Tolna Megyei Népújság, 1987. április (37. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-13 / 87. szám

1987. április 13. NÉPÚJSÁG 5 Népes mezőny, nagy küzdelem Ökölvívó úttörő-olimpia Pakson Színpompás megnyitó - színvonalas versenyek Három aranyérem Tolna megyének- Egyszerre fájdalom és öröm szá­momra ez a rendezvény. Fájdalom, mert férjem emlékét idézi bennem, az viszont örömmel tölt el, hogy ennyi fiatalt láthatok a versenyen. Ezeket a szavakat özv. Novák Istvánné mondotta, s a 14 évvel ezelőtt elhunyt ki­váló pedagógus, a Tolna megyei atlétika megalapozójának feleségét hatalmas taps köszöntötte a szekszárdi 505. Szá­mú ipari Szakmunkásképző Intézet előtti téren. A lelkesedést egyébként csak a szo­katlanul hideg idő és a megállás nélkül záporozó eső csökkentette ezen a szom­bati napon. A tervezett létszámmal való­színűleg ezért álltak valamivel keveseb­ben rajthoz a Novák István-emlékverse- nyen. A Szekszárd-Bátaszék közötti or­szágúti futás 875 résztvevője azonban így sem lebecsülendő eredmény. Töb­bek között Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged és természetesen Szekszárd egészséges életmódot kedvelői adtak egymásnak találkozót. Még Csehszlová­kiából is érkezett egy vállalkozó szellemű egyén.- Méry Imre vagyok, Tomasovból, egy Pozsony melletti településről érkeztem - mutatkozott be a fiatalember, aki ve­gyésztechnikus a szlovák fővárosban. - Nemrég olvastam a Népsportban a No­vák István-emlékversenyről, s már oda­haza és itt, Magyarországon is több eh­hez hasonló sporteseményen vettem részt. Nyerges Mihály, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkárának rövid köszöntője után elsőként az egyéni verseny 95 indu­lója vágott neki a 20 kilométeres távnak. Az igazolt atléták és az úgynevezett ama­tőrök közösen-tették meg a 20 ezer mé­tert. Némi szervezési nehézség árán kis­vártatva sikerült a váltó résztvevőit is a ki­jelölt 9 váltóhelyre szállítani. Ebben a ver­senyben általános és középiskolások, valamint felsőfokú oktatási intézmények 10-10 fős csapatai két kilométeres; sza­kaszokon küzdöttek meg egymással. Leggyorsabban - alig több mint egy óra alatt - Váncsa Dénes, a Szekszárdi Dózsa atlétája tette meg az utat, aki a célba, azaz a bátaszéki sportcsarnok­ba történő beérkezéséig külön versenyt vívott a Komlói Bányász hosszútávfutójá­val, Bauer Attilával.- Három héttel ezelőtt megsérültem, kiváncsi voltam mit tudok most. Jó ered­ményre számítottam - így Váncsa Dénes. A bátaszéki érdeklődők tömege egyébként a hideggel és az esővel da­colva a sportesemény végéig, tehát mint­egy két és fél órán keresztül kitartva, nagy tapssal jutalmazta a teljesítménye­ket Bognár Jenő, a nagyközségi közös tanács elnöke, az emlékverseny egyik fő szervezője befejezésül így összegezte véleményét:- A szemmel látható siker erőt ad ah­hoz, hogy - remélhetőleg még jobban ki­szélesítve - jövőre is megrendezzük a Novák István-emlékversenyt Eredmények: egyéni, igazolt, nők: 1. Némethné László Zsuzsanna (Szekszár­di Dózsa), 2. Visnyei (SZVSE), 3. Barócsi ( Ú. Dózsa). Férfiak: 1. Váncsa Dénes (Szekszárdi Dózsa), 2. Bauer (Komlói Bá­nyász), 3. Banai (DVMSE). Egyéni, amatőr, nők: 1. Czéh Kornélia (Szekszárd), 2. Hegedűs (Debrecen), 3. Pálmai (Szekszárd). Férfiak: 1. Kanyó Antal (Kecskemét), 2. Tabajdi (Kiskunha­las), 3. Németh (Szekszárd). Váltó, általános iskolák, lányok: 1. Bu­dapest, Guszev Úti Általános Iskola, 