Tolna Megyei Népújság, 1980. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-18 / 141. szám
1980. június 18. Í*ÉPÜJSÁG 3 Honfoglalás után a gyógyszertári központban A „belakásra” fél év kell A szekszárdiak közül kevesen, az idegenek közül mind többen feledkeznek a hatos út bevezető szakaszán elébük táruló városképre. Kivált azok teszik ezt, akik régen jártak Szekszárdon, és emlékezetükben szölőskertek és szántóföldek képe él. A régi, temetővel határos Rózsamáj arca nagy falut ígért inkább az érkezőnek, mint kisvárost. Mert nézzük csak, mi van itt, ami 15—20 évvel ezelőtt legfeljebb a városépítők álmaiban volt. Mérőműszergyár; AFIT- telep; üzemanyagtöltő állomás; megyei csecsemőotthon; gyermek- és ifjúságvédelmi intézet; a megyei kórház- rendelőintézet 300 ágyas rehabilitációs telepe; Tolna megyei Gyógyszertári Központ. A felsorolt létesítmények alkotnak olyan együttest a Rózsamájban, mely a tekintetet magára vonva alkalmas arra, hogy városias- ságával „köszönjön” az érkezőnek és távozónak egyaránt. De alkalmas arra is. hogy lokálpatriotizmusunk fölfedezze Szekszárdnak ezt a peremrészét, új szeretni- és büszkélkednivalóként. A televízió jóvoltából nemrég ország-világ láthatta a több mint 37 milliós költséggel épített új gyógyszertári központot, amiben a honfoglalást nem véletlenül a raktári részleg kezdte meg áprilisban, amikor még az impozáns küllemű irodaházban helyet foglaló laboratóriumok, szociális helyiségek, a könyvtár, a kis tanácskozóterem és az adminisztráció szobáiban bőven akadt az építőknek, a TOTÉV szakiparosainak tennivalója. A sorrend nem véletlen. A régi központ 1952- ben épített raktárának 500 négyzetméteres alapterülete tulajdonképpen már másfél évtizeddel ezelőtt nehéz helyzet elé állította a készletezés, - gyógyszergazdálkodás munkáját végzőket. Tessék ehhez hozzátenni, hogy időközben a gyógyszerforgalom az 1952. évi forgalom tizenötszörösére nőtt. Lapunk munkatársai sokszor cikkeztek arról, hogy a fogadás, tárolás, a gyógyszerellátás koordinálása nem biztosítható sokáig olyan körülmények között, mely arra kényszeríti a központot, hogy a szűk, korszerűtlen központi raktál mellett továAű hét helyen is dolgozzék. Egyébként nemcsak a kicsi alapterület gondja nyomasztotta a gyógyszertári központ dolgozóit, vezetőit, hanem az is, hogy szó se» lehetett gépesítésről, és ez ebben az esetben azért volt intézkedést követelő tényező, mert a dolgozók túlnyomó többsége itt nő. Szociális ellátás? A nullánál nem sokkal volt több, még a központ lakásból kialakított irodai részén sem, ahol egy- egy szobában öten-hatan dolgoztak. És a „szociális” ellátást egy WC és egy kézmosó szolgálta... Ha mindezek után azt írja le a krónikás, hogy amikor dr. László Viktor igazgató idegenvezetésével bejárta az új gyógyszertári központot és csupa derűs arcú emberrel találkozott, fölöslegessé válik a szószaporítás, a hon- nan-hová párhuzamba állításának folytatása. A külső megjelenésében szép, belső kialakításában pedig a korszerűség követelményeinek megfelelő létesítmény kétségkívül új korszak nyitására ad módot a gyógyszer- forgalmazás munkájában tevékenykedőknek. A hat méter belmagasságú raktár alapterülete körülbelül a négyszerese a régi raktár területének. A hat-, illetve háromméteres belmagasság lehetőséget ad arra, hogy a gyári készítményekből, azonos alapterületen, kétszeres mennyiséget tároljanak. Országos viszonylatban még a földszintes tárolás gyakorlata él. Ez a gyakorlat a legtöbb helyen zsúfoltságot eredményez és kizárja azt, amit itt és most egyik legnagyobb vívmánynak könyvelnek el a központ dolgozói; nincs akadálya a gépesítésnek, a négy emelővillás targonca alapos Ahol a gyógyszertárak igényeit teljesítik Munkában az emelővillás targonca kihasználásának. A másik dolog, arjait a munkát köny- nyítő tényezők közé sorolnak, hogy a raktárhelyiségek funkcionális kapcsolódása lehetővé teszi az anyag rövid úton való sima mozgatását. Uj a portával szemben kialakított 50 személyes ebédlő, amihez melegítő- konyha társul, a férfi és női öltözők, zuhanyozók, hogy folyhat a könyvtár és a kis tanácsterem berendezése, továbbá az, hogy a minőségi ellenőrző laboratórium (mely az államosítás óta ugyancsak több helyen működött), most ott kapott helyet, ahova funkciója köti. S van még valami, ami egészen új és aminek munkája a gyógyszertár-hálózatban dolgozók vállát nyomó terhekből hivatott levenni. Kialakítottak ugyanis egy gyógyszerkészítő laboratóriumot, melynek termékei a forgalomba indulás előtt, helyben eshetnek át a minőségi ellenőrzésen is. Kérdésemre, hogy mikorra fejezhető be teljesen a gyógyszertári központ, ma még izgalmakat sem nélkülöző honfoglalása, az igazgatóval az élen többen is úgy nyilatkoztak, hogy föltétlenül kell fél év a „belakáshoz”. Különben még épül a tűzveszélyes anyagok raktára, és a garázs, mely munka további 3 milliós költséget jelent. Kissé szűkre méretezték az üzemi utakat, így ezeket is szélesíteni kell, és hátravan az építők által elnagyoltan végzett tereprendezés korrekciója is, amit attól függően követ az új telephely parkosítása, hogy mikor kerül rá pénz. Addig be kell, hogy érjék a füvesítéssel. Kalmár Mártonná raktárvezető-helyettessel és Deli Jánosnéval, a gyári készítmények részlegének vezetőjével beszélgettem hosszabban. Boldogan — és nem titkolt büszkeséggel — mutattak meg mindent, aminek azért örülnek, mert munkájukat könnyíti meg, teszi zavartalanná. Ma már egyre kevesebben mondják, hogy „bent, a városban is meg lehetett volna teremteni a működés korszerű lehetőségeit”. Kint a Rózsamájban ugyanis még bőven kapható abból, ami bent a városban nincs. A csöndet napfény szövi át és a természet közelsége nyugalmával üdíti fel azt, aki kinéz az ablakon, vagy kilép az udvarra. Igaz, a helyi autóbusz-közlekedést javítani kell még, hogy műszakból hazafelé tartva, ne maradjanak le olyan sokan a járatokról, de azért már nem fordul elő az, ami az első napokban még megesett. Senki nem veszi már sietős lépteit a régi gyógyszertári központ felé. Elfelejteni azért nem akarják, mert jó néha visszautalni arra, ami volt. Amit az új dolgozóknak sem árt tudniok... LÁSZLÓ IBOLYA Fotó; Czakó Sándor Az áru kacskaringós útja Magyar paprikával főznek a világ egyharmadán, és igen sok országban kerül a reggelizőasztalra akácméz. Tavaly több mint tízezer tonna paprikát és mézet exportált a MONIMPEX 40 országba. Az őrölt paprika nem romlandó, a méz sokáig eláll, a MONIMPEX pedig többek közt arról híres, hogy a szállítási szerződésben rögzített határidőt pontosan betartja. Bárcsak mindenütt ilyen jól menne a szállítás szekere. Vagy teherautója. Az például amelyik a gazdaságokban hizlalt sertéseket a vágóhidra szállítja. A közelmúlt egyik tanácskozásán hallottam a m&döbbentő számot: ma átlagosan 100 kilométert utazik egy hízott sertés a vágóhídra. Az üzemekben a-szakemberek azt számítgat- ják, hogy hogyan lehet olcsón és gyorsan meghizlalni az állatokat — amelyek aztán jócskán veszítenek a súlyukból, a hosszas zötykölődés miatt. Ez a gond — megyénkben legalábbis — átmeneti: a húskombinát üzembe indulásával lerövidül a szállítás útja. Két pont között a legrövidebb út az egyenes. Egyszerű geometriai axióma. Hogy hogyan’ lehet ezt a sarkigazságot alapjaiban megdönteni, arra akad egynéhány példa. Elhatározza mondjuk valmelyik Bonyhád környéki községben élő nyugdíjas, hogy kis földecskéjén intenzív termelést folytat, azaz kertészkedik. Magot vet, palántát ültet, kapál, öntöz és töltöget, mikor pedig értékesítésre kész az áru, szól az ÁFÉSZ felvásárlójának. A felvásárló kimegy, megveszi a terméket, beszállítja és lerakja a bonyhádi központi raktárban. Ezek után ismét teherautóra kerül az amúgyis mindenféle mozgatásra érzékeny zöldségféle, s elviszik a ZÖLDÉRT mözsi hűtőházába. Itt bevételezik. Időközben a bonyhádi zöldségboltban elfogy a friss áru, a boltvezető tehát ír vagy telefonál Mözsre. A hűtöházban ládákba pakolják az árut és visszaküldik Bonyhádra. A