Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-22 / 275. szám
1986. november 22. rtÉPÜJSÀG 13 Kettős vendégségben A kosárlabda NB I. hétvégi újabb fordulójában megyénk mindkét csapata idegenben lép pályára. A Szekszárdi Dózsa Szarvasra, a Dombóvári VMSE Székesfehérvárra utazik. Listavezető pozíciójuk megőrzése érdekében arra lenne szükség, hogy visszaéljenek a vendégjoggal. Ifi. Szittya Imre (DVMSE): - Nagyon rosszul játszott csapatunk a Hódmezővásárhely ellen, a minimális győzelmet a hazai pálya előnyének és közönségünk támogatásának köszönhetjük. Remélem, ez volt a holtpont és az Alba Regia Építők otthonában begyűjtjük a két pontot. A mérkőzést nehéznek ítélem meg, hiszen a hazaiak rutinos játékosokkal rendelkeznek. Abban reménykedem, hogy a HSVSÉellen gyenge játékot nyújtó Mied- zik feljavul, s akkor tovább szaporíthatjuk győzelmeink számát. Vertetics István: - A szarvasiak jó képességű csapata az előző fordulóban a fővárosban aratott nagy különbségű győzelmével meglepetést okozott. A győzelem érdekében rutinos, nyugodt játékot és több vállalkozó kedvet várok. Nehéz mérkőzésre számítok azért is, mert a főiskolások pályája kisebb mint a miénk, amit nem lesz könnyű megszokni. Célunk a gólerős Bozsérné és Frankó elleni sikeres védekezéssel továbbra is megőrizni őszi veretlenségünket. A várhatóan nagy küzdelemben egyenrangú ellenfélre számítunk, ezért a siker érdekében a szerdainál jobb teljesítményt várok kulcsembereimtől. SÍPSZÓ ÉLŐT! NB II. Szolnoki MÁV MTE-Szekszárdi Dózsa: 13 óra. V: Varga J. Laki Zoltán: - Minden feltétel adott volt ahhoz, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk Hódmezővásárhelyen. Bíztató első félidő után nem várt súlyos vereséget szenvedtünk. Újabb nehéz feladat előtt áll csapatunk, de remélem, hogy a holnapi „kirándulásunk” sikeresebb lesz. A sérülések és a formahanyatlások ellenére továbbra is bízom a csapatban. Hosszabb kényszerpihenő után Weitner Ádám is játékra jelentkezett. Amennyiben Lauer és Kniesz sérülése rendbe jön, akkor a következő összeállításban kezdünk: - Pólyák - Lauer, Varga F., Kiss, Somodi (Hahn) - Dienes, Weitner I., Kniesz (Weitner II.), Márkus, Czírják. Kispadosok: Hujber, Varga II., Ignácz. TERÜLETI BAJNOKSÁG: Dombóvári VMSE-Mázaszászvár: 13 óra. V: dr. Csapó. Bőzsöny János: - Bonyhádon mindkét csapat sok helyzetet hagyott ki. Pontvesztésünk annak köszönhető, hogy a lélektani pillanatokat nem tudtuk kellőképpen megragadni. A má- zaszászváriak ellen második győzelmünket akarjuk megszerezni. A megfogyatkozott közönségünktől olyan játékkal kívánunk búcsúzni, hogy tavasszal ismét visszatérjenek a lelátóra. - Bien - Vészi, Banai, Magyar, Urbán - Kovács, Herbst, Nagy vagy Pászti - Iván, Jakab, Barka. Kispadosok: Reizin- ger, Péter, Gyurkó, Mács, Hosszú Z. Siklós-Bonyhád: 13 óra. V: Szabó L, Kovács István: - Sajnos megszokott dolog, de ezúttal sem sikerült győztesen elhagynunk a pályát. A közönség így most már joggal elégedetlen, utolsó hazai meccsünkön sem gyűjtöttük be a két pontot. A szezonzárón Siklóson szerepelünk, ahol