Tolna Megyei Népújság, 1981. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-09 / 107. szám
Ügyeletek Az orvosi ügyeleteket az illetékes egészségügyi szervek tájékoztatása alapján az alábbiakban közöljük: ORVOSI: a Szekszárd városi körzeti gyermekorvosi ügyelet helye a Hunyadi utcai körzeti gyermekorvosi rendelő. Az ügyelet naponta 17 órától másnap reggel 8-ig tart. Telefon: 12-373. A felnőtt körzeti orvosi ügyelet a Kölcsey ltp. 24. szám alatti körzeti orvosi rendelőben van. Az ügyelet naponta 17 órától másnap reggel 8 óráig tart. Telefon: 11-992. Dombóváron a központi orvosi ügyelet látja el a felnőtt- és gyermekbetegeket szombaton, illetve ünnep előtti napon 12 órától hétfő, illetve ünnep utáni nap reggel 7-ig. A felnőtt körzeti orvosi ügyelet helye a kórház bőrgyógyászati, a gyermekkörzeti ügyeleté a kórház gyermekszakrendelési helyisége. A városban körzeti orvos, illetve gyermekszakorvos csak az ügyeleti helyeken található. Házhoz hívás is ott jelenthető be. Telefon: 13-67, vagy a 12-52-es telefon 188, illetve 194-es mellékén. Az ügyelet Dombóvár városon kívül kiterjed Attala és Kaposszekcső orvosi körzeteire is. Dalmand, Kocsola, Szakcs és Nak ügyeletét dr. Falud i László látja el Nakon (Fő u. 90.J. Telefon: 9. Döbrököz, Kurd, Gyulaj ügyeletese szombaton és vasárnap dr. Balázs Tibor lesz Kurdon (Hunyadi u. 21.). Telefon: 9. Bátaszék körzetében köz- pönti orvosi ügyelet működik hétköznap és munkaszüneti napokon egyaránt, hétköznap 17 órától másnap reggel 8-ig, szombaton 12 órától hétfőn reggel 8- ig tart. Az ügyelet helye: központi körzeti orvosi rendelő Bátaszék, Kossuth u. 54. Telefon: Bátaszék 32. Ellátási terület munkanapokon és hét végén Bátaszék és csatolt községei, Mórágy, Báta, Várdomb és Alsónána. Tolnán a központi orvosi rendelőben (Tolna, Garay u. 49. sz.) szombaton 12 órától hétfőn reggel 8-ig lesz ügyelet. Telefon: 128. Ellátási terület: Tolna, Fácánkert, Bo- gyiszló, valamint Mözs. Fadd, Dunaszentgyörgy, Gerjen összevont ügyeletét ellátja dr. GyAmesi Henrik Gerjemben (Kossuth u. 35.). Telefon: 37-022. Decs, öcsény ügyeletese május 9-én 12 órától 11-én reggel 8-ig dr. Málnai János lesz Decsen (Lenin u. 10.). Telefon: 29. Tengelic, Kölesd, Medina, Szedres községek ügyeletét a hét végén dr. Trebits Rudolf látja el Medinán (Kossuth u. 25.). Telefon: 2. Tamásiban központi ügyelet működik hétköznap 17 órától másnap reggel 8-ig, szombaton 12 órától ünnep utáni nap reggel 8-dg (Rákóczi u. 1.). Telefon: Tamási 145. Gyönk összevont ügyeletét dr. Práger Péter látja el Gyönkön (Ifjúsági ltp. 22.). Telefon: 49. Pincehely és Ozora ügyeletese szombaton és vasárnap dr. Oláh József lesz Ozorán (Szabadság tér 6.). Telefon: 2. Simontornya és Tolnané- medi összevont ügyeletét dr. Köcsky Tibor látja el Slmon- tornyán (Vár tér 5.). Telefon: 15. Iregszemcse, Magyarkeszi, Nagyszokoly, Felsőnyék összevont ügyeletét május 9- én és 10-én dr. Oszetzky Klára látja el Magyarkeszin (Népköztársaság u. 16.). Telefon: 