Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-23 / 70. szám
1980. március 23. NÉPÚJSÁG 11 Korok ruhái és a ruhák kora Pomanovszky Endre albuma A gyönyörűen nyomtatott, kiváló minőségű papíron megelevenedett, kedves rajzokkal megáldott monográfia borítóján az arányos testű, csábos tekintetű és csábítóan fedetlen keblű knosszoszi kígyótáncosnő, a minószi kultúra álqmszep gyermeke, általa idéződnek múlóban levő kamaszkorom antik álmai. „Naptestű szüzek a tenger fövenyén...” — írtam egy zsengémben egykoron, alkotás azóta sem született. „Fején turbán, rajza oroszlánszimbólum, rövid, a keblet szabadon hagyó mellényke, hangsúlyozott darázsderék, harangszoknya és rövid díszkötény...” — olvasható a szobrocska öltözékéről a pár év előtt megjelent Képes divattörténetben (1974), szerzői asszonyok. Egy lelkes riporter érzékletesebben írja le a flitteres kűrruhát. De Domanovszky Endre ismeretterjesztő célzatú leírásai még inkább szakszerűek talán. ügy tűnik, a kedves istennőnek (számomra az) és vele a ruházkodás történetének reneszánsza van, ez talán az ötödik ilyféle könyv az elmúlt évtizedből, és folytatása is bizonynyal várható. És mindig a kígyótáncosnő áll a címoldalon, a magakellető ember külsőségeinek történelmi alakulása. A „korrigáló és stilizáló ruházat” gyönyörű folyamának kies és ligetes, káprázatos fényű és melegű forrásvidékein. És mindez azonnal emlékezetünkbe idézi az idős Apor Péter zsörtölődéseit („...azelőtt nem bocsátották úgy zsibvásárra a csecseket, szemtelenül, mint a mostani asszonyok és leányok...”), egyúttal azt is, mennyire tájékozatlan volt az egykori fenekedő, nem állt rendelkezésére ily bőséggel szak- irodalom, csak az intencióra támaszkodhatott. Nos, ez a remek rajzokkal illusztrált monográfia valóban tudományos és pedagógiai szándékból született: Domanovszky Endre (1907—1974), a kitűnő festőművész, aki életének utolsó idejében a Képzőművészeti Főiskola rektora volt, ifjú tanárként 1933—37. között öltözködéstörténetet tanított az iparművészeti főiskolán. De előbb nyilván önmaga professzora lett. tárgyához — főként a díszlet- és jelmeztervezőket készíthette pályájukra elő — a legnagyobb lelkiismeretességgel tanulmányozta a különböző korok öltözködésének művészetét, másolta le sajátos szempontjából a művészettörténet kiváló alkotásait. A leírások igazán szakszerűek lettek, és így születhetett ez a mű, amely aztán „a ruha- és fegyverviselat történetét tekinti át egészen a' 19. század elejéig”, pontos és részletező ruhaleírásokat ad, egyben sajátos képantológiát a művészettörténet nagy alkotásaiból. Minden szép rajzának ihletője egy-egy közismert és kiemelkedően nagyszerű műalkotás. A festészet nem teremt módit, csak éppen híven közvetít — vallhatta akkor Domanovszky, aki a maga pedagógiai és praktikus igénye szerint emelt ki a kompozíciókból egy-egy figurát, alkotta meg az öltözékek szabásmintáit (ez lehetett talán a legnehezebb feladat), így ezek az öltözékek több-kevesebb leleménnyel ma is elkészíthetők. „Szakemberek számára hasznos munka, a laikusok pedig örömet találnak benne, a divat az emberiség játékai közé tartozik...” — írta az említett korábbi divattörténet kellemesen fanyar hangvételű bevezetőjében Halasi Mária, és ez a mondat a most kezünkben tartott albumra azonképp áll, a könyvnek (ha nem késik megjelenésével) bizonyára óriási sikere lett volna a karácsonyi könyvpiacon. Mint elődjének volt, ugyanígy A nő az itt-ott és ilyen-olyan kor művészetében című