Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-20 / 299. szám

1983. december 20. NÉPÚJSÁG 5 Kosárlabda NB I Tavasszal a „felsőházbaif folytatja a Dózsa Szekszárdi Dózsa—Csepel SC 90-51 (43-21). Szekszárd, 300 néző. V.: Lakmer, Varga J. Szekszárd: Varga (23), Christáán (12), Smolczerné (16), Pártos (8), Rátvay (27). Csere: Gábris (4). Edző: Ver- tetics István. Csepel: Konrá- dy (24), Csendes (13), Páris (16), Fekete (4), Berzéky (—). Csere: Jaksa (—). Edző: Gróf Attila. A szülés után visszatért Daróczi Esztert köszöntötte Palotás Lajos a szakosztályvezetés nevében. Ünnepi hangulatban kezdő­dött, és hasonlóban fejező­dött be a Csepel elleni fon­tos mérkőzés. Smolczerné akcióiból és büntetőből, majd Rátvay és Varga betö­réseiből a második perc vé­gén 7-0-ra elhúzott a Dózsa. Két eladott labda és a ven­dégek máris felzárkóztak 7-4-re. Ideges, túlfűtött han­gulat, mindkét oldalon több hiba és az 5. percben 13-7 a hazaiak javára. Egy perccel később Ohristiánt Gábris váltotta fel, Varga harcos­sága és ponterőssége révén 19-7-re növelte előnyét a ha­zai gárda. A csepeli edző időt kért, a folytatásban Gábris egyéni alakítás végén, Rát­vay pedig akcióból 23-7-re módosította az állást. Szoro­san védekezett a Dózsa, tá­madásban ügyesen kombi­nált, a 11. percben 25-9-es állásnál mégis úgy érezte Vertetics edző, hogy időt kell kérni. Ezután rákapcsolt a pályaválasztó és négy perccel később már 25 pont­ra növelte előnyét. Ekkor vi­szont a csepeliek kértek időt immár másodszor, cseréltek is, lévén hogy egyre inkább kiütköztek a fáradtság jelei a fővárosiakon. Rátvay ele­mében volt, rendre pontokra váltatta a ,,hozzácímzett” magas bejátszásokat. A 18. percben 43-17-re vezetett a Dózsa, aztán a félidő 'finise a vendégeké volt. Ahogy a nézőtéren mondták: „Kijöt­tek a húszból”. A második félidő első öt percében fokozta az iramot a Csepel. A dózsés lányok meg­torpantak, szellősen véde­keztek és több ziccert is ki­hagytak. így a 6. perc elején 49-33-ra felzárkózott az el­lenfél. Vertetics edző időt kért, erélyes hangon rendez­te csapata sorait — siker­rel. A félidő derekától Rát- vayék alaposan rákapcsol­tak és a 15. percben 29, a 17. percben pedig 35 pontos előnyt szereztek. Eldőlt a ta­lálkozó sorsa, a véghajrá az­zal együtt is izgalammentes játékot hozott, hogy a Dózsa begyűjtötte nyolcadik csa­pathibáját. Zúgott a vastaps a Zrínyi utcai csarnokban a mérkőzés végét jelző dudaszó után. A nagyszámú, lelkes közönség így köszönte meg a lila-fehér játékosoknak, hogy tavasztól az NB I „felsőházában”, a legjobb tíz között folytathat­ják szereplésüket. Persze, de­cember 21-én 17.30-íkor még a Veszprémi Volánnal is mérkőznék — hazai pályán. Pekk és Tamás nagyszerű dobóteljesítménye sima győ­zelemre vezette az egységes, de gyengén védekező dózsás ifistákaf. Sz. Dózsa—Csepel 58-47 (26-25). Szekszárdi Pekk (12), Felszegi (8), Belvaracz (4), Tamás (7), Rátvay (23). Cse­re: Szegedi (2), Brauitigam (—), Palotás (2), Rábóczky (—), Gallai (—). A fegyelme­zetlen védekezés miatti szo­ros mérkőzésen a „besegítő” Rátvay eredményességével sikerült a nyolcadik győze­lem megszerzése. KÉT GYŐZELEM AZ NB II-BEN Dombóvári VMSE—Keszt­helyi Haladás 96-71 (41-33). Keszthely, 200 néző. V.: Bo­tos, Tóth. DVMSE: Bálind (22), Kollár (12), Tamási (11), Tóth (8), Perger (20). Csere: Haraszti (7), Bosznai (6), Tölgyes (6), Richter (4). Edző: Erdősi Lajos. A sereg­hajtó keszthelyi együttes le­győzése nem okozott különö­sebb nehézséget a változat­lanul jó formában lévő DVMSE-nek. Jók: Perger, Bálind, Tamási. Bonyhádi MSC—Szombat- helyi Tanárképző 90-77 (40-31). Szombathely. 100 né­ző. V.: Szűcs, Kaczor. BMSC: Orosaki (10), Nagy Gy. (8), Vanya (23), Tóth (29), Kis- honti (14). Csere: Eszter­bauer (2), Biszak (2), Mercz (2), Klausz (—). Edző: dr. Ábrahám János. Végig ve­zetve, biztosan szerezte meg a győzelmet a bonyhádi gár­da. Dicséretet érdemel az egész csapat küzdőszelleme, különösen kiemelkedett Nagy Gy. teljesítménye. A csoport állása 1. Tungsram 2. MTK-VM 3. Szekszárd 4. Pécs 5. Csepel 6. TFSE 7. ZTE 8. Veszprém 9. MAFC 10. AR Ép. 16 — 1517- 778 32 14 3 1387- 999 31 11 6 1171-1163 28 10 7 1244-1145 27- 9 8 1138-1234 26 10- 6 1168-1042 26 6 11 1111-1341 23 5. 12 938-1235 22 2 15 919-1218 19 1 16 1048-1481 18 IFJÜSAGI MÉRKŐZÉSEK: Sz. Dózsa—MAFC 86-68 (45-32). Szekszárd: Pekk (28), Brautigam (4), Felszegi (10), Belvaracz (6), Tamás (21). Csere: Szegedi (2), Palotás (8), Gallai (5), Rábóczky (2). Mostanság ennyien járnak a Dózsa hazai mérkőzéseire (Fotó: Bencze) Fenyő Kupa teremfoci A tanítóképző főiskola tornatermében rendezte meg hagyományos Fenyő Ku­pa labdarúgó-terembajnok- ságát a szekszárdi városi sportmunka bizottsága a városgazdálkodási vállalat KISZ-bizottságával közösen. A meghívásos tornán négy női és négy férficsapat sze­repelt. A csapatokban helyet kaptak a megyeszékhely kis­pályás labdarúgásának „spe­cialistái”. Akadtak persze jócskán igazi amatőrök is. így örömmel fedeztük fel Kiss Magdolnát, a KISZ- me­gyebizottság első titkárát, va­lamint Kondás Bélát, a ta­mási KISZ-bizottság titká­rát, akik a mindennapos mozgalmi munkájuk mellett Tömegsport Őszi első: Mohács Az MLSZ elnöksége hatá­lyon kívül helyezte a Dráva- csoport fegyelmi bizottságá­nak döntését, a megóvott Szigetvár—Mohács mérkő­zéssel kapcsolatban. Az MLSZ jóváhagyta a pályán elért eredményt (Mohács— Szigetvár 3-0) és visszaadta az előző döntés alapján le­vont két büntetőpontot. Az új döntéssel módosult a baj­noki táblázat, az első helyre a Mohács csapata került. A TERÜLETI BAJNOKSÁG ŐSZI VÉGEREDMÉNYE 1. Mohács i* 9 5 1 34-12 23 2. K. Rákóczi 15 11 1 3 26-12 23 3. Siklós 15 8 3 4 22-10 19 4. Bonyhád 15 7 4 4 21-16 18 5. Nagyatád 15 5 6 4 17-16 16 6. Komló 15 5 5 5 20-15 15 7. PVSK 15 4 7 4 19-16 15 8. Bóly 15 5 5 5 22-21 15 9. Kisdorog 15 5 4 6 21-18 14 18. Szigetvár 15 5 4 6 1-18 14 11. Sellye 15 5 4 6 14-17 14 12. M.-szászv. 15 4 5 6 14-16 13 13. PBTC 15 6 1 8 18-29 13 14. Boglárlelle 15 5 2 8 26-25 12 15. Táncsics 15 5 2 6 19-29 12 16. N.-mányok 15 1 2 12 5-44 4 úgy érezték: időt szakítanak a testedzésre is. Izgalmas, érdekes küzdel­met hoztak a mérkőzések. Hamar kiderült: nincs gyen­ge csapat, hiszen az első hely kérdése is csak az utolsó ta­lálkozókon dőlt el. Az előb­bi megállapításunknak nem mond ellent, hogy a Bőrdísz­mű női gárdája ezúttal lé­nyegesen halványabban sze­repelt mint a korábbi évek­ben. Eredmények, nők: Bőr­díszmű — BHG 1-1 VGV — Megyei KISZ 1-1, VGV — BHG 1-0, Megyei KISZ — Bőrdíszmű 2-2, VGV — Bőr­díszmű 1-0, Megyei KISZ — BHG 2-0. Végeredmény: 1. VGV 5, 2. Megyei KISZ 4, 3. A Bp. Törekvés SE Bihari úti csarnokában