Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-13 / 215. szám

2 NÉPÚJSÁG 1984. szeptember 13. PANORÁMA Reagan és a szakszervezetek SOMDflMTy DI4M •PTEMBER 19™ • WASHINGTON D. < AFL ~ CIO Az AFL-CIO szakszervezet egyik washingtoni Reagan- ellcnes tömegtüntetése. (Archív felvételünk.) Az elnök évente egyszer forró üdvözleteivel halmoz­za el a dolgozó embereket, a többi 364 napon azonban ránk sem hederít — keser­gett a minap Lane Kirkland, az AFL—CIO amerikai szakszervezeti szövetség el­nöke a „Labor Day”, a hiva­talos amerikai munkaünnep alkalmából elhangzott nyi­latkozatában. A 13,7 millió tagot szám­láló, jobboldali vezetésű szakszervezeti szövetség el­nökének véleménye szerint a jelenlegi kormányzat a szakszervezeti és munkajogi törvényeket a maga javára, a munkások és a szakszer­vezetek ellen használja fel. A gazdasági helyzet pedig — a fellendülés kétségtelen je­lei ellenére — egyelőre nem mutat kiutat a válságban lévő szakszervezeti mozga­lom számára. Reagan elnökségének négy esztendeje nem sok jót hozott a szervezett dolgozók­nak. A nyolcvanas évek ele­jén érte el csúcspontját a munkanélküliség, s az azóta bekövetkezett gazdasági fel­lendülés új jelenségei: az ipar szerkezetváltása és súlypontjainak áttelepítése az ország konzervatívabb — a szakszervezetek számára egyelőre „bevehetetlennek” bizonyuló — déli és délkeleti részeibe, és a kulcsiparágak, elsősorban az acélgyártás és az autóipar tovább tartó nehézségei — a szakszerve­zetek hagyományos keleti parti „fellegváraiban” — valósággal kiütötte a kemé­nyebb harctól egyébként is tartózkodó szakszervezete­ket. A dolgozók állásaikat félt­ve engedményekre kénysze­rültek az utóbbi években, elfogadták a munkaidő- és bércsökkentéseket is. A gaz­dasági helyzetet kihasználva a Reagan-kormány politikai­lag is hadat üzent a szak- szervezeteknek: a szakmai szövetségek „munkaerőpiaci monopóliumát” megnyirbá­landó, megszüntette azt a számos iparágban, illetve vállalatnál korábban nehe­zen kivívott jogot, hogy csak szervezett munkások alkal­mazhatók. Az új gyakorlat­ra maga az elnök mutatott példát, amikor 1981-ben ren­deleti úton elbocsátott 11 ezer sztrájkoló légiirányítót az ország reoülőtereiről. A második világháború óta egyébként is 35-ről 20 százalékra csökkent a szer­vezett dolgozók aránya, s ez a folyamat az utóbbi négy évben felgyorsult. Ma már csak minden ötödik ameri­kai munkavállaló — mintegy 20 millió ember — szerve­zett dolgozó. A válságágaza­tokban a legnagyobb a le­morzsolódás: az acélipari munkások korábban egymil­liós szakszervezete például tagjainak egynegyedét veszí­tette el 1980 és 1984 között. De a maradék tagság i,s „fel­hígul” a gazdaság hosszú tá­vú átszerveződésével össze­függésben is. 1950-iben az aktív lakosság 59 százaléka dolgozott a „harmadik”, azaz a szolgáltató szektor­ban, ma 72 százaléka. Az ő harcosságuk nem hasonlít­ható a nagyipari munkások harcosságához. A „Labor. Day” kitűnő al­kalmat adott a szakszerve­zeti vezetőknek, hogy meg­próbálják lejáratni Reagan politikáját és ismételten messzemenő támogatásukról biztosítsák a demokraták el­nökjelöltjét, Walter Monda- le-t. „Nem állítjuk, hogy a po­litikai fordulat (a demokra­tapárti kormányzás) önma­gában meg tudná oldani va­lamennyi problémánkat, de nem érhetünk el sikereket egy politikailag ellenséges közegben, bármilyen kemé­nyen dolgoznánk is” — hangsúlyozta az AFL—CIO elnöke, utalva a Reagan kor­mányzat szakszervezetellenes akcióira. Az utóbbi években deffen- zívába szorult szakszerveze­tek számára szinte már lét­kérdés, hogy novemberben az Egyesült Államokban de­mokrata elnököt válassza­nak. Tőle várják nemcsak a megtépázott szakszervezeti jogok, hanem a szakszerve­zetek — s nem utolsósorban a tényleges osztályharcot szakszervezeti vezetők — bázisul szolgáló gazdasági ágazatok és földrajzi terüle­tek „rehabilitását” is. Ezért a politikai támogatás mel­lett