Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-25 / 147. szám

! ! Névnap: Vilmos A Nap kél 4.48 — nyugszik 20.45 órakor • A Hold kél 9.17 — | nyugszik 0.03 órakor i 1 I 1 Hetvenöt évvel ezelőtt, 1907. június 25-én született i Hans David Jensen német fizikus, Nobel-díjas tudós. JÚNIUS 25 FENTEK # TAMÁSIBAN 389, Bonyhá- don 365 ezer forinttal volt ma­gasabb az áfész-könyvesboltok forgalma — a múlt éviihez vi­szonyítva — ez év első harma­dában. + PAKURA TÜZELÉSŰRE ál­lítják ót Bonyhádon a távfűtést az eddigi olaj helyett. A je­lenleg is folyó munkálatok költ­ségei az üzemeltető Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalatnak egy év alatt megtérülnek. ^ A SZÉKESFEHÉRVÁRI Me, gyei Bíróság csütörtökön hirde­tett .ítéletet Pécsvári Istvánné 64 éves diszpécser, a székesfe­hérvári Videoton Elektronikai Vállalat dolgozója és 16 társa bűnügyében, akik beosztásuk­kal visszaélve 1979 óta, rész­ben bűnszövetségben, részben üzletszerűen színes és fekete­fehér televíziókat, valamint rá­diókészülékeket, különböző al­katrészeket tulajdonítottak el, s szállítottak ki a gyár terüle­téről. Bűncselekményükkel fél­millió forint kárt okoztak. A Székesfehérvári Megyei Bíró­ság dr. Végh László tanácsa Pécsvári Istvánnét két év 4 hó­napi szabadságvesztésre, vala­mint a közügyektől való 3 évi eltiltásra, társait 1 év 8 hónap­tól a felfüggesztett szabadság- vesztésig terjedő büntetésre, illetve pénz-mellékbüntetésre ítélte. Az Egészségünkért! című műsor a Petőfi rádióban 15 óra 40 perctől az úszásról és az úszásoktatásról ad tájékoztatót hallgatóinak. A tv 2-es programján 20 óra 20 perctől nézhetjük meg A nyírbátori református templom című rövidfil­met. A magyarországi műemlékeket bemutató sorozat filmje az egyetlen hatalmas teremből álló és eredeti­leg a Báthori család temetkező­helyének szánt épületet mutatja be. O A VÖRÖSKERESZT által szervezett „Új szociális otthoni férőhelyek létesítése" akcióhoz a grábóci szociális otthon dol­gozói egynapi fizetésükkel já­rultak hozzá. Az akcióhoz csat­lakoztak a falubeliek is, sze­mély szerint Korpos Alajosné, Bekfi Istvánné és Erős Titusz- né. Az összegyűlt 3355 Ft-ot a vöröskeresztes titkár befizette a Magyar Vöröskereszt egy­számlájára. (D. Z.) Szerda este Szekszárdon, a Babits Mihály művelődési központ­ban a MÉSZÖV és a szekszárdi néptáncegyüttes vendégeként bemutatkozott az NSZK-beli friendewaldi folklóregyüttes. A nagy sikerű esten Hessen tartománybeli táncokat és népi já­tékokat adtak elő. Az együttes szombaton és vasárnap a szö­vetkezetek 9. országos találkozóján is szerepel. 22-27 fok Várható időjárás az ország területén ma estig: csupán délután képződik szá­mottevő gomolyfelhőzet. A hőmérséklet délutánra 22—27 fokig emelkedik. Orvosmeteorológia Az időszak elején kevés felhő várható, sok lesz a nap­sütés és a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül várható. Vasárnaptól viszont — egy nyugat felől érkező melegfront hatására — erősen megnövekszik a felhőzet. Sokfelé várható záporeső, helyenként villámlással, menny­dörgései. Ebben az időszakban a melegfrontra érzékeny emberek gyakori fejfájásra panaszkodnak, gyengül a tel­jesítményük, hamarabb elfáradnak. Emiatt lehetőleg ne fo­gyasszanak fűszeres ételeket, élénkítő szereket. Célszerű