Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-23 / 146. szám
s ‘rtÜPÜJSÄG 1984. június 23. Jugoszlávia Uj öntözési rendszer Húszezer hektár öntözését oldják meg Koszovo tartományban a Radonjio típusú szivattyú- és öntözési rendszer kiépítésével. Az új létesítmény az ipari üzemek és a lakosság vízszükségletét is kielégíti a tartomány észak- nyugati részén. Az építkezés első szakaszával előreláthatólag az év végére készülnek el, s a következő esztendő közepén már 5300 hektárnyi tőidet vonnak be az öntözésbe. Az öntözőrendszer főcsatornája 21 kilométer hosszú lesz, a vízelvezető utak hosz- sza pedig eléri a 80 kilométert. A rendszerhez egy 57 méter magas, 180 méter hosszú és 6 méter széles gát csatlakozik, amelynek víztározója 113 millió köbméter víz tárolását teszi lehetővé. A beruházásra mintegy 4 milliárd dinárt költenek A munkák költségeihez hozzájárul a Nemzetközi Rekonstrukciós és Fejlesztési Bank is. A szülőhely fenyőfái Körösi Csorna nyomában II. Tárgyi emlék tulajdonképpen alig maradt Körösi Csorna Sándorról. Szülőházát régen lebontották, hozzá hasonlót is alig látni már Cso- makőrösön, csupán azt a mellékutcai, szépen gondozott, hatalmas diófák által övezett kis telekrészt tudják megmutatni, amelyen az egyszerű székely család egykoron lakott. A diófákat Csoma-fáiként emlegetik, emléktábla védi őket, és bármikor vetődik arrafelé vendég, szívesen megmutatják, egyszerű szavakkal megemlékezve közben a község nagy fiáról. Velünk utazott Körösi Csorna egyik közeli felmenőági rokona, Gecse Albert is. Örömmel újságolta, hogy hosszú évek szívós kutatómunkájának eredményeképpen végre elkészült a Csorna—Gecse család közös családfája. Mint tudjuk: Körösi Csorna Sándor édesanyja Gecse-lány volt, aki a ke- resztségben a Krisztina nevet kapta. A Gecsék ma is Cso- makőrösön élnek, kétkezi dolgozó parasztok, akik látogatásunkkor büszkén számoltak be arról, hogy a falu központjában, a református templom melletti főtéren minden évben megkoszorúzzák nagy elődjük emlékművét. Idén, a hivatalos állami szervek rendezték a jubileumi ünnepségét, amelyen természetesen jelen volt a magyar diplomácia képviselője is. A református templomban szépen díszített emléktáblán örökítették meg a község és *a felekezet egykori nagy fiának emlékezetét. Csomakőrösi utcarészlet Róla nevezték el a község művelődési otthonát is. Nagyenyeden, ahol Körösi Csorna felsőbb tanulmányait végezte, szintén emléktábla örökíti nevét a Bethlen által alapított kollégium udvarán. Az iskola most is az egyik legtekintélyesebb magyar nyelvű középiskolák közé tartozik. A méretek kitágultak, Erdélyben ma már a tanárképző főiskola, színművészeti akadémia köré csoportosul a szellemi élet — bár Nagyenyed legendás neve most sem kopott meg. Körösi Csorna Sándor emlékhelyeihez utaztunk, de az ötnapos autóbusztúra során sokkal többet láttunk, hallottunk ennél. Beutaztuk egész Erdélyt, ismerkedve múltjával és jelenével. Ami a természetet illeti, a tájak szép harmóniája nyújtott felejthetetlen élményeket. A távoli havasok hósipkái, a kies székelyföldi völgyek, patakok, a hargitai fenyvesek, a híres erdélyi nagy folyók hömpölygő méltósága, — a természet ajándékai. Az út során látott városok mí- vessége, a székely népművészet olyan alkotásai, mint az újra divatba jött faragott székelykapuk, vagy a köröndi cserepesek világszerte ismert írottedényei, a kalotaszegi asszonyok ügyességét, jó ízlését dicsérő kézimunkák mind-mind az ottani emberek alkotóerejének, életkedvének, természetszeretetének bizonyítékai. Ők sem élnek gondtalanul, de annál nagyobb az életkedvük, szorgalmuk, és úrrá akarnak lenni a nehézségeken. Nem állítom, hogy ehhez közvetlenül járul hozzá Körösi Csorna, vagy bárki más nagy egykori személyiség emléke, de nyomtalanul mégsem halványul el. A jubileumok — mint az idei is volt — újra