Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-12 / 188. szám
6 KÉPÚJSÁG 1982. augusztus 12. Hírek Az ÉDOSZ Tolna megyei Bizottsága ez évben is megrendezi az élelmezésiparban foglalkoztatottak sötét-völgyi természetbarát találkozóját. Augusztus 28-án, 9 órakor kezdődik a találkozó gazdag programja a szekszárdi Sötét-völgyben, az Erzsébet-tisztáson. A sportversenyek mellett megrendezik az immár hagyományosnak számító főzőversenyt is. * A megyei sakkszövetség augusztus 21—26. között Szek- szárdon, a sportszékházban rendezi meg a Szakály testvérek emlékversenyét, női sakkozók részvételével. Nevezéseket augusztus 17-ig fogad el a szövetség. * A dombóvári Városi Tanács V. B. Testnevelési és Sportfelügyelősége augusztus 13-án, pénteken 17 órától rendezi azt az értekezletet, amelyen az 1982—83. évi körzeti labdarúgó-bajnokság beindításával kapcsolatos feladatokat tárgyalják meg. Az értekezlet helye a városi ifjúsági sporttelep tanácsterme. * Ma délután 15 órakor pá- lyaavatóra kerül sor Szekszár- don, a megyei kórház palán- ki szocioterápiós és rehabilitációs intézetében. A pálya- avatón barátságos mérkőzést játszik a Szekszárdi Dózsa NB I- es és a Bonyhádi MSC NB II- es női kosárlabdacsapata. * Augusztus 14-én, szombaton 16.30 órai kezdettel Bonyhá- don, a városi sporttelepen rendezik a Bonyhád—Bátaszék öregfiúk labdarúgó-mérkőzést. Szurkolók, mint riporterek Kedden, a késő délutáni órák- bcn Bátaszékre érkezett Mészöly Kálmán szövetségi kapitány - aki újabb négy évre megbízatást kapott —, Németh Gyula, a Népsport labdarúgó-rova- tána'k vezetője, valamint’dr. Baross Dezső főmunka társ társaságában. A mintegy két órán át tartott talákozán nem az illusztris vendégek tartottak élmény- beszámolót, hanem — szokatlan máidon — mindvégig átadták a „kezdeményezést” a mintegy 100 érdeklődőnek. Kényes kérdések nincsenek — mondta dr. Boross Dezső vitaindítójában, így a szurkolók a legkülönbözőbb kérdésekkel ostromolták meg a szakembereket. Az első felszólaló a Népsport illetékeseihez intézte kérdését: „Miiért csinál a szaksajtó idő előtt sztárt néhány labdarúgóból?" Nehéz volt válaszolni, maga a két szakíró is elismerte, hogy néha aka ríva -akaratlanul is ebbe a hibába esnek, mert az olvasóközönség igényli, hogy írásokkal mutassák be azt, aki már valamicskét is letett az asztalra. 'Természetesen a legtöbb kér. dést Mészöly Kálmánhoz, mint játékoshoz, szövetségi kapitányhoz intézték. Csak a szépre emlékezzünk jelszóval megelevenedtek előttünk a világbajnoki selejtezők nagy bravúrjai, tatai pillanatképek kerültek elő ismételten az emlékek tárházából. De szó esett a Mondial okozta keserű pirulákról is. Mivel a napokban hirdet csapatot a kapitány, természetesen az új öszetételű válogatott lehetőségeiről is érdeklődtek. Erre rövidén annyit válaszolt a kapitán.y: „Nem vagyok rózsás helyzetben, meglehetősen behatároltak lehetőségeink". B. Gy. A Magyar Teke Szövetségben elkészítették az 1982—83. évi NB l-es csapatbajnokság őszi sorsolását. A bajnoki idény szeptember 19-én kezdődik és a zárófordulóra december 12-én kerül sor. A Dombóvári Spartacus férfiegyüttese az első fordulóban a Pápai Vasas vendégeként kezd. 1. forduló: szeptember 19.: BKV Előre—Szolnoki MÁV MTE, Építők SC—Sopron, Győri Richards—Csepel, DÉLÉP—Sa- baria SE, Pápai Vasas—Dombóvári Spartacus, Borsodi Bányász—Ferencvárosi TC. 2. forduló: szeptember 26.: FTC—Pápa, Dombóvár—DÉLÉP, Sabaria—Győr, Csepel—Építők SC, Szolnok—Borsodi Bányász, Sopron—BKV Előre. 3. forduló: október 3.: BKV Előre—Csepel, Építők SC ■—Sabaria, Győr—Dombóvár, DÉLÉP—FTC, Pápa—Borsodi Bányász, Szolnok—Sopron. 4. forduló: október 10.: Pápa—Szolnok, Borsodi Bányász—DÉLÉP, FTC—Győr, Dombóvár—Építők SC, Sabaria —BKV Előre, Csepel—Sopron. 5. forduló: október 24.: BKV Előre—Dombóvár, Építők SC—FTC, Győr—Borsodi Bányász, DÉLÉP—Pápa, Sopron— Sabaria, Szolnok—Csepel. 6. forduló: november 7.: DÉLÉP—Szolnok, Pápa—Győr, Borsodi Bányász—Építők SC, FTC—BKV Előre, Dombóvár— Sopron,* Sabaria—Csepel. 