Tolna Megyei Népújság, 1980. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-29 / 124. szám
1980. május 29. Képújság 3 A tomerőmű-ópftkezés Régi idők parlamentje (7.) Sugárvédelem harminc kilométeres körzetben Az atomenergia a világ népeinek tudatában — sajnos — a rombolást jelképezte évtizedekig. A Japánra ledobott két pusztító bomba szörnyű valóság volt, s egyben a félelmet is az emberekbe oltotta. Az atomerőművek létrehozásával kezdtük megtanulni; békés célokra is használható ez az energia, sőt, csak így szabad használni. A két évtizedes tapasztalatok bizonyítják: biztonságosaik az erőművek az ott dolgozók számára és a környező lakosság szempontjából is. Nálunk 'akkor kezdtünk igazán foglalkozni a sugár- biztonsággal, amikor elterjedt a híre, hogy hazánk is épít atomerőművet. A tapasztalatok azt bizonyítják — ez a nyílt és őszinte szónak a hatása —, hogy nálunk nem alakult ki semmiféle félelemérzés. Paksiakkal beszélve soha sem hallottam arról, hogy valaki elköltözött voilna, vagy nagyabb gondot okozna neki az erőmű Paksra telepítése. Tekintsük át a paksi erőmű biztonsági berendezéseit, annál is inkább, mert az építkezéssel egyidőben a doziometriai berendezések is készülnek. Két részre oszthatjuk a védelmet szolgáló rendszert. Már a tervezésnél csak olyan műszaki megoldásokat alkalmaztak, illetve alkalmaznak, amelyek nem teszik lehetővé a veszélyes üzemállapotok kialakulását. Ezt a célt szolgálja a sugárforrásokat „leárnyékoló” biológiai védelem kialakítása, a helyenként több méter vastagságú sugárvédő nehézbetonból készült falak alkalmazása. Mindezeken felül a reaktor és annak környékén különleges biztonsági rendszereket építenek ki, amelyek a rendkívül kis valószínűséggel előforduló meghibásodások esetén is lehetővé teszik a személyzet és a környező lakosság megóvását. Az atomerőmű létesítményei, üzemi területe, az itt található berendezések, a helyiségek, a különféle szellőző rendszerek folyamatos mérések útján állandó sugárvédelmi felügyelet alatt vannak. Erre a célra az 1760 megawatt teljesítményű atomerőműben mintegy ezer mérőcsa- tomát magában foglaló központi ellenőrző rendszer készül. Az ezen a csatornákon érkező jelzéseket számítógépen értékelik. Külön rendszer épül az erőmű környezetének vizsgálatára. Erről beszélgettünk Hegedűs Gáborral, az Erő- műberuíhózási Vállalat dolgozójával, aki a 30 kilométeres körzetben épülő megfigyelő helyek műszaki ellenőre. — A húsznál több mérő» állomás létesítésére több mint százmillió forintot fordítunk. Ezeken az állomásokon gyűjtik a levegő, a víz, a talaj, a növényzet mintáit, sőt, még a környék tehenészeteiből a tej mintavétele is folyamatos lesz. Három kilométeres 'körzetben hét mérőhely, 30 kilométeres körzetben pedig 20 kisebb mérőhely épül. — Városokban? — Természetesen nagyobb települések környezetét vizsgálják, így Szekszárdon és Kalocsán is. Itt Pakson már elkészült a Kishegyen egy laboratórium, ahol a mintákat elemzik. — Ügy tudom, hogy az építkezéssel egyidőben fp- lyük jelenleg is az adatok gyűjtése. — Már lassan két éve folyamatos a mintavétel. Ezek az adatok szolgáltatják, mlajd az erőmű működése során az etalont, amelyhez viszonyítják az akkori adatokat. — Milyen tervek szerint készülnek ezek a mérőhelyék? — A Központi Fizikai Kutatóintézet dolgozta ki a rendszert, szovjet tervek alapján. A berendezéseket is ők készítették és az épületekben a belső szerelési munkálatokat is az intézet végzi. Az építési munkákat a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat és a Dunaújvárosi 26-os Vállalat vállalta. — Mikorra készülnek el a rendszerrel? — Az erőmű indulása előtt már — sőt mint mondottam, már most — működnek. Annyit még hozzá kell fűzni, hogy rendelkezünk egy mozgó mérőkocsival, amelynek az lesz a feladata, hogy összegyűjtse a mintákat és a rendszeren bélül, azaz két állomás között is végezzen méréseket. Ma már törvény van Magyarországon is az atomenergiáról, ebben pedig jelentős szerepet szántak a biztonságnak. Pakson folyamatosan készülnek a berendezések az erőmű területén és a környékén is. Hj-Gk. A Tolna megyei Tanács V. B. tárgyalta: Adópolitikánk gyakorlata és illetékhivatalunk A Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Császár József általános elnök- helyettes elnökletével tárgyalta meg tegnap délelőtt tartott ülésén az adópolitika megyei érvényesülésének tapasztalatait és tekintette át a Tolna megyei Illetékhivatal tevékenységét. Az ülésen részt vett Cservény József, a PÜM főosztályvezetője is. A testület öszevontan tárgyalta meg az ülés napirendjére tűzött két témát, melyekről Ribling Ferenc, a megyei tanács pénzügyi osztályának vezetője és Priger József, az illetékhivatal vezetője terjesztett elő írásos beszámolót. A Tolna megyei Tanács vb* ezt megelőzően 1974-ben, majd 1975Jben foglalkozott az illetékhivatal munkájának értékelésével és szakigazgatási szervének az adópolitika végrehajtásából fakadó tevékenysége elemzésével. Az akkori megállapítások és az ezeken nyugvó határozatok azt rögzíthették, hogy az adóztatási munkában az adópolitikai elvek érvényre juttatása mind fokozottabb mértékben valósul meg. Ugyanakkor úgy ítélte meg a testület, hogy a hatékonyabb jövedelmszabályozás, a spekulációs vagyonosodás korlátozása,' visszaszorítása érdekében tovább kell javítani a valós — tehát adóköteles — jövedelmek feltárására és adóztatására irányuló munkát, rendszeresebbé tenni az ellenőrzést, valamint csökkenteni az adóbevételek folyamatos biztosítása mellett az aránylag magas összegű adó- és illetékhátralékokat. A vitában elsők között kért szót a PÜM képviselője és jó volt hallani az általa megfogalmazott elismerést. Mint mondotta: „Több az eredmény, mint amennyivel a végrehajtó bizottság elé terjesztett két anyag dicsekszik.” A testület megállapításai is megegyezőek voltak ezzel. Az elmúlt évek alatt mind az adóigazgatási szervek, mind pedig az illetékhivatal munkája javult. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az adópolitika végrehajtásának helyi gyakorlatát nem kell tovább finomítani. A végrehajtó bizottság ülésének második felében a Bejelentések címszó alatt előterjesztett ügyekben hozott döntéseket. Különítményesek az ülésteremben Horthy Miklós fegyveresek sorfala között vonul be a kormányzói eskü letételére Horthy Miklós először csak a Parlament lépcsőjéig jutott. 1919. november 16-án, amikor mint a „nemzeti hadsereg” fővezére bevonult Budapestre, a fogadására meghívott előkelőségek díszmagyarban várták az Országház lépcsőjén. Horthy azonban nem elégedett meg azzal, hogy a Parlament lépcsőjéig jutott — be is akart lépni az épületbe, mégpedig államfőként. Egy alkotmányos országban — és erre nemcsak a böllér- bicskás gyilkosok, hanem az uralmát szentesítő antanturak is nagy súlyt helyeztek — azonban mindennek meg kellett adni a módját. S 1920. január 25-én képviselőket választott Magyarország. Csupa „megbízható” képviselő jutott az országgyűlésbe, magát a márcips elsejére kitűzött kormányzóválasztást sem bízták Horthy terrorkatonái a véletlenre. A „nemzeti hadsereg” által ellenőrzött választások szűrőjén átjutott képviselők joggal csodálkozhattak, amikor észrevették a Parlament épülete körül létesített katonai kordont, amelyen keresztül csak a legszigorúbb igazoltatás után lehetett az épületbe belépni. A kordont az Osten- burg-különítmény tagjai képezték. Az eligazítás körül valami hiba lehetett, mert 1)1. Vass József képviselő fél 1*1 óra tájban az egyik bejáratnál olyan katonákkal találkozott, akiknek hiába mondta, hogy képviselő, kijelentették neki, hogy arra bejárás nincs. — Mi az oka, hogy a rendes képviselői bejáraton nem lehet közlekedni? — kérdezte megszeppenve Vass József. A katona gorombán válaszolt: — Nem tartozunk magának válaszolni. Különben pedig, ha tényleg képviselő, jusson he az épületbe, ahogy tud... Vass József egy másik bejáraton végül is bejutott a kormányzóválasztásra, báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter azonban nem. Ó a miniszteri bejáraton akart belépni a Parlamentbe. Ott katonák állták el az útját. Korányi odahívta a parancsnokló tisztet és igazolta magát, neki, mint miniszter. A tiszt vállat vont: A katonaság azt a parancsot kapta, hogy senkit, legyen az bár Magyarország miniszterelnöke is, ne bocsásson be... Amíg a kormányzóválasztási komédia tartott, a folyosók tele voltak katonatisztekkel. A