dolognak két érdekessége is van. Az egyik: a jutalékok, szállítási és raktározási költségek miatt az értékesítési ár sokszor 70—80 százalékkal is emelkedik. A másik: az ÁFÉSZ bonyhádi raktára pontosan szemben található a ZÖLDÉRT bonyhádi boltjával. Tesék mondani! Nem lehetne ezt a dolgot valahogy egyszerűbben megoldani? D VARGA M. Napjainkban munkások, irányító műszakiak, gyártmánytervezők nagy csapata kényszerül gyakran annak belátására, hogy valami, amit addig jónak, hasznosnak tartottak, idejét múlta, olyasmi kerül a helyébe, ami új, addig nem ismert. Ez a belátás nem könnyű, de napjainkban mind gyakrabban elkerülhetetlen. A termeléssel és a termékkel szembeni követelmények gyors változása, a teljesítmény eddiginél szigorúbb megítélése a munkahelyek egy részén szinte kézenfekvővé teszi a következtetést: nincs idő magyarázkodásra, legyen elég az utasítás. S mintha tényleg nem jutna erre idő, hiszen mindenkit szorítanak a teendői. Ámde nem kell sok tapasztalat, hogy rájöjjünk: az így megtakarított időnek a többszöröse vész el az új feladat tessék-lássék végrehajtása közben! A dilemma az, vajon milyen'mélységig, milyen részletességig szükséges tájékoztatni egy-egy termelésbeni változásról az érintett kisebb vagy nagyobb közösséget. Jusson tudomásukra az összes információ, vagy csupán szorítkozzanak a lényegre a tájékoztatást adók? S mit értsünk magán a tájékoztatáson? A tények száraz közlését hogy holnaptól ez és ez lesz az egyén, a brigád, a műhely dolga? Elég-e a tájékoztatásnak ez a formája ahhoz, hogy az érintett emberek ne csak azt tudják, mi következik, hanem azt is, hogy miért? Mennyivel egyszerűbb azt állítani: legyen elég az utasítá# S való igaz: vannak helyzetek, amikor elégnek kell lennie, nincs idő és hely semmiféle magyarázkodásra. Pontosan ehhe' a különbségtevéshez nélkülözhetetlen finom érzék egy-egy ter_ melőhelyi közösség irányítói részéről....! Rálelni, mikor minek van itt az ideje, mi a leginkább célravezető. Egyetlen esztendő alatt a műszeriparban 112 prototípust készítettek el, s az új gyártmányok száma 237 volt. Ha most ezeknek az adatoknak az ismeretében fogalmazzuk meg. hogy a termelés változása — legalábbis átmenetileg — többletterhet jelent, aligha van szükség annak bizonyítására: az utasítást és a magyarázatot folytonosan kombinálni kell Mindig, mindent a ma ga helyén és idején. Megtörténik olykor, a csekélynek látszó lazaság kellemetlen következmények sorát hozza magával a termelésben. Egyetlen gépkezelő közönyös vállrándítása társának teljesítményét, folyamatos munkáját zavarhatja meg. Amire persze felelhetjük azt, hogy büntessék a fegyelmezetlent. De azt is válaszolhatjuk, hogy vannak helyzetek, amikor a büntetés nem képes helyettesíteni a magyarázatot. Bármennyire különösen hangzik is, a legegyszerűbb művele_ tekkel megbízott betanított munkásnak éppúgy van választási lehetősége, egy bizonyos feladat teljesítésére, mint a gyártmánytervezőnek. A termelés folyamata nem más, mint folytonos választások láncolata, s éppen ezért nem mindegy, a választás nyomán létrejövő cselekvés beilleszkedik-e a megszabott munkamenetbe. És ha a selejt a rossz választások következménye, akkor rögtön felismerhetjük az utasítás vagy magyarázat dilemma fontosságát. Fontosságát és ismétlődő szerepét, hiszen minden új feladat új válaszokat követel az új kérdésekre. Ez a válasz olykor tömör utasítás, olykor részletes magyarázat; a feladat jellege döntő abban, hogy melyik. Az értelmes, fegyelmezett munka egyiket sem nélkülözheti, csak azt kell eltalálni, mikor mire mutatkozik szükség. Nem szűkölködnek a munkahelyek sem utasításokban, sem magyarázatokban. A tapasztalatok szerint gyakran az okoz gondot, hogy felcserélődnek; nincsenek a helyükön. S ezért a cselekedetek sem kapcsolódnak mindig logikusan a termelés rendjéhez, célrendszeréhez. MÉSZÁROS OTTÓ Utasítás és magyarázat Itt szántóföldek, szőlők álltak Egy „utcasor" a gyári készítmények raktárában —' ______________