7. forduló: november 14.: BKV Előre—Borsodi Bányász, Építők SC—Pápa, Győr—DÉLÉP, Csepel—Dombóvár, Sopron —FTC, Szolnok—Sabaria. 8. forduló: november 21.: Győr—Szolnok, DÉLÉP—Építők SC, Pápa—BKV Előre, Borsodi Bányász—Sopron, FTC—Csepel, Dombóvár—Sabaria. 9. forduló: november 28.: BKV Előre—DÉLiÉP, Építők SC —Győr, Sabaria—FTC, Csepel —Borsodi Bányász, Sopron— Pápa, Szolnok—Dombóvár. 10. forduló: december 5.: Építők SC—Szolnok, Győr— BKV Előre, DÉLÉP—Sopron, Pápa—Csenel, Borsodi Bányász— Sabaria, FTC—Dombóvár. 11. forduló: december 12.: BKV Előre—Építők SC, Dombóvár—Borsodi Bányász, Sabaria —Pápa, Csepel—DÉLÉP, Sopron—Győr, Szolnok—FTC. Zsebben hordozható teniszpálya Simontornyai cél: bentmaradni Tájfutás A paksiak Jicinben Az 1977—78-as bajnoki évad végén búcsúzott el a labdarúgó megyei első osztálytól a Simontornyai BTC együtttese. Az alacsonyabb osztályban szinte évenként ismétlődött a fogadkozás: a patinás klubhoz méltatlan a járási bajnokság, ezért cél a mielőbbi visszakerülés. Nos, minden terv annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. A bőrgyári labdarúgók saját bőrökün érezhették e megállapítás igazságát. Alaposan megvárakoztatták ugyanis szurkolóikat, míg végül ez év júniusában sikerült megnyerni a paksi körzeti bajnokságot, ezzel együtt jogot szereztek a megyebajnokságba jutásra. Szelei Ferenc edző személyében fiatal szakvezető irányításával kezdték meg a felkészülésüket. Heti 4 edzéssel szorgalmasan gyakoroltak a 18-as keret tagjai. Sérülés miatt Fodor és Ihász hiányzott néhány foglalkozásról. A felkészülés utolsó szakasza az edzőmérkőzések jegyében telt. A simontornyaiak a Szekszárdi Dózsa, a Pálfa, valamint odavisszavágó alapon a Pincehely és a Dombóvári Vasas együttesével mérkőztek. A feltételek adottak Simon- tornyán, csak a játékosokon múlik, miként élnek azokkal. A Sió-parti csapat szakvezetése a bentmaradás kiharcolását határozta meg egyetlen célkitűzésként. Simontornyán hajdanán nagyszámú közönség előtt rendezték a focimeccseket. A mostani jó szereplés, a sikeres pontgyűjtés minden bizonnyal azokat a nézőket is kicsalogatja majd az új sportpályára, akik az utóbbi években hátat- fordítottak a BTC-nek. Azokat, akiknek a lelkes buzdítása hozzájárulhat ahhoz, hogy az újonc együttes ne csak átszállójegyet váltson az 1982—83. évi — vasárnap kezdődő — megyebajnokságban. Csehszlovákiában, Kein városában rendezték meg augusztus 3—8. között azt az ötnapos nemzetközi tájékozódási futóversenyt, amelyen 21 európai ország, valamint Japán, Kanada, az Egyesült Államok és Ausztrália legjobbjai is rajthoz álltak. Az északese'h városkában első alkalommal 1976-ban rendezték meg ezt a viadalt, akkor összesen 255-en álltak rajthoz. Ezúttal 4176 versenyző nevezett, közülük 2036-an külföldről. Ebben a rendkívül erős mezőnyben szerepelt a Paksi SE két távfutója, Rauth Katalin és Molnár Gyula. A két paksi versenyző nem Vallott szégyent a neves külföldi és magyar tájfutók 'között. Bár részükre szokatlanul nehéznek bizonyult a sziklás, hegyes, néhol mocsaras terep, de nem adták fel a küzdelmet. Molnár Gyula az F—19 B kategóriában a 97 induló között holtversenyben 30—35. helyen végzett. Külön említést érdeméi, hogy Molnár a nemzetközi viadal első napján 17. lett, ezzel a harmadik legjobb külföldi versenyzőnek bizonyult. A versenysorozat harmadik napján a fiatal paksi versenyző bokája megsérült, de ennek ellenére sem adta fel. Az N—17 B kategóriában 82-en álltak rajthoz, közülük Rauth Katalin a 45. helyet szerezte meg. Rauth a verseny nyitónapján gyengébben szerepelt, ekkor csak 64. lett, később azonban egyre inkább belelendült, szinte naponta ugrott előre a helyezések sorrendjében. A két paksi tájfutó szereplése is igazolta, hogy megyénkben is megvannak a feltételei e szép sportág 'megfelelő szintű űzésére. Ehhez viszont az kellene, hogy a jelenleginél több egyesület 'karolja fel a tájékozódási futást Tolnában. Teke NB