albumsorozatnak annak idején. Az új album szövege módfelett szakszerű és lényegre törő, alapos tanári munkára vall, bár a szerző olykor egy-egy kedves kultúrhistóriai eseményhez is jó szívvel elkalandozik. És nagy gonddal készülhettek az illusztrációk, az egykori főskolai jegyzetből közel fél évszázad múltán remek képeskönyv kerekeit, üzleti reménnyel kecsegtethetnek idegen nyelvű kiadásai; a hazai talán majd a következő karácsony körül. A recenzest főként a rajzok és legelébb is a szabásminták ötletei ragadtatják el a mínoszi kultúra istennője után, bár alig fedett keblek más korokban is találhatók, igaz ezek már nem ugyanazok. A kígyós istennőért szívesen zarándokolnék tartózkodásának színhelyére, bár úgy hírlik, csak s néhány centiméternyi magasságú a szobor, marad tehát az álom tovább. Harcosok, harci bárdok, kedvesebb táncosnők, peplosz és khiton, sokféle fejfedő áll öltözködésünk elején, majd mindegyre több sisak és bőrvért, pajzs és páncélzat követi, sajnos a kiterítve hatalmas méretű, hordozva maroknyi (és sokat sejtető) római tunika csak házi viselet volt, ennek is rövid életű. A számszeríj és a vaskalap, az üstsisak és a gyűrűs csuklya, no meg a sisaksodrony egyszóval a vértezet) lett a módi tovább sok évszázadon át, a hölgyeken is dögnehéz ruhák, a harci kultúra sokféle öltözékváltozatai. Még ténynek is szomorú, látnivalónak ugyanígy. Utóbb a léha franciák fedezték fel, hogy az öltözék nemcsak védelmet nyújt viselője számára, de jelenti azt is, amit a madáron a színes tollazat, lásd a női hajviseletek és fejfedők végtelen változatait. Kellemes sorozat és gonddal ábrázolt-színezett ruházatok folyamat vezeti tovább a lapozgatót a kötetben évszázadok és országok szerint, és bár csak Európa a színhely és csupán Pieter Bruegel mutat be paraszti öltözetet, pontos és alapos monográfiát tart asztalán az olvasó. Franciaországról hét fejezet szól, a németekről négy, az olaszokról ugyanennyi és így tovább, arányosan. Bőséges értesüléseket szerezhetünk itthoni eleink öltözködésének alakulásáról is, ugyanígy' az uralkodói ornátus és fegyverzet változatairól, a fegyverzetek általános fejlődéséről és így tovább. Egyetlen lapon pl. tizenkét különféle formájú vassisak rajza látható. A megidézett alkotók — előbb falfestmények, reliefek, vá- . zaképek, szobrok, katakombafestmények, mozaikok, miniatú- rák, ereklyetartók és kárpitok, majd Jean Fouquet, Hubert és Jan van Eyck, Rogier van der Weyden, Dirk Bouts, Mem- ling és Dürer, utóbb Fra Angelico, Castagno, Lucca Signorelli, Carpaccio, Masaccio és mások műveiből megidézett öltözetek, és ugyanígy további a festészettörténet országútjain ezúttal kultúrhistóriai feladatokat látnak el, a ruházatokat bemutató figurák legtöbbjére ráismerünk. A hátsó előzéklapon remek táblázat igazít el korok és ruházatok között: innen látjuk, hogy csak á 11—12. század körül kezdtek viselni eleink alsóruhát, afféle gatyát és harisnyanadrágokat, legalábbis a férfiak így. Inget csak a 16. századtól a sokféle átalvető, kacagány, mente, kaputrokk és egyebek alatt. A táblázatból még az is kiolvasható, hogy a megfelelő öltözék viselőjének meddig ért: hát bizony volt idő, amikor a női alj jóval térden felül; tartsa vissza szavát korunk Apor Pétere. Hasznos kis album ez, és alig ötszáz forintba kerül. Megjelenése felidéz bennünk egy régi történetet. Amikor Oscar Wilde egy koldusnak ruhát csináltatott. „Nem tűrhetem — mondta —, hogy ilyen rosszul öltözött ember álljon azon a sarkon, amerre nekem naponta el kell haladnom”. Úgy tűnik, egy kissé magunk is fényűzőek lettünk, evvel a kötettel legalábbis így. BODRI FERENC Gyermekirodalmi és -művészeti ház 1959-ben Asszen Boszev ifjúsági író javaslatára új gyermekkulturális intézményt avattak Szófiában. Az intézmény célja az volt, hogy a gyermekek és fiatalok számára készített művészeti alkotásokat itt ismertessék, és kibontakoztassák a gyermekművészeti tevékenységet. A „gyermek- irodalmi ház” első igazgatója maga a kezdeményező író volt. Ez az ifjúsági intézmény 1964-ben tovább bővült: az irodalmi szakkörök mellett sorra megalakultak a film-, színház-, balett-, zene-, és képzőművészeti önképzőkörök is. Azóta megváltozott az intézmény neve is; „A gyermekirodalom és művészetek háza” jól felszerelt könyvtárat kapott, amely 180 000 kötetet tartalmaz. A gyermekirodalomra vonatkozó anyag 30 000 kötetnyi, és az írók, tanárok, kutatók, kritikusok munkáját segíti. Méltán nevezhető ez az intézmény a fiatal tehetségek iskolájának is. A tavalyi program „Gyermekkorom” mottójával a nemzetközi gyermekév jegyében zajlott. Sokféle rendezvényre került sor neves előadóművészek közreműködésével, gyermekrajz-kiállí- tást nyitottak, és megrendezték ezúttal is a „gyermekkönyv hetét”. Az itt szerzett tapasztalatok komoly sajtónyilvánosságot is kapnak, E célból külön rovatot nyitottak például nemrég a „gyermekek, művészetek, könyvek” című elméleti bolgár folyóiratban. Mozgó : koltnrbrigádek Mozgó kultúrbrigádok gondoskodnak Laosz népének művelődéséről, szórakoztatásáról. Fontos feladatuk az ismeretterjesztés, a felvilágosítás, a kulturális értékek megismertetése, a szellemi örökség továbbha- gyományozása, a dolgozók tehetségének és képességeinek feltárása és fejlesztése. Az eddigi tapasztalatok szerint a legtöbb eredményt a filmpropagandával érik el. A film igen népszerű a falusi lakosság körében. Tavaly például az ország északi részén lévő Samtay-hegyi kerületben több mint 130 ezren látták a 180 mozielőadást. Kohón György emlékmúzeuma Gyulán • Századunk magyar művészete jelentős eredményeket ért el nemcsak a zenében és irodalomban, hanem a képzőművészetben is. Ez a folyamat tart ma is, értékek válnak maradandóvá. Köz- művelődésünk figyelemé jóvoltából egyenletes országos elosztásban valósulnak meg az új gyűjtemények, emlékhelyek, melyek otthont adnak a klasszikus minőségnek. Gyulán a Kohán György Múzeumot tavaly nyáron avatták fel. Ezzel megint lényegesen gyarapodott az ország kulturális térképe. Hiszen a mostanában alapított múzeumok, gyűjtemények, Zalaegerszegen Kisfaludi Stróbl Zsig- mond, Kapuvárott Pátzay Pál, Szentendrén Kerényi Jenő Verőcemaroson Gorka Géza, Badacsonyban Egry József, Zebegényben Szőnyi István máris népszerűek, kedveltek. Pécs az utóbbi években Csontváry és Vasarely gyűjteménye révén sok milliós vendégsereget fogadott, s Szentendrén a Kovács Margit-gyűjtemény is régen meghaladta a milliós nézőszámot. Jellemző az intenzitásra, hogy a gyulai Kohán Múzeumnak a hazaiak mellett máris sok a külföldi látogatója — szovjet, román, lengyel, finn, kanadai, egyiptomi,^ japán bejegyzéseket olvashatunk a Vendégkönyvben. Kohán György 1910-ben született Gyulaváriban — Párizsban folytatta tanulmányait. 1930-ban rendezte első önálló kiállítását, melyet vásárhelyi, budapesti, gyulai bemutatkozásai követtek. 1959-ben a Műcsarnokban. 1965-ben a Magyar Nemzeti Galériában rendezték meg retrospektív tárlatát. Kitüntették Tornyai- plakettel, kétszer is Munká- csy-díjjal és 1966-ban megkapta a Kossuth-díjat is. 1966. december 16-án abban a városban hunyt el, Gyulán, amelynek még 1965-ben felajánlotta életművét. Grandiózus anyag ez, 600 festmény, 3000 grafika. A hatalmas kollekciót most katalogizálják. S jelenleg 130 alkotás van kiállítva. Élő anyag ez, rendszeresen cserélhető, tíz év is kevés, hogy átlapozza a közönség. A Ko- hán-életmű bizonyos sorozatait már másutt is — így 1979. novemberében Szófiában bemutatták. Az első gyulai életműkiállítást dr. Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója rendezte. Kohán György drámai ereje valóban lenyűgöző. Erő és méltóság árad művészetéből. Siratói, gyásza, koporsója sem' letargikus, éppen sűrített esztétikuma révén ad katarzist. Stílusa a realizmus és a kubizmus egyedi ötvözete — nincs abban átvétel, csak felismerés és igazság. Ez a kombinált rajzírás, az élénk színekre hangolt vonalvezetés teszi emlékezetessé „Csend”- jét, vásárhelyi utcáját, „Ló- fékező”-jét, „Bivalyos naplementéjét”. Az Alföld Der- kovitsa ő, az egyetlen, aki egyéniségének csorbítása nélkül méltó módon folytatta Nagy István és Tornyai János festői eszményeit. Marokszedője, kévekötője, kazlas napkorongja, birsalmás csendélete duzzad az erőtől. Ez az erő szépség és igazság. Beethoven-portréja is több, mint a német zeneszerző arcmása. Kohán György önarcképe is ez a legyőzhetetlen energiákat sűrítő tekintet — az élet szimbóluma. Nagy vállalkozás volt a gyulai Kohán Múzeum létrehozása, jó hogy megvalósult. Ez a legfontosabb lépés ahhoz, hogy művészete közkincs legyen. LOSONCI MIKLÓS Ház előtt Bivalyos szekér napkoronggal Fekvő nő Tájak - festmények A kultúra követei Országos tájképkiállítás nyílt a Phenjani Képtár termeiben. A tárlat szervezői — a kulturális minisztérium és a festőművészszövetség — több mint 200 művet válogattak ki erre a célra. A művek többségét rizspapírra és selyemre festették, hagyományos koreai stílusban. Természetes festékanyagokkal készültek, amelyeket ásványból és fakéregből állítottak elő, a régi képíró mesterek receptjei szerint. Különösen nagy sikert aratott Csőn Jen Guan „Manmulszan sziklái”, Kim Gju Bon „Ősz Cshilboszan- ban” és U Jen ír „A Migh- jangszan vízesés” című festménye. Mindhárom kompozíció eredeti látásmódról tesz bizonyságot,' s a változatos szépségű koreai tájak különleges hangulatát idézi. A tárlatot igen sokan tekintik, meg. Az ország különböző vidékeiről érkező látogatók véleménye szerint a kiállítás a hazaszeretetre nevelés kiemelkedő eszköze. A Lengyel Népköztársaság külügyminisztériuma évről évre diplomával tünteti ki azokat, akik a lengyel kultúra értékeinek külföldi megismertetésében és terjesztésében különleges érdemeket szereztek. Az írók közül Jaroslaw Iwaszkiewicz, a lengyel irodalom doyenje és Andrzej Kusniewicz, a jelenkor jeles prózaírója; ' a rendezők közül Adam Hanuszkievicz, a Varsói Nemzeti Színház igazgatója és Jerzy Kawale- rowicz filmrendező, a zeneszerzők, karmesterek közül Jerzy Maksymiuk, az énekesek közül Czeslaw Niemen, a képzőművészek közül Wlodzimierz Zakrzews- ki, a Varsói Képzőművészeti Főiskola tanára, a film művészei sorában Barbara Brylska filmszínésznő, valamint négy művészeti együttes : Tadeusz Kantor „Cricot —2” színháza, a poznani Opera balett-társulata (vezető: Conrad Drzewiecki), a krakkói „STU” avantgarde színház) vezető: Krzysztof Jazinski), valamint a szczecini műszaki főiskola kórusa nyerte el az értékes kitüntetést.
