Tolna Megyei Népújság, 1980. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-25 / 147. szám
a Képújság 1980. június 25. ÖN KÉRDEZ % Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Buszjárat Dombóvár, Szarvasd-pusz- táról Bodakos Lajostól kaptuk az alábbi levelet: ....A hosszú évtizedek óta v árt, Tolna és Somogy megyét összekötő 4 kilométeres, Szilárd burkolatú útszakaszt Somogyszil és Várong között 1979. november 4-re átadták a forgalomnak. De sajnos, a buszjárat beinditásáról az illetékesek még nem gondoskodtak. Jómagam somogyszili születésű vagyok, húsz éve elkerültem hazulról, s azóta ezt az utat gyalog kell járnom a mai napig is. Vagyunk többen is, akik Dombóváron és környékén lakunk, s ha szüléink, rokonaink látogatásakor nem akarunk Várong- ról Somogyszilig 4 kilométert gyalogolni, akkor el kell mennünk 50—60 kilométert körbe, Dombóvárról Kaposvár felé. így az út pontosan fél napba kerül...’” A levélre a Volán 11. számú Vállalat igazgatója, Piegl Ferenc a következőket válaszolta: „...Az elmúlt évben megépült a Somogyszil—Várong összekötőút, amely a két község összekötésén kívül Somogy és Tolna megye összekötését is szolgálja. Az út megépítése lehetőséget ad menetrendszerű autóbuszközlekedésre is, ha arra reális utazási igény jelentkezik. A szakcsi Községi Tanács munkaszüneti napokra jelentett be utazási igényt. Június 15-.től Szaikcs—Igal-fürdő között munkaszüneti napokon két járatpárt közlekedtetünk a fürdőszezon ideje alatt, augusztus 31-ig. Más járat közlekedését vállalatunk az 1980/81. menetrendi évben nem tervezi, miután új járat beállítására szóló tömegigény vállalatunkhoz nem érkezett...” Palackcsere Kistormásról kaptuk a levelet, amelyből idézünk: ....A kistormásiak nevében f ordulok önökhöz. Van a falunak egy gázcseretelepe. Igaz, hogy nem nagy, de éppen elég volna, ha az ÁFÉSZ minden héten biztosítaná a szállítást. A falu, sajnos, sokszor három hétig is palack nélkül van, ami elég kellemetlen, mert a kölesdi cseretelep, tőlünk három kilométerre van. Az volna a kérésünk, hogy szállítsanak hozzánk is minden héten gázpalackot...” A panaszoslevelet a Fogyasztási Szövetkezetek Tolna megyei Szövetségének küldtük meg, ahonnét Somi Benjámin elnök válaszát az alábbiakban idézzük: „...A panaszt, amely Kistormás rossz propán-butángáz ellátásáról szólt, kivizsgáf- tattam és megállapítottam annak jogosságát. Az érdekelt szekszárdi ÁFÉSZ ígéretet tett arra, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordít a hasonló esetek elkerülésére. Az ÁFÉSZ máris utasította a kölesdi körzeti ügyvezetőt, akinek a ' hatáskörébe tartozik Kistormás ellátása is, hogy gondoskodjon az ott .élő lakosság propán-butángáz igényének folyamatos ellátásáról. A palackok folyamatos pót-, lását nagy mértékben akadályozza, hogy Kistormáson a palackok száma kevés, a gáz- értékesítő vállalat túrajárata a rendszeres palackcserét nem vállalta. Ezért azt az ÁFÉSZ-nek Kölesdről kell időről időre biztosítania. Ebből eredően ha néha-néha a palackellótás késedelmet is szenved, szíves elnézésüket kéri az ÁFÉSZ, amely biztosítja Kistormás 40—50 fogyasztójának azt, hogy a mindössze három kilométerre lévő kölesdi gázcseretelepén, a hivatalos nyitva tartási idő alatt, folyamatosan cserél palackot. Erre esetenként szükség lehet, mivel a szállítási feladatok néha zsúfoltak”. Házvásárlási kölcsön B. Jánosnétól, Mőcsényből kaptuk az alábbi levelet: „...Hallottam, hogy házvételre lehet kölcsönt kapni. Bementem a bonyhádi OTP- be érdeklődni, ahol azt a felvilágosítást kaptam, hogy tsz-dolgozó 50, vállalati 100 ezer forintot kaphat. Kérdésem: Miért