I Őszi rajt: szeptember 19-én <2* A ♦ i\ A második fordulóbeli, a Jugoszláviától elszenvedett vereséget követően ismét nyerni tudott a finnországi kadett leány kosárlabda Európa-bajnokság on szereplő magyar válogatott. A harmadik játéknapon Izrael hasonlókorú együttese volt az ellenfél, amellyel szemben a magyar csapat fölényes, 66:42 (28:19) arányú győzelmet harcolt ki. A magyarok legjobb pontszerzői: Deák (20) és Csendes (16) voltak, az ellenféltől Gatt (15) és Bezalel (10) szerezte a legtöbb pontot. További eredmények: - B-csoport: (Uusi- kau'puniki) Szovjetunió—NSZK 91:48 (46:19), Jugoszlávia— Spanyolország 70:42 (41:21). Az állás: 1. Szovjetunió 6, 2. Jugoszlávia 6, 3. Magyarország 5, 4. Spanyolország 4, 5—6. NSZK, Izrael 3—3 ponttal. A szlovákiai Losonc térségében a 16. ejtőernyős világbajnokság versenyei során folytatták a nők 800 méteres egyéni célbaugró vetélkedését. A második napon csak két ugrást hajtottak végre; hét kísérletet követően az amerikai versenyzőnő áll az élen. A magyarok közül Papp továbbra is tartja helyét az élmezőnyben. Az állás hét ugrást követően: 1. Stearns (amerikai) 0,04, ...7—8. Papp '(mugyaT), Che Pin (kínai) 0.10. Az iramot mindenki tetszés szerint alakíthatja Ebben az időszűkös világban, a rohanó tempóban egyre többen jönnek rá, hogy mennyire nélkülözhetetlen a testedzés. Gondolatiban, ezt mindenki elfogadja. Ám amikor a megva- lásításra kerül sor, ugyanolyan prob léim ókkal kerül szembe, mint az élet bármely más területén: időhiány és költség. Legtöbben azt szeretnék, ha a váratlanul adódó szabad idejükben, éppen ahol vannak, ott tudják kielégítem mozgásigényüket. Ez nehezen megoldhatónak tűnt eddig ... E gondok enyhítését szolgálja a Budapesti Műszaki Egyetem testnevelés-tanszékének tanárai által készített lengőtenisz.- Maga a sportszer roppant egyszerű: egy földbe szúrható fémrúd végén van egy könnyen mozduló rugó és arra erősített másfél méteres zsinórra kötve egy temiszlabda. Az egész nagyon. kis helyen elfér. Az autóból bárhol kiszáll a mozogni vágyó ember, csak leszúrja a fém- rudat és már ütheti is — mutatja be a készüléket Szentqyör- gyi Zoltán, az okos szerkezet egyik kitalálója. — Azt mondhatom, hogy zsebben hordozza a pályát . . .- Ropipant nagy előnye az egésznek, hogy az iramot mindenki tetszése szerint alakítja ki. Ha erősebben üti meg a labdát, akkor gyorsabban ion visz- sza, hamarabb kell újra megütni. Mivel a labda körpályán mozog, megoldhatja úgy is, hogy minden második körben üti meg; így jobban rákészülhet az ütés technikájára — mondja Mojzes Sándor teniszoktató testnevelő tanár, a fe.találótárs. — Lehet versenyt is szervezni: rontás nélkül k,i hányszor tudja megütni a labdát egymás után. Játszhatnak ketten egymással szemben állva, vagy egymás mellett elhelyezkedve is. Igaz, a versenyt®hisz technikáját nem lehet ezen a szeren tökéletesíteni, de kondiicionáláeszklözként rendkívül hasznos. Mindemellett nagyon, fontos, hogy mindez nem csupán elmé-- letben van meg, hanem a gyakorlatban is: már léhet vá sa rolni. Mi kell még,!? . . . (Tulajdonképpen elhatározás, hogy élünk ezzel a célszerű lehetőséggel. S tekintettel arra, hogy a tenisz hazánkban, is elfoglalta azt a rangot, amely megilleti a legértékesebb egészségvédő mozgások sorában, ez a segédeszköz alighanem népszerű lesz...-kFutball-lexikon A népszerű sportág, a labdarúgást kedvelők népes táborában minden bizonnyal nagy érdeklődésre tarthat majd számot Mező Imre Futball-lexikon című könyve, amely a közeljövőben kerül kiadásra. A könyv tartalmazza a labdarúgó világbajnokságok, az Európa-baj- nokságok, az olimpiai labdarúgótornák, továbbá a különböző kupamérkőzésék — BEK, EK, UEFA —, a magyar bajnokságok és az MNK mérkőzéseinek eredményeit. A lexikon tartalmazza továbbá a magyar labdarúgó-válogatott eddig lejátszott összes mérkőzésének eredményét, megismertet a válogatott játékosaival és góllövőivel, stb. A szövetségi kapitánytól azt szeretném kérdezni...