sok gyümölcsöt, főzeléket enni. A következő hét elején egy hidegfront érkezik, amely fel­szaggatja a felhőket, így a csapadék is kevesebb lesz. A frontérzékenyek a szokásos fejfájás, álmosság, étvágytalan­ság ellen kávé, tea, fűszeres, fe'hérjedús ételek fogyasztá­sával védekezhetnek. A hidegfront után a jövő hét közepén egyenletes, folya­matos felmelegedés várható. Az éjszakai hőmérséklet a hét során nem nagyon változik, a hajnali minimumok általában 13 és 18 fok körül alakulnak. • I I r I I I » I I I I I I I I I I I ■ I I I ■ I I I I ■ I I NDK-vendégek Hőgyészen A Hőgyészi Állami Gazda­ság 1968-ban létesített kap­csolatot az NDK-beli aschers- lebeni növénytermelő állami gazdasággal. Az eltelt tizen­négy év alatt a hivatalos de­legációk cseréjén felül kibővült a családok és a gyermekek csereüdültetésével is a kap­csolat. Évente 4—4 családot és 30—35 gyermeket lót vendégül az ascherslebeni, illetve a Hő­gyészi Állami Gazdaság. Legutóbb öttagú csoport ér­kezett Ascherslebenből Hő- gyészre, egyhetes tapasztalat- cserére. Tájékoztató a gazdaság központjának udvarán OL VAST AM Kisegítő gazdaságok A megyei tanács vb tárgyalt legutóbbi ülésén a háztáji és kisegítő gazdaságokról. Nem tudom, ki nevezhette el ki­segítőnek azokat a gazdaságnak alig nevezhető „birtoko­kat", ,,hobbikerteket", amelyeknek a terményei nem feltét­lenül kerülnek piacra, nincs rájuk szerződés, nem kell meg­szakadni a munkájukban, igaz, nem is teremnek sokat. Akárki is találta ki, jó név — ha szépnek nem is mondható —, mert kifejezi a lényeget. Egy ismerős házaspár tégláról téglára építette a házát. Hónapokon át a ,,gazdaságuk" segítette ki őket. Minden fillér anyagra és a mesterek munkabérére ment el, mégis jól éltek. Szinte semmit nem vettek a boltból a tejen és a kenyéren kívül, mégis változatos és egészséges volt a menü. Csirke, tojás, zöldség, borsó, bab, sárgarépa került az asz­talra. Sőt, a többi, szomszédságban épülő ház ifjú tulaj­donosaival társulva, visszatértek az árutermelést megelőző gazdasági lormációkban szokásos módszerhez — a köz­vetlen cseréhez. Nem számolgatva, hanem spontán módon, akinek termett éppen valamije, az adott a többieknek is. Így „tellett" a zsenge borsó imellé a gyerekeknek eperre, a tökfőzelék után pedig ribizlire valamennyi családnak in­gyen, a semmiből. A semmiből? Mi lesz a sötét-völgyi táborral? Mint °zt az érdekelt szek­szárdi szülők tapasztalhatták, nem nyitotta meg kapuit hét­főn a sötét-völgyi úttörőtábor. Az ok a víz, illetve annak szeny- nyezettsége. Már előző években is sok gondot, idegeskedést okozott ez a tábort vezető pedagógu­soknak és más illetékeseknek. A mélyfuratú kútnak, minden józan számítás szerint jó vizet kellene szolgáltatnia, de hol teszi, hol meg nem. Az előző évek tapasztalatain okulva, és azért, hogy ne az utolsó perc­ben kelljen kapkodni és meg­oldásokat keresni, már már­cius óta folyamatosan ellenőrzi a vizet a KÖJÁL. Az eredmé­nyek változóak voltak ugyan, de mindent összevetve, sokáig nem találtak olyan „hibát” a vízben, ami a gyerekek egész­ségét veszélyeztette volna. Az utolsó mintákat a múlt héten vették és akkor kiderült a bakteriális szennyezettség. Hétfőn úttörők helyett ismét a KÖJÁL ment a táborba, víz­mintákat venni. Az első turnus kiesése túlsá­gosan nagy gondot még nem okozott. Táncosok népesítették volna be a tábort, akik helyet kaptak a megyei művelődési központban, így a programok sem maradtak el. Tegnap délután egy órakor izgatottan várta a tábor veze­tősége, h.ogy mi is az újabb vizsgálat eredménye, ugyanis a baktériumok a csőtörést kö­vetően jelentek meg a vízben, tehát lehetséges, hogy amint ez a víz kiürül, a többi már tiszta lesz. Persze, elméletileg lehetne szállítani is az ivóvizet a táborba, de ennek olyan szigorúak a, közegészségügyi feltételei, hogy senki nem vál­lalja, nem beszélve a költsé­gekről, és arról a kockázatról, hogy a gyerekek egyike-másika a tilalom ellenére is inna a vízből. Délután fél kettőkor a KÖJÁL illetékese a részletes írásbeli véleményben közölte, hogy a víz továbbra is szennyezett, a tábor megnyitását nem enge­délyezhetik. A szakvélemény szerint a kút „teljes műszaki felülvizsgálata" szükséges. Egyelőre tehát nem fogadhat­ja a gyerekeket a tábor. MUNDIÁL *82 Ma kialakul a ■ •• r I •• a ff kozepdonto mezőnye 'Ma befejeződnek a Mondial csoportmérkőzései, az utolsó kérdőjelek is eltűnnek, kialakul a középdöntő mezőnye. A II. csoportban, Gijonban 17.15 órakor az NSZK és Ausztria - két régi ismerős - találkozik. A VB-seíejtezők során mindkét mérkőzést a nyugatnémetek nyerték, és ezúttal is ők az esé­lyesek. Játékvezető a skót Rober Va­lentine, aki 43 éves, és eddig 30 válogatott mérkőzést veze­tett. fiilbaóban 17.15 órai kezdet­tel, a IV. csoport zárómérkőzé­sén a már továbbjutott Anglia az egy ponttal álló Kuvaittal mérkőzik. Csak az arabok szá­mára van jelentősége a találko­zónak, győzelem esetén talán még továbbjuthatnak. Játékvezető a kolumbiai Gil- berto Aristiza'bal, aki 42 éves, 1973 óta FIFA-bíró, 5 váloga­tott mérkőzést vezetett. Az V. csoport rangadója 21 órakor kezdődik Valenciában Spanyolország és Észak-lrország csapatai, között. A házigazdák 3, az északírek 2 ponttal állnak, és még minden lehetséges, az is, hogy a rendező ország csa­pata kiesik. Nagy csemegét ígér a két világhírű kapus, Jen- ning és Arconada parádéja. Játékvezető: Hector Ortiz Ra­mirez (paraguayi) 49 éves, 1967 óta 51 válogatott mérkőzésen bíráskodott. A szerdai játéknap után a négyből két középdöntő csoport beosztása már ismertté vált. Ezek szerint az „A" és a „C" csoportban ’a következő együt­tesek küzdenek az elődöntőbe jutásért: ,,'A" csoport (Barcelona - Nou Camp stadion): Lengyelország, Belgium, Szovjetunió. „C csoport (Barcelona - Sarria stadion): Olaszország, Brazília, Argentína. így látták a kapitányok Az Argentína—'Salvador (2-0) összecsapást követően a két kapitány a következőket mond­ta : Luis Ménotti (Argentína): — Szégyelnünk kell magun­kat és elnézést kell kérnünk a spanyol nézőktől. Ez a játék nem toborzott híveket sem a labdarúgásnak, sem pedig a most zajló világbajnoki küzdel­meknek. Azt is hozzá kell ten­nem, hogy a jó labdarúgáshoz két csapatra van szükség. Ha ebből az egyik tizenegy nem akar semmit tenni, ott nem alakulhat ki jó játék. Mauricio Rodriguez (Sal­vador) : — Nekünk deffenzíven kel­lett játszanunk, mert utolsó mérkőzésünkön nem akartunk mégegyszer úgy felsülni, mint a magyarok elleni 10 gólos ve­reségnél. Célunk eléréséhez a védekezés jelentette az egyet­len lehetőséget. Ami