a pénzt sem sajnálják Mondale kampányára: a szakszervezeti kasszából, il­letve magánszemélyek át­utalásaiból dollármilliókat juttatnak a Demokrata Párt választási számlájára. A szakszervezeti vezetők kiállása a demokraták mel­let azonban nem jelenti egy­ben az egész tagság feltétlen támogatását. Noha a szer­vezett dolgozók többsége ha­gyományosan a demokraták­ra szavaz, nem tudni, mek­kora lesz novemberben a „szökevények” aránya. Négy esztendeje például éppen az AFL—CIO szakszervezeti szövetség több mint 13 mil­liós tagságának 44 százaléka Ronald Reaganre szavazott, a- vezetők támogatta Jimmy Carter helyett. Most, Í984 novemberében a szervezett dolgozók jó ré­sze, valódi alternatíva hiá­nyában, valószínűleg ismét a republikánus jelöltre adja le szavazatát: a csökkenő kamatlábak és a viszonylag csökkenő munkanélküliség erősíteni látszik Reagant Mondale és az amerikai szakszervezeti vezetők egyezkedésével szemben. BUDAPEST Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára szerdán bemutatkozó látogatáson fogadta Euclides Vázquez Candelát, a Kubai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Kádár János, ugyancsak szerdán fogadta Momcsilo Sztefanovics jugoszláv újság­írót, aki könyvet állít össze vezető politikusoknak, ismert személyiségeknek Joszip Broz Tito elnökkel kapcsolatos visszaemlékezéseiből. * Szeptember 10. és 12. kö­zött ülést itartotit a magyar— nigériai gazdasági, tudomá­nyos és műszaki együttműkö­dési vegyes bizottság Buda­pesten, Török István külke­reskedelmi minisztériumi ál­lamtitkár és Gilbert Prince Obiajulu Chikelu szövetségi ttervminisztériumi államtit­kár vezetésével. MOSZKVA A szovjet kormány meghí­vására szeptember második felében hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban Kalevi Sorsa finn miniszterelnök — jelentette szerdán a TASZSZ hírügynökség. VARSÓ A jelek szerint nagyon rö­vid időn belül összeül Len­gyelországban az az országos szakszervezeti találkozó, amelyen létrehozzák a kü­lönböző szakszervezetek kö­zös, országos képviseleti szer­vét, és kidolgozzák az egysé­gesülő lengyel szakszervezeti mozgalom programjának té­ziseit. A találkozó megszervezé­sére létrehozott testület egyik vezetője, Wlodzimierz Lu- banski sajtónyilatkozatában bejelentette, hogy a találko­zót szeptember végén, vagy október eleién tartják meg, minden valószínűség szerint a katowicei Baildon Kohó­műben, amely több mint egy évvel ezelőtt is otthont adott az újjászületőben lévő szak- szervezetek első országos ta­lálkozójának. LONDON Az angol Legfelsőbb Bíró­ság szerdán táborhelyük el­hagyására kötelezte a Green- ham Common-i békeharcos asszonyokat, akik az ameri­kai szárnyasrakéta-támasz- pont főbejáratával szemben — egy alacsonyabb fokú bí­róság végzésével dacolva — újból tábort vertek. Új feladatok - új személyek Sinowatz kancellár a kormányátalakításról Sinowatz kancellár új minisztereivel a bemutatkozó saj­tóértekezletre tart. (Telefotó.) I __________________________________________________________ A kormány átalakítása semmiféle változást nem je­lent Ausztria politikájában, jelentette ki Fred Sinowatz kancellár. A kormányfő a szerdai Arbeiter-Zeitungban megjelent nyilatkozatában azzal indokolta a kabinet öt tagjának leváltását, hogy az új feladatok időnként új személyeket is igényelnek. Egyébként Erwin Lánc kitű­nő külügyminiszter volt, hangoztatta. Lecserélésében az játszott nagy szerepet, hogy Sinowatz Leopold Gratzot (az új külügyminisz­tert) fel kívánta venni a kor­mányba. A kancellár nevet­ségesnek minősítette azt a véleményt, hogy Láncot amerikai nyomásra váltották le. Erwin Lánc ismételten bírálta a Reagan-kormány közéD-amerikai politikáját és Washingtonnak a techno­lógiaexport kérdésében Bécsre gyakorolt nyomását s leváltásában az osztrák polgári saitó szerint ennek is része volt.) Sinowatz arra a kérdésre, hogy a kormányátalakítás jobbra tolódást