Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-22 / 118. szám

A KÉPÚJSÁG 1982. május 22. „Aki leül, elpusztul” Török László,a „tűzi ember" Nem tanulják már a szakmát, pedig egyetlen olyan vállalat sincs, ahol ne kellene „tűzi ember” — mondja Török László, aki egész életében megmaradt „tűzi embernek”, vagyis kovács­nak, amellett, hogy kitanulta a lakatos és a mezőgazdasági gépszerelő mesterséget is. Amikor nála jártam, meggyő­ződhettem róla, hogy még min­dig kovácskodik, közel a het­venhez. Bekopogtatott a laká­sukba, Nagydorogon, a Vörös­marty utca 33-ba egy férfi, nagyfejszét hozott, élésitésre. Török László letette a szék mel­lé, mondván, majd jön még hozzá más is, akkor rak tüzet. Néhány évvel ezelőtt kistrak- torokat csinált, családtagoknak, motorkerékpár-motorok felhasz­nálásával. Javítani, szerelni kel­lett valamit, idejöttek hozzá. Egy mutatványos embernek tönkrement a vontató-költöztető traktora, természetesen Török Lászlóhoz irányították. Ma már nem vállal gépjavítást: a ke­ze, a tapintóérzéke nem olyan, mint volt. Irtózatosan sok vasat, gépal­katrészt megfogott, igazgatott és formált életében. A múlt rendszerben kezdte egy kajda- csi uradalomban, gépészkovács­ként. Megsértették, nem viselte el az önérzete a megaláztatást, fölment Pestre a BSZKRT-hoz, a főváros akkori közlekedési vál­lalatához, üzemlakatosnak. Hat gyerekük született, volt kire ke­resni. A felszabadulás után, amikor jöttek az első körmös traktorok, megcsillant előtte a Kritikusan néz mindent nagy lehetőség, visszaköltözött vidékre, szűkebb hazájába. Számára már ismerős volt ez a gép, mert Budapesten az utol­só időt a Vöiös Csillag Trak­torgyárban töltötte el. A körmösökkel felszántották Nagydorogot és környékét, 13 esztendő alatt. Húsz erőgépért volt felelős a nagydorogi gép­állomáson Török László, mint a legjobb traktoros. Magasabb vezető beosztást is felajánlot­tak neki, nem fogadta el, in­kább járt a géppel, zötyögtette magát. Szántottak Györköny- ben, Németkéren, Cseresznyés­ben. Aztán szerelő lett. Négyen végezték az egész gépállomás szerelőmunkáját, mégpedig úgy, hogyha kellett, elment Hő- gyészre is, mozgómühelybe. Az utazás motorkerékpárral történt, esőben, fagyban.- Úgy fáj a kezem sokszor, mintha kutyák rágnák - mond­ja az idős ember, aki egyéb­ként jó erőben van, otthoni tar­tózkodásra is rendszeresen bo­rotválkozik, sőt „kiöltözik". Utóbbit a felesége erős kíván­ságára teszi. — Tele voltam reumával, nem használt sem­miféle fürdő. Azt mondta az or­vos, naooztassam magam állan­dóan. Hát én akkor egy szál gatyában jártam eaész nyáron, még a boltba is úgy mentem el. Hiába mosolyogtak. El is múlt a nyavalya, csak a kezem érzi méq. Nem szabad elhagy­ni maqát az embernek, dolgoz­ni kell, nem tétlenkedni, öreq korban is. Aki fizikai munkás volt és leül, az elpusztul. Török László mindig oda ment, ahol segíteni kellett. Ok­tatott nőket a traktorvezetésre, 1952-ben, Fácánkerten. Ebből sem maradhatott ki. Ügy em­lékszik, 120 lányt képeztek trak­torosnak. „Nem nekik való volt, de húzták eqy ideieg, a naqv- dorogiak talán két éviq. is dol­goztak gépen". Ő a Paksi Ál­lami Gazdaságban gépszerelő­ként dolgozott három esztende­ig, már a nyugdíjas korhoz kö­zeledve. Amikor nyugdíjas lett, fölkeresték többször, hoav se­gítsen. Bement Biritóra. Otthon Koksz parazsa lesz a kovácstűz is mindig a munka várta, nem a pihenés. Tartotta magát ah­hoz az elvhez, hogy nem sza­bad leülni - állandóra. Sokat cigarettázik. Erős a ke­ze, élénk a tekintete. Szeret me­sélni. Vagy inkább, emlékezni, a munkáról beszélni. Amit el­mond, csöppet sem