2. Szekszárdi II. Számú Általános Iskola „A”, 3. Gyönki Általános Iskola. Fiúk: 1. Szekszárdi V. Számú Általános Iskola, 2. Szekszárdi II. Számú Általános Iskola, 3. Gyönki Általános Iskola. Középiskolák, lányok: 1. Szekszárdi Garay János Gim­názium „A”, 2. Tolnai Földvári Mihály Gimnázium, 3. Szekszárdi Garay János Gimnázium „B”. Fiúk: 1. Szekszárdi Ró­zsa Ferenc Szakközépiskola, 2. Bátaszé­ki Gimnázium, 3. Palánki Mezőgazdasági Szakközépiskola. Felsőfokú tanintéze­tek, lányok: 1. Szegedi Tanárképző Főis­kola, 2. Szekszárdi Tanítóképző Főiskola „A”, 3. Szekszárdi Tanítóképző Főiskola „B”. Fiúk: 1. Szegedi Tanárképző Főisko­la, 2. Szekszárdi Tanítóképző Főiskola „A”, 3. Szekszárdi Tanítóképző Főiskola „B”. A legtöbb tanulót a bátaszéki általános iskola, illetve a gimnázium mozgósította. SZERI ÁRPÁD A szeszélyes április igazán nem tagad­ta meg önmagát. Szemerkélő esővel, hi­deg széllel járult hozzá szombaton Pak­son a VII. úttörő-olimpia országos döntői­nek ünnepélyes megnyitójához. A sport- csarnok előtt felsorakozott olimpikonok a selejtezők sorozatán át jutottak idáig, hiszen több mint 600 fiatal ökölvívó rajtolt a résztvétel kiharcolásáért. Közülük a döntőben a legügyesebb 60 versenyző 15 súlycsoportban képviselhette megyé­jét, egyesületét. Solt Tibor paksi ökölvívó gyújtota meg a kandeláberben az olim­piai lángot. Az igazán látványos és pergő megnyitó ünnepség Jákli Péternek, a városi tanács elnökének köszöntő szavait követően már bent a sportcsarnokban zajlott. Előt­te a résztvevő versenyzők nevében Nagy László, a dombóváriak kétszeres olimpiai bajnoka mondta el az eskü szövegét. Ezt követően a művelődési központ fiatal né­pi táncosai vették birtokukba a parkettet, műsoruk befejeztével pedig a bájos mű­vészi tornászok tartottak nagy sikerű be­mutatót. Délután aztán már valóban az ökölvk vásé volt a főszerep, a döntőbe jutásért csattogtak a kesztyűk. A legkisebbek, a 30 kg-osok kezdték a küzdelmeket, s már az első eredményhir­detés is bizonyította: nehéz elviselni a ve­reséget könnyek nélkül. Tolna megye képviseletében először a dombóvári Góman lépett szorítóba. Győ­zelme egy percig sem volt vitás. Követlen utána szólították Nagy Lászlót, a kétsze­res bajnokot. Öt azonban a fővárosi Kele majdnem megtréfálta, így csupán 3:2-es pontozásos győzelmet aratott a dombó­vári fiú. A selejtezők folytatásában a kötelek közé lépő többi Tolna megyei ökölví­vó közül további három döntőbe jutott, Forgács és Györgye viszont kénytelen volt beérni a bronzéreiftmel. Ahogy nőt­tek a súlyok, természetszerűen nagyob­bak lettek a pofonok is. Ez pedig befolyá­solta a mérkőzések időtartamát. A leg­gyorsabb győzelmet Károlyi Kálmán aratta, kisvárdai ellenfelét szinte a kez­dés után azonnal leléptették. Az ezüstérmes Góman hallgatja Lampert Gábor edző tanácsait Vasárnap a döntők szólították szoritó- ba az előző napi győzeteseket. 30 kg: Csömör - Farkas: apróságok nagy kesztyűkkel, feladás után győz Csömör. Bajnok: Csömör Emil (Tatabá­nya), 2. Farkas (Veszprém), 3. Bodó (Haj­dúböszörmény) és Dinók (Kecskemét). 32 kg: Varga - Bódi: nagy iram, sok ütés, egyhangú Varga-győzelemmel. Bajnok: Varga Miklós (Tatabánya), 2. Bó­di (Mezőkövesd), 3. Fehér (Veszprém) és Kovács (Vasas SC). 34 kg: Bihari - Góman: Bihari többet ütött, megérdemelten nyert 4:1 arány­ban. Bajnok: Bihari Ferenc (Tatabánya), 2. Góman (Dombóvár), 3. Iglai (Miskolc) és Varga (Mohács). 