8. Regöly és Szakály ügyeletese dr. Dienes Ferenc Re- gölyben (Rákóczi u. 2.). Telefon: 26. Nagykónyi, Értény, Kop- pányszántó községekben az összevont ügyeletet dr. Pintér Pál látja el Értényben (Béke u. 326.). Telefon: 3. Pakson központi körzeti orvosi ügyelet működik a rendelőintézetben. A betegeket hétköznap 18 órától másnap reggel 9-ig, szombaton 12 órától ünnep utáni reggel 8- ig látják el. Az ügyelet ellátási területe: Paks város és Németkér község. Dunaföldváron az összevont ügyeletet dr. Pozsonyi Imre látja el Dunaföldváron (Kossuth u. 31.). Telefon: 89. i Nagydorog, Kajdacs, Györ- köny, Sárszentlőrinc, Pálfa ügyeletét dr. Pfeiffer József látja el Kajdacson (Dózsa Gy. u. 530.). Telefon: 33-065. Bölcskén és Madocsán az ügyeletes orvos szombaton és vasárnap dr. Bénák Margit lesz Bölcskén (Bem u. 3.). Telefon: 30-032. Bonyhádon központi körzeti orvosi ügyelet működik a kórháznál. Telefon: 88. Az ügyelet ellátási területe: Bonyhád, Kakasd, Aparhant, Lengyel. Nagymányok és Győré községek részére az összevont ügyeletet dr. Simon Mária látja el Nagymányokon. Telefon: 19. Hőgyész, Kisdorog, Zomba, Kéty, Tevel részére az összevont ügyéletet dr. Princz István látja el Hőgyészen. Telefon: 30. Állatorvosi ügyelet: május 9'. és 10-én: Bonyhádi körzet: dr. Koch Henriig Bonyhád. Telefon: 154. Dombóvári körzet: dr. Enyedy Pál, Dombóvár, Be- zerédj u. 14—16. Telefon: 13- 71. Paksi körzet: dr. Bállá Miklós, Bölcske. Telefon: 30- 066. Nagydorogi körzet: dr. Kiszler Gyula, Kölesd. Telefon: 25. Bátaszéki körzet: dr. Nagy János, Decs, Szövetkezet u. 8. Szekszárdi körzet: dr. Rappay József, Szekszárd. Telefon: 12-781. Tolnai körzet: dr. Tóth Károly, TengeA GELKA Szekszárdon, Tamásiban, Pakson, Dombóváron és Bonyhádon minden vasár- és ünnepnap 9-től 13 óráig ügyeleti szolgálatot tart. A szekszárdi, dombóvári, paksi és bonyhádi szerviz rendelkezik tele- fon-automatarögzítővel, mely a szervizek zárása után a lakosság rendelkezésére áll. Szekszárd: 11-155; Dombóvár: 13-24; Paks: 11-233, illetve Bonyhád 133-as telefonszámon. A Városgazdálkodási Vállalat Szekszárdon, a Déli fűtőmű területén, munkaidőn kívül állandó ügyeletet tart fűtési panaszok, valamint tanácsi bérlakásokban keletkező csőrepedések, szennyvízdugulások azonnali elhárítására. Telefon: 12-733, Gyermekszínház: a Babits művelődési központ kistermében május 10-én, vasárnap 10 órakor Bábmatiné lesz, ahol Most bohóckodjunk címmel Misi bohóc, Roli bűvész és Vica, az énekes szórakoztatják a kicsinyeket. Hangverseny: a művelődési központ márványtermében hétfőn, május 11-én este 7 órakor a Helsinki Mérnökkórus (Finnország) hangversenye lesz. • Kiállítás: a kiállítóteremben május 11-én nyílik az Iparművészet — Gyermekvilág című kiállítás, az Ipar- művészeti Vállalat anyagából. Koncert: szerdán, 13-án 20 órakor, a színházteremben a Karthago együttes koncertje. lie. Tamási körzet: dr. Révész Ottó; Tamási. Telefon: 117. Iregszemcsei körzet: dr. Tóth