a 11-est illeti, az egyszerűen egy jó vicc volt Nemcsak mi, hanem az argentinok is sportszerűtlenül játszottak. A Brazília—Új-Zéland (4-0) találkozó után a két kapitány így nyilatkozott: Tele Santana (Brazília): — Nagyon elégedett vagyok, hogy pontveszteség nélkül ju­tottunk a második fordulóba, s ezzel az elsődleges követel­ményt teljesíteni tudtuk. Az új- zélandiak ellen egyébként több gólra számítottam, de ellenfe­lünk a vártnál jobban játszott. John Adshead (Új-Zéland): — Az eredmény nekünk, újon­coknak tekintélyt adó. Egyéb­éként meg vagyok győződve ar­ról, hogy Brazília lesz a világ­bajnok. Nem ismerek olyan csa­patot a világbajnoki mezőny­ben, amely a brazilok védel­mével szemben eredményes tudna lenni. 12 kapott gólunk­kal a 'legnehezebb csoportban, úgy érzem, nem vallottunk szé­gyent. Mundial-szőttes A brit szurkolókról mór annyi elmarasztaló írás jelent meg — nem alaptanul -, hogy itt az ideje a dicséretnek is. A keddi, 2:2-es döntetlennel végződött Szovjetunió—Skócia találkozó után, amelynek eredménye a skótok 'kiesését jelentette, a skót szurkolók tőlük szokatlan sportszerűséggel és nyugalom­mal viselték az eseményeket, és amikor a szovjet játékosok el­hagyták a stadion öltözőjét, melegen megtapsolták őket. Ugye lehet így is ...? * Kenny Dalglish, a skót vá­logatott csatára, aki 88 alka­lommal szerepelt címeres mez­ben, valószínűleg a Brazília el­leni találkozón búcsúzott a vá­logatottól. Új-Zéland és a Szov­jetunió elleni már kimaradt a csapatból és a bennfentesek úqy tudják, hogy a 31 éves já­tékos már többet nem is szere­pel a legjobbak között. * Bár a drileiék eddigi két ta­lálkozójukon' nem szereztek pontot, a csapat legjobbjai iránt mégis nagy érdeklődés nyilvánul meg a játékosügynö­kök részéről. Yanez, Dubo, Bon- vaílet és Neíra már tárgyaláso­kat is folytatott neves európai klubok képviselőivél. 'Luis Saintibanez szövetségi kapitány nem kis öngúnnyall így kommentálta az eseményeket:- Csapatunk eddigi legszebb eredménye az, hogy néhány já­tékosunkra fölfigyeltek a „fej­vadászok" ... * Doualaban, a kameruni fővá­rosban természetesen mindenki a rádiókészülékek mellett fog­lalt helyet a szerdai Olaszor­szág—Kamerun mérkőzés idején, és bár a szurkolók szomorúan vették tudomásul csapatuk ki­esését, azért a veretlenség meg­őrzése nem kis büszkeséggel töltötte el őket. A rádió kom­mentátora is ezeket mondta : „A világbajnokságok történetében a kameruni az első afrikai vá­logatott, amelyik vereség nél­kül jutott a kiesés sorsára". * tMár milliomosak a belga vá­logatott tagjai - legalábbis pe­zetában. A legjobb 12 közé ju­tásért egymillió pezeta (mint­egy 22 000 nyugatnémet márka) jutalmat kaptak. * A Chile—Algéria mérkőzés előtt egy újságíró megkérdezte Santibanezt, a dél-amerikaiak edzőjét: Igaz-e, hogy egy gaz­dag algériai meg akarta vesz­tegetni csapatát. Senor Santiba- nez erre úgy válaszolt, ő csu­pán annyit hallott, hogy egy nagy osztrák cég képviselője kereste meg őket és prémiumot íqért arra az esetre, ha legyőzik Algériát. NEPUü A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-287. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. - Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és [kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom