Tolna Megyei Népújság, 1985. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-03 / 1. szám

1985. január 3. í' TOLNA x _ ©KÉPÚJSÁG A boldog győztesek Szilveszter Kupa Tájfutókkal az Imsás erdőben pálya jó. Hogy ez mit jelent­het? Talán azt, hogy nem hosszú, vagy hogy könnyen felfedezhetők a bóják, eset­leg gyönyörűség a hóban fut­ni? Hogy saját szemünkkel győződhessünk meg arról, hogy „jó” a pálya, Mittler József vezetésével mi is elin­dulunk néhány bója felku­tatására. Az első bóját (közismert nevén: rókát) még jómagam is megtalálnám, pedig ... Ám korai lenne ítéletet mon­dani még a pálya nehézségé­ről. — A bóják elhelyezése nem volt könnyű feladat. Ilyenkor aljnövényzet híján könnyen belátható az erdő. Hogy mégis érdekes legyen a verseny, sokat kellett töp­rengeni a bóják elhelyezé­sén — szabódik Mittler Jó­zsef. Hogy azért sikerült néhány jól megbújó rókát is kiten­niük, arra bizonyítékot is találunk. Néhány ifjú tájfu­tó, akik bizonyára még nem sokadik versenyükön vesznek részt, nagy buzgalommal ku­tatnak a bozótban. Bizonyára meg is találják, hiszen több szem... Minél tovább hatolunk az erdőben, annál ritkábban találkozunk tájfutóval. Le­het, hogy már csak mi va­gyunk kint a terepen? Talán már meg is volt az ered­ményhirdetés. Igazán Mitt­ler József szavai sem nyug­tatnak meg. — Nem lepne meg, ha már mindenki célba ért volna, hiszen 2000—4000 méteresek a pályák, a kategóriáktól függően. Ennyi idő alatt már mindenkinek le kellett fut­nia. A célban valóban már a forró teáé a főszerep. Jólesik kortyolgatni a kiadós futás után. Aki pedig már kellő­képpen felmelegedett, az rá­ér arra is, hogy a kiaggatott cédulákon megvizsgálja, az ő eredménye hányadik hely­re elég. Vajon jut-e neki is a kitűzött — hóban hűtött — szilveszterkor jól hasznosít­ható díjakból. Ám bizonyára december 31-én nemcsak az elsők koccintottak azzal a pezsgővel. Hiszen ahogy Mittler József elmondja, a paksi tájfutók még a szil­vesztert is együtt töltik. Eredmények: N 15: 1. Sá- rosi Zita, 2. Molnár Vera, 3. Bach Andrea (mindhárom PSE). N 17: 1. Lehota Edit (PSE), 2. Wolf Ágnes (Pécsi VM), 3. Haaz Éva (PSE). F 15: 1. Mittler István (PSE), 2. Prantner József (PSE), 3. Dull Béla (Duna- f öld vár). F 21: 1. Fenyves Ferenc (PSE), 2. Nagy Lajos (Pécsi VM), 3. Molnár Gyula (Mis­kolc). Nyílt kategória győztesei: Mittler Ferenc és Kerekes Katalin (mindkettő PSE). P. I. Fotó: BENCZE ISTVÁN Kishitűségemmel elárultam, hogy nem ismerem kellően a tájfutók lélektanát. — Éppen azért szurkol­tunk, hogy hóban rendezhes­sük a versenyt. Tavaly ren­deztük meg először, de saj­nos, akkor szürke ■ erdőben. Örülök, hogy ilyen szépszá­mú — ötvenkét — verseny­ző jött össze. Itt vannak a Paksi SE, a Paksi Természet­barát, a Dunaföldvár, a Bonyhád versenyzői, de jött tájfutó a Pécsi Vörös Mete­ortól, Miskolcról, valamint a PSE atlétái is kihasználják ezt a versenyzési lehetősé­get. Örömmel hallom, hogy is­mét bekapcsolódtak a me­gyei tájfutóéletbe a duna- földvári gimnazisták. — Szeptemberben egy új­ságcikkben elmarasztalták a dunaföldváriakat amiatt, hogy nem vettek részt a me­gyebajnokságon. Ekkor gim­náziumunk igazgatója lépés­re szánta el magát, megkért, vegyem át az ODK-t, és ez­zel együtt a tájfutókat. Szí­vesen vállaltam, bár beval­lom töredelmesen, még a sza­bályokkal sem vagyok egé­szen tisztában. Mégis komo­lyan szeretném csinálni, mert nagyon szeretem a gye­rekeket, és amíg lesz egy gárda, akiket érdemes me­nedzselni, addig lelkiismere­tesen akarom csinálni — mondja Deák Árpád, a du- naföldvári gimnázium taná­ra. Sorban érkeznek a ver­senyzők is kipirult arccal, szaporán lélegezve. Elsőnek Hegedűs Márta fut a célba, a bonyhádi közgazdasági szakközépiskola tanulója. Láthatóan elfáradt. A leve­gőnek egyelőre jobban örül, mint a kérdéseknek. Annyit tudhatok meg tőle, hogy a A dunakömlődi halászcsár­dánál 11 órakor gyülekeztek vasárnap a tájfutók, hogy még egyszer az óévben ösz- szemérjék tudásukat, ezúttal