és újra felidézik tetteiket, arcvonásaikat megőrzik az emlékművek. Talán úgy, ahogy Körösi Csorna Sándor írta: „Tibeti kutatásaim során olyan könyvekre akadtam, amelyek minden Országban hathatósan előmozdítani képesek az általános jólétet, nemesíteni a szívet, felvilágosítani az értelmet, s ösztönt nyújtani a szorgalomra.” Vasvári Ferenc —\ Vége — Körösi Csorna Sándor szobr a Csomakőrösön A népi Lengyelország 40 éve (2.) A dolgozok érdekében A népi Lengyelország létrejöttét fontos események előzték meg. A lengyel nép sohasem nyugodott bele az 1939 szeptemberében reá mért csapásba, bátran szembeszállt a hitlerista Németországgal. A fasiszta megszállókkal vívott harc első soraiba a kommunisták tartoztak. 1942 januárjában megalakult a Lengyel Munkáspárt (PPR), amely célul tűzte ki a valamennyi hazafias erőt egyesítő széles antihitlerista front létrehozását. Ugyanakkor megfogalmazta a felszabadító Lengyelország társadalmi átalakulásának programját. Első felhívásukban a kom-'' munisták hangsúlyozták, Kérdések: I. Mikor jött létre a Lengyel Egyesült Munkáspárt? 1 1948. december 15-én x 1943. október 10-én 2 1940 július 4-én. II. Hány lengyel állampolgár rendelkezik egyetemi és főiskolai végzettséggel? 1 Több mint 1,6 millió x 3 millió 2 1 millió. hogy olyan lengyel államnak kell újjászületnie, ahol a nép maga dönt sorsáról, amely a munkásoknak munkát, a parasztoknak földet, a fiataloknak képzési lehetőséget biztosít. A hazai lengyel baloldal tevékenységével párhuzamosan a szovjetunióbeli lengyel kommunisták és a baloldal 1943 márciusában megalakította a Lengyel Hazafiak Szövetségét, majd ugyanez év májusában a szovjet kormány segítségével a Tadeusz Kosciuszkóról elnevezett I. hadosztályt, amely a leendő Lengyel Néphadsereg csírája volt. 1944. július 22-én a szovjet hadsereg és a vele vállvetve harcoló lengyel hadsereg átlépte a Bug folyót és felszabadította az első lengyel területeket. Ugyanezen a napon, július 22-én közzétették a történelmi jelentőségű júliusi kiáltványt, amely lefektette az állam újjászületésének alapjait. Mindez Lengyelország előtt megnyitotta a szocialista fejlődés útját. Még tartott a háború, amikor a fiatal népi hatalom megkezdte a földreform végrehajtását. amelynek eredményeként a parasztok kb. 6 millió hektár földet kaptak. Űjabb fontos lépés volt az államosítás a gazdaság legfontosabb területein. Az. 1947-es választásokon a tár-' sadalom döntő többsége a szocializmus mellett szállt síkra. Egy évvel később. 1948. december 15-én a Lengyel Munkáspárt és a Lengyel Szocialista Párt egyesülése nyomán megalakult a Lengyel Egyesült Munkás-' párt, amely kijelölte a lengyelországi szocialista építőmunka feladatait. A júliusi kiáltvány közzétételétől eltelt negyven év során a népi Lengyelország történetében mélyreható változások mentek végbe. Egyedül a városokban a lakások száma kb. 2 millióról 5 millióra, a lakóhelyiségek száma a nem egészen 6 millióról több mint 21 millióra emelkedett. A népi állam minden állampolgárnak biztosította a munkát, a tanulási és szakmai továbbképzési feltételeket. Lengyelország ma a művelt emberek hazája: jelenleg több mint 1,6 millió állampolgár rendelkezi egyetemi és főiskolai. 6.5 millió középiskolai végzettséggel. Általánossá tették az egészségvédelmet, a társadalombiztosítást, lényegesen bővítették a szabadságolási rendszert, a szociális segélyeket., (Interpress — KS) Földosztás Egyre fontosabb szerep jut a Szovjetunió iparában a robottechnikának. 