nem mi vagyunk az esélyesek. Nem bánnám, ha erre játékosaink rácáfolnának, hiszen közülük többen nagy adóssággal zárták az őszi évadot. - Mucska - László, Hüber, Balázs, Beke - Joó, dr. Sebestyén, Fritsi, Darabos - Pfeifer, György. Kispadosok: Szabó, Váli, Denkinger, Juhász, dr. Alföldi. Paksi SE-Dombóvári Vasas: 13 óra. V: Horváth. Márkus József: - Ezúton is gratulálok a csapat pécsi szerepléséhez. A PVSK ellen talpraálltunk és nagyon bízom abban, hogy az utolsó hazai mérkőzésen talpon is maradunk. Győznünk kell, biztosítva ezzel az őszi dobogós helyezésünket. Németh - Kun, Blatt P., Horváth P., Bregovics - Porga, Kovács, Izsák, Balogh - Tóth, Gyenis. Kispadosok: Czárt, Prancz, Blatt Z., Lacza. Horváth György: - A szezonzárón a bronzérem várományosával mérkőzünk. Helyzetünket nehezíti, hogy a játékosok közül heten sérültek vagy betegek. A nehézségek ellenére is legalább egy pontot szeretnénk elhozni Paksról. A kezdő 11 -et közvetlenül a mérkőzés előtt jelölöm ki. Szombaton játszák MÁV NTE-Kisdorogi MEDOSZ: 13 óra. V: Radó. Gscheidt János egyesületi elnök: - Nagyon fontos két pontot szereztünk az előző mérkőzésen. A változások óta a játékunk javult, így képesnek tartom a csapatot az újonc, de jól szereplő nagykanizsaiak elleni pontszerzésre. Nem fogunk beállni védekezni, mert rúgott gól nélkül kevés esélyünk lenne. Vasárnapi csapatunkkal kezdünk. Új edzőt az alapozás kezdetére kívánunk szerződtetni. Kiss - Berning J., Klein, Páli, Fábián - Pap, Palkó, Brummer - András, Kovács, Szabó. Kispadosok: Horváth, Spiel, Nier, Berning Z., Domokos. A nagyközség igényli az NB ll-es csapatot Válsághelyzet után „fegyverletétel” Dunaföldváron Ha Montecuccoli háromszáz évvel később, napjainkban él, alighanem így módosítja szállóigévé vált mondását: a sporthoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. A sportegyesületek gazdasági ügyeinek hivatásos ügyintézői a történetek egész sorával szolgálhatnak adalékul annak bizonyítására, hogy egy-egy klub, vagy csupán valamelyik szakosztályéletében milyen nagy ura pénz. Hiánya esetenként válságos helyzetek kialakulásának forrása. Olyanoké, amelyben magasra csapnak az indulatok, s ha nem sikerül orvosolni a „kórt”, úgy a betegség csapatot, szakosztályt egyszeriben a megszűnéssel fenyegető mély szakadék szélére sodorhat A rossz hír szárnyakon jár. Egy hónapja Dunaföldváron futótűzként terjedt: Kolics edző felmondott, 14 játékos pedig azzal adta le szerelését, hogy nem kíván tovább a Duna- földvári Szövetkezeti Spartacus együttesében sportolni. Megszűnik az NB ll-es csapat, s ezzel a kézilabdázás is? - kérdezgették egymástól a nagyközség sportkedvelői. Egy olyan sportág jövője kérdűjeleződött meg, amely a Duna-parti településen az utóbbi öt évben a minőséget jelentette. Egész évben anyagi gondok- Az 1986. évi NB II. őszi idényzárása előtt két fordulóval bejelentettem Pintér György ügyvezető elnöknek, hogy az előállt körülmények közepette nem tudom elképzelni az edzői munkát. Nyílt titok, egész évben anyagi gondokkal küzdött egyesületünk, így szakosztályunk is. Amikor a megoldásra kerestem a választ a klubon belül, számomra érthetetlenül a segitő szándék helyett egyfajta konfliktusba torkolló szemlélettel találkoztam. Ügy éreztem minden hiába és leállók - mondja Kolics János edző.