Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-30 / 152. szám
io ^íépüjság 1984. június 30. IRODALOM Carlo Manzoni: Hol van a Rossini utca? Signor Piccolo kitárta az ablakot, és odakiáltotta egy arra haladó járókelőnek: — Hé! — Mi az? — Megmagyarázom magának, hol van a Rossini utca. Itt egyenesen továbbmegy, azután jobbra fordul, azután balra, és néhány perc múlva már ott is van. — Köszönöm szépen, engem azonban egyáltalán nem érdekel, hol van ez az utca. Máshová megyek. — Nekem pedig egyáltalán nem számít, hogy érdekli magát, vagy nem, a Rossini utcába azonban csakis úgy jut el, ahogyan megmagyaráztam! Megértett? — Bocsásson meg, tisztelt uram. de nincs szükségem az ön tájékoztatására, egészen másfelé tartok. — Ezt már hallottam! — Hát akkor tartsa meg magának a tanácsait. — Micsoda alak! Hát any- nyira kellemetlen magának, hogy én egy kis szívességet akartam tenni, bár egyáltalán nem ismerem? — Az ördög vigye el. hiszen én a maga felvilágosítása nélkül is nagyon jól tudom, hogy hol van a Rossini utca! — Hát így vagyunk! — mondta sértődötten signor Piccolo. — Miért nem mondta mindjárt? Én arra pazarlóm a drága időmet, hogy magának magyarázgassak, ráadásul pedig az a veszély fenyeget, hogy meghűlök ebben a huzatban, maga pedig ... Pimasz fráter! — kiáltotta signor Piccolo, és nagy csattanással becsapta az ablakot. F. Johansson: Mindenért fizetni kell... Az autóbusz megállt, és az utasok kifelé tódultak az ajtón. Elsőnek egy 91 esztendős, agg lelkipásztor szállt le, utána 22 nyolcadik osztályos tanuló, rockzenét harsogó, hordozható magnetofonnal, és élesre köszörült korcsolyával a hónuk alatt. Utolsónak Berta Mullbenk asszony szállt le, mindkét kezében élelmiszerrel degeszre tömött szatyor volt. Nagy nehezen kászálódott ki az autóbuszból, és éppen a rendőr karjai közé futott, aki a háza előtt állt. — Mullbenk asszony? Jó napot, örülök, hogy látom. Tessék. — És átnyújtott egy számlát. — Mi ez? — Adó, amelyet mint munkaadónak kell fizetnie. — De hiszen én nem vagyok munkaadó! — ön mesterembert fogadott föl a tapéta kicserélésére ... — De hát mi magunk ragasztottuk fel! — rimánko- dott Mullbenk asszony. — És rengeteg időbe került, mert Gusten roppant ügyetlen. Az ebédlőben például úgy ragasztotta fel a tapétákat, hogy a madarak tótágast állnak rajtuk — saját szemével is meggyőződhet róla. — A szomszédok látták, hogy amikor Mullbenk úr kiszállt az autójából, néhány tekercs tapétát tartott a kezében — jelentette ki a rendőr. — Napnál is világosabb, hogy tapétázási munka végzése történt, és így ön, Mullbenk asszony, a szóban forgó esetben munkaadó, és ezért köteles megfizetni az adót. A rendőr hirtelen felfigyelt, füle — mint valami lokátor — a pince irányába fordult. Mosógép zúgása hallatszott onnan. — Mosnak? Mullbenk asszony megerősítette a rend őrének sejtését. — És ki mos? — A gép — válaszolta Mullbenk asszony. — De a fehérneműt én raktam belé. — Ha a dolog így áll, akkor önnek még egy munkaadói járulékot kell fizetnie — jelentette ki a rendőr. — És még azt is tisztáznom kell, vajon a mosógép után befizetik-e a megfelelő járulékot a biztosító pénztárába. Ebben a pillanatban belépett a szomszédasszony: kezében serpenyő volt, benne a sütőből az imént kivett püspökkenyér. — Ezt neked hoztam, azért a pompás szalonnás krumpligombócért