Tolna Megyei Népújság, 1980. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-29 / 124. szám

1980. május 29. ^ÉPÜJSÁG S FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Belföldi turizmus Ebben az évben várhatóan közel 1 millió fiatal vesz majd részt a belföldi turiz­musban. A fiatalok utazási irodája, az Express, fontos politikai kötelességének tart­ja, hogy a magyar fiatalok elsősorban saját hazájukkal ismerkedjenek meg és igyek­szik programjait úgy össze­állítani, hogy azok kapcsolód­janak a KISZ nevelési célki­tűzéseihez és akcióprogram­jához. Az idei belföldi és sportturisztikai ajánlatok szé­lesebb választékot és maga­sabb színvonalú szolgáltatá­sokat ígérnek kedvezményes árakon. Az iroda gondolt arra is, hogy a divatos széivitorlázást (windsurf) megkedveltesse a fiatalokkal. Ezért a nyár fo­lyamán Kiliántelepen tan­folyamokat szervez. Ugyan­csak különlegességnek ígér­keznek a karate-tanfolyamok, melyeket a nyárra hirdettek meg a verőcemarosi nemzet­közi üdülőtelepen. Sokan kedvelik a horgászást is. Ezek számára júliusban és augusztusban Duna-parti hor­gásztábort szerveznek. Szóltunk már arról, hogy mennyire lényeges hazánk megismerése. Ez azért is fontos, hogy értékelhessük történelmi múltunkat, mai eredményeinket. Ezt a gon­dolatot kívánja kivitelezni a KISZ KB kulturális osztálya és az Express közös, „Hazai tájakon” elnevezést viselő ak­ciója. Az idén is több tízezer bel­földi fiatal látogathat el az Express egyre szépülő és összkomfortosabb üdülőtele­peire, Balatonföldvárra, Kili- án-telepre, Verőcemarosra, ahol egész nyáron sokszínű program és kellemes kikap­csolódás várja a fiatalokat. Bizonyára az „év slágere” lesz a pilisi jurtatábor. A csodálatos környezetben lévő üdülőpark, melyet a Pilisi Parkerdőgazdaság nagy gonddal és ízléssel valósított meg, egész nyáron fogadja vendégeit. A közel százéves tölgyerdőben 120 vendéget tud fogadni a tábor. Akik a természetet kedvelik és el­jönnek ide, 8 ágyas, mongol stílusú sátrakban laknak majd. R. M. ODMT ■ uäraliai Darkerdöben ^ —— — -——■ — - i ___________:...-. .■■ A KÖJÁL-osok elkészítet­ték a jegyzőkönyvet, miután végigjárták az egész tábort. Hikádi Attila, a táborvezető megkönnyebbülten sóhajtott fel: — Elmentek, egy-két prob­lémát találtak ugyan, de azt gyorsan megoldjuk, az egyik KISZ-es már be is ment a faluba, hypóért, meg klór- mészért. Átsétálunk a mesterséges tó gátján a táborba. A sát­rak üresek, a diákok tájéko­zódási futóversenyen vesz­nek részt. Még parázslik egy-két helyen a tegnap esti tűz, a sátrak tövében ott áll­nak elmosogatlanul a bográ­csok. Az országjáró diákok megyei találkozójának részt­vevői külön-külön kolóniá­kat alkotva verték fel sát­raikat. A dombóváriak tábo­rában, középen ott áll a vi­rágból kirakott városcímer. A táborvezetőt kérdem, mi a találkozó programja? — Környezetismeret, tájé­kozódási futó-,' természet- járó-, akadály-, honvédelmi, sport- és ügyességi verse­nyek, valamint kulturális programok — mondja Hiká­di Attila. — A táborozok sa­ját kerékpárjukon érkeztek Váraljára, ami az eddigi ODMT-ken nem volt szokás. A hegyen most látom meg az első befutó fiatalt, Bartha Ferencet, a szekszárdi Rózsa Ferenc Szakközépiskola má­sodikos tanulóját. Lihegve . meséli: eltévedt, nem találta a térképen bejelzett tölgy­fákat. Később kisebb csoport is érkezik — más útról. Mitt­ler József, a Tolna megyei Tájfutó Szövetség elnöke, a paksi Vak Bottyán Gimná­zium földrajztanára szigo­rúan néz' fiaira. Eltévedtek. Akad azért jó néhány diák, aki el tudott igazoáni a be­rajzolt jeleken. . Odébb, a