van a tsz-dolgozó hátrányos helyzetben?...” A levelet dr. Deák Konrád- nak, a Tolna megyei Főügyészség osztályvezető ügyészének küldtük meg, aki a következő választ adta: „...Szívesen adunk felvilágosítást, tájékoztatást arról, hogy a jogszabályok mit írnak elő, hogy milyen jogosultságot biztosítanak, s mire köteleznek, de nem lehet feladatunk annak magyarázata, hogy a jogszabály miért éppen így rendelkezik és miért nem másként, miért húz meg éppen itt egy határvonalat és miért nem máshol. Az adott kérdésben mégis arra kell utalnunk, hogy a tsz-tag rendelkezik háztáji gazdasággal, a vállalati dolgozó nem, a tsz-tagnak a háztáji gazdaságból jelentős jövedelme lehet, a vállalati dolgozónak ilyen forrásból jövedelme nincs. Úgy véljük, ilyen és ehhez hasonló körülmények figyelembevételével került sor az állam részéről nyújtandó kölcsönöknek differenciált összegben történő biztosítására, mely kölcsönöket az állam a teherbíró képességének megfelelően nyújtja...” Telefonszámunk: 12-284 Ml VÁLASZOLUNK ú-ÚV/vrí A magánkereskede8 1 lemben használandó •: egyéni védőfelszere- ;• lésekről szól a bel- í kereskedelmi mi- niszter 8/1980. (V. 29.) BkM. számú rendelete, amelynek melléklete tartalmazza az egyes munkakörökben biztosítandó egyéni védőeszközök és védőöltözetek jegyzékét. A rendelet szerint a több feladatot ellátó dolgozó részére a végzett munkák szerint valamennyi egyéni védőfelszerelést biztosítary kell, e védőfelszerelések szakszerű tisztításáról, karbantartásáról, cseréjéről a munkáltató köteles gondoskodni, a dolgozó viszont azokat a munkahelyéről nem viheti el. A jog. szabály, amely a Magyar Közlöny idei 36. számában jelent meg, kihirdetése napján (1980. május 29-én) hatályba lépett. A Magyar Közlönynek ugyanebben a számában jelent meg a közlekedés- és postaügyi miniszter 10/1980. (V. 29.) KPM számú rendelete, amely a magasabb vezető állású dolgozók premizálásáról és jutalmazásáról szól, s amely szerint ha a vállalat fajlagos energiafelhasználása indokolatlanul nő, vagy ha az energiafelhasználás engedélyezett mennyiségét saját hibájából túllépi, a prémiumot legalább 20 százalékkal csökkenteni kell. A kulturális miniszternek az állami zeneiskolákról szóló, a Magyar Közlöny f. évi 37. számában megjelent 7/1980. (VI. 4.) KM számú rendelete szerint zeneiskolát városi, nagyközségi tanács, kihelyezett zeneiskolai tagozatot ezen felül községi tanács is létesíthet, tarthat fenn és szüntethet meg. Kimondja a joszabály, hogy a kiemelkedő tehetségű tanulók elmélyültebb oktatásáról külön kell gondoskodni, az a tanuló pedig, aki a tanév végén hangszeres főtárgyból elégtelen osztályzatot kapott, további zeneiskolai tanulmányokat nem folytathat. Az építőipari teljesítménybérezés hatékonyabb alkalmazása tárgyában jelent meg felhívás az OKISZ Értesítő idei 13. számában. A felhívás megjelöli a bérezés hatásfokának javítása érdekében teendő intézkedéseket, kimondja — többek között —, hogy fokozni kell a fizikai dolgozók és termelésirányítók minőség javítására irányuló bérezési és premizálási rendszerének kiterjesztését, valamint az ösztönzés hatékonyságát növelő megalapozott minősítési feltételek kidolgozását. A közlekedés- és postaügyi miniszter és a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter irányelveket adott ki a magánszemélyek gépjármű- használatáról szóló jogszabályok végrehajtásához. Az irányelvek szerint magánszemélyek részére a helyi tanácsi szakigazgatási szerv mezőgazdasági vontató (traktor), pótkocsi és tehergépkocsi üzembentartási és fuvarozási engedélyt csak abban az esetben adjon ki, ha az adott lakossági áruszállítási feladat ellátása — az állami vállalatok és szövetkezetek gépjárműveivel — megfelelően és folyamatosan nem oldható meg. Megjelölik az irányelvek azt is, hogy mely esetekben indokolt az idevonatkozó engedélyek visszavonása. (Tanácsok Közlönye idei 21. száma.) DR. DEÁK KON RÁD a TIT városi—járási szervezetének elnöke Tanyavilág Ugyan kinek nincs valamilyen élménye az ország hét megyéjében, jobbára az Alföld széles határában föllelhető tanyavilágról? Ha ez az úgyszólván kibogozhatatlan, olykor szenvedélyeket is fölkavaró, ellentmondásoktól fe_ szülő témakör valahol szóba kerül, jómagam egy öreg házaspár tekintetébe látok, szinte automatikusan: egy évekkel ezelőtti találkozás emlékét fölidézőn. Abban a tekintetben mindenekelőtt a remény gyúlt föl: akkor már hetek óta megjelent hirdetésük — „Tanya eladó!” —, de csak egyetlen levelet hozott a postás; lám, most talán ez az autós idegen .. . Merő várakozás volt tehát a két öreg, de megtudván, hogy pusztán hírlapírói kíváncsiság és nem vásárlási szándék irányított hozzájuk, egyszerre elkomorultak, ki- húnyt bennük az érdeklődés. Talán akkor döbbentek rá véglegesen, hogy életük mun- kája-eredménye nem kell bizony senkinek, marad a tanya, összeroskadásig... Deltát velük ugyan mi lesz?! Valahol Kiskunhalas tájékán történt e találkozás: az eladásra fölkínált csöppnyi birodalom egy elaggott házikóból, s a körötte buckákba tornyosuló, már nem tudom hány holdnyi homokból, rajta sivár szőlőből,, vízjárta szántóból állt. Mi lett, mi nem a gyermektelen, mindenfajta közösségen kívül rekedt pár sorsa — hiszen még téesz- tagok sem voltak! — nem tudom. Nem intézhető el köny- nyedén mindez, jóllehet divat volt, divat ma is a legkülönfélébb fórumokon előhozakodni a tanyák ágas-bogas rejtelmeivel. Mindmáig legjelentősebb forrásmunkánk e tárgykörben Erdei Ferenc könyve, a Magyar tanyák, ö utal rá, hogy tanyák már a török előtt is voltak; Ulászló dekrétuma 1514-ben már föllép az ellen, hogy más földjén szállást emeljenek maguknak bizonyos emberék, hogy „ily módon a hajdúk gonoszsága megszűnjék”. Emlegették „Magyarország legfájóbb sebeként” a tanyavilágot, melyben a középkor megannyi nyoma lelhető föl, ahol nincs bába patika, orvos, sok irányú közigazgatási gondot támasztván minden idők hatalmasságainak. Évtizede annak, hogy a Hazafias Népfront tanyabizottságok alakítását javasolta az érintett megyékben, vagyis Békésben, Csongrádban, Haj- dú-Biharban, Szabolcs-Szat- márban, Bács-Kiskunban, Szolnok és Pest megyében, amely országrészekben mind más szervezetektől, így természetszerűen főként a párt- és állami vezetés helyi letéteményeseitől függött sok a szemlélet kialakításában. Magam azt tapasztaltam, hogy míg Szolnok megyében így körvonalazódott az álláspont: „nem szeretjük a tanyákat!”, addig Bács-Kiskunban sokkalta elnézőbb keretekben él, sőt éled nem ritkán újjá a tanyavilág. Erdei után dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter foglalta össze ismét a tanyaképet, hat főbb típust állapítva meg; úgy mint kisüzemi, háztáji, önellátó, átmeneti, kerti és átalakult, közérthetőbben hobbitanyákat. Ez utóbbi jobbára városi lakosok nyaralását célozza, hiszen világjelenség, hogy a tiszta levegőt, a természet közelségét, a szabad mozgást keresik az emberek. De vajon törvényszerű-e, hogy a fejlett ipari államok fejlődésének minden nyomasztó fázisát átéljük? Szükségszerű-e a lakosság túltö- mörítése, a levegő beszennyezése? Tudván tudom, hogy javarészt megkésett dilemmák ezek, bizonyos gondolatébresztés azonban éppen a tanyák sorsának föl-fölemlege- tésével is lehetséges. Ilyen volt pár