cserébe! — közölte hangosan, s kiment a konyhába. — Á, szóval itt konyhai termékek cseréje folyik? — kérdezte szigorúan a rendőr. Megnyálazta ceruzája hegyét, és valamit jegyzett a noteszába. — Ez rendkívül komoly dolog, Mullbenk asszony — állapította meg. — A kölcsönös szolgáltatások elvben mindig adófizetés alá esnek. Este Mullbenk asszony fáradtan roskadt le a televízió előtt álló karosszékbe. Éppen a helyi híreket közvetítették. Tibast Brungling községi tanácsos azt panaszolta, hogy a községben fokozódott a bűnözés. Egyúttal köszönetét fejezte ki azoknak, akik felismerték kötelességüket, és pontosan jelentik a hatóságoknak polgártársaik minden olyan cselekedetét, amely törvénysértés szempontjából gyanúsnak látszhat. A tanácsos mellett ott ült a rendőrség képviselője. Mullbenk asszony azonnal ráismert. Kárörömmel elmosolyodott, majd feltárcsázta az adóhivatal számát, és kötelességtudóan közölte az ügyeletes tisztviselővel, hogy egyes rendőrök törvénytelen mellékkeresethez jutnak a televíziónál... Gellért György fordítása. CSEH GABOR FESTMÉNYE ZALÁN TIBOR: Elfogyó tájon te kit nem érintett ujjam csak az álom szólj ha fázol és szólj amikor a hold hárfáin játszol és ha indulsz némán végtelen hóesésben itt állok ablakomnál s az ég alját nézem mert csillagok hullnak és űrcsodák a földre sírokat nyitogat ki a holtakat befödte s te valahová eltűnsz e fordított világban elviszed amire a szomjúságban vágytam és nincs többé élet e kiapadó tájon lehanyatlik ujjam és elsuhan az álmom Száz éve született Szép Ernő A száz éve született Szép Ernő sajátos aktualitását az adja, hogy a magyar színház az utóbbi években felfedezte szellemi rokonságát a manapság divatos groteszk és abszurd drámákkal. 1884. június 30-án született Huszton. Pályáját költőként kezdte a Nyugat nagy nemzedékének árnyékában. Első verseit Babits, Kosztolányi, Krúdy, Tóth Árpád méltatta. „Boldogok azok, akik a csengetyű első jeladására megértik Szép Ernő verseskönyvének felnyitásakor, hogy valamely különös élmény előtt állanak. De azok sem mondhatók boldogtalanoknak, akik végigutazván Szép Ernő könyvén: elgondolkozva hajtják le fejüket, mint valamely állomáson, ahol már sok év óta nem voltak. Ejnye, te bűvészinas, hová is ragadtál, mikor gyanútlanul kezet fogtunk veled! Valamit tud ez a költő, amit 1928-ban senki se tud Magyarországon. Azt javasolja, hogy a Dunát be kell desz- kázni. hogy senki se mehessen neki. Hm.” Krúdy Gyula, a Szép Ernő emberi-költői lényéhez talán legközelebb álló kortárs szavai a lényeget fogalmazzák meg. A szerény hangú költő — akinek költészetét Kosztolányi „csodálkozó lírának” nevezte — finom, érzékeny, visszahúzódó egyéniség volt, aki egyetlen „vég nélküli ájultságból” riadt a valóságra. Művészi alkatának két jellemző vonása: a nosztalgikus vágy, amellyel az életet ábrázolja, és a groteszk realitás, amelybe ezek a vágyak torkollnak. Az álmok iránti vonzódásnál csak realitásérzéke volt nagyobb. Ez a furcsa kettősség adja életművének kulcsát: a valóság aprólékos pontosságú érzékelését, és az ettől való visszahúzódást az álmok világába. írói erényei éppen abban rejlenek, hogy bevallja az illúziók csődjét és az álmok elvesztésének fájdalmát. Ezért sokan — köztük Tóth Árpád is — dekadensnek tartották az induló költőt, holott a vidékről Budapestre került