képviselő urakat ez azonban csak önérzetükben érintette, hiszen jószántukból is Horthyra szavaztak volna. A mandátumukat a fővezérnek köszönhették, s most a fővezért kormányzóvá emelték... Ezek után csodálkozni való, hogy Horthy azt mondta, „csodálkozik”, amikor az országgyűlés küldöttsége érte ment a fővezérségre, a Gel- lért Szállóba, hogy felkérje, fogadja el az államfői tisztet? Aztán még mielőtt letette volna az esküt, a Ház egyik különtermében összegyűlt vezető politikusoknak lediktálta feltételeit. A felajánlott tisztséget csak azzal a feltétellel fogadta el, ha az eredetileg tervezett kormányzói jogkört kiterjesztik, ha ugyanolyan jogok illetik őt is meg, mint a királyt, csupán a nemesség adományozását és a legfőbb kegyúri jogokat kivéve. Ezek az úri politikusok nem ellenkeztek, s a fővezérből lett kormányzó dörgő éljenzés közben távozhatott a Parlamentből. A fehértisztektől végig rettegő képviselők pedig megkönnyebbülten oszlottak szét. Egyetlen szavuk sem volt addig, amíg a különítményesek hatósugarában voltak. A másnapi ülésen aztán Ra- kovszky, a Ház elnöke, Lu- kovich háznagy és Huszár miniszterelnök kénytelen volt az ügyben nyilatkozatot tenni. Rakovszky: „Tegnap, amikor mi Magyarország kormányzójától az esküt kivettük, megtörtént az, hogy a Parlament épülete tudtom, beleegyezésem, engedelmem nélkül katonai kordonnal volt elzárva, úgy, hogy a képviselők szabad mozgása, a be- és kijárás lehetősége meg volt vonva tőlük. Képviselők, akik a Házba törekedtek, nem tudtak a Házba bejutni. Ez a mentelmi jognak oly súlyos megsértése (Igaz, úgy van), amelyet soha, de soha, a legkevésbé ilyen időkben a tisztelt Nemzetgyűlésnek tűrnie nem szabad (Élénk helyeslés és taps), s az elnök a legnagyobb mulasztást követné el, ha erről jelentést nem tenne, a Háztól utasítást nem kéme, hogyan, miként járjon el a mentelmi jog ezen súlyos megsértésével szemben. (Igaz! Ügy van! Élénk helyeslés és taps.)” Huszár: „T. Nemzetgyűlés! A magam részéről is a legkeményebben kell, hogy elítéljem a tegnapi eseményeket, amelyekhez azt szeretném hozzáfűzni, hogy ezek mellett megtörtént az is, hogy az ülésterembe felfegyverzett katonatisztek jöttek be. (Felkiáltások: Kézigránáttal! Hallatlan!) Ez teljesen lehetetlen, tűrhetetlen dolog és a jövőben ennek semmi körülmények között sem szabad megtörténnie. (Ügy van! Helyeslés.) A kormány mindent el fog követni, hogy a nemzetgyűlésnek teljes elégtételt adjon, és kötelessége lesz minden illetékes tényezőnek, hogy azokkal szemben, akik ezt a hibát elkövették, a legerélyesebben járjon el. A kormány ebben a tekintetben a Nemzetgyűléssel teljes egyetértésben van. (Általános élénk helyeslés és taps.)” Lukovich Aladár: „T. Nemzetgyűlés! Tegnap fél 11 órakor a palotaőrség parancsnoka nekem, mint háznagynak jelentette, hogy a Ház körül van véve kordonnal. Én ez ellen nem tehettem semmit; a jelentést tudomásul vettem, azzal, hogy az elnök úr ő exellenciájának jelentést fogok tenni.” Elnök: „Kérem, képviselő úr, a Nemzetgyűlésben nincs szokásban, hogy valakit címezzenek.” (Helyeslés.) ÍLulkovioh: „A folyosókat ellepték a katonatisztek. Körülbelül 150 katonatiszt jött fel a folyosókra és ott őrséget alkottak, s a többi helyiségeket és a melléklépcsőket is ellepték. Ez a mi tudtunk és beleegyezésünk nélkül történt. A háznagy hozzájárulásával mindössze csak annyi történt, hogy vasárnap 15 folyosói jegyet adtunk tiszteknek, akik felkívánkoztak ide azért, hogy amikor a kormányzó feljön az esküt letenni, itt legyenek a közelében azok, akik az ő közvetlen környezetéhez tartoznak. Arról azonban semmi intézkedés nem történt, és enge- delem sem adatott arra, hogy körülbelül 150 katonatiszt lepje el a folyosókat. Ezt szintén a mentelmi jog megsértésének tartom. Méltóz- tassék ezt is tudomásul venni.” P A Tisztelt Ház „méltózta- tott”. S bár megállapították a mentelmi jog megsértését, ez nem változtatott azon a szomorú „alkotmányos” . tényen, hogy Horthy Miklós mint megválasztott kormányzó, negyedszázadon át legfelsőbb jelenlétével nyitotta meg a különböző országgyűléseket. Bár ez volt talán a kormányzói pályafutásának legártatlanabb cselekedete. (Folytatjuk) PÁSZTOR IMRE