jelent-e, az­zal válaszolt, hogy a jelenle­gi társadalmi adottságoknak megfelelő, középutas politi­kát kívánnak folytatni, olyat, amelyet a lakosság széles rétegei elfogadnak Nincs szó azonban természe­tesen olyan vonalváltozásról, amelyet az ellenzékben levő. polgári Osztrák Néppárt sze­retne. Az Osztrák Szocialista Párt továbbra is világosan meg kívánja különböztetni politikáját, célkitűzéseit a Néppártétól, nem kíván amerikai típusú gyűjtőpárt lenni. Leopold Gratz külügymi­niszter, aki Kirchschläger államfő kíséretében Athén­ban tartózkodik, az osztrák sajtónak ott adott nyilatko­zatában hangoztatta: nem változnak az osztrák külpoli­tika alapelvei, változatlanul előtérben áll az ország szom­szédaihoz és az ENSZ Biz­tonsági Tanácsa állandó tag­jaihoz fűződő jó viszony ápolása. Jó kapcsolatokra tö­rekednek minden más or­szággal is, amelyekhez Ausztriának gazdasági érde­ke fűződik. Az ENSZ közgyűlése al­kalmával tett amerikai lá­togatásán tisztázni kívánja, hogy a technológiaexport vonatkozásában Ausztriát ért bírálat „a kormány vagy a sajtó” kritikája volt-e. Ausztriának meg kell tarta­nia a szerződéses előíráso­kat, ám ezzel nem válik az amerikai politika eszközévé, mondotta Gratz. Az ősszel amerikai kül­döttség tárgyal Becsben az osztrák kormány illetékesei­vel, jelentette szerdán a Die Presse. Ferdinand Lacina, a közlekedés és az államosí­tott ipar ügyeinek új minisz­tere a lapnak elmondotta: Ausztriát nem érheti hátrá­nyos megkülönböztetés más semleges, illetve NATO-tag országok javára a szocialista országokba irányuló techno­lógiaexportban. Mint ismeretes. Washing­ton nemcsak amerikai cegek ausztriai leányvállalatainak tiltja meg bizonyos termékek kivitelét szocialista orszá­gokba, hanem azt is szeret­né elérni, hogy osztrák cé­gek saját találmányaikat áe adhassák el. E próbálkozá­sokat az osztrák kormány részéről határozottan visz- szautasították. Az amerikai küldöttség újabb látogatása (utoljára néhány hónapja járt kereskedelmi miniszter- helyettes Bécsben) arra utal, hogy Washington további nyomassa! próbálkozik. Gránátok és barikádok Szerda esti kommentárunk. A dél-afrikai rezsim hű maradt magához: Louis le Grange rendőrségi és börtönügyi miniszter elrendelte, hogy szerda éjféltől a helyi hatóságok tiltsanak be minden kormányellenes politikai megmozdulást. Mint várható volt, a pretoriai kabinetnek nem volt és most sincs más receptje a kétségbeesés és keserűség meg­nyilvánulásai ellen. Soweto johannesburgi külvárosban és más ismert néger gettókban ez a nem akármilyen hét harminckét halálos, és legalább háromszáz sebesült áldozatot kö­vetelt. Ez lett a nagy csinnadrattával beharangozott preto riai „nyitányból”, amely azt lett volna hivatva előse­gíteni, hogy a Dél-afrikai Köztársaság legalább vala­melyest szalonképes legyen a nemzetek családjában. A forgatókönyv néhány „liberálisabb” kormányfői be­széddel kezdődött (Botha jelenlegi kormányfő egy gyű­lésen bírálta pártja szélsőjobboldali ellenzékét, az „örjöngöket”, akik a legcsekélyebb változást is ellen­zik) és a hírhedt „alkotmányreformmal” folytatódott. Mint ismeretes, az alkotmánymódosítás csak arra volt jó, hogy még jobban felháborítsa a nemzetközi közvé­leményt, hiszen csupán a félvéreknek és az ázsiai szár­mazásúaknak biztosított látszatképviseletet, de to­vábbra is teljesen kirekesztette a hatalom gyakorlásá­ból a fekete többséget. A forgatókönyv számolt n Reagan-kormány létével és jellegével. Washington valóban mindent megtett, hogy a tragikomikus por­hintést nyitánynak fogják fel és rávette néhány szövet- ■ ségesét, fogadják Bothát országukban. Mára bebizo­nyosodott, hogy az Egyesült Államok egyedül maradt pretoriai barátaival. Ahogy közeledett a sowetói vé­rengzés, és Steve Biko polgárjogi vezető halálra kín­zásának évfordulója (szeptember 12.), valamint Botha kormányfő államfővé „koronázásának” napja (szep­tember 14.), úgy törtek