Tolna Megyei Népújság, 1980. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-07 / 132. szám

ArtÉPÜJSÁG 1980. június 7. Első települési nyomaival a bronzkorszakban találkozunk. A honfoglalás után a Szák-nemzetség szállásbirtoka. 1281-ben az e nemzetségből származó Feledi családot találjuk a hely­ség birtokában, A XIV. században egy ideig a királynék birto­ka, majd a Szigeti családot is birtokosai között találjuk. A hódoltság alatt nem pusztult el. Az 1720. évi összeírás 666 úr­béres lakost tüntetett fel, ugyanakkor a bevándorolt családok is szaporították a lélekszámot. Lakói túlnyomóan magyarok. Lé- lekszáma 1940-ben 4809, akik 1179 házban laknak, jelenleg 4446-an 1180 házban laknak. lUltíwelödes Akik azt állítják, hogy a decsiek kinőtték a művelődé­si házat, talán igazuk van. Viszont azoknak is igazat kell adnunk, akik azt mond­ják: kis helyen is lehet jól dolgozni. Ezt próbálják be­bizonyítani a művelődési ház dolgozói. Tizenhárom kiscsoportos szakkört, illetve klubot mű­ködtetnek. A hagyományápoló szakkört népművész vezeti. A gyerekek hímeznek és sző­nek, van köztük fiú is. Van 'ifjúsági -és nyugdíjasklubjuk is. A nyugdíjasok igen aktí­vak, az őcsényiekkel és a szekszárdi asszonyklubbal tartják a kapcsolatot. Évente háromszor, négyszer mennek országjárásra. A hagyomány- őrző népi együttessel — mert ilyen is van Decsen — „csi­nálják” a táncházat belföldi és külföldi csoportoknak, az idén szám szerint már 29 volt. Ottjártunkkor kétórás mű­sort adott az általános iskola. A bevételt a mozgássérültek részére készülő üdülő felépí­téséhez ajánlották fel. A csendes délelőtt ön várat­lanul érkeztünk Oláh István- né Berekai Éva nénihez. Az ablak előtt ül, a kisasztalon a szivárvány minden színében pompázó gyöngyök, melyek ügyes keze nyomán csillogva siklianak a vékony tűn, cér­nán helyükre. Alakult a csip­kegyöngy ... — Óvodás voltam, amikor először fűztem gyöngyöt. De szerettem már akkor is— mondja Éva néni, aki két hét múlva tölti ibe a nyolc- vannyalcodik évét. — Amikor iskolás lettem, magamnak csináltam a gyöngy őket, s a nyakamba aggattam. De ak­kor még nem kaptunk úgy pénzt, hogy kedvű .ikre ve­gyük az „ékszernek valót”. Azért mindlig volt új gyöngy­sorunk. Ha meguntuk a ré­git, lebontottuk, s újat fűz­tünk. Másmilyent — emléke­zik, öreg ujjai pedig szaporán járnak. Készülnek itt nyakaik, me­lyéknek apró gyöngysorai csavarodva adják a mintát, azután csipkenyakdíszek, 10 —12 soros kalárisok — ame­lyek sajnos, már ..kimen­tek a divatból”. Előkerülnek a bodrok, amelyeket habfe- hér madeira csipkéből fod­roznak, szegélyük bársony­szalag, azon pedig csillogó flitter és gyöngydíszítés. Az olvasók pedig bizonyára jól emlékeznek a Röpülj páva egyik műsorán Kudlik Júlia nyakát ékítő fekete-arany gyöngycsodára. Ez is Éva né­ni „műhelyéből” került ki, de a szekszárdi pedagóguskórus fellépésein is megcsodálhat­tuk Éva i.nénii munkáit, sőt, még a múzeumban is találha­tó belőlük. Éva néni, aki szép éne­keiért elnyerte a Népmű­vészet mestere címet, szíve­sen mesél élete egyik nagy napjáról, az esküvőjéről: Röviden : Semmi mozgás Bogra körül Évek hosszú sora óta hú­zódik a „Bogra-téma”. Mér­nökök, orvosok foglalkoztak már a hőforrás ásványianyag­összetételével, esetleges gyó­szétmarta a rozsda. Nyolc­tíz évvel ezelőtt végeztek próbafúrást, de 200 méternél gránitréteg állította meg a berendezést. No és út is kel­— A községben 2320-an fi­zetnek élő újságra, ebből Tolna megyei Népújságra 551-em. Rádió-, televízió- tulajdonos 399 van a faluban. Postatakarékban 4,5 millió forintot tartanak a decsiek. * — A személygépkocsi-tu­lajdonosok száma 347. Nyaksi, kaláris, bodor Mártogatós kerek kalács — Gyönyörű volt a ruhám, csupa selyem és pántHítea. Esküvő előj&^|«gel hét vagy ^tilenc szemwBót .kellett le­nyelnem, hogy ne tudjanak A nagy vendégvárások, legfőképpen a lakodalmi elő­készületék része a Sárközben a mártogatós kerek kalács sütése. Aki már kóstolta, an­nak nem szükséges részle­tezni, miért felejthetetlen. Aki még nem evett kerek kalácsot, íme itt a recept, ér­demes időt áldozni a sütésé­re: Öt deka élesztőt megfuttat tünk 'két deci cukros tejben, amit liszttel szétmorzsolt 10 deka vajjal összedolgozunk, s annyi langyos tejet adunk még ihozzá, hogy lágy ka­lácstésztává váljon. Egy óráig kelni hagyjuk a tésztát, majd