a Szilveszter Kupában. Némiképp megkésve érke­zünk a csárdához, már csak hűlt helyüket találjuk a táj­futóknak. Nem esünk pánik­ba, az Imsós erdőben ki van szalagozva a tájfutók útja. Mi is ezt követjük. Ropog a hó a lábunk alatt, és már az utánpótlás is hull a nya­kunkba. Már fel is tűnik Mittler József kék anorákja. Jön elénk. — Elmarad a verseny. Ügy tűnik, elriasztotta a hó a versenyzőket — mondja sej­telmes arccal a verseny el­nöke. Szánalmas arcot vághatok, ugyanis elneveti magát, és megnyugtat, hogy lesz ver­seny, mégpedig szépszámú indulóval. Még hogy egy kis hó elriasztotta volna őket... „Rókakeresés” Egy befutó és a hóban hűtött díjak Deák Árpád Ifjúsági parlament a Dombóvári Spartacusnál A Dombóvári Spartacus SE ifjúsági parlamentet tartott. A résztvevőket, edzőket és sportolókat Topa Imre, egye­sületi elnök köszöntötte, majd rátért a szakosztályok értékelésére. A kézilabda szakosztályról elmondta, hogy az 1984-es évben a csapat a teremkupán harmadik helyen végzett. A megyebajnokságra az 1—4. helyek egyikének megszerzé­se volt a célkitűzés. A fel­nőttegyüttes a bajnokság fi­náléjában bronzérmet szer­zett, míg az ifjúságiak ezüst­érmesként zártak. A fiatalok jó kollektív szellemről,, igazi csapatmunkáról tettek tanú- bizonyságot. Az úszók munkájának ér­tékelése kapcsán az elnök hangsúlyozta: „Két főállású edző dolgozik a 25 versenyző mellett. Fehérvári Róbert személyében egy másodosztá­lyú minősítéssel rendelkező úszót mondhatnak maguké­nak, valamint további kilenc ezüstjelvényes versenyzőnk van. Szép eredményeket ér­tek el úszóink az országos vidék-bajnokságon”. Az ökölvívó szakosztály 1984. évi mérlegének megvo­násakor Topa Imre többek között elmondta, hogy 30 út­törő, serdülő és ifjúsági kor­osztályú versenyzővel dolgoz­nak. Az ifjúságiak közül Kalocsai Zoltán aranyjelvé­nyes szintet ért el, 48 kg-ban ifjúsági magyar bajnokságot nyert. Kalocsai tagja az ifjú­sági válogatott keretnek. Végezetül a városban egye­dülálló NB I-es szakosztály tagjainak, a tekézőknek a munkáját értékelte. Az NB I-es tekézők őszi sorsolása kedvezőtlen volt. Ezt igazol­ta, hogy az első hat forduló­ban négyszer idegenben és csupán kétszer játszottak ott­hon. Az otthoni két találko­zón a bajnokság éllovasait fogadták. Az őszi eredmé­nyek alapján Tarsolyék hat ponttal a 10. helyen zártak. A tavaszi sorsolás lényegesen kedvezőbb lesz, ennek kö­vetkeztében újabb 14—15 pont begyűjtését várják a Spartacus tekézőitől. A szak­osztály élvezi az elnökség bi­zalmát, támogatását. Mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az NB I-es csapat meg­kapaszkodjon a sportág élvo­nalában. A szövetkezeti klub ifjúsá­gi parlamentje az elnöki be­számoló fölötti vitával, hoz­zászólásokkal zárult. Téli sportok Mórágyon A szekszárdi városi sportfelügyelőség kezdeményezésé­re a szervező bizottság minden vasárnap sízésl és szán- kózási lehetőséget biztosít Mórágy község szabadidős parkjában. Melegedőhelyet és pihenőt a turistaházban a tanács biztosít. Frissítőről — forró tea, szendvics stb. — a bonyhádi áfész gondoskodik. A szekszárdi Volán Vál­lalat vasárnaponként 9 órai indulással, valamint 15 órai visszaindulással különjáratot szervez. Indulás a Volán­pályaudvarról. Szánkó- és síszállítását az autóbuszon ter­mészetesen engedélyezik. A szánkózás! helyet magán­autóval is megközelíthetik a téli sportot kedvelők. Veszprémi kézilabdasiker A Veszprémi Építők férfi kézilabdacsapatának sikeré­vel ért véget Karlsruhéban az újévi torna. A veszprémi­ék egy csehszlovák és két nyugatnémet gárda előtt, két győzelemmel, egy vereséggel végezték az élen: Veszprémi Építők—MTSV Schwabing (nyugatnémet) 16-9, Veszprémi Építők—Lo­komotiv Trnava 16-9, Veszp­rémi Építők—Kreisauswahi Karlsruhe 14-15. A torna végeredménye: 1. Veszprém 4 pont, 2. Trnava 4, 3. Karlsruhe 3, 4. Schawa- bing 1. A veterán kapus Az 1924. november 16-ára virradó reggel kemény fagy- gyal fogadta a moszkvaiakat, de legalább véget