fiatalember épp a gyermekkori éden elvesztését, a nagyvárosi ember magányosságának élményét énekelte meg korai verseiben. Ez a magányosság-érzés későbbi műveiben — a versekben, novellákban, drámákban — is visszatér. Lírájának és prózájának élményanyaga egyrészt gyermekkori környezete, a falusi tanító-apa és a család nyomora, a hajdúsági kisközségek mikroklímája, a dzsentri-Magyarország bom- ló-züllő-hanyatló világa. (Amelynek oly találó szatírája a Patika jelképes nevű faluja, Laposladány.) A másik élményforrás a század eleji, modern metropolissá fejlődő Pest kávéházaival, színházaival, orfeumaival, szerkesztőségeivel és jellegzetes emberpéldányaival. A visszatérő Szép Ernő-i hőstípus az álmodozó, életidegen, naiv és szegény fiatalember — Csacsinszky Pál, Balogh Kálmán —, aki szürke, hétköznapi életét nem tudja összeegyeztetni az álmokkal. A klasszikus Szép Ernő-i nőalak Tóth Manci, a szegény sorsú, ártatlan fiatal lány, aki elzüllésében is őrzi a szerelem utáni vágyat. A naivan ábrándos költőben — aki Kosztolányi szerint „kalászt hoz a líra meddő mezeire” — keserűen ironikus drámaíró élt. Drámáiban benne van mindaz, ami költészetéből hiányzik: a pontoshű korrajz, és a társadalom- bírálat. 1918—22. között három darabot írt, életművének csúcsait: Patika, Lila ákác, Vőlegény. Ezekhez kapcsolódnak az egyfelvonásosok (Május, Kávécsarnok, A hasbeszélő), és a kevésbé ismert darabok (Aranyóra, Azra, Az egyszeri királyfi). A drámái líra és groteszk tökéletes arányú ötvözetei. Sajátos színpadi stílusának gyökerei a pesti kabaréig, és a francia szürrealista líráig nyúlnak vissza. Művészete tudatosan merít a népdalok naivitásából, és abból a fajta „primitivizmusból”, amely francia kortársának, Francis Jam- mes-nak is sajátja, de az ő primitívsége — jól látja Tóth Árpád — „komplikáltabb és rafináltabb, s egyúttal sötétebb és boldogtalanabb”. A látszólagos egyszerűség tehát bonyolult, nem egyszer ellentétes érzelmeket takar: a Szép Ernő-hősök mindig remény, halálvágy, öröm, életundor és boldogságvágy között vergődnek. Felfokozott, gyakran eltúlzott szenvedélyeiket az irónia menti meg a hamis szenvelgéstől. Viselkedéspózaik felszínessége mögött filozófiai mélységek rejtőznek. A Szép Ernő-i világ egyszerűsége tragikus abszurditást takar. Ezzel megelőlegezi az abszurd dráma klasszikusainak szemléletét és stílusát. Nyelve — a pesti zsargont éteri lírával egyesítő, idegen szavakat, kabarépoénokat, szójátékokat, viccelemeket felhasználó nyelv — sajátosan öntörvényű. Legnagyobb szerkesztési újdonsága darabjainak párhuzamos dialógustechnikája,, amelynek lényege, hogy mindenki a kapcsolatteremtés halvány lehetősége nélkül érintkezik egymással. Erre épül Beckett, Ionesco, Mrozek színpadi újítása. Az elidegenedés kifejezésének hatásos írói eszközével korunk drámaírói is szívesen élnek. Ez az oka Szép Ernő napjainkban újjáéledő színpadi reneszánszának. Az 1953-ban méltatlanul elfeledve meghalt drámaköltő újrafelfedezéséhez a hetvenes-nyolcvanas évek abszurd drámai irányzatára volt szükség. Szép Ernő méltán tekinthető a hazai groteszk előfutárának. ÉZSIÁS ERZSÉBET MÁTYÁS FERENC: Kalendárium Végső kaland öreg paraszt megy a réten, sír utána fehér háza, viszi a csendőr-idő, tán életfogytiglan a város beton-börtönébe, ahol összkomfortos cella várja. Pincéjéből