én biztos, hogy nem sóhajtozom utána, pedig később sem volt könnyű munkám, a gazdaságban dolgoztam húsz évig, a hizlaldában.- Bizonytalan volt a megélhetés akkor - veszi át a szót Kispál Ferenc. - Mentünk napszámba már tizenkét évesen. Ha kellettünk, maradtunk, ha nem, mehettünk haza. Amikor vasárnap akartam inni egy málnafröccsöt és kértem pénzt rá anyámtól, csak nézett rám és kérdezte: miből fiam? Csak két napot dolgoztál a héten! Nem is nagyon mesélem ma már ezt, mert ha emlegetem otthon, akkor mondja a gyerek, hogy ugyan papa, ne beszéljünk róla! Múljon már el az az idő! Szeretünk itt élni Fiatalasszonyok igyekeznek haza gyerekeikkel. A kérdés, hogy mikori a falu megállítja őket. Töprengenek, végül megszólal az egyik, a háromgyerekes Karácsonyi Lászlóné.- Hát... elég régi falu lehet ez, mert már az anyukám is itt született. Hogy ki is alapította, azt nem tudom. Nemrég költöztünk ide Kajmádról a férjemmel, meg a gyerekekkel. A gazdaság felajánlotta, hogy itt a faluban megvehetjük ezt a háSzedres földszintes falu zat, hát kaptunk rajta. Az uram traktoros Je- genyésben, úgy jár ki. Itt minden van; óvoda, iskola, üzletek. Ahol eddig éltünk ott csak egy kis bolt volt Azért bölcsőde, meg gyerekorvos kellene! Az iparosok is hiányoznak, nincs cipész, meg háztartásigépszerelő. Egyébként szeretünk itt élni. Szedres a világ közepe Ezt a fenti kijelentést Csécsi Lászlóné, az 1968 óta üzemelő gyógyszertár takarítónője tette. Kijelentését alátámasztandó mindjárt sorolta, elsősorban is, aki Pestre igyekszik vagy a Balatonra, áthalad Szedresen éppúgy, mint aki Pécsre Akinek selyemruhája soha nem volt, Kuti Józsefné invitálja befelé a látogatókat