ért az egy hétig szűnni nem akaró hóesés. Oszladozott a sötétség, kitisz­tult az ég és váratlan-merészen előbukkant a Nap. A lábak alat ropogott a hó és az átható, éles levegőben még a lehelet is meglátszott Derűs volt az idő, s úgy tűnt, változatlan marad nap­nyugtáig. Jó előjel a fényes eseményhez! Akik hajnal óta sűrűn kémlelgették az eget — s bizony több ezren akadtak ilyenek —, megnyugodtak: meglesz a világraszóló, s csupa nagybetűs MECCS! Ezen a napon játszotta első nemzetközi mérkőzését a törökök nemzeti tizenegyével a szovjet válo­gatott labdarúgócsapat. A nevezetes találkozó színhelyén, a ZKSZ Sportklub Moszkva-folyó partján álló stadionjában egy gombostűt sem lehetett leejteni a lelátókon. Nemezcsizmákban toporgó, kucsmájukat gondosan a szemöldökükig húzó, bundákba öl­tözött izgatott moszkvai sportbarátok várták a találkozó kez­detét. És nemcsak az időjárás volt kegyes a szovjet váloga­totthoz, amely élvezetes játékkal 3:0 arányban legyőzte a tö­rök csapatot. Kell-e mondani hogy a kánikulává forrósodott levegőben a szurkolók fagynak, hidegnek fittyet hányva ha- jigálták magasba fejfedőiket? S noha valamennyi szovjet játékos remekelt, a nagyszerű mérkőzésnek három hőse volt: a két gólt szerzett leningárdi Mihail Butuszov, a csapatkapitány, az egygólos harkovi Alekszandr Spakovszkij a kitűnő csatár és a moszkvai Nyi- kolaj Szokolov a válogatott portása, akinek kapujában egyet­lenegyszer sem táncolt a labda a mozgalmas 90 perc folya­mán. A kapus emlékezete máig kitörölhetetlenül őrzi a 60 évvel ezelőtti mérkőzés minden fontosabb mozzanatát. Szokolov Leningrád környékén telepedett le. Csöndes, erdő övezte raz- Mvi otthonában tárgyak sokasága emlékezteti a látogatót a természetre és a futballra. A világos, vendéghívogató előszoba falán szögre akasztott kapuskesztyű lóg. Ez az a bizonyos, amit a törökök elleni meccsen avatott föl. A barátságos nap­palit elárasztja az erdei növények fanyarédes illata, s érmek, díjak, színes klubzászlócskák díszítik a vitrineket. A testileg, szellemileg egyaránt friss embert két szerel­me, a labdarúgás és az erdő élteti. Az edzők 1918-tól kezdték jegyezni a nevemet. Ját­szottam moszkvai, leningrádi csapatokban, aztán bekerültem az Orosz Föderáció válogatottjába. Innen tulajdonképpen már egyenes út vezetett a nagyválogatottig. Aktív pályafu­tásomat 1934-ben fejeztem be, de addig megfordultam a vá­logatottal Németországban, Norvégiában, Törökországban és Svédországban. Közben persze tanultam is. S amikor búcsút mondtam a válogatottságnak, megvédtem a diplomámat a leningrádi Erdészeti Akadémia erdőmémöki karán. Még ugyaneben az évben — az elsők között — megkaptam A Szovjetunió kiváló sportolója kitüntetést. — Boldog ember voltam. Mindazt elértem a fociban ami a képességeimből futotta, s olyan szakmára találtam, amit ma is a hivatásomnak érzek. Negyven év bízták rám ezt az itte­ni erdőt, s csak négy esztendőre hagytam el, amikor bevonul­tam frontszölgálatra. Jobban ismerem a fák természetét, mint a magamét. Szerintem a növények és az emberek között föl­fedezhető némi hasonlóság. Vannak köztük gyengék és erő­sek, adakozók, nagyvonalúak, kicsinyesek, sőt fukarok is. Szeretem az erdőt, a vidám, kedves és szépséges nyírfácská­kat, a tanárosan szigorú lucfenyőket, a méltóságteljes és titokzatos öreg tölgyeket és a közvetlen, barátságos vörösfe­nyőket. Talán egy kicsivel jobban kedvelem őket még a fo­cinál is. Hiszen az erdő nekem még nem okozott bánatot. Itt nincs vesztett mérkőzés, nem kell éjszakákon át azon töpren­geni, hogy a barát és sporttárs túljut-e a fizikai és lelki vál- ságon. Egészen összetört a hír, amikor megtudtam, hogy Ja- sin bal lába menthetetlen, amputálják. Még a jubileumi ta­lálkozónak sem tudtam örülni. — Tavasszal elvárom ide hozzám Jasint. Meglátja Raz- Iivban összeszedi majd magát, s május 12-én együtt üljük meg a nyolcvannyolcadik születésnapomat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom