Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-22 / 172. szám
Sí évnap: Magdolna A Nap kél 5.09 — nyugszik 20.31 órakor A 'Hold kél 19.02 — nyugszik 2.37 órakor Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1898. július 22-én született, és 45 éves korában, 1943-ban halt meg Stephen Vincent Benét amerikai költő és regényíró. + PÁRIZSBAN rendezik ebben az évben a 'kemping- klubok világtalálkozóját. Tolna megyéből tizenkét család indult tegnalp délután a háromhetes túrára, hogy a nemzetközi program résztvevője legyen. O ÜZEMEK és iskolák. A Dalmandi Állami Gazdaság karbantartási munkákkal folyamatosan segíti a helyi általános iskolák, Pincehelyen a Dél-dunántúli [Gázszolgáltató Vállalat csaknem 230 ezer forint, Simontornyán a StMOVILL, a Bőrgyár és a Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat 50—60 ezer forint értékű társadalmi munkával segítette az általános iskolákat. 'Vi VIETNAMI heteket tartanak Dombóváron az áfész 46-os iszámú üveg- és háztartási üzletében, ahol napozó- szőnyegeket, papírkosarakat, vázagarnitúrákat és bambuszból készült dísztárgyakat árusítanak. Az érdeklődők még körülbelül egy hétig vásárolhatnak a mutatós termékekből. 4 KI MIBEN tudós? Ismét indul a televízió népszerű vetélkedősorozata. Akik a játékban részt kívánnak venni, szeptember 30-ig jelezhetik szándékukat a KISZ- alapszervezetekben. A DOHÁNYOSOK. Nagy- britanniában 1980-tól 1982- ig több mint egymillióval Csökkent a dohányzók száma. A statisztikái hivatal adatai szerint jelenleg a brit férfiak 38 százaléka, a nők 33 százaléka dohányzik. + SZLÁV hercegi sír. Az NSZK-beli Oldenburg közelében levő szláv földvár feltárása során nyugatnémet régészek értékes leletre bukkantak: egy, a X. század közepén élt szálv fejedelem sírjára. A fakoporsóban eltemetett méltóság földi maradványán világosan felismerhetők aranysújtásos ruhájának foszlányai. A sírban egy kő- darábkákból álló játékot és egy hosszú kard maradványait is megtalálták; ilyen kardtípust még nem tártak fel ezen a vidéken. Napos idő Ma estig számottevő eső már sehol sem lesz. Országszerte túlnyomóan napos idő várható. A szél mindenütt jelentősen gyengül. Délutánra 21 és 26 fok között valószínű a hőmérséklet. A Balaton vízének hőmérséklete Siófoknál csütörtökön 11 órakor 24 fok volt. Orvosmeteorológia A hét végére a szél mérséklődik, általában kevés lesz a felhő, záporok, zivatarok csak néhány helyen alakulhatnak ki. A hőmérséklet ismét emelkedik, a kora délutáni órákra 24—29 fokig, fníg hajnalban 14—19 fok közötti hőmérséklet várható. Lényeges időjárásváltozásra a következő héten nem kell számítani. Az időnként megnövekvő felhőzetből záporok, zivatarok kialakulhatnak, de tartós csapadék nem valószínű. A július 22-től 28-ig terjedő időszakban, a hét végére az időjárásváltozás hatásai már csendesülnek, s egyre nyu- godtabbá válik az idő. A szél mérséklődésével megváltozik hőérzetünk is, amelyhez hozzájárul a több napsütés. A felmelegedés erősödése eleinte, a hűvösebb napok után, még kellemes, később azonban már ismét terhessé vájhat. Ezért segítsünk szervezetünknek a hőleadásban azzal, hogy árnyékos, szellős helyen tartózkodunk, könnyű, laza ruhába öítözzünk. Az izzadásal elveszített vizét pótoljuk ásványi anyagokban gazdag italokkal. Nehéz, zsíros ételeket lehetőleg ne fogyasz- szunk, mert ezek csak tovább „fűtik” a szervezetet. A Petőfi rádió szokásos Zenedélutánjában 15 óra 40 perckor kezdődik az Egészségünkért című tanácsadó műsor, mely ezúttal az elhízás veszélyeiről szól. A tévé 1-es programján 18 órakor jelentkezik a Reflektor Magazin, mely időszerű körképet próbál felmutatni a szakszervezet nyári üdültetéséről. A főszezonban szinte mindenki a Balatonra szeretne beutalót kapni, pontosan ezért „nézett körül” a forgatócsoport a Balaton partján és másutt is. A Troell-sorozatban Kivándorlók címmel tévéfilmet láthatunk az 1-es programon 21 óra Z0 perctől. ijc AZ ATHÉNI nemzetközi gyermekrajz-kiállításon a görög pedagógusokból álló zsűri ia magyar kiállítók közül Faragó Zsoltnak, a siklósi. I. szálmiú Általános Iskola tanulójának ítélte oda a diplomát és az ezüstérmet. Az athéni kiállításra 29 országból érkeztek pályaművek. Magyarország 34 rajzzal szerepelt. A TOLNA MEGYEI Vizes Csatorhalmű Vállalat értesíti kedves vendégeit, hogy Dombóvár-Gunarason a termálfürdő fedettfürdő részét, 1983. július 25-től augusztus 12-ig karbantartási miunkák miatt zárva tartja. (693) JÚLIUS 22 PÉNTEK Tervekből tények Mórágyon Esztendeje sincs annak, hogy hírt adtunk a mórágyi tervekről. Ezek szerint tervezték csónakázó tó, szánkópálya, turistaház, kisvendéglő létrehozását. A tervek ténnyé változását nemcsak az itt megszokott összefogás segítette, hanem a korábbi munkák elismerése is. Mórágy kategóriájában első lett a megyei településfejlesztési versenyben. Az ezért kapott félmillió forint már maga is bőségesen fedezné a hivatalosan záportározónak nevezett, Valójában Szarvasvöl- gyi-tó 440 ezer forintos létesítési költségét. Csakhogy a helyiek és a Szekszárd-Paksi Vízitársulat által felajánlott és jórészt már elvégzett társadalmi munka értéke további másfél millió forint. így sikerült elkészíteni a majdani tó gátját, ottjártunk idején Salgó Ferenc műtárgyépítő brigádja épp a zsilipen dolgozott. Létrejött továbbá egy 280 méteres és egy 90 méteres szánlkópálya, melyhez majd felvonó is csatlakozik. A bonyhádi áfész megkezdte a falu közepén egy melegkonyhás kisvendéglő létesítését, a turistáház pedig rövidesen látogatókat vár. O. I. Fotó: G. K. A mórágyi Ördög László és két fia nehézgépeikkel a leendő tófenéken OL VASTAM A szemétdombról ... A szekszárdi Mészáros Lázár utcain kívül olvashattam volna még sok hasonlóról, de most éppen ez ötlött az újságíró szemébe, és jó, hogy „megzenésítette”, mert lányomnak mondom, menyem is értsen belőle ... Most ne is beszéljünk a „nagyobbfajta” környezet- csúfításokról, rövidesen módot ejtünk bőségesebben is beszélni róluk. Az apróbbakról szólok, az utcai szemetelésről. Néhány szellemes plakát jelent meg az utcai hirdető- táblákon, amelyek a szemetelés ellen serkentenek mindannyiónkat. Jó plakátok, ízlésesek. Ugyanakkor kinyílik az ember zsebében a bicska, amikor a szekszárdi Garay-téren, pontosan a plakát alatt, az utca flaszterjára pöködik a szotyolahéjat emberek, mások, még csak véletlenül se a szemétládába hajítják a cigarettacsikket, hanem konzekvensen mellé, a dinnyehéjat, almacsutkát ugyanúgy. Nézzük meg a buszmegállókat, a vasútállomásokat és borzadjunk. Pedig ezért nem lehet a „társadalmat” felelőssé tenni, úgy, általában. Hanem a szemetelőket igen. Akik ellen igenis a törvény szigorával kellene fellépni. Olvastam nemrégiben, ha valakit Kínában az utcán köpködésen kap a rendőr, megbünteti. Nálunk...? —így — Dinoszauruszlátó bádogos 'Az angol Bili Waliker tudományos felfedezését nem szakmájában: a vízvezetékszerelésben tette meg, hanem hobbijában, a „kövület- vadászatiban”. A derék bádogos hatalmas, 30 oentimé- teres barmlú, a dinoszauruszok családjának eddig még nem ismert tagjára bukkant. Walker eredetileg három és fiéi méter magas monstrumának csontváza egyelőre még hivatalos keresztelő előtt, egyszerűen „k'armosIkánaik” becézve áll a londoni természettudományi' múzeumban. A csontokat májusban ásták ki egy sáros 'agyaggödörből, nem messze a brit fővárostól, ahol Qz élete delén két tonna körüli 'dinoszaurusz 125 máliliö éven keresetül nyugodhatott háborítatlanul, mígnem a januárban éppen arra járó ós- lényvadása vizsla tekintete előtt egy heves zápor lemosta a csontokról az agyagot. üdítőitalok trópusi gyümölcsökből Különleges trópusi gyümölcsökből készült üdítő italokkal gyarapította Gyöngy hűsítőcsaJádját a pécsi Pannónia Sörgyár: az egzotikus ízek kedvelői számára — az országban elsőként — mangó és marakuja üdítő gyártását kezdték el a mecsekaljai1 üzemben,. Az Afrikától Hétsó-ilndiiáiitg honos mangó, s a Dél -'Amerikában és Afrikáiban termő marabuja — vagy másik nevén passión — gyümölcsének aromájával ízesített új frissítőkkel ©aranya, Tolna és Bács- Kiskun megyében bővítik az üidítőváilasztékot. A hazai gyümölcsök, a citrusfélék, a itonikijell'egű italok és a trópusi' gyümöloskülönlegessé- geik felhasználásával már tucatnyi féle üdítőt készítenek. Visszhang Soron kívül (Lapjuk 1983. július 20-á számának „Olvastam” rovatában a Gsörge-tó vízhiányáról olvastam. Tisztelettel bejelentjük, hogy a feltöltés érdekében soron kívül rendelkezésre bocsátunk 100 folyóméter 300-al^ átmérőjű acélcsövet a vízügyi igazgatóság árVízvédelmd készletéből. Ragó Károly, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnökségének (helyettes vezetői® Delfinek Delfineknek köszönheti megmenekülését egy holland pilóta, alki helikopterével a Jáva-tengeren hajtott végre kényszerleszállást. Az Anta- ra indonéz hírügynökség beszámolója szerint a pilóta kis gumicsónakjával nyolc napon és éjen át hányódott a tengeren,. A már 'teljesen reménytelen helyzetből végül egy kis delfin- csoport segítséjgével menekült meg a szerencsétlenül járt pilóta. A delfinek orrukkal tolták maguk előtt a gumicsónaiköt vagy tíz kilométeren keresztül, amíg egy közelii szigethez értek. NEM KELL? Nem kell eldobni. ( HSmt, N—■ — NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. —■ Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Indexszám: 25 069. ISSN 0133-0551. A leendő kisv endéglő belseje Csőfektetés a Sz arvasvölgy felé