évvel ezelőtt az a kecskeméti, írók, szo- ciográfusok, tanácsi emberek részvételével megtartott tanyatanácskozás is, ahol az időközben elhalálozott néprajztudós és politikus, évtizedeken át Bács megyei képviselő Ortutay Gyula akadémikus mondott máig érvényes szavakat. Így azt, hogy a tanya maradandóbbnak tűnik, mint 1945-ben vagy később is, sokan gondolták. Hazafelé jőve számolgattam a tanyákat, köztük — újakat is. Egy három kilométeres útszakaszon hat épülő tanyát láttam, sőt új istállókat is. S tavaly történt, hogy dr. Romány Pállal egy kecskeméti tanácskozásra igyekezvén, megálltunk a minimúzeumként is funkcionáló tanyacsárdánál, ahonnan messze ellátni e homokvilág térségeire. Nem kellett sokáig kutatni, hogy frissen fölhalmozott téglakupacokra leljünk. „íme, így pusztulnak a tanyák” mondotta ironikusan a miniszter. Persze összességében mégis apad a számuk, bár erről megbízható adatra nem leltem. Közkézen forog néhány régebbi, így az, hogy Magyar- országon 1930-ban volt a legmagasabb a tanyasi népesség: 1 900 000 ember; az 1920—30 közötti évtizedben félmilliós volt a gyarapodásuk, ennyi alföldi paraszt emelt akkortájt önmagának magányos menedéket. Az akkori, országosan 20 százaléknyi arányról*949- re másfél millió tanyasira, a lakosság 16 százalékára, majd 1960-ra 12 százalékára csökkent az arányuk. Becslések szerint ma 400 ezerre tehető a tanyasiak száma. Bomlásról, fölszámoló- dásról legföljebb a nyírségi és nagykunsági tanyavilágban beszélhetünk, a Duna—Tisza közén változatlanul tartja hadállásait a tanyavilág. Figyeljünk csak föl dr. Komócsin Mihálynak, a Csongrád megyei pártbizottság első titkárának a Társadalmi Szemlében megjelent soraira: ......nehéz helyzetbe kerülnénk, ha máról holnapra a 90 ezer tanyai lakos elhatározná, hogy városba vagy a község belterületére költözik. Sem építési anyaggal, sem építési kapacitással, sem előkészített közművesített, közüzemi szolgáltatásokkal ellátott területtel nem tudnánk kielégíteni igényeiket”: A becslések szerint az ezredfordulón még legalább százezer, tanyán élővel kell kalkulálnunk a várhatóan 300 ezres külkerületi népességen belül. Hogy sok ez, avagy kevés? — ki tudná megmondani? Ha azt tekintjük, hogy a rfálunk jóval tehetősebb Nyu_ gat-Németországban a hatvanas évek óta valóságos kivirágzása figyelhető meg a magányosan álló gazdaságoknak, köztük újak létrejöttének, akkor nem mondható soknak. Persze a föltétel: jó utak, jó közlekedés, nem szólván a villamosításról, egyéb kényelemről. Holmi letisztult tanyaképről persze tán akkor sem beszélhetünk majd, míg napjainkban a tanyatulajdonosok és a termelőszövetkezetek közti konfliktusok okoznak gondokat. Maga Romány Pál továbbította azt a hozzá intézett panaszt, amelyben nagykőrösi tehéntartók vádolják az egyik téeszt: nem adja meg a szokásos legelőt. Mire leutaztam a városba, már rendeződött ugyan a nézeteltérés, de nem áltatom magam azzal, hogy kivételes a nagykőrösi eset. Nem, hiszen — mint éppen Nagykőrös című, a Magyarország felfedezése sorozatban megjelent művében Márkus István fogalmaz — „sokba kerül a téesznek a tanyák fenntartása, mert a terebélyes tanyai állatállomány minden intés, pénzbüntetés és jószándék ellenére, sokat emészt föl a környező termelőszövetkezeti föld terméséből”. Másfelől azonban — szinte Komócsin Mihály szavaival rímelően — méltán int az író: „hová jutnánk az alföldi tanyákról beszállított tej hektoliterei, a tanyán hízott disznók százezrei nélkül?” Legalább kettős indokoltsága van tehát a jócskán módosult tanyavilág változatlan, de korszerűsödő létének. KERESZTÉNYI NÁNDOR V Elárvult tanya