László, Nagyszokoly. Telefon: 12. Pincehelyi körzet: dr. Jakab Róbert, Bs- lecska, Malomház. Gyönki körzet: dr. Rubinek Gyula. Regöly. Telefon: 21. Hőgyész: körzet: dr. Szebeni Álmos, Kisvejke. Telefon: 5. GYÓGYSZERTÁRI: Szekszárdon a ll/l-es számú (Széchenyi u. 49.) gyógyszertár tart éjszakai és ünnepi ügyeletet. Bonyhádon, Dombóváron, Pakson és Tolnán a helyi két gyógyszertár felváltva tart ügyeleti szolgálatot. A nagydorogi és sárszent- lőrinci gyógyszertár heti váltásban látja el az ügyeletet. KISIPAROSOK ÜGYELETE SZEKSZÁRDON: Villanyszerelő: Támer Ferenc, Szekszárd, Rákóczi u. 38. Rádió-, tv-műszerész: Garamvölgyi István, Szekszárd, Alisca u. 18. DOMBÓVÁRON: Autószerelő: Kocsis Ferenc, Kapospula, Rákóczi u. 31. Villanyszerelő: Szabatin János, Dombóvár, Fő u. 59. Rádió-, tv-műszerész: Müller László, Dombóvár, Erzsébet u. 134. Telefon: 18-54. Nótaest: május 11-én, 18 órakor a városi művelődési központ színháztermében magyarnóta-est lesz, melyen fellép Vörös Sári, Talabér Erzsébet, Dory József, Hollay Bertalan. TAMÁSI: Hangverseny: a művelődési központ színháztermében május 11-én, hétfőn este 7 órakor az Országos Filharmónia hangversenye. Ezen közreműködik a Postás Szimfonikus Zenekar. Előadói est: május 13-án 19 órákor a művelődési központban Pódium-műsor lesz, melyen Szirtes Ádám érdemes művész A Talpalatnyi földtől a Néma dossziéig címmel bemutatja önéletrajzi műsorát, - versekkel illusztrálva. Szolgáltatók ügyelete Rendezvények SZEKSZÁRDON: DOMBÓVÁR: >4 / ÜGYELETEK RÁDIÓ- ÉS TV-MÜSOR RENDEZVÉNYEK Bélyeggyűjtőknek U j könyvek ROKKANTAK A Magyar Posta május 4- ' én bélyeget bocsátott ki a rokkantak nemzetközi éve alkalmából. A Pénzjegynyomdában készült, 2+1 forintos címletet Widerkomm Ervin grafikusművész tervezte. A bélyegábrán tolókocsi körvonalai, a rokkantak képjele látható. Az 1 forintos felár a rokkantak intézményeinek támogatására szolgál. Az új bélyegből sajnálatosan kevés, csak 824 ezer 400 fogazott és 8 ezer 200 vágott példány jelent meg. SZOMBAT: Atlétika: Szekszárdon, o városi sporttelepen 15 órától serdülő ,tB" megyei egyéni bajnokság. Labdarúgás: Tamásiban az új sporttelepen 14 órától rendezik a járási labdarúgó tehetségkutató és 11-est rúgó versenyt. Kézilabda: A Simontornyai BTC NB ll-es női csapata a Pécsi BTC együttesét fogadja. Kezdés: 15.30. Tenisz: Tolna megye 1981. évi újonc, serdülő és ifjúsági egyéni bajnoksága Szekszárdon a városi sporttelepen 8 órától. Tömegsport: A KPVDSZ megyebizottsága Szekszárdon, a városi sporttelepen rendezi a kereskedelmi és vendéglátóipari tanulók IX. sportnapját. Kezdés: 8.30-tól. Teke: A Dombóvári Spartacus NB l-es csapata Pécsen, a Gázmű együttese ellen lép pályára 13.30-kor. VASÁRNAP: Atlétika: Szekszárdon, a városi sporttelepen 9 órától folytatódik a serdülő ,,B” megyei egyéni bajnokság. Kézilabda: Megyebajnokság. Nők: Szedres—Tamási 9 és 10 (Török, Kerekes), Gyönk—Zomba 9 (Savanyú, Szeltner), Dalmand—Szekszárdi Spartacus II. 10 és 11 (Király, Tóth), Dombóvári Spartacus—Simontornyai BTC II. 10 és 11 (Agócs. Várni). Férfiak: Szedres—Iregszemcse 11 (Kerekes, Török), Gyönk—Nógrádi SE ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Farkas Bertalan alezredes űrutazásáról tart élménybeszámolót a filatelistáknak, elsősorban a 13—30 éves korú- aknak július 3-án a szövetség szék'házában. Az érdekes eseményen csak meghívóval lehet részt venni, amit május 31-ig az ifjúsági körök vezetői igényelhetnek a tagok részére a MABEOSZ KISZ- szervezetétől (Bp., Vörösmarty utca 65.). Az élménybeszámolóval egy időben bemutatják az űrkutatással kapcsolatos bélyegeket, a posta az eseményre utaló bélyegzőt használ és az emlékborítékot a magyar űrhajós aláírásával látja eL Sportmajális: Dunaföldváron vendégszerepei a Színészválogatott, amely a DSE öregfiúk labdarúgócsapatával mérkőzik. Kezdés: 10 óra. Teke: A TAÉV SK NB ll-es női csapata Pécsett a PBTC ellen, a férficsapat pedig Győrben a GYÖRHÖ ellen szerepel. Labdarúgás: Nß II: A Szekszárdi Dózsa Veszprémben, a Bakony Vegyész ellen lép pályára. A Dombóvári MSC Tatán a Honvéd Rákóczi SE-hez látogat. Kezdés: mindkét helyen 17.30. Megyebajnokság: Bonyhádi Pannónia—Tamási (László), Paks—Bátaszék (Köő), Kisdorog—Dunaszentgyörgy (Gerencsér), Fadd—Ozora (Kiss F.), Pincehely—Aparhant (Pauer), TÁÉV SK—Tevel (Fazekas), Dombóvár— Nagymányok (Baranya megyei hármas), Tengelic—Bonyhádi MSC (Lu- gasi). Kezdési idő egységesen: 17.30-kor. Körzeti bajnokság: Németkér— Bölcske (Albert), Madocsa—Alsótengelic (Farkas), Pálfa—Dunaföldvár (Bakó), Paks II.—Gerjen (Deák), Nagydorog—Tolnanémedi (Porosrkai), Gyönk—Pusztohencse (Bede), Kajdacs—Simontornya (Horváth), Clkó— Kakasd (Kleiner), öcsény—Bogyiszló (Hajdú), Izmény—Sióagárd (Patrik), Tolna—Szedres (Németh), Báta— Kéty (Lehel), Alsónána—Zomba (Dobra), Győré—B.-varasd (Fodor), Kocsola—Iregszemcse (Kaposvári hármas), Kaposszekcső—Nak (Horváth), Hőgyész—Kurd (Tóth), Závod—KisA pozsonyi Madách Kiadó feladata a csehszlovákiai magyar írók és alkotók műveinek közzététele, a nemzetiségi szellemi élet produktumainak megismertetése és inspi- rálása. A Műhely című antológia immáron harmadszor jelenik meg. A legújabb — az eddigieknél sakkal soványabb terjedelemben — 1980 legérdekesebb szépírói, publicisztikai s kis részben tudományos közleményeit adja közre. Amolyan kedvcsináló, válogatás a csehszlovákiai magyar sajtóban megjelent írásokból. Rácz Olivér és Tőzsér Árpád költő, Csanda Sándor irodalomtörténész, Duba Gyula prózaíró vagy a nemrég elhunyt Egri Viktor írásai a kötetben jelzik, hogy inkább keresztmetszetet kíván adni ez a kis füzet — az eddigi bővebb áttekintésekkel szemben. A kötet szerkesztője Fónyod Zoltán, aki érzékenyen reagál minden új jelenségre, ismeri a csehszlovákiai magyar múlt legapróbb részleteit is, s akinek irodalmi ízlése s elkötelezettsége biztosíték arra, hogy valóban értékes művek lássanak napvilágot a magyar nyelven publikáló pozsonyi könyvkiadónál. Fónyod Zoltán újság- és folyóiratcikkeinek gyűjteménye is most került a magyarországi olvasók asztalára Vallató idő címmel. A kötet címlapján szereplő két szó jellemző a benne foglalt írásokra is. A tanú szólal meg ezekben az írásokban; nemcsak az irodalomtörténész, de a közéleti ember is. „Jobbára napi használatra íródtak ezek az írások, többségük — határozott kultúrpolitikai célok szolgálatában... kordoku- mentum jellegük mellett szocialista nemzetiségi kultúránk és háború utáni írásbeliségünk leltározására érdemes darabjai lehetnek” — írja a szerző a kötethez írt ajánlásában. Leltár a Csehszlovákiai Magyar Írok sorozatban megjelent Rejtett ösvény című ösz- szeállítás is, mely egyenes folytatása a korábban megjelent Szlovenszkói vásár című kötetnek. Ez utóbbi a csehSport műsor 10 (Savanyú, Szeltner), Hőgyész— Atomerőmű SE 10 (Horváth, Rácz), Dombóvári Kesztyű—Dunaföldvár 10 és 11 (Mátrai, Schalli). Á: ^ n c vejke (Kovács), Szakcs—Döbrököz (Sándor), Dalmand—Attala (Farkas). A mérkőzések egységesen 17.30-kor kezdődnek. szlovákiai magyar elbeszélők legjobb írásaiból ad válogatást, a most megjelent kötet a csehszlovákiai magyar költőket mutatja be 1918 és 1945 között. A költői antológiát, melyet joggal hiányolt a magyarországi olvasóközönség is, Varga Imre szerkesztette. A két háború közti csehszlovákiai magyar költészetről vajmi keveset tud az átlagos magyar irodalomkedvelő, jószerivel csak Győry Dezsőt, Forbátih Imrét és Tamás Lajost ismeri. Ez a jól szerkesztett összeállítás teljes keresztmetszetet ad, s helyet kapott benne a rendkívül népszerű, bár pózoktól s ugyanakkor szociális érzékenységtől sem mentes papköltő, Mécs László is. A kötet nagy értéke, hogy az egyes szerzők rövid életrajzát s műveinek felsorolását is adja. Ugyanakkor ezt az eligazító biográfiát és bizliográfi- át keveselljük is, hiszen erre nemcsak a terjedelem, de a tipográfiai megoldás is lehetőséget adott volna. Fábry Zoltánt nem kell bemutatni a magyarországi olvasóknak sem. ö volt a csehszlovákiai magyar nemzetiségi lét vezéregyénisége, a határainkon túl élő magyarság élő lelkiismerete. A korábbi hasonló jellegű próbálkozások után a pozsonyi egyetem magyar tanszékének vezetője, Csanda Sándor írt a neves stószi íróról kismonográfiát. Fábry jelentősége nemcsak irodalomelméleti tevékenységében, hanem mindenek- , előtt irodalomszervező, közéleti tevékenységében van. Csanda e kötetében a húszas évek Fábryjáról ír, kritikusi, publicisztikai, irodalomszervező tevékenységéről, mely viszonylag kevesebb teret kapott a korábbi Fábry-életraj- zokban. ,;Az otthon, a szülőföld léte, visszahúzó ereje a tőle való térbeli és időbeli távolsággal egyenes arányban növekszik. Ahogy távolodtam tőle, új tájak, városok, albérletek megállóit számlálva vagy számlálatlanul elhagyva magam mögött, a szülőföld, az otthon egyszerisége, oszthatatlansága egyre súlyosabbá vált; az egész kimondására sarkalló sürgetéssé” — így vezeti be Gál Sándor Mesét mondok, valóságot című nagyszerű kötetét. 1