36 kg: Nagy L - Nagy T.: a dombóvári öklözűnek nem sikerült a harmadik aranyérem megszerzése, hiszen 3:2-es pontozással vereséget szenvedett. Baj­nok: Nagy Tibor (Tatabánya), 2. Nagy L. (Dombóvár), 3. Kele (Ú. Dózsa) és Rácz (Debrecen). 38 kg: Miklós - Mukli: Mukli lázba hoz­ta a közönséget, látványos öklözéssel nyert olimpiai bajnokságot. Bajnok: Mukli Jácint (Paks), 2. Miklós (Komló), 3. Sziko- ra (Bp. Honvéd) és Varga (Vecsés). 40 kg: Énekes - Konkoly: kemény küzdelemben Énekes megismételte ta­valyi győzelmét. Bajnok: Énekes István (Bp. Honvéd), 2. Konkoly (Kecskemét), 3. Györgye (Paks) és Kovács (Csepel Autó). 43 kg: Fehér - Bodó: izgalmas csatá­ban Fehér ütött tisztábban és megérde­melten nyert. Bajnok: Fehér Attila (KSI), 2. Bodó (Bp. Honvéd), 3. Nagy (Győr). 46 kg: Rezes - Papp: nagy ütésváltá­sok után egyhangú pontozás után Papp örülhetett. Bajnok: Papp László (Csepel Autó), 2. Rezes (Petőfibánya), 3. Farkas (Ú. Dózsa) és Csanya (Miskolc). 49 kg: Újjobbágy - Solt: a paksi fiú is­kolajátékot bemutatva minden tekintet­ben jobb volt. Bajnok: Solt Tibor (Paks), 2. Újjobbágy (Kisvárda), 3. Dudás (Óbu­dai TSZ SK) és Fábián (Debrecen). 52 kg: Kovács - Károlyi: egy perc el­teltével Kovács a padlón, Károlyi döntő fölénnyel győz. Bajnok: Károlyi Kálmán (Győr), 2. Kovács (Bp. Honvéd), 3. For­gács (Dombóvár) és Kerepessy (Kisvár­da). 55 kg: Nagy - Gábris: a magasabb Gábris taktikája érvényesült, biztosan győzött. Bajnok: Gábris Bulcsú (Vasas SC), 2. Nagy (Csepel Autó), 3. Mátrai (Ka­posvár) és Pataki (Berettyóújfalu). 59 kg: Kökösi - Lichtenstein: kiegyen­lített erők küzdelmét követően 3:2 arány­ban Kökösi győzelmét hirdették. Bajnok: Kökösi László (Keszthely), 2. Lichtens­tein (Bp. Honvéd), 3. Almási (Salgótarján) és Sánta (Jánoshalma). 65 kg: Szarkali - Turzó: Szarkali min­dent elsöprő lendülettel kezdett, majd azt is fokozva döntő fölénnyel nyert. Bajnok: Szarkali András (Dombóvár), 2. Turzó (Szeged), 3. Boros (Bp. Honvéd) és Járó­ka (Tatabánya). 71 kg: Fekete - Stefankó: az első me­netben K. O.-val győzött Fekete. Bajnok: Fekete Zoltán (Kaposvár), 2. Stefankó (Borsodi Bányász), 3. Németh (Bp. Hon­véd) és Nyéki (Debrecen). +71 kg: Tallóssy - Németh: nagy du­lakodást követően T allóssy döntö fölény­nyel nyert. Bajnok: Tallóssy János (Bp. Honvéd), 2. Németh (Oroszlány), 3. Pakot (Kaposvár) és Luzsinszky (Hajdúböször­mény). A legharcosabb versenyző különdíját Fehér Attila (KSI) nyerte, míg a legtechni­kásabb versenyzőnek Énekes István (Bp. Honvéd) bizonyult. Az egyesületi pontversenyben: 1. Bp. Honvéd 41,2. Tatabányai Bányász 32,3. Dombóvári Spartacus 21 ponttal. A zászlólevonást követően: „Viszontlá­tásra 1988-ban Tatabányán” búcsúztak egymástól az országos döntő résztvevői. Fotó: KAPFINGER Cooptourist Kupa Párját ritkító a „puccskísérlet” Két kör - 143 kilométer. Folytatva a Tolna megyei barangolást, ez várt a Cooptourist Kupa nemzetközi mezőnyé­re a második nap harmadik szakaszá­ban. Meg ami még várta a bringásokat, a hirtelen feltámadt szél, az egyre erőtelje­sebben permetező eső, s az időnként tengelyig hatoló sár formájában testet Öl­tő, az évszaktól szokatlan zimankó. Aztán ami féltávnál Harchoz érve a második kör megkezdése előtt történt azt jobb lenne mielőbb elfelejteni... A spotrág hazai történetében minden valószínűség szerint - legalábbis ilyen szinten - párját ritkító módon amolyan „puccsot” kíséreltek