tóparton a lányok krumplit hámoznak az ebéd­hez. Kern György, a szakács húst vág. — Pincepörkölt lesz. Két­százötven adag. Itt megfőz­zük, a gyerekek ide jönnek a bográcsaikkal,- aztán kimér­jük. Tegnap estére csirke­pörkölt volt, holnap ebédre babgulyás lesz, füstölt csü­lökkel. A lányok százhúsz kiló krumplit hámoznak meg. A táborvezető mondja: — Nagyszerű rendezvény az ODMT. A megye középisko­lái közül mindössze három­nak nem érkeztek meg csa­patai. A diákokkal és a pe­dagógusokkal, KlSZ-vezetők- kel együtt kétszáznegyvenen vagyunk. Az ODMT-n leg­jobban szereplő diákok — összesen nyolcvanan — részt vesznek az országjáró diá­kok június 17. és június 22. között megrendezésre kerülő országos találkozóján, aZ ODOT-on, Velencén. Arra a találkozóra szintén kerék­párral megyünk. Sárközi—Bakó Tájfutók Ez a három fiú lekésett a tájfutás nevezéséről Krumpllhámozás Fiatal öntözők Nagy János, a Fejér me­gyeiek kettes csapatának tagja a szórófejet szereli Százhárom fiatal öntöző­szakmunkás részvételével szakmai vetélkedőt rende­zett a KISZ megyei bizott­sága, a megyei tanács me­zőgazdasági osztálya, a TESZÖV, a mözsi Üj Élet Termelőszövetkezetben. A két kategóriában mezőgaz­dasági és vízügyi szakmun­kások mérték össze tudá­sukat. Az elméleti részben szak­mai, munkavédelmi és po­litikai felkészültségükről adhattak számot a tizen­nyolc csapat tagjai. Ez­után a gyakorlatban mér­ték össze erejüket a fiata­lok. Végül is a mezőgazda- sági kategóriában a mözsi Űj Élet Termelőszövetke­zet csapata bizonyult a leg­jobbnak és elnyerte a MEZŐGÉP különdíját. A tizenegy vízügyi csa­pat közül a Közép-dunán­túli Vízügyi Igazgatóság női csapata érdemelte ki a különdíját. Ifjúsági üdülő Eledenyben _Hárotn község — Nagykó- nyi, Koppányszántó és Értény — deltájában vanaKoppány- menti Egyesült Termelőszö­vetkezet területéhez tartozó Eledény. A szövetkezet már régóta tervezi, hogy a meg- kapóan szép vidéket pihenő­hellyé alakítja ki. Megszüle­tett a döntés: ifjúsági üdülőt létesítenek. A megvalósítás sem váratott sokáig magára. Egy régi épületet újították fel, s alakítottak át üdülőnek. Környékét parkosították, s elkészült a csónakázótó is. A tsz KlSZ-alapszervezeté- nek tagjai sok társadalmi munkát végeztek Eledényben. Nemrég készültek el az ötle­tes, szép hintákkal, melyeket régi műtrágyaszórók keretei­ből alakítottak ki. Már be is betonozták a gyerekeket vá­ró játékokat. Molnár János, a termelő- szövetkezet elnöke szívesen beszél Eledénnyel kapcsolatos elképzeléseikről: — Természetesen a KISZ- tagok bármikor igénybe ve­hetik az üdülőt, rendezvénye­ket tartanak majd ott, s re­méljük, kellemes, hasznos napokat töltenek el Eledény­ben. De van még egy ter­vünk, s reméljük, azt is si­kerül mielőbb megvalósíta­nunk. Mégpedig az, hogy az épületben olyan feltételeket biztosítsunk, hogy az megfe­leljen idényóvódának is. S akkor nyaranta a három köz­ség apróságait a termelőszö­vetkezet autóbusza naponta hozza Eledénybe, s viszi dél­után haza. A nyári megfeszí­tett munkát a fiatal szülők — tsz-,tagok — nyugodtan vé­gezhetik, csemetéik pedig szép környezetben, friss le­vegőn élvezhetik a nyarat. — Kérem, árulja el, hogy milyen meglepetést szánnak még a kicsinyeknek? — Szeretnénk néhány őzi­két hozatni, s kis vadaskertet kialakítani a gyerkőcöknek. Sőt! Eszembe jutott már az is, hogy jó lenne, — s miért is ne lehetne? — kérdi önma­gától — pónilovat szerezni, s hozzá egy kis kocsit. — h — Az ODMT tábora a mesterséges tó partján Hikádi Attila, a tábor­vezető A felújított, átalakított üdülő Fotó: ez

Next

/
Oldalképek
Tartalom