1980-ig az iparban alkalmazott robotok és manipulátorok száma előreláthatólag a nyolcszorosára nő. Ez jelentős növekedési ütem, de a szakemberek szerint még mindig nem elegendő. Jelenleg ugyanis a szovjet üzemekben összesen hátezer-egynéhány robot és automatikus manipulátor működik. A szovjet felmérések szerint napjainkban egy robot átlagosan két-három munkást helyettesít. Ez azt jelenti, hogy sem má, sem a közeljövőben nem képesek a robotok megoldani — még a jelenlegi igen gyors ütemű ipari meghonosítás mellett sem — a demográfiai eredetű problémát, az egyre súlyosabb munkaerőhiányt, valamint a munka termelékenysége növelésének problémáját: a robotok révén csupán évi egyszázalékos növekedés érhető el. , Az ipar robotizálása önmagában tehát nem ígér gyors gazdasági eredményt. Így hát miért fordítanak .rá manapság ilyen nagy figyelmet a Szovjetunióban? Először azért, mert más iparágakhoz képest a ro- botizálás fejlődésének üteme az átlagosnál gyorsabb, s ezt a programot — s eredményeit is — több évtizedre szánták. A második ok inkább szociális természetű. A robotok ugyanis egészségesebbé teszik a munkakörülményeket, helyettesítik az embert olyan helyeken, ahol a körülmények ártalmasak, vagy a munka nagy fizikai erőfeszítést igényel. A fejlett tőkés országokban, főként ott, ahol a munkanélküliség a 10 százalékot is eléri, az ember jogosan tekinti veszélyes ellenfelének a robotot, mert a műszaki fejlesztést a cégek — a termelés korszerűsítésére, az önköltség csökkentésére hivatkozva — a leépítések egyik ürügyeként használják. A Szovjetunióban azonban nincs ilyen probléma, és valószínűleg akkor sem lesz, amikor a robotok száma millióra rúg majd. A szovjet munkaerő- piacon a kereslet most is, és még sokáig felülmúlja a kínálatot. Az állami tervek arra irányulnak, hogy az embert a lehető legnagyobb mértékben mentesítse az egészségre ártalmas munkahelyeken végzett fizikai munkától, és felszabadítsa a munkaerőt minden olyan területről, ahol egyelőre csak alacsony szakképzettség szükséges. Más, éppenséggel alkotóbb jellegű szakmákban is két kézzel kapnak a másutt „fölöslegessé” vált munkaerő után. Manapság a szovjet népgazdaság minden ágában igyekeznek robotokat alkalmazni. Az új technika gyártása azonban nem egyszerű és egyáltalán nem olcsó, Ha mindegyik iparág saját készülékeket fejlesztene ki, akkor szükségtelenül ismételnék a műszaki-tudományos eredményeket, feleslegesen nagy összegeket költené- nek. Ezért vált szükségessé az, hogy a robottechnikai fejlesztést egyetlen ágazatközi műszaki-tudományos szervezet irányítsa. Csak így lehet szabványosítani az ipari robotok és a többféle célra alkalmas automatikus manipulátorok gyártását. A ma folyó vitákban egyes szovjet szakemberek Véleménye szerint az a legcélszerűbb, ha szabványosított modulokat, egységes elemeket fejlesztenek ki, s ezekből különböző kombinációkban a legkülönbözőbb rendeltetésű robotokat állíthatják össze. Egy másik elképzelés szerint ágazatközi „robotcserealapot” kellene szervezni, ennek révén a több ágazatban kifejlesztett robotok és az elért műszaki eredmények valamennyi vállalat és szervezet számára hozzáférhetőkké válnak. Bár áttörésről még nem lehet beszélni a robottechnikában, már kifejlesztették és 1990. elejétől nagy mennyiségben gyártják majd a Szovjetunióban az úgynevezett második nemzedékhez tartozó robotokat. Ezeknek jellemző tulajdonsága az, hogy mesterséges érzékelőszerveik lesznek. Néhány, már ma is használt típus versenyezhet az emberrel a látás, a hallás, illetve a tapintás fejlettsége terén. Bár ma ezek a típusok csak az egyik, vagy a másik „érzékszervvel” rendelkeznek, valamennyi fajta érzékelővel való ellátásuk nem megoldhatatlan. A robotok harmadik nemzedékének megszületése sincs már túl mesz- sze. Ezek képesek lesznek bizonyos értelmes tevékenységet végezni, megfelelő berendezéseik lesznek bonyolult kiválasztási műveletek teljesítésére és valójában önállóan, kezelőjüktől függetlenül működhetnek. Ha ezek sorozatgyártása megkezdődhet — addig még sok feladatot kell megoldani —, az új korszakot jelent majd a szovjet ipari termelésben: a teljesen automatizált vállalatok, sőt esetleg iparágak korszakát.