meseszerű, bár néha mesébe illően színes történet, a nehézségeket te­kintve. Számomra az a legmeg- kapóbb ebben az emberben, milyen kritikusan nézi a múltat is, meg a jelen bizonyos dolgait is. Az életével elégedett, de ha pazarlást, tehetetlenséget, ha­nyagságot lót, fölháborodik. Úgy ismerkedtünk meg, hogy a nagydorogi vasútállomás mel­lett, autóbuszra várva görbe szemmel nézegettem az elfuse­rált, használhatatlanul keskeny- re épített kocsiparkolósávokat, a betonba öntött ostobaságot. Arra jött, ő is megmondta a vé­leményét, komolyan, a felelős­séget ismerő ember hangján. Rögtön tudtam, hogy „az én emberem”. így lett riportalany Török László, a „tűzi ember”. GEMENCI JÓZSEF Fotó : Gottvald Károly. Csató Károly: A város megnyugodva fogadta a hírt ___ - sllélegzett szinte min­Ü “ denki. Nem kóboráram, f® • nem titokzatos elektro- k-—mos kisüléí, nem is amit a sci-fi kedvelőinek népes tá­bora hangoztatott az illetékes szervek tehetetlenségét minő­sítve, hogy ismeretlen ufo-te- vékenység volt mindennek az oka. A járókelők demokratikus tömegeit nem annyira a rette­gés, mint inkább a restelkedés tartotta pánikban e nagy múl­tú, és szigorú erkölcséről híres városban. Igen, a restelkedés, a szemérem, meg a bizalom hiánya; a titok és a titkolózás kegyetlen zabigyerekei. Ki merte volna vállalni an­nak a kockázatát, hogy elújsá­golja, mi is történt vele a Gó­binak becézett, s meglehetősen szépen gondozott tér kavicsos sétányain, éppen bevásárlásra menet. — Ugyan, képzelődsz! — s gúnyos röhögés, kételkedő vizs- latás, csodálkozásba burkolt káröröm, miegyéb. Inkább nem! Maradjon csak magánügy, ha az maradhat: felejtsük el. Az a kék folt majd elmúlik, s ki is lehet valamint találni, hogy az asztal sarka vagy a villamo­son. .. De éppen ott? Egészen a combtőnél? Úristen! Még októberben kezdődött az egész, amikortól jócskán megritkultak a levelek a fá­kon, és szokatlan módon hul­lani kezdtek a vadgalambok is. Egy-egy álmos szombat dél­utánon, máskor hűvös reggele­ken négy-öt galamb zuhant örök megnyugvásra a puha le­vélszőnyegre. A tér gondozá­sáért felelős köztisztasági dol­gozó sejthette, hogy valami nincs rendben, de csak a fejét csóválta, miután elföldelte a béke madarainak e szürke tollú mártírjait a puszpángbokrok tövében. A természet körforgá­sának és örök megújulásának törvénye szerint e tetemek táp­lálják legalább az örökzöldet. E dolgozó süketnéma és eny­hén debil volt ugyan, de tudta, hogy az elpusztult állatokat az embernek illő eltemetni. A fur­csa jelenség talán ezért is nem tűnt fel a járókelőknek. Akik Felfigyeltek, azt gondolhatták, hogy galambirtási akcióba kez- -•dett a városgazdálkodási vál­lalat, s kevesebb lesz majd az orvul lepöttyentett ember. A levélszőnyegre, télen a fehér hóra kiömlő vér sem volt za­varó, bár az ilyen durva ga­lambirtási technológiát primi­tívnek tartották, de felfogták egyféle újításnak. Tapasztal­hatták, hogy cinke, csóka, fe­keterigó nem esik áldozatul, csak vadgalamb. Tavaszra e térről eltűntek a vadgalambok, a köztisztasági dolgozó galambtetem-haszno- sítási ösztönének jóvoltából pedig szinte tombolt a sarja- dás. A kertészek ezúttal nem is trágyázták meg a bokrok tö­vét, azt mondták: az állomány igen jól beállt. öt-hatszáz galamb hiányát észre sem vette ez az alvó kör­nyék, pláne nem, hogy mara­déktalanul teljesítette köteles­ségét az, akinek kellett. Fogad­juk el tényként, hogy e tér­ről véletlenül távolmaradtak az állat- és természetvédők, s más aggodalmárok, még a gyanús jelenségeket azonnal ielentgetők is. Közbiztonságilag e környék teljesen szennyezet- len, nem számítva egy-két