- Ebben az elhatározásában a csapat is követte?- Nem rögtön. Velem együtt végülis az NB II. valamennyi mérkőzését, sőt az MNK megyei döntőjét is lejátszották. Ezután adták le szerelésüket a játékosok.- Válsághelyzet állt elő egy olyan szakosztályban, ahol csupán gólkülönbséggel szorultak le a dobogóról.- Igen, nagyon kritikus napokat éltünk át. Ötödik évemet töltöttem a földvári csapatnál játékos edzőként. Akik ismernek tudják: mindent erre a szenvedélyemre tettem fel. Az itteni pályaépítéstől a csapat ütőképessé szervezésén keresztül mindent csináltam. Nem titkolom, ha süket fülekre találok huszadik alkalommal is, bizony elveszítem a diplomatikus hangnemet. De, ha sokadszor sem kapunk pénzt és huzamos időn keresztül saját zsebből finanszírozzuk önmagunkat az én helyemben ki nem bizonytalanodna el? Aztán olyan hangokat is hallottam, hogy nem baj ha visz- szakerül együttesünk a megyebajnokságba. Pintér György ügyvezető elnök: - A válsághoz vezető út már az elmúlt évben kezdődött. A finanszírozás oldaláról ütemezési gondjaink voltak. A játékosok előlegeztek pénzt és bizalmat a klubvezetésnek, ezt az idei közgyűlésen már jeleztem. Az egyesületi vezetés a támogatók „kedvéről", lehetőségeiről nem tehetett, tartós tartalékaink viszont nem voltak. Ez a helyzet az idén sem változott, mindez elégedetlenséget szült. Megosztotta a szakosztályon belüli erőket a játékjog Paksra történő átadásának illúziója. Ez utóbbit tudtunk nélkül kezdeményezték, az ebbeli szándékot nagyközségünk vezetői nem támogatták. További konfliktus-helyzet adódott a jólértesült intriku- sok megjelenését követően. Ezután jelentkezett a köztudatban Kolics edző nyilatkozata a szakításról. A játékosok egyöntetűen közölték velem: más edzővel nem kívánnak együttműködni, mert Kolicstól kapták sportpályafutásunk sikerélményét. Új gazdát kerestek A történések filmje pereg tovább. Az ügyvezető elnök már utalt rá, néhányan a kiutat egy illuzórikus megoldásban látták. Rákérdeztünk Kolics edzőre:- Felmerült annak gondolata, hogy az egész csapatot egy másik egyesület égisze alá testálják?- Ehhez a leállásnak semmi köze. Egyébként személy szerint egyetlen játékost sem kívántam rábírni arra, hogy ne folytassák sport- pályafutásukat a Spartacusban. Korábban azzal a korrekt javaslattal éltünk a vezetés felé, hogy amennyiben nem tudják megváltoztatni a körülményeket, akkor keressenek egy bázisszervet, amely NB ll-es szinten tudná működtetni szakosztályunkat. Erről azonban később szó sem esett. Tudomásul vettük a községi vezetés véleményét. Dunaföldvárnak szüksége van ilyen szintű kézilabdára. Dr. Pozsonyi Imre, a klub társadalmi elnöke: - Örökös gond az anyagiak hiánya, kétségteleh, hogy többször a tanács segített ki bennünket. Véleményem szerint azonban egy kicsit szűkebbre kellene húzni időnként a nadrágszljat. Nem biztos, hogy egy NB ll-es csapatnak feltétlenül szükséges Lengyelországban nemzetközi tornán szerepelni. Ami fölöttébb meilbevágott bennünket: a vezetést megkerülve igyekeztek Pakson új gazdát keresni. Álláspontunk egyértelmű volt: olyan nincs, hogy lemondjunk a szakosztályról. Végülis happy anddal zárult az indulatokat felkavaró ügy.- Szerencsére akadtak Dunaföldváron olyan gazdasági vezetők, akik minden szubjektív tényezőt sutba vágva, a község érdekeit tekintve mdflénk álltak. Az október 31 -i elnökségi ülésen egy évre meghosszabbították szerződésemet - sommáz az edző. Dr. Pozsonyi Imre: - Nagyon éles hangú volt az október 31 -i ülés. Hosszas vita után döntöttünk Kolics edző szerződésének meghosz- szabbításában. Az ülésen szóba került a már kiszemelt dunaújvárosi játékosokkal történő esetleges erősítés is. Elcsitultak a viták, az edző ígérte, változtatni próbál emberi magatartásán. Hogyan tovább? Az őszi utolsó hazai bajnoki meccs szünetében Galambos Lajos a szurkolók nevében intézett kérdést a földvári sportvezetőkhöz: mi lesz 1987-ben a község kézilabda-sportjával?- Hadd válaszoljak ezúton - mondja Pintér György. - Jövőre is lesz NB ll-es csapatunk, a játékosok és a sportközvélemény hatására az edző is visszatáncolt. Elültek a koholt vádak, a Paksra történő áttelepülésről már szó sincs. Játékosaink újra kezdik az edzéseket, a pénzügyi fedezet 1987-ben az év eleji indításhoz vállalati kölcsön formájában megoldódik. Bizakodó vagyok, csapatunk képes lesz meghosszabbítani NB ll-es tagságát. Kolics János: - Megcsonkult a csapat, első számú játékosunk, Jezsek Lajos Svédországba nősült. Rajta kívül kivált Palotai, s további egy-két kézilabdásunk szerepeltetése is kérdéses. Nem tudom, hogy a lezajlott események morálisan mennyire viselték meg a játékosokat. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy jövőre - rendkívül fiatal gárdával - kiharcoljuk a bentmaradást. Szakmailag egy fikarcnyit sem engedek, kemény edzésmunkával készülünk az új bajnoki év feladataira. Ha ebben partnerek lesznek a klub vezetői és hathatós támogatóink, akkor újra sínen leszünk. A krízis elmúlt, a kórt megfékezték. Tavasztól továbbra is NB ll-es meccseken szurkolhatnak csapatunk sikereiért a dunaföldváriak. FEKETE LÁSZLÓ Sportműsor SZOMBAT Asztalitenisz: Az NB ll-ben: TÁÉV SE- Székesfehérvár, Tolnai VL II.-Közgazda- sági Egyetem, 11 óra. Kosárlabda: Az NB l-ben: Szarvas- Szekszárd 16 óra. Alba Regia Építők—DVMSE 11 óra. Az NB ll-ben: Komló-Atomerőmű SE 10.30, Bonyhádi SE- Pécsi TÁSI 11.30. Labdarúgás: NB-s serdülő- és ifibajnokság: FTC-Szekszárdi Dózsa 12 óra. Területi bajnokság: MÁV NTE-Kisdorog 13 óra. Ökölvívás: Az NB l-ben Paksi SE- Kecskeméti SC 17 óra. Teke: Az NB l-ben: Dombóvári Sparta- cus-Pápai Vasas 10.30. VASÁRNAP Asztalitenisz: Az NB ll-ben: Bp. Spartacus II.