kivadultak az emlékek darazsai, üres hordóként kong a csönd, mintha az utolsó lovát most soroznák háborúba, s azt kéne neki hajtani. Fut utána a halott hold, mennének a napraforgók, piros csöcsű szőlőtőkék, — de miként ő, azok is csak gyökérlábon azt figyelik, hogy a Göncöl merre fordul. Fordulna ám, hogyha tudna, eltakarják a műholdak, hírközlő, s mi mindent közlő istenátkok, — csak a város, hol megszáll majd, maradjon meg, s legyen ott virradat holnap. Éj szakad rá, mikor beér s véget vet végső kalandja, bukdácsol az óriás házak közt, nem köszön vissza senki, csak egy befalazott akác, — oly kicsi már, mint egy hangya. MÁJUS — JÚNIUS. — Amikor az esőzés megindult, a természet úgy tört előre, mint egy fordított vízesés, szökőár, vagy legalább mint száz szökőkút. A parkok és az erdők virágba borultak, a „lombok nemzetsége” kihajtott, — ha nem is olyan látványosan, mint a barack, cseresznye és a japáni birs előbb, vagy még korábban az aranyeső a párás reggelek mögül vergődő színeivel sejtelmesen — nem számítva a még kopár oldalakon a fagytól csigázott kökénybokrok sövényeit, amint vissza nem tartható módon omlottak kicsit hamus fehér virágba. „Május szívszaggató szépsége”, — jut eszembe hirtelen Móricz Zsigmond egyik elbeszélésének a címe. Igen. Május a legszebb; a természeti erők megújulásának ideje. Első napja: a munkásság nagy ünnepe 1889 óta, amikor először vonult fel, és tüntetett a nyolcórás munkaidő érdekében. — A természet újulásának örömünnepe volt ez, sokfelé már a mitikus pogány századokban is. Igazi tavaszünnep. Jönnek a szép idők, de jönnek ám a fagyosszentek is: Pongrác, Szerváé és Bonifác — és végül május 25-én jött Orbán, országosan is tetemes fagykárt okozva. S amire mindez lezajlott, észre sem vettük, már júniusba fordultunk és íme, eljött Medárd napja is. A sűrű esők miatt aggódva tartottuk számon, fog-e ugyanaznap is esni, s ha igen, netalántán negyven napig a régi megfigyelés és jóslatok szerint? Medárd reggelén — kint nedves derengés; a határ párásán piheg; éjjel esett. Felhő árnyéka vonul át a zsendülő földeken. Ki fog derülni? A dűlőút mögött pipacsok nyíltak a fél- holdnyi parlag kuszáit zöldjében. Piros pipacsok. A gyepes út szélét taréjosan emelik meg a sárga mezei virágok, — orbáncfű, boglárka, árnics és aranyvirág — ki tudná őket sorban megnevezni. Ezek is éjszaka nyíltak, és jelzik az utat előtted — szelíden fogják hurokba a dombsornak a völgybe forduló lankás részeit, amerre indulsz. A közelben varjú károg. Olyan kiröpítés utáni, eligazító értekezlet zajlik, indulás előtt. A családtervezés itt pontosan sikerült. Március 25. táján kezdték rendbe hozni az öregek a régi fészkeket, s már minden kész. — A fecskék sorsa nem ment ilyen simán. Április 6., már fölvillantak az előőrsök, aztán jó hónapig valami rejtélyes vonzás visszatartotta a nagy csapatot. Aztán egyszerre jöttek ... Az első gólyát a maga idejében, korán láttam. — Az első kakukk a távolból most nagypénteken szólalt meg. Ki tudja, mennyit kiáltott? Talán jobb, ha az ember nem nagyon számolgatja. Sohse zavart különösebben. Május elmúlt. A Nap az Ikrekből a Rák jegyébe lépett. Itt van a csillagászati nyár. A nyári napforduló, amikor legrövidebb az éjszaka, és olyan igazán szép a nevelő idő. JÜNIUS, SZERELMEM VÁRSZ-E MÉG? CSAK GÉZA Szekszárdi piac