ré­szeg vizelőt, de ők is mindig szemérmesen eltakarták magu­kat a kiszemelt fatörzzsel. Sem­mi szeméremsértés, csak meg­értésre méltó emberi szánan- dóság ebben is. A tavasz nemcsak rügyeket, tomboló sarjadást hozott, ha­nem kutyasétáltatókat is. Vala­mi különösre ezeknek a négy­lábú barátainknak a gazdái lettek figyelmesek. A kutyák csak úgy, póráz nélkül keresték az ingernyomokat, szabadon nyolcasozva a fatörzsek között, s egyszer csak visítás, kaikolás, a szetter meg usgyi, veszettül fut végig a parti sétányon, és meg sem áll a temetőig. Ez testvérek között is hatszáz mé­ter a galambtetemektől burján­zó tértől. A gazdik földben ta­nyázó darazsakra gyanakodtak, miután meglelték hátsójukat nyaldosó barátaikat. Majd egy tucat ilyen rejtélyes eset után eltűntek a kutyások, pedig az itteni fák alatt már nem kellett tartani a petyegtető galambok­tól. Nem jelentették a köztisz­tasági részleg vezetőjének azt sem, hogy a Fazekas Gábor tér utcaseprője kifogástalanul lát­ja el feladatát. Az igazi botrány — mármint a magánbotrányok sora - má­jus közepén kezdődött, amikor­ra teljességükben kinyíltak a nők is. Igen, a kétmilliárd féle keb- lűek, csípejűek, fenekűek — én azért előre sorolnám — arcúak. Férfibarátaim! Ök, az élet hor­dozói, megszülői és megtartói, néhány hónapig nem kis kese­rűséget okoztak nekünk. Ezt be kell vallanunk. Gyanakvást, gyötrődést, megdöbbenést, te­hetetlen lemondást, cinikus be­lenyugvást, állatias elszabadu­lást, önmagunkból kivetkőzést, értelmetlen menekülést okoztak. Mindent, mindent... Mert sze­retjük őket. Ki-ki a magáét, ki­ki a másét is, így aztán mind­annyiunk mindannyiunkét. A város megnyugodva fogad­ta a hírt, hogy mindenre fény derült, s a bűnöst méltán el­éri a méltó . .. De kárpótlás ez? Ami meg­történt, a jelenben már jóvá­tehetetlen. Hogyan lenne jó- vátehető az, hogy ismeretlen emberek pillanatok alatt össze­pofozkodnak? Először két, magukat csöves­nek tartó gimnáziumi tanuló járta meg. Esetük típuseset, ezért érdemel említést. ülnek a pádon, s a néphad­seregben rendszeresített gáz­álarchordtáskából iszogatnak. Feszes nadrágban egy bomba jó nő jön, hogy a katonai nyelv­nél maradjunk. Ok stírölik, rö­högnek, tesznek egy kettős ér­telmű megjegyzést, amikor az elhaladó a pompás hátsó ido­mához kap, de mór rohan is vissza a pádhoz, és állatokat kiáltva fölképeli a tanulókat. Képzeljenek el hasonló esete­ket azzal a különbséggel, hogy a hölgy az öléhez kap, másik a combjához, a harmadik me­gint hátra, a felképeitek pedig nyugdíjasok, egy tanácsi elő­adó, egy biológus, két katona­tiszt, a sarki épület házmeste­re, egy klinikai adjunktus és mások. Négy nő bizony vissza­kapta a tajtékzó felindulásból kiosztott pofonokat, s ebből gyors egymásutánban három feljelentés született. Rengeteg olyan eset is előfordult, amikor a közelben, de még a téren sem járt senki, így a magányos dühroham nem okozott inzultust, csak rémületet. A titkolt kék foltok miatt - intim helyeken — megszaporod­tak a hűtlenségi vádaskodások, és bármennyire durva dolognak is számít a nők verése, elcsat­tantak a pofonok is. De azt, hogy megyek a Gabi téren, s hirtelen egy fájdalmas ütés a jobb combomon, a közelben pe­dig senki, nagyon nehéz ép ész­szel elhinni. — Megint hazudsz, ismerlek már! — így a férfiak. Tajtékoz- tak ezen a szeplőtlen fogam­zással is felérő mesén. — Csak úgy, az utcán, mi? - üvöltötték, s a többit elképzelhetjük. A pofozkodások miatt tett fel­jelentések után a rendőrható­ság intézkedett az áramszolgál­tató vállalatnál, de a legmo­dernebb kóboráram-érzékelő műszerek sem mutattak ki sem­mit. Egy