-Tolnai VI. 11 óra. Felnőtt II—III. osztályú egyéni bajnokság Szekszárdon a megyei sporthivatal tornatermében 8.30-kor. Sakk: Az OB ll-ben: Bp. Ganz Villany— TÁÉV SE 10 óra. Labdarúgás NB II.: Szolnok-Szekszárd 13 óra. Területi bajnokság: Siklós-Bonyhád, DVMSE-Mázaszászvár, Paks-Dombó- vári Vasas 13 óra. Megyei bajnokság: Hőgyész-Gerjen (Lugasi), Tevel-Nagydorog (Horváth L.), Aparhant-Simontornya (Szinger), Nagy- mányok-Szakcs (Verdi), Zomba-Tamá- si (Stumpf), Tengelic-TÁÉV SE (Niki), Döbrököz-Atomerőmű SE (Fazekas), Dunaföldvár-Bátaszék (Dravecz I.) 13 óra. Körzeti bajnokság: Alsónána-Bony- hádvarasd (Unyatinszki), Izmény-Kölesd (Kovácsi), Báta-Kakasd (Bors), Fadd- öcsény (Etting), Kéty-Tolna (Patrik), Harc-Cikó (Krekó), Középhídvég-Sió- agárd (Tölgyesi) 13 óra. Magyar bravúr Szófiában A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége néhány nappal a küzdelmek befejezése után értékelte a Szófiában lezajlott világbajnokságot. Általános elismerést kaptak a szakvezetők: bravúrosan szerepelt a válogatott. Országos csúcsok, egyéni rekordok dőltek meg, a nemzetek rangsorában megmaradt a gárda a rangos harmadik helyen. Külön kiemelték, hogy az olimpiai értékelés szerint 21 pont minden előzetes várakozást felülmúlt, hiszen 17-20 körül terveztek. A Bulgária és Szovjetunió mögötti harmadik hely értékét növeli, hogy az elmúlt évinél lényegesen jobb összeredményre volt szükség ehhez a sikerhez. Az 1985. évi világbajnokságon a magyar válogatott 273 ponttal végzett a harmadik helyen. Ezzel 1986-ban csak ötödik lehetett volna. Az idei 319 pont önmagáért beszél. A jövő szemponjtából örvendetes, hogy a Szófiában járt tíz magyar súlyemelő mellett új reménységek állnak bevetésre készen. Karcag 40 kilót javult, Lukács 10, Lénád 5, Bartus 17,5 kilóval tudott többet legutóbbi versenyén, mint az idény kezdetén. A 19-20 éves fiatalok jövőre már EB-VB-szereplők lehetnek. Bartus kivételével azokban a könnyebb súlycsoportokban találhatók, amelyekben az idei VB-n a magyar válogatott nem indított versenyzőt. Ambrus László, a válogatott vezető edzője tavaly 1986 végéig kapott megbízatást. A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 1988. december 31-ig hosz- szabbítja meg szerződését és szövetségi kapitánynak minősíti. Két évre kikérik a Bp. Honvédtói Fazekas Endrét a válogatott edzőjének és ez lesz a feladata oroszlányból Bagócs Jánosnak is. Az élvonalbeli súlyemelőkre az idén még feladatok várnak. Barsi László december 1 -én utazik Ambrus László kíséretében Melbourne-ba, a Világ Kupára. Az országos felnőtt egyéni bajnokságot december 4-én, 5-én és 6-án rendezik meg Nyíregyházán. A válogatott keret január 5-én kezdi meg a felkészülést Bükfürdőn 1987 feladataira, a franciaországi EB-re és a csehszlovákiai világbajnokságra. Török: Mannheimből Kassel be A DPA hírügynökség jelentése szerint Török József, a Bundesliga I. osztályában szereplő Waldhof Mannheim 33 éves magyar labdarúgója átigazolt a II. ligás Hessen Kasselhez. Török új szerződése 1988. június 30-ig tart. A hírrel kapcsolatban a Zalaegerszegi TE - Török magyarországi egyesülete - illetékesei elmondták, hogy a klubcseréért a ZTE 10 ezer dollárt kapott. Török szerződése az év végén lejárt volna a Mannheimnél. Tervek szerint már a hét végén pályára lép új csapatában.