ki egymás után a harag vul­kánjai. HARMAT ENDRE Olasz lap leleplezései a terrorizmus hátteréről Az olasz szélsőjobboldali terroristákat az Egyesült. Ál­lamok egyik katonai támasz­pontján képezték ki — közöl­te szerdán a La Republics. A rendszerint jól tájékozott újság Amos Spiazzinak az olasz hadsereg egykori ezre­desének letartóztatása kap­csán ismertette a vizsgálóbí­ró jelentését, amelybőL kitű­nik, hogy az utóbbi években az újfasiszták álfád elköve­tett terrorcselekmények meg­szervezőit és irányítóit egy Livorno és Pisa között lévő amerikai támaszponton ké­szítették fel az akciókra. Spiazzit azzal vádolják, hogy újfasiszta fegyveres csoportokat szervezett Vene- to tartományban és hogy kapcsolatban állt a szélső- jobboldali terrorizmus vezér- egyéniségeivel. A vizsgálóbí­ró jelentése szerint Spiazzi és itársai nemcsak az olasz, hanem az amerikai titkos- szolgálat, a CIA magas be­osztású vezetőivel is kapcso­latot tartottak. Kiosztottak a BUIII dijait (Folytatás az 1. oldalról.) zsír tejszín szerkezetű, ami azt jelenti, hogy felszívódása kevésbé terheli a szerveze­tet. Éppen ezért a termék beilleszthető betegek diétá­jába is. Szajna kárpitozott garni­túra. A Budapesti Bútor­ipari Vállalat ülőbútorai a dús párnázat, a rugózat és az anyagok jó kiválasztásá­nak eredményeként nagyon kényelmesek, formájuk és kivitelük magas színvonalú. A terméket az idén bemu­tatták a kölni bútorkiálTítá- son is, s ezt követően ezer garnitúrára kapott megren­delést a vállalat. Shocking-modellcsalád. A Budaprint Pamutnyomó­ipari Vállalat ás a Fá­kon Ruházati Vállalat ter­vező és fejlesztő kollek­tívája közösen dolgozta ki a kevés szabásvonallal összeál­lítható modelleket egy alap­anyagból. Korábban ugyanis az aszimmetrikus öltözékek csak különböző anyagokból, sok szabásvonallal voltak összeállíthatók. Hungiflex, habbetétes PVC-padló. A Hungária Mű­anyagfeldolgozó Vállalat ter­méke hazai szuszpenziós PVC-ből készül. A megfele­lő szigetelést habréteg al­kalmazásával érik el, a zsu­gorodás megakadályozására pedig üvegfátyolt alkalmaz­nak. A termék választékbő­vítést jelent, s importot he­lyettesít. Pácolt, füstölt pulykamell. A Zala megyei Baromfi- feldolgozó és Értékesítő Kö­zös Vállalat terméke kiváló minőségű pulykamellből készül. Magas a fehérje-, s alacsony a zsírtartalma. Új­szerű, delikát típusú ter­mék. Jacquard-terítők. A Jacquard mintázatú térítők gyártását a Gardénia Csip­kefüggöny Gyár az elmúlt évben kezdte meg. Több alakban és méretben állítja elő termékeit, amelyek soli- release (szennyeleresztő) ki- készítésűek. Ramofix. A Ramona Fi­nomkötöttáru Ipari Szövet­kezet kötszere itthon újdon­ságnak számít. Az import mullpólyát lehet felváltani vele. Nem okoz allergiát. Különböző méretekben készül, a legkülönbözőbb se­bek kötözésére. A Hoventa és a Protenvi- ta szakkiállításon öt termék nyerte el a Kiállítási Díjat: a Biztonságtechnika Ipari Szövetkezet KTSB—84 ultra­hangos vagyonvédelmi jelző­központja; a Keripar új habverőcsaládja, a Mirköz MF—300 fagyasztóládája, a Fűtőber MU atmoszférikus porleválasztója, valamint a Temaforg textilszűrője, ame­lyet a Fűtőber új készüléké­hez használnak fel. Vásárdíjat 75 újdonság ka­pott. * A Szovjetunió hagyomá­nyosan a legnagyobb kül­földi kiállítója az őszi Bu­dapesti Nemzetközi Vásár­nak. A szovjet vállalatok az idén a tavalyihoz hasonló­an több, mint 1350 négyzet- méternyi területen mutat­koznak be — jelentette be Igor Gyenyiszov, a szovjet kiállítás igazgatója szerdán megtartott sajtótájékoztató­ján. A bemutatásra kerülő mintegy 3500 terméknek egy része újdonság. Az idén a Szovjetunió köztársaságai közül az Észt SZSZK mutatkozik be. A ki­állításon ezúttal a látogatók megtekinthetik az észt he­lyiipari vállalatok közszük­ségleti cikkeit, bútorokat, szöveteket, villamos háztar­tási gépeket, a tallinni mo- dellház pedig divatbemutatót tart.

Next

/
Oldalképek
Tartalom