meg. A rendőrök és a zsűri tagjai nem akartak hinni a sze­müknek, amikor azt látták, hogy a me­zőny Kölesd helyett Szekszárd felé tart, mert a versenyzők szerint ilyen időben abszolút lehetetlenség még hetven kilo­métert biciklizni. Nagyon sok versenyző­nek még elevenen élhetett az emlékeze­tében a tavalyi viadal, amikor a zsűri ugyanezen a szakaszon az akkor való­ban az egészségre veszéllyel leselkedő időjárási viszontagságok miatt (még hó is esett és a hőmérő higanyszála a nulla fok felé tendált) „lefújta” a második kört. De most az általában keménységükről is­mert biciklisták eléggé el nem ítélhető módon „szövetkeztek" és cselekedetük­kel csúnya foltot ejtettek a sporterkölcs abroszán. S hogy az úgynevezett „puccskísérletből” nem lett puccs, az mindenekelőtt Schneider Konrádnak, a Szekszárdi Spartacus vezető edzőjének köszönhető, aki a mezőny nyomába eredt és határozottságával, ellentmon­dást nem tűrő kijelentésével „jobb belá­tásra” bírta a versenyzőket. Két fiú viszont függetleníteni tudta ma­gát a fejleményektől, örömünkre szolgál, hogy a tipographiás Ferencz mellett a szekszárdi Újvári Balázs hajtott tovább. Mintegy nyolcperces időelőnyre tettek szert, de nem tudtak megszökni, mert a mezőny nevesebb bringásai a mundér becsületéért küzdve rendkívül beleerősí­tettek és Högyész után utolérték őket. A végkifejlet szempontjából a legkemé­nyebb emelkedő, a kétyi sem volt vízvá­lasztó, csaknem Szekszárd központjáig együtt haladt a mezőny, amikor a szek­szárdi Auth robbantott és már nem lehe­tett elvenni tőle a szakaszgyözelmet. A III. szakasz végeredménye: 1. Auth Lász- ló (Szekszárd), 2. Márkus (Csepel I.), 3.’ Malecek (Favorit Brno), 4. Újvári, 5. Sajó (Szekszárd). A házigazda Szekszárdi Spartacus bringásai közül Újvári Balázs - íme a sors igazságszolgáltatása - az összetettben három szakasz után átvette a vezetést, a csapatban pedig másodikként várták s vasárnapi befejezést. Egyébként szom­baton este még nyeregbe szálltak a ver­senyzők: a két kilométeres csapatver­senyben a Favorit Brno együttese bizo­nyult a legjobbnak. Nem sok ereje, sőt akaratereje sem maradt a versenyzőknek a Cooptourist befejező etapjára, a 122 km-es országúti versenyre a Szekszárd-Kölesd- Gyönk-Hőgyész-Lengyel-Bonyhád- Szekszárd útvonalon. Kétségtelen tény, hogy a mit sem változó idő nem kedvezett a versenyzőknek, de a mindössze 33,2 krrv'óra átlagsebességre ez nem lehet magyarázat. Az okok könnyen lehet, hogy nem a megfelelő téli felkészülésben keresendők. Végül is mint a Cooptourist Kupán már annyiszor az utolsó százmé­terek mondták ki a végső szót. A szek­szárdi Kálvária-dombtetőn található cél előtt a minden szakaszon jó teljesítményt nyújtó BVSC-s Filutásnak maradt a leg­több ereje és faképnél hagyta a többieket és sikere az összetett egyéni győzelmet is meghozta számára. Az V. szakasz vég­eredménye: 1. Filutás Árpád (BVSC), 2. Kasza Zoltán (Szekszárd), 3. Csathó (Bp. Postás), 4. Márkus (Csepel I.), 5,Sa- jó, 6. Újvári (mindkettő Szekszárd). Ösz- szetett egyéni: 1. Filutás Árpád (BVSC), 2. Újvári Balázs (Szekszárd), 3. Hrubes (Fa­vorit Brno), 4. Kasza (Szekszárd), 5. Már­kus (Csepel I.). Csapat összetett: 1. Favo­rit Brno, 2. Szekszárd, 3. DMVSC, 4. Szekszárd II., 5. Csepel I. Bálint Gy. Még csak a táv elején, a megyeszékhelyt elhagyva Mukli Jácint (szemben) látványos öklözéssel nyert Novák István-futóemlékverseny

Next

/
Oldalképek
Tartalom