kinyújtjuk, felvágjuk, s köny- nyed mozdulatokkal megso­dorjuk, s a tésztahurka két végét összeillesztjük. Végig forró sütőben sütjük, mele­gei tálaljulk. Adjunk mellé­je olajjal, őrölt borssal, só­val összekevert, félmelegített tejfelt, s ebbe mártogatjuk a könnyű, foszlós kalácsot. A keresztelőre kuglófot és csörögefánkot sültnek a sár­köziek, ezért is nevezik arra­felé a keresztelőt csörögé- nek. Roló a „Roir-nak Panaszolták a faluban, hogy a vendéglő után a helyiek ál­tal vasútinak nevezett presszóból is elvitték a hűtőládát, így a faluban nem kapható a közkedvelt Roll. Az ÁFÉSZ illeté­kes vezetői arra hivatkoztak, hogy nem kifizetődő itt a jég- krém forgalmazása. Ezt vitatni nem tudjuk. Mindenesetre az tény, hogy több ezres tételek fogytak el eddig havonta. Két. ségtelen, hogy a kereskedelemnek legfontosabb az anyagi si­ker, de van egy olyan dolog is, hogy közvélemény, közérzet, amelyet ugyancsak befolyásolhat a kereskedelem, olyan ap­rósággal is, mint a Roll. Ebben az esetben, hogy lehúzták a rolót a Rollnak, rossz véleményt alakítottak ki magukkal szemben. Hogy milyen arányban van az erkölcsi veszteség az anyagival, nyilván kiszámítják majd az illetékesek, ha egyál­talán ki lehet... A nagydíjas énekkar, szereplés közben Éva néni és munkái. Bal oldalon a csipkegyöngy bodor­ral, mellette a nyaksi. Befejezés előtt a szarvasmarhatelep A decsi Egyetértés Terme­lőszövetkezet 1978-ban kezd­te el a korszerű szarvas­marhatelep építését. Azóta elkészült az 500 köbméteres silótároló, a 120 férőhelyes borjúnevelő, a 36 férőhelyes ellető és a 212 férőhelyes te­hénistálló. Ebben az esztendőben kezd­ték meg a 212 férőhelyes agrokomplex rendszerű, kö­tetlen tartású istálló építését, valamint az Elfa Impulsa fejőházét, amelynek az át­adása július 10-én lesz. A szociális épületeket, a gépszint is átadják még a nyáron. Társadalmi összefogás, a Jutalom, a célok lA társadalmi munkát ille­tően megyénkben évek óta elsők között van Decs. Az emberek szívesen vesznek részt a közért végzett mun­kában, lelkesen szépítik szűkdbb hazájukat, a Sárköz fővárosát. A tavaly végzett munka alapján Sdmontonnyá- val fej-fej mellett győztek, s nyerték meg az egy-egy- milldó forint jutalmat. 1978- ban is elsőik, egy évvel koráb­ban pedig -=másodiiikak lettek. A decsiek tavaly járdát építették, parkosítottak, je­lentős munkát végeztek az óvoda és a tornacsarnok épí­tésénél, a takarítást pedig teljes egészében társadalmi munkában végezték. A most nyert millióból szintén járdát építenek, a meglévő utakat újítják fel, valamiint a jelölőgyűléseken felvetett 67 közérdekű prob­léma közül oldanak meg né­hányat. A többi pedig a VI. ötéves terv feladata lesz: szemétszállítás megoldása, gyermekorvosi körzet Ikiála- kítása... A korszerű fejőház gyító hatásával; többeknek eszébe jutott az a nem is kép­telen ötlet, hogy jó lenne hasznosítani a meleg vizet, netán melegfürdőt létesíteni, de mindez igen nagy beru­házás lenne. Ugyanis a meg­lévő kutat teljesen fel kelle­ne újítani, mivel a csövet lene Bogra-pusztához... S mégis... Elszomorító lát­vány, hogy a feltörő víz csak úgy elcsorog a semmibe, té­len pedig a 36 C fokos.— ta­lán gyógyhatású — víz ön­célúan olvasztja a jeget, ha­vat. — Az aktív keresők száma 2192, 870-en járnak Szek­szárdira dolgozni, míg a töb­biek helyben vállaltak mun­kát. * — Nyugdíjat 847 helyre kézbesítenék, 1,5 millió ősz- szegben; Sport A falu sportélete egykoron jobb napokat látott. A jobb napok elmúltak s vélök a sport is. A mai sportkör régtől fogva csak a dicső múlt jelenbe vetődő halvány árnya. Hogy ebben a faluba a is szükségük van az emberek­nek a sportszerű testmozgás­ra, bizonyítja, hogy évek óta a munkahelyek öntevékenyen megszervezik a kispályás labdarúgó-bajnokságot. Je­lenleg is hat csapattal — mintegy hétven játékossal — folyik a tavaszi forduló. Újabban a nemrég elkészült tornacs ar nokba i lány ofc­asszonyak részére külön .tor­nát is tartanak — igen nagy Sikerrel. Decsi magazinunkat irta: V. Horváth Mária, Pordán Já- nosné és Czakó Sándor. A fényképeket Czakó Sándor készítette. A télen készült kép mutatja, hogy a bograi víz a legna­gyobb hidegben sem fagy be. X megrá ntani, a templomba bal lábbal léptem Ibe, a nyoszolyó. lány pedig kihúzta a hajfo­nómat azért, hogy könnyen szüljek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom