Tolna Megyei Népújság, 1980. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-04 / 129. szám
JÚNIUS 4 SZERDA Névnap: Bulcsú A Nap kél 4.49 — nyugszik 20.36 órakor A Hold kél 0.53 — nyugszik 10.19 órakor Nyolcvan évvel ezelőtt, 1900. június 4-én született Mátészalkán és 75 éves korában, 1975. július 28-án halt meg Budapesten Földes Pál textilmérnök, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa. O DE. CZEIZEL ENDRE, a neves budapesti professzor Az egészségesen születés joga címmel Szekszárdon tart előadást szerdán este. A Babits Mihály Megyei Művelődési Központ márványtermében 19 órakor kezdődő előadást a Vöröskereszt Tolna megyei szervezete rendezi.-x, HAZAI TÁJAKON. Az OTP Tolna megyei Igazgatóságának Pollack Mihály kétszeres ezüstérmes szocialista brigádja részt vett a „Hazai tájakon” országos játékban, és a Fejér megyei döntőn első helyezést ért el. A Tolna megyei döntőt a hőgyé- szi községi KISZ-szervezet csaipata nyerte, így mindkét Tolná megyei csapat bejutott az országos döntőbe, amelyet június 29-e és július 5-e. között rendeznek meg a pilisi parkerdőben. ÉRTESÍTÉS! A DÉDÁSZ szekszárdi kirendeltsége értesíti fogyasztóit, hogy Mórágy, Kismórágy, Kismórágy MÄV, Kismórágy tsz, Báta- apáti, Bátaapáti külterület községekben június 5-én 7 órától 16 óráig üzemzavarmegelőzés miatt áramszünetet tart. (113) — BÖSZÉNFAN, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola ta tógazdasága naik telepén egy kiselejtezett háti permetezőgép fel- pum/pálás közben felrobbant. A pumpálást végző Sárik László, 25 éves raktáros, helyi lakos, olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A rendőrség a vizsgálatot szakértő bevonásával folytatja. A Petőfi rádióban 17.55 perckor közvetítik a Magyarország- Ausztria válogatott labdarúgó- mérkőzést. (A televízió Is közvetíti a meccset, ugyanebben az időben.) A tévé 1-es programjában a Horizont szerkesztőség Egyetlenem... című műsorát láthatjuk 21 óra 15 perckor. A Román Televízió magyar nyelvű szerkesztőségének filmje a kalotaszegi egyke-problémáról szól. Jró- szerkesztö-riporter: Csép Sándor + A LENGYELI Mező- gazdasági Szakmunkásképző Intézet végzős hallgatóinak ballagási ünnepségét június 7-én, délelőtt fél 11-kor tartja. Növénytermesztő gépész szakon 39-en végeznek, húsipari termékgyártók 56-an, ezenkívül tíz kertész és hét állattenyésztő szakmunkás fejezi be tanulmányait. A Tolna megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztálya közli: az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választásáról szóló 1966. évi III. tv. 34. §-a szerint a választást megelőző nap 12. órájától a választást követő nap 12. órájáig szeszes italt árusítani, vagy más módon forgalomba hozni tilos! A szeszforgalmazási tilalom tehát: 1980. június 7-én déli 12 órától 1980. június 9-én déli 12 óráig tart. A szociálpolitikai főosztály kezdeményezésére író—olvasó találkozót tartottak a VEGYÉPSZER tamási gyáregységénél. Soós Zoltán SZOT-díjas költő találkozott olvasóival, s ez a találkozó a vártnál nagyobb érdeklődés mellett zajlott le. A résztvevők megismerkedtek a költő eddigi munkásságával, humoros, szatirikus stílusával, mély igazságot, társadalmi tartalmat hordozó verseivel. A VEGYÉPSZER- nél ez volt az első író—olvasó találkozó, de sikere arra ösztönöz, hogy további találkozókat szervezzenek. É. L. Fotó: Könye Iván Felhő, szél Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő. Szórványosan eső, záporeső. A többfelé erős, helyenként viilharos északnyugati, északi, szél kissé mérséklődik. A várható legmagasabb hőmérséklet: 17—22 fok között Magyar—NDK barátsági hónap Kiállítás, megnyitó Faddon Szabó Géza, a megyei pártbizottság osztályvezetője meg' nyitja a kiállítást Amiként azt már vasárnapi számunkban jelentettük, érdekes kiállítás megnyitásával kezdődött a magyar— NDK barátsági hónap rendezvénysorozata Faddon, a művelődési házban. A több száz személyes színházterem felét foglalták el Renata Riess és Christiane Einmahl karl-marx-stadti festőművésznők képei és Angelika Richter jó színhatású, érdekes és felettébb modern textíliái. A kiállítás megnyitásán jelen volt István József, a megyei tanács elnökhelyettese. Megnyitó beszédet Szabó Géza, a megyei pártbizottság osztály- vezetője mondott. Beszédében kiemelte a közönség és művészek találkozásának „rendhagyó” voltát, amit minden bizonnyal úgy is lehet értelmezni, hogy ebben az esetben egy nagyközség művelődési háza vállalta magára a rendezés feladatát, kiemelkedő módon szolgálva a testvérmegyei kapcsolatok ügyét. Hangsúlyozta a művésznők fiatalságát, tapasztalataik emberközelűsé- gét, és azt, hogy odahaza mint különböző szakkörök vezetői, (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Június 1-én a gyermeknapi rendezvények és úttörőavatás keretéiben átadták a gyermekeknek Kurdon a társadalmi összefogással épült új iskolai sportpályát A létesítmény összértéke 300 ezer forint. Felépítése során 6 ezer óra társadalmi munkát végeztek A 'hét végén véget ért a meteorotógii'ai tavasz, és megkezdődött a nyár. Az időjárás azonban még nem alakult nyáriasan: az elmúlt heti fel. melegedés után a hőmérséklet újra csökkent. Északnyugatról hűvös, nedves levegő közelítette meg, és érte el pénteken a Kárpát-medencét. A gomolyfelihőzet erősen megnövekedett, sokfelé volt zápor, zivatar. Egy-egy zivatar alkalmával rövid idő alatt 25—30 mim csapadék is hullott. Szombaton a hideg levegő a Kárpát-medence nagy részét kitöltötte, a nappali felmelegedés erősen mérséklődött, a Dunántúlon több helyen még 15 fokót sem mértek. Vasárnaptól lassú felmelegedés kezdődött, de a hőmérsékletek még mindig tevékenyen bekapcsolódnak városuk, megyéjük művészeti életébe. Ahogy mondotta: „Ez a kapcsolatépítés meghatározó szerepet tölt be művészetükben : a gyermekek világa, egyszerű, tiszta emberi gondolatok, kapcsolatok kivetítése képeikben, — élményerejükkel hozzák azonos hullámhosszra a művészt és közönséget.” Kétségtelen, a szülők, a tanulók, a termelőszövetkezet szocialista brigádjai, KISZ-esek és a sportolók. A kurdi Űj Élet Termelő- szövetkezet 80 ezer forint értékű gépi munkával segítette a pályaépítést. elmaradtak az évszakra jellemző értékéktől. A meteorológiái nyár első hónapjára jellemző átlagos maximum 25, a miinimuim 14, a napi közép pedig 20 fók körül mozog. A következő egy hétben a hőmérséklet emelkedésére lehet számítani. Az időszak folyamán a gomolyfelhőzet időnként erősen megnövekszik, és ilyenkor záporok, zivatarok várhatók. A hőmérsékleti minimumok eleinte 8—12; később 12—16 fók között alakulnak. A maximumok eleinte 19—24; később 24—27 fok között várhatók. A talajnedvesség Tolna megyében 0—50 om-en 45— 50, 50—100 cm-en 60—70 szá. zalék. hogy „e találkozással a két testvérmegye közgondolkodásának egy új színfoltját teremtette meg.” A megnyitót neves fővárosi művészeknek a művelődési ház kupolatermében adott műsora tette még emlékezetesebbé. O. I. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai 1980. június 2-án Trabant H. L. (Bip.) 9 785 Trabant Lim. (Bp.) 1165 Tralbanit Lim. (Győr) 10 063 Trabant Lim. (Debrecen) 961 Trabant L. Spec. (Győr) 20 143 Trabant L. Spec. (Bp.) 1753 Trabant L. Spec. (Debrecen) 533-Trabant Combi (Bp.) 5 941 Trabant Combi (Győr) 1 800 Wartburg Lim. (Bp.) 19 531 Wartburg de Luxe (Bp.) 28 713 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 6 529 Wartburg L. tolót. (Bp.) 4 906 Wartburg Tourist (Bp.) 10 371 Skoda 105 (Győr) 593 Skoda 10S (Bp.) 630 Skoda 105 (Debrecen) 1 544 Slkoda 120 (Bp.) 511 Skoda 120 (Győr) 615 Skoda 120 (Debrecen) 306 Lada 1200 (Bp.) 3100 Lada 1290 (Debrecen) 2 820 Lada Combi (Bp.) 16 404 Lada 1300 (Bp.) 2 829 Lada 1300 (Debrecen) 2 608 Lada 1500 (Bp.) 1 775 Lada 1500' (Debrecen) 2 642 Lada 1600 (Debrecen) 2 220 Lada 1600 (Bp.) 5 876 Moszkvics (Bp.) 9 575 Zaiporozsec (Bp.) 30 570 Polski Fiat 1:26 (Bp.) 26 345 Polski Fiat 1500 (Bp.) 646 Dacia (B.p.) 3 124 Dada (Debrecen) 1 089 MÉSZÖV elnökségi ülés (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Fogyasztási Szövetkezetek Tolna megyei Szövetségének elnöksége Somi Benjamin elnökletével tartotta májusi ülését. Első napirendként a MÉSZÖV vezetői jelentést tettek a lejárt határidejű elnökségi határozatok végrehajtásáról, majd az ÁFÉSZ-titkárság előterjesztése alapján az elnökség megtárgyalta az 1980. évtől érvényes közgazdasági szabályozórendszer várható hatásairól készített beszámolót. Harmadik napirendként Helle Jánosné, a Bátaszék és Vidéke Takarékszövetkezet igazgatóságának elnöke tájékoztatta a vezető testületet a takarékszövetkezet munkájáról. Az Általános Szövetségi Titkárság előterjesztése alapján az elnökség megtárgyalta az amatőr művészegyüttesek működésének tapasztalatait, majd a lakásszövetkezeti titkárság előterjesztése alapján a lakásfelújítás és -karbantartás helyzetéről készített jelentést. Telefonkönyv A telefon már be- P vpfiult mindennapA2A jainkba. Munkaeszköz lett, és tavaly ősz óta — mióta az új szekszárdi és paksi telefonközpont jóvoltából — tudjuk is használni. S főként azért, mert egyszerűen tárcsázva az ország másfél száznál több települését elérjük segítségével pillanatok alatt. Ám örömünkbe, de főleg az ide telefonálók örömébe néha üröm vegyül. Ugyanis az új központ működésbe állításával megváltoztak a szekszárdi, paksi, nagydorogi, meg a bi- kácsi, györkönyi, kajdacsi, pusztahencsei és sárszentlő- rinoi telefonszámok. De az új számokat csak az ismeri, akinek van a sebtében elkészített telefonszám -füzetből. Ilyet azonban csak a megyében lehetett kapni. Máshonnan hívnak hát a régi számon, és a bútoripar helyett jelentkezik a nyomda, de sorolhatnám tovább a tévedéseket. S csak fokozza a gondot, hogy az ebben a füzetben lévő számok közül is megváltozott néhány. Rövidre fogva: új telefonkönyv kellene. Annit az elmúlt őszön meg is ígért a posta, mégpedig idén tavaszra... Most pedig már júniust írunk. Miben reménykedhetünk? — kérdeztük dr. Bányai Sándort, a Pécsi Postaigazgatóság távközlési forgalmi osztályának vezetőjét. — A kérdéssel néhány nappal megelőzött bennünket. Ugyanis most tervezzük a sajtótájékoztatót az új telefonkönyvről. Legfrissebb információink szerint az összes adat, a kiegészítésekkel együtt Pesten van, s feldolgozták mikrofilmre. A napokban kapom meg a pontos időpontot, de hozzávetőleg 20-án már kikerül a telefonkönyv a nyomdából. — Mikoriak a legutolsó adatok? — A májusban érvényes telefonszámök benne vannak, illetve szerepelnek azok a számcserék is, amelyek a szekszárdi központ újabb bővítése miatt elkerülhetetlenek. Ezek a változások még nem történtek meg, a telefonkönyv megjelenésekor cserélik ki a központban a számokat. — Hány példányban készítik el az új telefonkönyvet? — Kilencvenötezerben. Töibb lesz, mint amennyit korábban terveztünk. Gyakorlatilag ez okozta a körülbelül hónapos csúszást a Pécsi Postaiigflzgatóság telefon- könyvének megjelenésénél is. Ugyanis a többi igazgatóság is többet kért, s ennek elkészítése az Athenaeum Nyomdában a tervezettnél több időt vett igénybe. — Milyen vastag lesz az új távbeszélő-névsor? — 550—560 oldal. Ebben, a mostanihoz hasonlóan, benn lesznek a Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyei tele- fonszárook. — Mennyibe fog kerülni? — Még nincs döntés. — S mit tehet az, aki az ország más vidékén lévő telefonok számait tudrii akarja? — Országos telefonkönyv nem lesz, de minden igazgatóság telefonkönyve megrendelhető Pesten, a Távbeszélő Tudakozó és Névsorszerkesztő Hivatalnál. Ez egy kisebb könyvtárat tenne ki, így min. den bizonnyal egyszerűbb lesz és olcsóbb is, esetenként megkérdezni a tudakozótól a telefonszámot. Már azért is, mert ott a mikrofilmeken mindig a legfrissebb adatok szerepelnek, az a névsor tehát tartalmazza az új számokat és az esetleges változásokat is. — szepesi — Fotó: K. A. OL VAST AM Nem cukkolásképpen Nem, akarok én cukkolni senkit, de olvastam tegnap, hogy Pelé hazánkba érkezett. Kissé lelohasztott a hír tartalma, miszerint filmsztár-minőségben láthatjuk vendégül nálunk a \korszerű futball egykori hazájában. Ugyanis cseppet sem vagyok meggyőződve arról, hogy Pelé amolyan Jean Gabin, vagy Belmondö színvonalú alakítást fog nyújtani a filmvásznon. Lehet, de korántsem biztos. Arról viszont tudok, hogy Edson Arantes Do Nasci- mento elképesztően tudott futballozni. Feltehetőleg valamennyi még meg is jnaradt az egykori labdaművészetből. így hát a majdani film olyan lesz, amilyen, kárpótol viszont bennünket a látvány, hogy Arantes.... szóval Pelé, indítja útjára ia labdát a mai osztrák—magyar válogatott mérkőzésen. Vállalom, hogy megjegyzésemért szidjanak a hazai futballisták: biztos vagyok benne, ez az egy rúgás különb lesz, mint a mérkőzésen várható több tucatszor ennyi. No, de ezen nem is kell csodálkozni. Lehet, hogy filmszínésznek valaki, no, közepes, de futballistának legyen elsőrendű. — így — r Uj sportpálya Kurdon Szentpáli Arpádné Időjárás-előrejelzés Melegszik az idő TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÄN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vallalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.