rendezték meg az Énekes István „A” kategóriás ökölvívó emlék- versenyt. Megyénk színeit Niki János, a Paksi SE ver­senyzője képviselte — siker­Bőrdíszmű 2, 4. BHG 1 pont­tal. A legjobb női játékos tiszteletdíját Bagdiné (Bőr­díszmű) kapta, a torna leg­jobb kapusának Marosiné (VGV) bizonyult. Férficsapatok: MMG—AM — Olimpiások 4-2, Megyei KISZ — VGV 2-2, MMG— AM — Megyei KISZ 5-2, VGV — Olimpiások 4-2, Olimpiások — Megyei KISZ 4-2, VGV — MMG—AM 4-2. Végeredmény: 1. VGV, 5, 2. MMG—AM 4, 3. Olim­piások 2, 4. Megyei KISZ 1 ponttal. A legjobb férfijáté­kos díját Szepesi (MMG— AM), a legjobb kapusét pe­dig Laczkó (MMG—AM) kapta. rel. Niki az 51 kg-osok súly­csoportjában első helyen végzett, s ezzel együtt meg­szerezte az aranyjelvényes minősítési szinthez szükséges pontokat. így kellett volna 1. Aston Villa—Ipswich 4-0 1 2. South.—Birmingham 2-1 1 3. Nottingh.—West Ham 3-0 1 4. Wolverh.—Stoke City 0-0 x 5. Catania—Ascoli 1-1 x 6. Fiorentina—Roma 0-0 x 7. Lazio—Udinese 2-2 x 8. Milán—Torino 0-1 2 9. Catanzaro—Léccé 0-1 2 10. Cremonese—Como 0-0 x 11. Perugia—Atalanta 1-1 x 12. Triestina—Arezzo 1-1 x 13. Varese—Palermo 2-0 1 4-1 Norwich—Coventry 0-0 x Temesvári nyolcadik A tenisz sportág legtekin­télyesebb szaklapja, az ame­rikai Tennis Magaziné ezút­tal is, mint minden évben, megtartotta az idény végi szavazását az „Év teni­szezője” cím eldöntéséért. Hat ország hét szakírója ad­ta le voksát, s a várokozás­nak megfelelően két ameri­kai, Martina Navratilova és John McEnroe bizonyult a legjobbnak. Temesvári Andrea kitűnő idei szereplése is elnyerte méltó jutalmát, ia zsűri a nyolcadik helyre rangsorolta. Olyan nagyságokat előzött meg a 17 éves magyar k'lasz- szis, mint például az ameri­kai Alstin, King, a nyugat­német Bunge, vagy a brit Durie. A férfiaknál nem volt ilyen egyértelmű a végeredmény, hiszen a négy nagy verseny első helye megoszlott a fran­cia Noah, az amerikai McEnroe, illetve Connors és a svéd Wilander között. Végül McEnroe „futott be” győztes­ként, megismételve tavaly- előtti bravúrját (1982-ben Connors volt a legjobb). McEnroe idén 17 versenyből hatot nyert meg, mérlege 63 győzelem, 12 vereség. Jégpálya Ozorán Örömteli hírt közölt szerkesztőségünkkel Schrancz István, az ozorai általános iskola testnevelőtanára. De­cember 11-e óta Ozorán, az ifjúsági sporttelepen üzemel a jégpálya. A pályát természetesen a gyerekek mellett felnőttek is használhatják, egész nap nyitva tart a je­ges sportot kedvelők számára. Ismét egy ozorai példa. A kistelepülés gondoskodik a fiatalság téli sportolási lehetőségéről. Nem történt csoda, csupán annyi, hogy a nagyszerű ifjúsági sport­telepük egy pályáját „felöntötték”, majd korcsolyázásra alkalmqs vastagságúra hizlalták a jeget. Ökölvívás Niki aranyjelvényes Asztalitenisz NB i Bolvári Ildikó négy győzelem mel járult csapata sikeréhez Tolnai YL-Bp. Spartacus 17:8 Az 1983. év utolsó bajnoki mérkőzésére került sor Tol­nán, a sportszékházban. A hazai csapat eredményes, jó őszi idényt zárt ezen a hét­végi mérkőzésen, hiszen foly­tatva a bajnokság során tőlük látott jó játékot, ezúttal is fölényes győzelmet aratott. Az ellenfél, a Bp. Spartacus csapata pedig a jó játékerőt képviselő együttesek közé tartozik. Többek között lát­hatták a nézők az idei évi felnőtt „B” Tízek-bajnokát is, Gazsi Ildikó személyében. Ezúttal nem volt probléma a kezdéssel sem. Már az első fordulóban nagy lendülettel és jó játékkal nyerték mér­kőzéseiket a tolnai lányok, melynek következtében meg­nyugtató 4:1 arányú vezetést szereztek. A második fordu­lóban sem csökkent ez a len­dület, és újabb 4:l-es ered­mény igazolta a hazaiak na­gyobb tudását. Még a har­madik fordulóban is tartott ez a sorozat, és újabb 4:l-es eredménnyel már 12:3-ra ve­zetett a hazai gárda. Ekkor mintha egy kissé „fellélegez­tek” volna a lányok, mert a negyedik fordulót a fővárosi csapat nyerte 3:2 arányban. Igaz, nemvárt vereségek kö­vetkeztek, elsősorban Bátorfi veresége Faragó ellen, majd Kaíser veresége Engel ellen borította fel a papírformát. A befejező ötödik forduló is­mét 3:2-es hazai győzelmet hozott, és ez egyben a vég­eredményt is jelentette. A biztos, fölényesnek mondható hazai győzelem el­lenére ezúttal nem minden játékos teljesítményével le­hetett elégedett Sáth Sándor edző. Ami ritkán fordult elő a csapat történetében, ezút­tal senki sem tudott öt mér­kőzést nyerni. Bolvári Ildikó, Bolvári Katalin és Balogh Ilona négy-négy mérkőzésé­vel ennek ellenére jó telje­sítményt nyújtott. Különösen Bolvári Ildikó dicsérendő, jó teljesítményéért. Bátorfi Csil­la két olyan versenyzőtől is vereséget szenvedett, akik nem tartoznak a hazai élvo­nalhoz. Mit csinálnak télen a vivők? Régen volt már, hogy a ví­vók versenyszezonja csak né­hány hónapra korlátozódott, közben hosszabb pihenőt kaptak a pengeforgatók. Egy ideje egész éves a szezonjuk, januárban kezdődnek a ver­senyek, s decemberben zárul­nak. Így volt most is, hiszen az elmúlt napokban az orszá­gos csapatbajnokság szólítot­ta pástra a fegyvernemek legjobbjait. A Sportcsarnok­ban vasárnap befejeződött eseményről, s a vívók téli programjáról nyilatkozott az MTI-nek Kulcsár Győző szö­vetségi kapitány. Elöljáróban: mi indokolja, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően, most már évek óta decemberben rendezik a csa­patbajnokságot? — Ezzel azt a célt akartuk elérni, hogy folyamatosabb gyakorlásra késztessük a ver­senyzőket, és a maximálisra meghosszabbítsuk az idényt — válaszolta a kapitány. — Tapasztalataink azt mutat­ják, ez jól bevált, annak elle­nére, hogy a négynapos baj­noki sorozat nem hozott túl magas színvonalat, inkább a küzdelem dominált. Szuetyin - Szmiszlov győzelméről A Ribli—Szmiszlov sakk- világbajnok-'jelölti páros- mérkőzés tapasztalatait, Szmiszlov győzelmének oka­it elemzi a Pravda hétfői számában A. Szuetyin, az ismert szovjet nemzetközi nagymester. Véleménye szerint, már a mérkőzés előtt nyilvánvaló volt, hogy Szmiszlov csak akkor számíthat sikerre, ha ragyogó kombinációs képes­ségét maradéktalanul kihasz­nálva, rendkívüli támadó­szellemben játszik és képes semlegesíteni Ribli nagyon kitartó védekezését. Szmisz­lov mindkét feladatot jól ol­dotta meg, s támadó szelle­mű játékával láthatóan meg­lepte Riblit. A mérkőzés sor­sát eldöntő első ötödik és he­tedik játszmában, amikor Szmiszlov vezette a fehér bá­bukat, Ribli nem tudott elég hatékonyan védekezni, ugyanekkor a szovjet nagy­mester fekete bábukkal is igen eredményes taktikát vá­lasztott. Nem hátrányos hely­zetének mechanikus kiegyen­lítésére törekedett, hanem az aktív ellentámadás lehetősé­geit kereste — írja A. Szue­tyin. ,.

Next

/
Oldalképek
Tartalom