fehérnadrógos hölgy - szintén pofozó és megpofo­zott — esete vezetett nyomra. Azon a bizonyos helyen kis szürke folt éktelenkedett. - Nadrágot le, s a laboratórium­ba vele! - intézkedett a száza­dos. Amire elkészültek a jegy­zőkönyvek, csörgött a telefon:- Ólomfolt, Tónikám, ólom­folt! Arra az egyszerű kérdésre, hogyan kerülhetett az oda, mégpedig kék foltot hagyva a testen, a szakértők minden két­séget kizáró választ adtak. Et­től kezdve az események fel­gyorsultak. A megfigyelőknek távcsöveket osztottak ki, a rendőrségi fény­képész teleobjektívet szerelt gé­pére. Az inzultusok jegyzőköny­vi adatai szolgáltatták a meg­figyelés irányát e szerint válasz­tották ki a legjobban álcázha­tó megfigyelési pontokat. A rendőrség legcsinosabb női al­kalmazottai hófehér nadrágban mutogatták idomaikat a Góbi­nak becézett téren. Pompázatos nyári nap unal­mas délutánja volt, amikor a kettes pont rádiója azt jelen­tette, hogy a négy per bé har­madik emeleti konyhai ablaká­nak szúnyoghálója résnyire nyílt, s egy puskacső látható. A fényképész azonnal ráirányítot­ta a teleobjektívet, s exponált. Pór pillanat múlva a sétányon szolgálatot teljesítő Liliké al­hadnagy az öléhez kapott, és a fájdalomtól hangtalanul össze­görnyedt. Bizonyos magatartások társa­dalmi jelenségként való értel­mezéséhez legtöbbünkben nincs sem hajlam, sem kellő érdek­lődés. A vizsgálat iratai így nem túl érdekesek. Szürkén, ténysze­rűen tartalmazzák a bűntény előzményeit és indítékait: Spec János 31 éves elvált, gyermektelen üzemmérnök az előző év nyarán apja gépkocsi­jával nyugati utazást tett. Münchenben ismerkedett meg Franz Hellerrel, aki pár napra vendégül látta édesapja farm­ján. Itt többek között azzal szó­rakoztak, hogy. Walter márkájú zárt irányzékú légfegyverekkel szexmagazinok kitépett lapjaira lövöldöztek. Spec Jánosnak igen megtetszett ez a szórakozás, ezért Franz Heller az egyik fegyverrel és kétezer lőszerrel az elválásukkor megajándékoz­ta. A határon, szétszerelt álla­potban, a kint vásárolt horgász­botok tartójában csempészte át. Konyhája ablakából a résnyire nyitott szúnyogháló mögül elő­ször az őt többször is lepiszkító vadgalambokra lövöldözött. Mi­után ezt megunta, de a galam­bok is kipusztultak a környékről, a téren sétáltatott kutyák hátsó­jára lőtt. Csak a kutyák eltű­nése után .vette célba az arra haladó nők altesti idomait. A tizennégy atmoszféra nyomású sűrített levegővel működő sze­leprendszeres fegyver hatvan­nyolcvan méteres lőtávolságból ruhán keresztül nyílt sérüléseket nem okozott, de a találat helyé­nek környéke mintegy tízforin­tos nagyságban megkékült. A gyanúsított a célpontként kisze­melt nők tettlegességig fajuló felháborodásán nagyokat neve­tett. Vallomásában ezt viselke­désszínháznak nevezte, amely­nek jeleneteit ő írta és rendez­te. A fegyver irányzékrendsze- rét mindig szakszerűen, a lőtá- volságnak megfelelő értékre ál­lította be, és elmondása szerint célt nem tévesztett. A légfegy­vert a megmaradt lőszerrel együtt a rendőrség lefoglal­ta. A kapitányság- sajtó útján tájékoztatta a lakos­ságot, hogy a sérüléseket nem kóboróram és nem is is­meretlen ufo-tevékenység okoz­ta, hanem garázdaság. Várják a sértettek jelentkezését. város megnyugodva fo­gadta a hírt. Hónapok múlva egy szűk körben ismert szociográfus-új- ságíró a rendőrségtől azt a tá­jékoztatást kapta, hogy csak hat fővel többen kértek engedélyt légfegyver tartására, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Ennek az információnak az ér­tékelésével a sajtó eddig nem foglalkozott. Verandájuk fémből van, stílusosan

Next

/
Oldalképek
Tartalom